Lakhatási válság és építészet

A Fordulat folyóirat 27. számában jelent meg Pósfai Zsuzsa és Jelinek Csaba (Periféria Központ) cikke, mely a lakhatási válságra adható közösségi válaszokat mutatta be. A cikkhez kapcsolódóan a szerzők kerekasztalbeszélgetést szerveztek, ahova olyan építészeket hívtak, akik a szakmájukon belül valamilyen módon kötődnek a szociális/szolidáris vagy közösségi lakhatás témaköréhez. A beszélgetés felvétele a YouTube-on érhető el. Az Építészfórumon összefoglaltuk az eseményen elhangzott legfontosabb gondolatokat.

A Fordulat tavaly megjelent, 27. lapszáma azt a kérdést járta körül, hogy milyen kiutakat jelenthet a szolidáris gazdaság a globális klímaválságból, ezen belül pedig Jelinek Csaba és Pósfai Zsuzsi (Periféri Központ) cikke a lakhatási válságra adható közösségi válaszokat mutatta be. A cikk a szerzők egy korábbi, jóval részletesebb tanulmányának rövidített, szerkesztett változata. (Az eredeti, A bérlői lakásszövetkezeti modell Magyarországon című tanulmányt innen tölthetik le.) A Periféria Központ és a Fordulat a cikk bemutatójának alkalmából kerekasztalbeszélgetést szervezett, melyet február 19-én online lehetett követni.

A beszélgetés felvétele YouTube-on is elérhető (lásd alább), de akinek nem lenne ideje a másfél órás videó megnézésre, annak a következőkben összefoglaltuk a résztvevők által felhozott legérdekesebb gondolatokat. A meghívott építészek Babos Annamária (CoHoBp), Dányi Tibor Zoltán (PTE), Smiló Dávid (Paradigma Ariadné), Takács Ákos (MÓKEMBÉ) és Zilahi Péter (P8 Műhely) voltak.

A Fordulat lapszáma a klímaválságból való kiútkeresésként tekint a szolidáris gazdasági megoldásokra, ezért nem meglepő, hogy a beszélgetés egyik központi témája a fenntarthatóság kérdésköre volt.

A beszélgetés során két fő szempont fogalmazódott meg, ami szolidáris és fenntartható épületeket eredményezhet: a helyi anyagok használata és a lakóközösség bevonása a teljes folyamatba. A helyi alapanyagok kapcsán Dányi Tibor kiemelte, hogy a meglévő épületállományra is úgy kell tekinteni, mint a jövő épületeinek alapanyaga – ezzel is utalva a körforgásos szemléletmódra. A lakóközösség bevonásával kapcsolatban pedig Babos Annamária hangsúlyozta az építész szemléletformáló szerepét, ami a beszélgetés kibontakozásával a politikai szerepvállalás kérdéséhez vezetett.

Két gondolatot érdemes kiemelni a beszélgetésből a környezettudatos és egyúttal szolidáris építés kapcsán: egyrészt, bár a fenntarthatósági követelmények (energiaigény, károsanyag kibocsájtás) szempontjából a korszerű technológiai megoldások hatékonyak tudnak lenni, ezek a technológiák megfizethetetlenek azok számára, akiket leginkább súlyt a lakhatási válság, ami fontos adalék az alapanyagok kérdéséhez. Másrészt, ahogy arról Takács Ákos beszélt, az építész feladata az, hogy reprezentációkat készítsen a lehetséges alternatív világokról, így ha nehéz is olyan univerzális megoldást találni, ami egyszerre olcsó, jó és szép is, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükséges alternatívákat felvázolni egy élhetőbb világ reményében.

A beszélgetésen emellett sok szó esett a szociális lakásépítés építészeti vonatkozásairól. A vendégek egyetértettek abban, hogy az építész szerepe korlátozott, ha szociális lakhatsról beszélünk. Az építészet ennek a végtelenül bonyolult rendszernek csak az egyik építőeleme, és nem is a legfontosabb. Takács Ákos kiemelte, hogy az igazi feladat az egész intézményrendszer és a lakáspolitika újragondolása, az építészek csak ezt követően tudnak érdemben kapcsolódni a folyamathoz. 

Smiló Dávid az építészképzések felelősségét is felvetette, ugyanis szerinte a jelenlegi oktatás nagyon korlátolt lehetőségeket tár a diákok elé. Elengedhetetlen lenne az építészet jó értelemben vett politizálása, ami azt jelenti, hogy a közélet ilyen és ehhez hasonló kérdéseire nagy hangsúlyt kellene fektetni már az egyetemi képzéseken is, ezzel elősegítve, hogy az építészek konkrét szakmájukból kilépve, politikai szereplőkként is támogatni tudják a szociális lakásépítés fogalmának hazai elterjedést. 

Zilahi Péter szerint nehéz a mai felgyorsult, profitorientált körülmények között szolidáris építészetről beszélni, de ő is egyetértett abban, hogy az építészképzéseken kiemelt szerepet kellene szentelni a hallgatók szemléletformálásának. Így idővel létrejöhetne egy olyan gondolati struktúra, ami később a praxisban megjelenhet. 

Továbbá szóba került az építész szakma eszközkészletének és felkészültségének hazai elmaradottsága is. A zabolázatlan befeketetői érdekek mellett ugyanis a tervezők öncélú és retrográd szemlélete is hozzájárul a új építésű lakóparkok országszerte tapasztalható siralmas építészeti minőségéhez. 

Magyarországon az állami lakáspolitika szinte teljes hiánya mellett kissé utópisztikusnak tűnhet a szociális lakásépítés témájáról beszélgetni, de ettől függetlenül fontos lenne a különböző szakmák együttműködésére épülő ismeretanyag és tapasztalatok összegyűjtése. Az ilyen események mindenképp pozitív előrelépést jelentenek, és jó látni, hogy a problémák az építészek egy részét is kifejezetten foglalkoztatják. 

Hulesch Máté, Winkler Márk