Megújul a régi füredi benzinkút – a modern örökség hálózatai

"A modernitás jegyében kialakuló közúti infrastruktúra elemei a funkcionális igények folyamatos változásával hamar lecserélődtek. A füredi benzinkút megmaradása a település központjában épp ezért különleges, egyedi példa, amely új funkciójának köszönhetően hosszabb távon is fennmaradhat." – írja Wettstein Domonkos a jövőben a Balatoni Főépítészi Hivatal új irodájaként továbbélő balatonfüredi benzinkút kapcsán, amelynek esete a hasonló épület- és építménytípusok általánosabb örökségvédelmi problémáira is rávilágít. 

A nyár folyamán megújul a Balatonfüred központjában álló egykori benzinkút és a jövőben az újjászervezett Balatoni Főépítészi Hivatal irodájaként működik tovább. Az épület az archív tervdokumentáció alapján 1938-39-ben épült fel, Káldy Ferenc arácsi építész és építési vállalkozó tervei szerint. A 71-es út füredi körforgalma mellett álló egykori benzinkút és szerviz épület már régóta nem eredeti funkciója szerint üzemelt; különböző szolgáltatásoknak adott helyet, miközben állapota jelentősen romlott. Az utóbbi években a bontás, illetve a skanzenbe szállítás lehetősége is felmerült, de a helyi civil élet kiállt az értékes épület mellett és az önkormányzat új funkciót keresett neki. Az épület megőrzése körüli dilemmák rámutatnak a modernitás infrastrukturális hálózatainak örökségvédelmi problémáira.

A motorizáció és az autósforgalom növekedését jelezte, hogy a harmincas években fokozatosan kiépült a balatoni műút, amely végül 1938-ra készült el. Bár ekkor még a vasúti személyszállítás volt a meghatározó, a régióban megjelenő egyre nagyobb számú gépkocsi számára szükséges volt a megfelelő infrastruktúra, azaz a szerviz- és töltőállomás-hálózat kiépítése. Ekkor készült el a füredi töltőállomás is, amely a modernizáció és a motorizáció egyik szimbólumává vált. A kutatások alapján a terveket egy tervpályázat keretében készítette el Káldy Ferenc, és az első díjas tervét a Füred fejlesztésében aktívan részt vevő bencés rend finanszírozásában valósíthatták meg.

Káldy Ferenc (1905-1987) építészként és építési vállalkozóként is a Balaton-parti építkezések meghatározó szereplője volt. Építészeti munkásságáról és a vitorláséletben betöltött szerepéről korábban már két alkalommal is írtam a sorozatban, gazdag életművének feldolgozására egy átfogó publikációt is készítek. Káldy az arácsi téglagyár üzemeltetőjeként meghatározó szereplője volt a füredi közösségi életnek, a városban több jelentős alkotás is fűződött a nevéhez. Bár számos nyaraló és villa még ma is őrzi alkotói szemléletét, a jelentősebb középületek közül többet elbontottak. Épp ezért nemcsak ipartörténeti, hanem a Füredhez kötődő alkotói életmű szempontjából is fontos döntés a benzinkút megőrzése.

Az archív tervek tanúsága szerint az épület a közelmúltig megőrizte közel eredeti formáját, kisebb átépítéseket az új funkciók miatt végeztek. A mai Jókai és Széchenyi utca sarkán álló épületben eredetileg a töltőállomás mellett üzlet és szolgálati lakás is helyet kapott. A szikár tömegformájú alkotás karakteres eleme a tengelyben elhelyezett félköríves szerkesztésű előtető és felette a három keskeny sávszerű megnyitás. Különös értéket képviselnek a gondosan kialakított földszinti portálok. Az eredeti homlokzati tervrajzokon a Vacuum Oil, a Mobiloile és a Sphinx márkanevek szerepeltek.

A tervezés és kivitelezés ideje a harmincas évek második fele; a Káldy Ferenc archívumában szereplő adatok alapján 1938-ban készülhetett el az épület, de egyes tervrajzokon az 1939-es dátum szerepel.

A hatvanas években készült fényképfelvételek tanúsága szerint a benzinkút ekkor még eredeti funkciója szerint, az ÁFOR kezelésében üzemelt, és egy fodrászat is beköltözött az épületbe. Később, a technika fejlődésével az épület már nem tudta betölteni eredeti funkcióját, azonban sajátos, a csomópont és a domboldal közé szoruló helyzetéből adódóan megtartották, és különböző helyi vállalkozások használták. Az új Balatoni Főépítészi Hivatal életrehívása azonban új lehetőséget adott az épület hasznosítására és megújítására. Bár Káldy Ferenc nem főépítészként tevékenykedett, de a kutatás rámutatott, hogy életművében meghatározó volt a regionális szakmai érdekvédelem kezdeményezése és szervezése.

A modernizáció infrastruktúrája a folyamatos fejlesztésekből adódóan szükségszerűen elavul. A kortárs szemléletben azonban egyre fontosabbá válik az újrahasznosítás, a funkcionális avulás ellenére az épület szerkezetében, anyagában rejlő értékek megtartása. A nagyszámú modern építészeti alkotás esetében az újrahasznosítás is a megőrzés alternatívája lehet.

Ugyanakkor fontos különbséget tenni az építészettörténeti szempontból értékes és az elsősorban anyagi, épületszerkezeti szempontból újrahasznosítható épületek között. A jelentős kortárs építészeti beavatkozások, újraértelmezések során ugyanis az épületek elveszíthetik eredeti értékeiket. A badacsonyi Tátika étterem megújítása kapcsán a sorozat egy korábbi epizódjában már megfogalmaztam a modern örökségvédelem kapcsán felmerülő dilemmákat. Ezek a kérdések más modern építészeti alkotások funkcióváltó megújításánál, „újrahasznosításánál" is felmerülnek.

A füredi töltőállomás építészeti kialakítását érdemes összehasonlítani a húsz évvel később, 1958-ban elkészült siófoki benzinkúttal. A második világháborút követően fokozatosan nőtt a közutakat használó autók száma. Bár az 1958-ban elkészült első Balatonkörnyéki Regionális Tervben az utazások esetében még elsősorban a vasúti és hajóközlekedés nagyarányú igénybevételével számoltak, és az olyan kirándulócélpontok fejlesztésénél, mint Tihany vagy Badacsony a hajóállomásoknál alakították ki a turisztikai alközpontokat, már ekkor előrevetítették a gépkocsiforgalom várható növekedését.

Épp ezért a főút mellé Füreden autóskempingeket, Földváron Kilátópresszót és parkolót terveztek. Szükséges volt a szerviz- és töltőállomás-hálózat kapacitásának tervszerű fejlesztése is. 1958-ban új benzinkutat létesítettek Siófokon a 7-es út mellett. A töltőállomás tervét a KÖZTI munkatársa, Kondorai Gyula dolgozta ki egy pályázat keretében.[1] A tervet végül első díjjal ismerték el és megépítették. A modern építészet szerkesztési elveit mutató benzinkút egyedi megoldást adott, elrendezését ugyanakkor a mai igényekhez képest még kisebb kapacitásra méretezték.[2] Kondorai a tervezést követően, 1959-ben, mindössze negyvenegy évesen, fiatalon hunyt el, munkásságát 1960-ban posztumusz Ybl-díjjal ismerték el.

A siófoki benzinkút húsz évvel a füredi töltőállomás üzembe helyezését követően készült el, és jól láthatóak a működésbeli különbségek. Építészeti kialakítása már közelebb áll a ma ismert kutakéhoz: az egy sorban elhelyezett négy töltőállást pillérsoron álló könnyed tető fedte, amely átvezetett a benzinkút parkolóöblének sarkára szerkesztett kiszolgáló blokkhoz. A minimális alapterületű kiszolgáló funkciókat a tervező az öböl lágy ívéhez illesztve, két egymást metsző tengelyre fűzte fel.

Szolgálati lakás itt már nem épült, büfé- és mosdóhelyiség viszont igen. A töltőállomás építészeti karakterét az egymást átható, transzparens térsorok formálták. A háromszög alaprajzú, üvegfalakkal határolt tömegek és a karcsú pillérsorokon elnyúló hosszanti előtetők az apró épületnek nagyvonalú, dinamikus megjelenést adtak. Az épület sajnos ma már nem áll, helyén az aktuális szolgáltató szabványmegoldása található.

A későbbi benzinkutak már nagyobb kapacitásra és egységes terv szerint valósultak meg. A hatvanas évektől egyre dinamikusabban nőtt a gépjárműforgalom, ezért szükségessé vált az M7 autópálya megépítése. Az építkezés ugyanakkor lassan haladt, a bal pálya csak 1971-ben ért el Zamárdiig. A kétsávos pálya kétirányú autóútként üzemelt, de a nyári vasárnap délutánokon egyirányúsították és csak Budapest felé lehetett haladni rajta.

Siófok közelében, az autópálya 94-es kilóméterénél is létesült benzinkút; ez már az UVATERV keretében kidolgozott egységes terv szerint, a székesfehérvári töltőállomáshoz hasonló kialakítással készült el. A nagyobb kapacitásra méretezett benzinkutak fedését az út tengelyére 45 fokkal elforgatott négyzetes tetőelem-sorral alakították ki. A kutakat az AGIP üzemeltette, később azonban az üzemeltető megváltozott és az építményeket mára teljesen átépítették.

A modernitás jegyében kialakuló közúti infrastruktúra elemei a funkcionális igények folyamatos változásával hamar lecserélődtek. A füredi benzinkút megmaradása a település központjában épp ezért különleges, egyedi példa, amely új funkciójának köszönhetően hosszabb távon is fennmaradhat.

A modern örökségvédelemben fontos lenne nemcsak az egyedi épületek védelmére gondolni, hanem a modern infrastruktúra elemeit hálózatban szemlélni és értékelni. A kisebb, önmagukban nem feltétlen jelentős alkotások értéke főként e hálózat kontextusában válik értelmezhetővé. A Balaton-part esetében ilyen regionális hálózatok jöttek létre a Balatonkörnyéki Regionális Terv keretében, amelynek emlékei nemzetközi viszonylatban is értéket képviselnének. A fejlesztés korabeli minőségét jelzi, hogy 1965-ben az UIA Abercrombie-díjjal ismerte el.

A strandok, kempingek, kikötők, vasútállomások, településközpontok kisléptékű, regionális karaktert őrző fejlesztései bár önmagukban is értékesek lennének, de a kiemelt építészettörténeti értékük regionális léptékben, hálózatos jellegükben rajzolódik ki. Sajnos az utóbbi időben egyre több emléket bontanak el és ma már csak néhány alkotás őrzi ennek a kiemelkedő alkotói korszaknak az emlékét.

A típustervek és „sorozat építészet" esetében is más megközelítést adhat, ha nem csak az egyedi alkotásokra összpontosítunk. A régi járművekhez hasonlóan a nagyszámú sorozatok összes példáját lehetetlen megőrizni, de tudatos kiválasztással érdemes lenne típusonként egy-egy alkotást védeni. A modern örökségvédelemben a sorozat és típusépületek tehát más megközelítést kívánnak, és az infrastrukturális hálózatok emlékeinek végső eltűnése előtt szükséges volna kiválasztani azokat az alkotásokat, amelyek az adott sorozat építészettörténeti emlékét megőrizhetnék.

Wettstein Domonkos

[1] Kondorai Gyula: Siófok, benzinkút. Magyar Építőipar 8 (1959) 9. p. 446.
[2] Siófok hatvanas évekbeli fejlesztéséhez lásd: Wettstein Domonkos: A modern építészet árnyalatai Siófok üdülőterületein: Az ötvenes, a hatvanas és a hetvenes évek fejlesztési rétegei. In: Bognár, Zoltán (szerk.) Siófoki századok. Siófok, Magánkiadás (2024), pp. 421-465.

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalom:
Wettstein Domonkos: A modern építészet árnyalatai Siófok üdülőterületein: Az ötvenes, a hatvanas és a hetvenes évek fejlesztési rétegei. In: Bognár, Zoltán (szerk.) Siófoki századok. Siófok, Magánkiadás (2024), pp. 421-465.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik: ­
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.

Szerk.: Winkler Márk