Emberek/Interjú

A brutalizmus védelmében: mi lesz veled, Egérbunker?

1/20

Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack

?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
?>
Az Egérbunker 2010 januárjában. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
?>
A Higiéniai Intézet 2010 januárjában. Fotó: Gunnar Klack
1/20

Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack

A brutalizmus védelmében: mi lesz veled, Egérbunker?
Emberek/Interjú

A brutalizmus védelmében: mi lesz veled, Egérbunker?

2020.04.02. 18:05

Az Egérbunkert, Nyugat-Berlin 1981-ben épült állatkísérleti laboratóriumát bontásra ítélték. Az egyedülálló, high-tech brutalista épület megmentésére a szomszédos, szintén bontásra váró Higiéniai Intézettel együtt civil kezdeményezés indult. Gunnar Klack német építészt, a petíció egyik szerzőjét a különleges épületek mellett a brutalizmus népszerűségének okairól és az újrahasznosítás lehetőségeiről is kérdeztük.

Berlin Lichterfelde kerületében áll az építészeti látnivalókban egyébként sem szűkölködő német főváros egyik legkülönlegesebb épületegyüttese. A sci-fi díszletre emlékeztető Mäusebunker, magyarul Egérbunker, valamint a szomszédos „áramvonalas brutalista" Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet a rendszerváltás előtti évtizedek emlékei. Az Egérbunker, amely nevét egykori funkciójáról (állatkísérleti kutatólabor) és zord külsejéről kapta, a Gerd és Magdalena Hänska építész-házaspár koncepciója nyomán valósult meg 1981-re (a részletes terveket Gerd Hänska Kurt Schmersow-val közösen dolgozta ki). A hajdani Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet a Fehling+Gogel építésziroda munkája nyomán épült 1966-1974 között; auditóriumának székei a közismert ipari formatervező, Günter Ssymmank munkái.

Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
3/20
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack

Mindkettőt kiemelt épületként tartja számon az építészettörténet, az előbbi szerepel a Német Építészeti Múzeumnak a stílust globális léptékben bemutató, SOS Brutalismus című kötetében is. Az utóbbi években, a stílus mind népszerűbbé válásával mindkét épület felkerült az érdeklődők mentális térképére: az Instagramon a Mäusebunker előtt jógaórák és divatfotózások képeit találjuk. 

Nyilvánvaló értékei ellenére azonban egyik épület sem védett, a tulajdonos, a Charité egészségügyi központ pedig bontási engedéllyel rendelkezik mindkét épületre – és egyelőre nem is áll szándékában a felújítás. A bontási szándék ellen Ludwig Heimbach építész, Felix Torkar művészettörténész-kurátor és Gunnar Klack építész kezdeményezésére 2019-ben nyilvános Facebook-csoport jött létre az épületek védelmében, majd idén aláírásgyűjtés indult, amelyhez április végéig lehet csatlakozni is. 

A helyzetről kérdeztük az egyik kezdeményezőt, Gunnar Klack építészt, aki e-mailben, angolul válaszolt az Építészfórum kérdéseire. 

 

Építészfórum: Mi teszi különlegessé ezt a két épületet?

Gunnar Klack: Erről sokféle válasz adható. Kezdjük a leginkább magától értetődővel: Berlint – mint az köztudott – keleti és nyugati részre osztották a háború után. Mindkét szektorban új épületeket kellett felhúzni azoknak az intézményeknek, amelynek régi otthonai a fal túloldalán maradtak. Egy ilyen példa az a nagy egészségügyi központ, amely nem csupán kórházként, de a nyugat-berlini Freie Universität kutató- és oktatási létesítményeként szolgált. Ennek a része az Egérbunker, valamint a Higiéniai Intézet. 

Ebben az időszakban, az 1960-1970-es években, nagyon megnőtt az orvosi infrastruktúra, a tudományos kutatás és a felsőoktatás szerepe. Új épülettípusokat kellett kidolgozni, különösen a kutatás és az oktatás terén. Ennek az eredménye számos impozáns méretű, eredeti, sőt: kísérleti épület. Ennek népszerű példája a Ludwig Leo által tervezett Umlauftank 2, a berlini Műszaki Egyetem kutatási és oktatási céljaira. Ez a tágabb, történeti kontextus, ami Berlin háború utáni oktatási épületeit különlegessé teszi. Sok középületet újra kellett tervezni és még egyszer felépíteni, hiszen a város hirtelen két politikai rendszer otthonává vált, fizikai és ideológiai fallal elválasztva. 

Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
11/20
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack

Nézzük meg a városi helyzetet: a Benjamin Franklin Campus épületeihez tartozik az Egérbunker és a Higiéniai Intézet, de maga a nagy kórházépület is. Mindhárom látványos példája annak, miként fejlődött a késő modern az International Style felől különféle irányokba. A kórház maga eléggé díszített, az új formalizmus némi beütésével – ez a stílus az Egyesült Államokban különösen népszerű volt. Az Egérbunker a high-tech brutalizmus legradikálisabb példái közé tartozik. Homlokzatát előregyártott betonelemekből tervezték, a formája egy széthúzott, levágott tetejű piramisra emlékeztet. A piramis formájú szerkezetek a modernizmusban eléggé ritkák és különlegesek. És az Egérbunker ennek a jelenségnek a legjobb, legradikálisabb példái közé tartozik Németországban. Münchenben rövid ideig állt egy hasonló szerkezet, a Schwabylon, de az elpusztult. Ha az Egérbunkert is elbontják, Németország sikeresen kukázta mindkét, a modern piramisok tipológiájába sorolható emlékét.

A Higiéniai Intézet más okokból számít egyedinek. Rendkívül szokatlan megformálását nem is igazán lehet a bevett építészeti kifejezésekkel leírni. Egyetlen épület, de mégis egy együttes. Minden funkcióját annak dedikált épületrész mutatja meg. Rámpák, ívek, tornyok, hajóablakok, oszlopok, hajóorr, hidak válnak itt betonszobrászattá. Az épület felülete monolitikus, látszóbetonból készült. A beton zsaluzatát gondosan megtervezték és keskeny fapallókból gyártották le – ennek nyomai gyönyörűen kivehetőek. A Fehling+Gogel Építésziroda komoly munkát fektetett abba, hogy elérjék ezt a lágy, kézműves hatást. 

Elképesztő a kontraszt az Egérbunker és a Higiéniai Intézet között. Az egyik annyira ipari, baljós és high-tech, amennyire csak lehet, a másik tiszteletadás Le Corbusier, Breuer Marcell és Paul Rudolph előtt. 

A válaszom harmadik része az, hogy mindkét épület programja magasan specializált és komoly elvárásokat teljesített. Az Egérbunkert élő állatokkal való kísérletek számára tervezték, ami magába foglalta szegény állatok élőhelyének és szaporítási helyiségeinek kialakítását is. A Higiéniai Intézetet a kor legmagasabb egészségügyi előírásait teljesítve építették meg. Olyan dolgokat kutattak és vizsgáltak itt, mint az új vírusok. Ez eléggé kényes ügy – csak gondoljunk bele, például a koronavírus egy mutációját is itt vizsgálták volna annak idején. Mindezt azért húzom alá, mert a nagyon specifikus beruházói program ellenére az építészek kifejezetten expresszív tervekkel állta elő. Ez jellemző a korszak tudományos kutatóintézeteire. A használat, a cél nagyon specifikus téri megoldásokat igényelt, de erre az építészek roppant kifejező megformálással reagáltak. 

Mind az Egérbunker, mint a Higiéniai Intézet nagyon jó példái annak, hogy vezetnek a funkcionális szükségletek kreatív, magas művészeti értékű megoldásokhoz. 

ÉF: A kor egy másik enigmatikus épülete, a már említett Umlauftank 2, 1996 óta védett és nemrég helyre is állították. Hogy lehet, hogy ez a két épület még nem védett? 

GK: Valóban érdemes összehasonlítani ezt a két helyzetet. Miért válhatott ilyen népszerűvé az Umlauftank 2, és miért ennyire ellentmondásos az Egérbunker és a Higiéniai Intézet helyzete?

Az Umlauftank jól látható Berlin legnagyobb, központi sugárútjáról, a Straße des 17. Juniról. Az Egérbunker és a Higiéniai Intézet viszont a város külső részén, Lichterfeldében helyezkedik el, gyakorlatilag rejtőzve. Csak az találja meg őket, aki keresi. Az Umlauftank 2 épületét viszont mindenki, aki Berlinbe látogat, előbb vagy utóbb meglátja. Én már azelőtt ismertem és kedveltem, hogy Berlinbe költöztem volna építészetet tanulni! Az első alkalommal 1990 nyarán látogattam ide, a berlini fal megnyitása és az újraegyesítés közötti időszakban. Azonnal észrevettem az Umlauftank 2 épületét, gyerekként is. 

 

Az Umlauftank 2 vidám és érthető design. Könnyűszerkezetes, élénk színű, fura formájú. Majdhogynem pop art. Nincs semmi vészjósló a funkciójában, sőt, abban, hogy vizet pumpálunk egy hatalmas csövön keresztül, van valami magával ragadó. 

Lichterfelde két brutalista szörnyetege ezzel szemben: sötétszürke beton, az egyiket az állatokkal való kísérletezés számára építették, a másiknak megvolt a biológiai védőzónája – ráadásul a kettőt egy titkos földalatti alagút köti össze! Ez annyira ördögi, amennyire csak lehet. 

De az alapvető oka annak, hogy ennyire eltérő az értékelés, a láthatóság. Berlinben mindenki ismeri az Umlauftank 2-t, az Egérbunker vagy a Higiéniai Intézet létezéséről viszont csak azok tudnak, akiket nagyon érdekelnek bizonyos építészeti műfajok. Játsszunk el a gondolattal egy pillanatra: mi lenne, ha az Egérbunker és a Higiéniai Intézet egy láthatóbb helyen, Charlottenburgban vagy a Tiergartenben állna… A nyilvános diskurzus egészen más méreteket öltene. 

ÉF: Az Egérbunker nem egészen negyvenéves és nehéz lenne tagadni, hogy nem egy szépség. Mégis egyre több és több ember fedezi fel magának az egyedisége, az építészeti értékei miatt. Hogyan magyarázod a brutalizmus növekvő népszerűségét? 

GK: A magyarázat részben egy olyan mechanizmusban rejlik, ami eléggé jellemző a kultúránkra: az obskúrus dolgok újrafelfedezésének folyamata. Charles Baudelaire kötetétől, A Romlás virágaitól kezdve az Instagram rompornójáig számos példa mutatja, hogy a nyugati kultúra gyengéje a szépség fellelése valószerűtlen helyeken. A képzettséged, az ízlésbeli felsőbbrendűséged bizonyítéka, ha képes vagy meglátni a szépet valami csúfban. Ez a mechanizmus a hipszterkultúra alapvetése. 

Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack
9/20
Gerd Hänska – Magdalena Hänska – Kurt Schmersow: Mäusebunker, Berlin, 1981. Fotó: Gunnar Klack

Ez egy létező jelenség. De a társadalomnak mutatott kirakat mögött azért ennél több is létezik. Gyakran előfordul, hogy a popkulturális mechanizmusok minden felszínességük dacára valami valódi értéket fedeznek fel. Vannak divattrendek, amelyek ironikus módon indulnak el, aztán meghatározóvá válnak. Azt gondolom, ez az a jelenség, amin a brutalizmus is keresztülment. Tizenöt évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna bizonyos mennyiségű irónia nélkül szépnek nevezni a brutalista épületeket. 

A brutalizmus értékelésének változásában bizonyos tényezők fontos szerepet játszottak. Az egyik ilyen a terminus bizonytalan határvonala. Korántsem zárult még le a vita arról, hogy mi is a brutalizmus ténylegesen. A kifejezés relatíve bizonytalansága pedig megkönnyíti, hogy bárki bekapcsolódjon az erről szóló diskurzusba. Nem kell művészettörténeti szakértőnek lenned ahhoz, hogy a brutalizmusról beszélj: mindenki előjöhet a saját koncepciójával a terminust illetően, posztolhat egy képet online és odaírhatja alá, hogy brutalista. A brutalizmus gyakorlatilag az egész késő modernizmus gyűjtőfogalmává lett. Ráadásul a jelenség nem igazán ismer földrajzi vagy politikai határokat.

A brutalizmus emellett a nagy középületek építészete. Szociális lakóházak, egyetemek, iskolák, színházak, múzeumok, kórházak, a polgári közigazgatás épületei és így tovább. A posztmodern az elnyomó állam alól felszabaduló egyén kifejezésére jött létre. De ma a neoliberalizmus és a globális kapitalizmus korát éljük. És a mi generációnk tagjai nem boldogok. Érezhető a nosztalgia a működő jóléti állam iránt. És a brutalizmus ennek a jóléti államnak volt az építészete. Természetesen jelentős különbségek vannak Európa keleti felének korábbi szocialista államai és a Nyugat között. De alapvetően az idea ugyanaz. Az 1960-70-es évek nagy középületei majdnem mindenütt brutalista struktúrák. A „szörnyen csúf, elnyomó középületek" narratíváját épp emiatt fogalmazta meg a szüleink generációja. Ezek az emberek akarják visszaépíteni a királyi palotákat. Én nem ezt akarom. 

Végül, ökológiai perspektívából egyre érezhetőbbé válik a szkepticizmus az új építés iránt. A bontás és építés definíciója szerint nem fenntartható. Valójában mindenki tudja, hogy újrahasznosítani, megjavítani valamit sokkal jobb, mint eldobni és venni egy újat. Az új épületek építése komoly erőforrásokat használ fel és nagy mennyiségű hulladék termelésével jár. Hosszú ideig az ökológiai narratíva a már elkészült épületek temperálásával, működtetésével kapcsolatos energiafogyasztásra fókuszált. De ha bekalkuláljuk a bontás és az új építés folyamatát is a számításokba, kiderül: több energiát igényel és több hulladék előállításával jár a bontás és az új építése, mint hogy fenntartsunk rosszul szigetelt, de meglévő épületeket. A fenntarthatósággal kapcsolatos közvélekedés változóban van – ez is hozzájárul a brutalizmus iránti érdeklődéshez. 

ÉF: Berlin és Németország azon kevés helyek egyike, ahol a közéleti diskurzus, a köz nyomása máig képes politikai eredményeket elérni – mint a közelmúltban például a Stiftung Bauakademie esetében is láthattuk. Mi a két épület kapcsán kiadott petíció célja? 

GK: A petíció klasszikus eszköz a nyilvánosság befolyásolásához, egyfajta kezdőpontnak is tekinthetjük. Hogyan másképp bizonyíthatnánk, hogy van érdeklődés ezek iránt az épületek iránt? Nincs forgatókönyvünk, sem különösebb céljaink, amiket el akarnánk érni. A legjobb persze az lenne, ha a Charité megváltoztatná a bontásra irányuló terveit. De lehet, hogy valakitől érkezik egy jó ötlet, stratégia az épületek újrahasznosítására. 

Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
15/20
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack

Az épületek annyira kiemelkedő minőségűek, és arra a helyre már annyi betont öntöttek, hogy a leginkább fenntartható megoldás egy új funkciót találni a meglévő épületekbe. De persze ez csak a legoptimistább forgatókönyv. Inkább nem is érdemes túlságosan specifikus kimenetekre fókuszálni. A petíció alapvető céljai: 1. felhívni a közvélemény figyelmét a helyzetre, 2. láthatóvá tenni ezt az érdeklődést.

Meg kell említenem Ludwig Heimbach építész nevét – ő kezdeményezte a petíciót. Én készítettem a honlapot, Felix Torkar pedig a szöveget írta. De a kezdeményezés hajtóereje Ludwig. A Német Építészkamara berlini tagozata emellett egy kiállításon dolgozik a két épületről, ami várhatóan augusztusban nyit meg.

ÉF: Vannak-e előképek ilyen épületek értelmes és érzékeny újrahasznosítására? 
 
GK: A Freie Universität művészettörténeti intézetének épülete említhető példaként – azt eredetileg állatgyógyászati intézetnek tervezték, és ma bölcsészeket oktatnak benne. Manapság mindenki azt hiszi, hogy ez volt az eredeti célja, senki sem feltételezi, hogy ez egy újrahasznosított, megmentett épület. 

Aztán ott van a BESSY 1, ami az Egérbunkerhez hasonlóan Gerd Hänska műve. A BESSY 1 eredetileg egy részecskegyorsító. Ha van speciális épületfunkció, ez az. De a Max Planck Intézet mégis képes volt más használatot találni az épület számára azt követően, hogy végleg leállították a berendezést. 

Az Egérbunker és a Higiéniai Intézet helyzete egy kicsit a Berlin-Mittében álló Tränenpalastra is emlékeztet. A Tränenpalast (Könnyek palotája, eredetileg a Friedrichstraße vasútállomás határellenőrző csarnoka, ma kiállítóhely – a szerk.) egy kedves pavilonépület az 1950-es évekből, aminek a lebontása sokszor fenyegetett a múltban. Hasznosítási funkció nélkül a megőrzése szinte lehetetlennek tűnt. De abban a pillanatban, amikor ténylegesen előkerült a bontási szándék, és elindult a közbeszéd, megtalálták az új funkciót. Ma mindenki elégedett vele. De ahhoz, hogy elképzelhetővé váljon az új funkció, szükség volt a perspektívaváltásra. 

Az Egérbunker és a Higiéniai Intézet jelenlegi tulajdonosa a Charité orvosi központ. És természetesen nekik jogukban áll a saját tulajdonukként kezelni mindkét épületet. De mi arra kérjük a Charitét, hogy álljon nyitott módon a lehetséges újrahasznosításhoz. A Higiéniai Intézet megformálása talán rendhagyó, de a helyiségei valójában eléggé konvencionális irodák, laboratóriumok, előadótermek. Az irodák nagy ablakai sok természetes fényt engednek be. Ezt az épületet elég könnyen el lehet képzelni oktatási, adminisztratív vagy akár kereskedelmi funkcióval. 

Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack
17/20
Fehling+Gogel: Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet, Berlin, 1966-1974. Fotó: Gunnar Klack

Az Egérbunker újrahasznosítása valamivel bonyolultabb, mert a gyomrában ablaktalan helyiségek sora található. Végül is ez egy piramis. És persze ott van az azbeszt kérdése. De az Egérbunkernek van egy speciális adottsága is, ami jól jöhet az újrahasznosításhoz: komoly kiépített szellőztető rendszerrel bír. És a betonszerkezetét is túlméretezték. Azaz az épületben sok szerkezeti lehetőség van olyan funkcióhoz, ami az általánosnál nagyobb terhekkel jár. Csak bedobok egy ötletet: a Német Szövetségi Archívumnak van egy létesítménye az Egérbunkerhez egészen közel, csak 1,6 kilométerre. Az Archívum raktárhiánnyal küzd, különösen az adattárolás terén. Azt gondolom, az Egérbunker ideális helyszín adatközpontnak. 

De ha az olvasók közül bárkinek eszébe jut egy hasznosítási ötlet, nyugodtan ossza meg velünk, akár a honlapon is szívesen bemutatjuk. Arra biztatnám az építészhallgatókat is, hogy mérlegeljék az Egérbunker hasznosítását diplomatémaként. És végül a közgazdasággal, ökológiával foglalkozóknak is érdemes lenne elgondolkodni ezen a problémán. Találjunk egy olyan megoldást, ami gazdaságos, ökológiailag és kulturálisan is kielégítő!

Végül szeretnék visszakanyarodni a szigetelés és az energiahatékonyság kérdéséhez. Ezek az épületek valóban rosszul szigeteltek, és az elégtelen fűtési adottságok komoly fenntartási kiadásokat eredményeznek. De az energiahatékonysági törekvések eddig túlzottan a szigetelésre fókuszáltak. Pusztán a modern szellőztető berendezések beszerelésével is komoly eredményeket lehet elérni. Nem arról van szó, hogy ezek az épületek alapjaikban rosszak lennének – egyszerűen csak az 1970-es évek technológiája működik bennük. Érdemes fontolóra venni az épületgépészet lecserélését, mielőtt százmilliós értékű betont dobnánk a kukába. 

 

Gunnar Klack építész, a háború utáni építészet kutatója, a Fehling+Gogel Építésziroda monográfiájának társszerzője. A petíció a www.mäusebunker.de honlapon érhető el. 
Az interjút készítette és fordította Kovács Dániel.

 

Vélemények (4)
Reki
2020.04.03.
10:42

Annyira ronda, hogy már szép.

P. Imre
2020.04.03.
09:20

Maga a szó, a „brutalizmus”, érzékletesen tükrözi, miről volt szó. A beton tulajdonságainak mértéktelen túlbecsüléséről, végeredményben az anyagismeret hiányáról. Ha megnézzük a letöredezett, megfolyt, foltokban elszíneződött homlokzatokat, akár Chandigarh-ban, akár máshol, szinte csak kiábrándító dolgokat látunk. A brutalista épületek mégsem vehetők teljesen egy kalap alá: vannak nagyon durva, tarthatatlan megjelenésű monstrumok, és akadnak kifejezetten szépek: az utóbbira példa Breuer Marcel mindhárom amerikai temploma, de elsősorban a muskegoni Szalézi Szent Ferenc templom. A cikkben szereplő Higiéniai és Mikrobiológiai Központ is tetszetős, megjelenésében nem hasonlítható az Egérbunkerhez. A brutalizmus jelensége legalább két szempontból érdemel különös figyelmet. Egyrészt mint stílustúlfutás: egy nagyon hasznos, az építést forradalmasító szerkezeti anyag mindenhatóságába vetett konok hit kudarca. Másrészt mint a szoborszerű épületformálási irányzat csődje: az épület ui. nem óriási szobor, nem is térplasztika, hanem a környező épületek és városszerkezet által meghatározott térbe illesztendő, tetszetősen megformált, haszonelvű objektum. Javaslom, hogy az építészeti tanszékek szerezzék be az ide vonatkozó, képekkel gazdagon illusztrált, összefoglaló szakkönyveket, de legalább hármat: a cikkben is hivatkozott SOS Brutalismus címűt, amely egy két évvel ezelőtti, azonos című frankfurti kiállítás katalógusa is volt (figyelem, az ott kiválóan működő Építészeti Múzeumban...). Nagyon klassz a This Brutal World c. kiadvány a Phaidon kiadótól, és a szinte kezelhetetlenül vaskos CCCP Cosmic Communist Constructions Photographed című - naná, hogy vörös borítójú - munka Frédéric Chaubintól.

P. Imre
2020.04.05.
08:44

@P. Imre: A színvonalas interjú nagy érdeme, hogy felveti az elbonthatóság problémáját is. Az „igazi” brutalista építmények ugyanis betonból készültek, ezért csak irdatlan zaj és por árán tüntethetők el a föld színéről. Emlékezzünk az (egyébként korántsem brutalista) hajdani budai Ganz-Ansaldo gyár Margit körúti Melegpörgetőjének bontásakor a környező házak lakói által átélt gyötrelmekre! Több mint egy éven át több vésőfejes exkavátor fúrta-püfölte, legalább egy tucat kézi légkalapács segítségével azt a csarnokot és a vasbeton darupályályák tartószerkezetét. A tanulság: betonból építkezni már csak a bontás mérhetetlen környezetszennyezésére gondolva is meggondolandó. Külön, már az építési engedélyezéskor mérlegelni kellene ezt a szempontot, különösen, ha a funkció által nem feltétlenül indokolt módon, pl. családi vagy sorház esetében választja ezt az építési módot a tervező.

milefoton
2020.04.02.
23:28

Egészen különleges, számomra gyönyörű épületek. A petíció aláírásakor az egyik e-mail cím nem működik, de a petition@mäusebunker.de jó. Kár, hogy Budapesten meglehetősen kevés épületre lehet ráaggatni a brutalista jelzőt.

Új hozzászólás
Helyek/Infrastruktúra

MOSÓHÁZAK // Egy hely + Építészfórum

2020.09.16. 13:04
00:05:55

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Helyek/Köztér

A GÖMBKILÁTÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.03. 14:12
00:05:11

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk