PANORÁMA: Kilátó és menedék Orfű határán – Győri Levente Kolbenheyer Gyula díjas diplomamunkája

A diplomamunka célja, hogy újfajta jelenlétet teremtsen a természeti környezetben, egy olyan építménnyel, amely elcsendesít, védelmet nyújt és kilátást kínál. A koncepció egyensúlyt keres a hely szelleme és a látogatói igények között, miközben a táj adottságaiból építkezik.

Diplomamunkám célja egy olyan építészeti beavatkozás megfogalmazása volt, amely érzékenyen illeszkedik a környezethez, és reagál a térség turisztikai és táji feszültségeire. A tervezést két impulzus indította el: Orfű különleges természeti adottságai – a tavak és a Mecsek találkozása –, valamint dr. Veres Gábor főépítész megfogalmazása: „Kis lépésekkel szelíd turizmust, természetbe illeszkedve." Ezek alapozták meg a koncepció irányát.

Orfű a Mecsek egyik leglátogatottabb települése, amely az 1960-as évektől kezdve komoly turisztikai fejlődésen ment keresztül a mesterséges tavak kialakítása nyomán. A falusi karakter azonban mára veszélybe került: a nyári hónapokban a lakosság száma tízszeresére nő, a városi kényelmet kereső vendégek fokozatosan kiszorítják azokat az értékeket, amelyek miatt Orfű eredetileg vonzóvá vált. A helyiek ugyanakkor jelentős mértékben a turizmusból élnek – ez a kettősség olyan feszültséget teremt, amelyre a szelíd turizmus lehet az egyik válasz.

E kettősségre reflektálva egy olyan építmény megalkotása vált célommá, amely egyszerre biztosít rálátást a táj legszebb pontjaira, és támogatja a szelíd turizmust. Ez a forma leginkább a természetjáró, túrázó embereket szólítja meg, ezért a tervezett funkció egy kilátó és egy bivakszállás ötvözete lett.

A tervezés során egy valós igényre reagáltam: Orfű környékén szinte alig található egyszerű turistaszállás, és bár van egy kilátó a Balázs-hegyen, annak pozíciója (az üdülőövezetre néz) és megjelenése (tv-torony köré épített fémlépcső) építészetileg vitatható.

A legmegfelelőbb helyszínt a Hermann Ottó-tó végében található Bánya-tetőn találtam meg. Innen megnyílik a panoráma az érintetlen Mecsek és a tó találkozására. A hely különlegessége, hogy megközelítése csak gyalogosan, egy meredek ösvényen át lehetséges – így az épületet olyan technológiával kellett megtervezni, amely emberi erővel kivitelezhető. Emellett a tető alatt húzódik a Füstös-lik nevű barlang, amely természetes módon kínálta magát arra, hogy a menedékfunkcióhoz kapcsolódjon – utalva az ősi menedékként használt barlangokra. A kapcsolat fizikai megvalósíthatóságát barlangkutatókkal és saját barlangász tapasztalataimmal támasztottam alá.

A helyszínen kijelöltem egy ideális kilátópontot, amelyet az épületnek el kellett érnie. A formai gondolkodás az első féléves formai kísérlet újraértelmezéséből indult, de sokáig nem tudtam jól összekapcsolni a két funkciót. Végül egy keskeny téglalap alakú forma adta meg a választ: egyszerű külső forma, amelyen belül egy sajátos formakísérlet bontakozhat ki.

A szerkezeti koncepció egy fa térrács, amely 15×15 cm-es keresztmetszetű bükkfa oszlopokból és gerendákból áll. A csatlakozások rejtett fém elemekkel történnek. A rácsszerkezet 90×90 cm-es egységekből épül fel, oldalirányban három, hosszban tizennégy egységnyire tagolva. A térformálás gerendák elhagyásával történik: így jönnek létre folyosók, terek, belmagasságok. Zárt terek a térrács dobozolásával alakulnak ki. A rendszer egyszerű, szállítható és emberi erővel szerelhető – ez a helyszín megközelíthetősége miatt alapvető tervezési szempont volt.

A funkcionális rendszer négy rétegre tagolódik: a barlang, az innen induló függőleges közlekedő, amellyel létrákon keresztül érhető el a középső szinten elhelyezkedő menedék, illetve a felső kilátópont. Az ösvényen végighaladó látogatók közvetlenül a felső részt érik el. A kilátó formája mederszerű: a vízgyűjtést szolgáló forma egyben térélmény és biztonsági korlát, amely egy ponton a panoráma irányába nyíló folyosóvá alakul. Innen nemcsak nézelődni lehet, hanem leülni, lefeküdni, lejutni a menedékbe – átélni a helyet.

A menedék tér zegzugos kialakítású, alkalmazkodva a természetjárás karakteréhez. Öt zárt alvófülke (90×90×300 cm), fedett nyitott fekvőhelyek, függőágy-rögzítési pontok, ülőhelyek, tárolódobozok, egy hideg ételekhez kialakított „konyha" és egy vizesblokk kapott benne helyet. A zuhanyzó esővízgyűjtő tartályból működik, a wc szennyvíze egy háromfázisú, baktérium alapú lebontó rendszeren keresztül biogázzá és szürkevízzé alakul, amely visszavezethető a természetbe.

Az anyaghasználat tudatosan reflektál a környezetre. Az épület minden faeleme bükkből készül – a Mecsek jellemző fafajából. A dobozolás kültéri rétegelt lemezeinek felülete japán shou sugi ban (yakisugi) égetéssel van kezelve, ezáltal ellenáll az időjárásnak, gombának, UV-sugárzásnak és rovaroknak, illetve karakteres megjelenést biztosít. A belső felületek csak olajozást kaptak, meghagyva a fa eredeti világos színét. A leesés elleni védelem kenderkötélből készült, amely finom ritmikát visz a homlokzatba. Az oszlopok alját feketére festett fém burkolat védi a talajtól.

Ez az épület egy rendszer – moduláris, alkalmazkodó, mégis karakteres. Ebben a formában erre a területre lett „ültetve", de szerkezeti elveiben bárhol újragondolható. A Panoráma célja, hogy újfajta jelenlétet engedjen meg a természetben: nem pusztán kilátópont vagy szállás, hanem egy finoman rétegzett válasz arra, hogyan élhetünk együtt a tájjal – és hogyan érezhetjük magunkat benne otthon.