Programok

Léptékek konferencia, 1960–2010

1/1

Loffice, belső tér

Hirdetés
?>
Loffice, belső tér
1/1

Loffice, belső tér

Léptékek konferencia, 1960–2010
Programok

Léptékek konferencia, 1960–2010

2009.09.29. 11:53

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Moravánszky Ákos

Esemény kezdete:
2009.10.03. 13:00
Esemény vége:
2009.10.03. 16:00

Vélemények:
1

Letölthető dokumentumok:

épületek • városok • tájak • Európa – nemzetközi konferencia és budapesti workshop, 2009. október 3.

Találkozás Európa közepén

Magyarország 2011-ben az Európai Unió elnökségének ad otthont. Ez az esemény a nemzetközi érdeklődés középpontjába állítja majd a kontinens egyik nagy múltú városát, Budapestet, melynek kultúráját a mai napig aktívan formálják a nyugati, illetve keleti hatások és trendek. A főváros közelgő elnöksége azt a lehetőséget is kínálja, hogy e kettős hatások által alakított kultúra aktuális értékei az unió közössége számára az érdeklődés középpontjába kerülhessenek.

Kezdeményezésünk célja ezért, hogy a kortárs kultúra egyre nagyobb érdeklődéssel kísért területei – az építészet és a tárgykultúra – nemzetközi kiállítás keretében mutatkozzanak be Budapesten. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy elindítsuk a Kortárs Design és Építészeti Triennále, Budapest (CoDA – Contemporary Design and Architecture – Budapest) rendezvény-sorozatot is, amely rendszeresen otthont ad majd a nemzetközi, valamint a kelet- és nyugat-európai kortárs építészet és tárgytervezés bemutatásának.

nyilvános előadások
2009. október 3. szombat, 17.00 19.30

helyszín: Loffice, Budapest VI., Paulay Ede u. 55.

17.00 Sz. Szilágyi Gábor, a CoDA Concept Kft. ügyvezetőjének megnyitóbeszéde

17.10 Moravánszky Ákos: Európa látótávolságban

Az előadás egy olyan nézőpont meghatározásának fontosságát tárgyalja, ahonnan megfigyelhetők és értelmezhetők az Európa térformálásában az utóbbi ötven évben lezajlott átalakulási folyamatok. Az építészet- és várostörténeti tanulmányok jórészt konkrét műtárgyakkal foglalkoznak, és a nemzetállamot, illetve annak határait tekintik a fejlődés alapvető egységének. Más megközelítésmódok keresése volt a 2006 szeptemberében, Hamburgban rendezett szimpózium feladata, s ez a keresés egy grazi, majd zürichi konferencián folytatódott 2007-ben. Ezeken a találkozókon a résztvevők megkérdőjelezték a "vasfüggöny" által megosztott kontinens mint alapvető interpretációs séma helyességét, és hangsúlyozták az alternatív megközelítések, az európai táj, városkép és vidék átalakulási folyamatainak újraértelmezését célzó kutatások fontosságát. A cél egy nagyszabású kiállítás megrendezése, az előkészítő folyamat első lépése pedig a kutatási területek meghatározása – ez utóbbi a budapesti workshop alapvető feladata.

Moravánszky Ákos a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) építészetelméleti tanszékének professzora. Korábban kutató munkatársként dolgozott a Santa Monica-i Getty Centerben, és a Massachusetts Institute of Technology, Cambridge és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vendégprofesszora volt; számos könyve jelent meg az Osztrák-Magyar Monarchia építészettörténetérõl és az építészetelmélet kérdéseiről.

17.40 Lukasz Stanek: Léptékek: feljegyzések a világháború utáni Európa építészetéről

Az előadó amellett sorakoztat fel érveket, hogy a lépték koncepciója keretrendszerként szolgálhat a világháború utáni Európa eltérő politikai berendezkedésű régióinak építészeti és városépítészeti szempontból történő komparatív értelmezéséhez. Bár a lépték számos jelentéssel szerepel az építészeti diskurzusban, hiszen jelenthet egy megjelenítési technikát, de akár egy építészeti élmény fenomenológiai leírására is alkalmas, az előadás a terminust egy társadalmilag létrehozott platformként és társadalmi gyakorlatok összességeként értelmezi. A lépték ebben az értelmezésben lehetővé teszi az Európában az 1960-as évek óta végbement téralkotó és térformáló folyamatok elemzését, melyek során a gazdasági vezetés, jóléti elosztás és az állampolgárság által meghatározott nemzeti lépték egyre kisebb hangsúlyt kapott. Ezzel párhuzamosan megnőtt más – például a helyi, a regionális és a globális – léptékek szerepe, ez pedig olyasvalami, ami meghatározza a városi létforma alapélményét, és alapvetően átformálja mind az építészetet, mind pedig a városképet.

Lukasz Stanek a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) kutató munkatársa. Nemrégiben (2008) védte meg tudományos disszertációját a Delft University of Technology egyetemen, és posztdoktori kutatást végzett az Institut d’Urbanisme de Paris intézetben.Megjelent tanulmányaiban egyebek mellett Lefebvre térelméletének új értelmezésével és a (poszt)szocialista várostervezéssel foglalkozik.

18.00 David Crowley: Kettős ügynökök: reflexiók a hidegháború építészetére és tárgykultúrájára

Az előadás, mely elsősorban a nyugat és a kelet építészete és tárgykultúrája között az 1960-as években meglévő szimmetriával foglalkozik, a londoni V&A múzeumban tavaly megrendezett „Cold War Modern: Design 1945-70" című kiállításra reflektál, melynek kurátorai Jane Pavitt és jómagam voltunk. Miközben Moszkva és Washington minden lehetséges módon igyekezett hangsúlyozni a két világ különbözőségét, teljesen egyértelmű, hogy a két rendszer egyre több hasonló vonással bírt. A moszkvai Kalinin Prospect – amely 1967-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából nyitotta meg kapuit, számos tekintetben a Park Avenue-ra emlékeztetett, míg a Chevrolet első műanyag karosszériával készült autója mintha csak a P70 típusú Trabant prototípusa lett volna. Mivel magyarázható ez a látványos hasonlóság? Egyszerűen másolásról, illetve technológia-átvételről van szó, vagy mélyebb egzisztenciális aggodalmak bújnak meg a háttérben, amelyek a hidegháború alaphangulatát is meghatározták?

David Crowley történész, szenior tutor a londoni Royal College of Art intézet School of Humanities, Department of Critical & Historical Studies tanszékén. Konzultáns kurátora volt a „Cold War Modern: Design 1945-1970" című kiállításnak, amely a londoni Victoria and Albert Múzeumban került megrendezésre 2008-ban. A Royal College of Art intézetben elsősorban Közép-Kelet-Európa kultúrtörténetével foglalkozik. Szerzőként és társszerzőként közreműködött a „Socialist Spaces“, „Warsaw“ és a „Posters of the Cold War“ című könyvek megalkotásában.

18.30 Cor Wagenaar: Miért bukott el a történelem: a Kelet és a Nyugat felborult egyensúlya

Az előadás nemrégiben felfedezett, lenyűgöző építészeti jelenségekről, tervezési koncepciókról, a bizonyos társadalompolitikai koncepciókkal mutatott szoros kapcsolatról, és mindenek előtt annak rendkívül aggasztó voltáról szól, hogy ez az anyag oly sokáig rejtve maradhatott. Felmerül a lehetőség, hogy két különálló és egymást kizáró építészeti és városképi rendszerről van szó, amelyek a maguk sajátos módján látják az építészet- és várostörténetet (egyfajta eszközként a kortárs gyakorlatok igazolására és a múlt integrálására). Ám a Nyugat és a Kelet egyaránt távol van attól, hogy egy objektív, tudományosan hiteles képet adjon Európa építészeti és várostörténeti örökségéről. Az, ahogy az oktatási intézmények keleten és nyugaton a szakembereket képzik, egyszersmind látásmódjukat (s a mi látásmódunkat) is meghatározza. Ezért tudományos, kulturális és gyakorlati szempontból egyaránt rendkívül fontos az építészet- és várostörténet újraírása (különös tekintettel a modernizmus történetére). Ma, húsz évvel a „Pán-Európai Piknik" után ez nem is lehetne időszerűbb…

Cor Wagenaar a Delft University of Technology egyetem építészettörténésze és tanársegédje. Számos rendezvény, köztük a J.P.P Oudról szóló kiállítás (NAI, 2001) kurátora volt. Nemrégiben megjelent publikációi: „Happy. Cities and Public Happiness in Post-War Europe" (2004) és „The Architecture of Hospitals" (2006).

19.00 Kérdések, beszélgetés

A konferencia résztvevői

Eugene Asse, Oroszország - építészmérnök, kurátor, kritikus
Pedro Bandeira, Portugália - építészmérnök
Ondrej Benes, Csehország - építész, építészettörténész, kiállítási kurátor
Elke Beyer, Svájc - történész, tanársegéd ETH Zürich
Ljiljana Blagojevic, Szerbia - építészmérnök, építészettörténész, teoretikus
Adam Budak, Ausztria - kortárs művészeti kurátor a Grazi Kunsthaus-ban, a Krakkói Jagelló Egyetem Művészettörténeti Intézetének posztgraduális kurátori képzésének társalapítója
Xavier Costa, Spanyolország - építészmérnök és építészettörténész
David Crowley, Nagy-Britannia - történész, szenior témavezető a Londoni Royal College of Art Kritikai és Történelmi tanulmányok tanszékén
Grigor Doytchinov, Ausztria - a TU Graz professzora
Marta Dziewańska, Lengyelország - művészettörténész és kurátor
Fourcault Anna, Franciaország - professzor, a Center for Social History of the 20th Century igazgatója, University Paris I – Panthéon Sorbonne
Hartmut Frank
, Németország - építészettörténész, a hamburgi HafenCity Egyetem tanára
Neven Fuchs-Mikac, Norvégia - horvát származású építészmérnök, dolgozott Sverre Fehn irodájában Norvégiában, jelenleg az Osloi Design és Építészeti Iskola tanára
Judith Hofengärtner - építész, építészettörténész, az Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) Zürich tanársegédje
Kerékgyártó Béla, Magyarország - filozófus, építészettörténész, a Budapesti Műszaki Egyetemen építészetelméletet oktat
Kiss Dániel, Svájc - építész, a Zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) tanársegédje
Konstantin Kleffel, Németország - hamburgi építészmérnök, a Bundesarchitektenkammer európai delegációjának vezetője
Megyik János, Magyarország - képzőművész, a projekt egyik kezdeményezője
Vedran Mimica, Hollandia
Építész, a rotterdami Berlage Institute dékánja
Moravánszky Ákos, Svájc - a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) építészetelméleti tanszékének professzora
Henrieta Moravčiková, Szlovákia - építészmérnök, építészettörténész, kutató
Katarzyna Murawska Muthesius, Lengyelország - a Varsói Nemzeti Múzeum kurátora
Marco Pogacnik, Olaszország - a velencei IUAV Egyetem építészettörténeti tanszékének professzora
Polyák Levente, Magyarország - társadalomtudós, urbanista
Ullrich Schwarz, Németország - filozófus, építészetelméleti szakember
Karin Šerman, Horvátország - építészmérnök, építészettörténeti és elméleti szakember, a Zágrábi Egyetemen oktatója
Lukasz Stanek, Svájc - a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) kutató munkatársa
Dietmar Steiner, Ausztria - építészmérnök, építészetkritikus, a bécsi Architekturzentrum Igazgatója
André Tavares, Portugália - építészettörténész
Tosics Iván, Magyarország - matematikus, szociológus és kutatói ösztöndíjas, széleskörű tapasztalattal rendelkezik az városszociológia, stratégiai fejlesztés, lakáspolitika és az EU regionális poilitika területén
Dana Vais, Románia - docens a kolozsvári Műszaki Egyetem Építészeti és Urbanisztikai karán
Vámos Dominika, Magyarország - építészmérnök, építészettörténész; témája a háború utáni időszak magyar építészete
Cor Wagenaar, Hollandia - építészettörténeti szakember, a Delft-i Műszaki Egyetem segédtanára
Ana Maria Zahariade, Románia - építészetelméletel foglalkozó tanársegéd a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetemen
Michal Wisniewski, Lengyelország - építészettörténész, a krakkói International Cultural Centre munkatársa


Kapcsolat
Reischl Zsófia
email: zsofia.reischl/kukac/coda11.com

Szervező
CoDA Concept Kft.
Sz. Szilágyi Gábor, Oroszi Norbert

Támogatók
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, ETH Zürich, CoDA Concept Ltd., Lengyel Intézet

Együttműködő partnerek
Loffice, Gerlóczy Étterem, Cafe Bouchon

Vélemények (1)
rokon
2009.10.01.
11:44

pédéeffekkel gazdagodott a 'Léptékek' konferencia-felhívás!

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.