Programok

Építészregatta a Balatonon

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Építészregatta a Balatonon
Programok

Építészregatta a Balatonon

2019.04.10. 16:36

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Keszthely, Balatonlelle

Idén is lesz építészregatta a Balatonon. A XII. Építész-KÉSZ-regatta Balatonlelléről indul és Keszthelyre fut be. Az eseményre május 17-18-19-én kerül sor, a rendezők szeretettel várnak mindenkit. A szervezők felhívását olvashatják.

2019-ben ünnepeljük a 100 éve alapított Bauhaust mint intézményt, mely alapjaiban változtatta meg az építészetről, térről, művészetekről, formatervezésről, vizualitásról, lakáskultúráról alkotott véleményünket, addigi gyakorlatunkat. A Bauhaus itthon is jelentősen módosította a modern kultúráról vallott elképzelésünket, nem utolsó sorban honfitársaink fontos szerepet játszottak annak működésében.

Az idei Építészregattán erről is megemlékezünk, hiszen ez a korszakos stílus az, amelyben a leginkább kézzelfogható az egyetemes kultúrtörténethez való kapcsolódásunk.


Ebben az évben a rendezvény történetében először népes külföldi vendégsereg látogat el az eseményre; az ARCASIA 20 fős delegációja több éves előkészítő munka eredményeképpen döntött úgy, hogy velünk tartanak. A 21 ázsiai országot tömörítő építészszervezet küldöttsége elfogadta a meghívásunkat és egy hosszabb Közép-Európai kirándulás keretében csatlakoznak a XII. Építészregatta mezőnyéhez. Ezen kívül az elmúlt évekhez hasonlóan vendégeink lesznek a V4 országok építész szövetségeinek vezetői is, így közösen emlékezünk majd a Bauhaus 100 éves alapítására.


Az Építészregatta az elmúlt évek tudatos munkájának eredményeképpen fogalommá vált a Balatonon; a legelegánsabb társasági vitorlás rendezvényként tartják számon. Köszönhető ez többek között a nagyszámú klasszikus vitorlás hajó részvételének, az értékes díjaknak és a hangulatában semmihez sem fogható gálaestnek a keszthelyi Festetics kastély barokk báltermeiben. Évről-évre emelünk a színvonalon, hogy az a magyar építésztársadalom múltjához és rangjához méltó legyen; aki egyszer ellátogat, többé ne akarja kihagyni. A rendező V4 Építészeti Alapítvány várja a vitorlázó építészek, urbanisták, tájépítészek társaságát határainkon innen és túl, amit idén először hivatalosan tűzijátékkal zárunk a felújított kastélykertben. Minden résztvevőnek jó szelet kívánnak a szervezők!

vendégeink lesznek:
az ARCASIA építész szervezetének 20 fős delegációja
a V4 országok építész szövetségeinek vezetői

a gálaest háziasszonya:
Vincze Lilla

további információ: www.epiteszregatta.hu

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

Nézőpontok/Történet

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk