Közélet, hírek

Kápolna épül Mátrakeresztesen

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

Kápolna épül Mátrakeresztesen

2001.03.14. 10:08

Kápolnát és közösségi házat épít Mátrakeresztesen a helyi egyházközség és a pásztói önkormányzat

Kápolnát és közösségi házat épít Mátrakeresztesen a helyi egyházközség és a pásztói önkormányzat - az alapkövet szombaton tették le a Mátra-alji faluban.

A Nagyboldogasszonynak szentelendő kápolna azon a helyen épül meg, ahol egykor a pásztói ciszterci apátság üveghutája volt - utalt a történelmi eredetre Varga Lajos, pápai káplán, címzetes apát, a pásztói Szent Lőrinc templom plébánosa. - Erről kapta régebbi elnevezéseit a település, egy ideig Alsóhutának, majd Hasznoshutának nevezték. Mátrakeresztes ma Pásztó településrésze, alig több mint ötszázan lakják. A XVIII. század végéig a szabadban álló harang körül tartották itt a misét. A pásztói címzetes apát politikatörténeti kuriózumnak nevezte a jelenlegi templom 1946-os építését, mint mondta, éppen a kommunista párt - mely azidőben még nem kereste a konfrontációt a katolikus egyházzal - volt a mátrakeresztesi templomépítés legnagyobb előmozdítója. Akkor azonban - mondják a helyiek - nem igazi templom épült, az istentiszteleti helyet ugyanis egy vadászházból alakították át.

Az alapkőletételen mondott ünnepi beszédjében Stumpf István kancellária miniszter hangsúlyozta: ezer éve, amikor Szent István minden tizedik faluban templomot építtetett, olyan szellemi és fizikai építkezés kezdődött, mely a Krisztushoz ragaszkodó hit alapkövére a nemzet közösségének otthonát, a keresztény államot emelte. Apostoli királyunk által épített otthonunk, a keresztény magyar állam megőrzött bennünket az elmúlt évezred során - mondta a Miniszterelnöki Hivatal vezetője. Az építkezés közösségteremtő cselekedet - jelentette ki Stumpf István. - Minden nemzetnek szüksége van közösséget szolgáló, értékteremtő emberekre, dolgozzanak bár az egyház kötelékében, vagy a kultúra, vagy akár a közszolgálat területén. A mátrakeresztesi kápolna és közösségi ház alapkövét Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök szentelte meg. Az építkezés huszonöt millió forintos költsége adakozásból, a helyi önkormányzat, illetve a váci egyházmegye támogatásából, valamint pályázati pénzekből jön össze. A kápolnát és közösségi házat várhatóan egy esztendő múlva avatják fel.

(MTI)

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.