Küszöbön – A határhelyzet jelentése és építészeti megnyilvánulása

Temesvári Bence TDK dolgozatában a határ helyét kereste a jelenkor végtelenbe vetett emberének életében, a küszöböt mint építészeti határteret, és a határhelyzetet mint egzisztenciális élményt összevetve egymással.

Bevezetés
"Mert végre is mi az ember a természetben?"[1] Teszi fel a kérdést Pascal, és keresi helyünket egy olyan világban, amelynek "középpontja mindenütt ott van, és kerülete sehol sincs."[2] E kérdés négyszáz év elteltével éppoly érvényes, TDK dolgozatomban pedig a határ helyét kerestem a jelenkor végtelenbe vetett emberének életében.

Munkám során egy nyárfaerdőhöz fűződő térélményemre, a néphiedelmek nagyvonalúságára, és Pascal gondolatainak mélységére támaszkodtam. A küszöböt mint határteret, és a határhelyzetet mint egzisztenciális élményt igyekeztem körülírni, valamint a kettő közötti kapcsolatot.

A küszöb szimbolikáját tudatosan az építészettől független, alapvető emberi tapasztalásokat leíró forrásokon keresztül igyekeztem kifejteni. Tettem ezt azért, hogy a mára kiüresedett tartalmú, és az építészet által kerülendő akadály ne pusztán idejétmúlt épületelemként és babonák tárgyaként éljen bennünk.

A hiedelemvilágban és a magaskultúrában egyaránt megjelenik a határ terének képe. Szimbolikus leírásai kivétel nélkül ugyanarra mutatnak rá: egy bizonytalan helyre, mely sem itt, sem ott helyzete miatt túlmutat a dichotóm világon és szakrális töltettel bír. Dolgozatom során a viszonyokra alapozó, a határokat gyakran elmosni igyekvő kortárs építészet világában kerestem e hely megnyilvánulásait.

A határon túli világ meghódítása
Az archaikus társadalmak életében az emberi világ csupán a falura, és a hozzá tartozó megművelt földekre terjedt ki. A rendezett világot végeláthatatlan erdőségek vették körül, folyók, hegyek határolták. Az idők során azonban a senkiföldje terének kiterjedése fokozatosan csökkent. Ahogy az ember elkezdte meghódítani a természetet, úgy űzte ki az erdő misztikus lényeit, kiszorítva őket a hétköznapok megszokottságából a mesevilágba. "A természeti jelenségek lassan elveszítették szimbolikus jelentőségüket. A mennydörgés többé már nem a haragvó isten hangja, a villámlás sem az ő bosszúálló nyila. A folyóban nincs többé szellem, a fa már nem az ember életforrása, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyi barlangban már nem laknak hatalmas démonok. Nem szólnak az emberhez a kövek, növények és állatok, és az ember sem szól hozzájuk abban a hitben, hogy azok majd megértik őt. A természettel való kapcsolatát elveszítette, és ezzel együtt elveszett a szimbolikus kapcsolatból fakadó rejtett érzelmi energia is."[3]

A természetfeletti világ feltérképezésével együtt a rendezett tér értéke, középponti helyzete is felértékelődött, a küszöb kiemelt szerepe, szimbolikája elfelejtődött.

A veszélyes senkiföldje
"Sem kertben, sem erdőn, sem mezőn nem jó a gyereket a mezsgyére fektetni. Egy kislányt odafektettek, megnémult."[4]

A határ terének egyik szemléletes természeti ősképe az erdő, mint misztikus senkiföldje, mely elválasztja az emberi világot a rendezetlen, idegen szféráktól. Az erdő a számkivetettek, a holtak szellemei, koboldok és boszorkányok lakhelye. Itt nincs helye az észnek, a megfejtésnek, egyedül az éles figyelemre hagyatkozhat, mely átvezetheti e bizonytalan világon. "Valami egészen másról van szó, egy olyan övezetről, amely egyrészt itt a földön két darab földet egymástól elválaszt, amely azonban éppígy elválaszthatja ezt a pogány földet az ismeretlen odaáttól is. Az erdő kapu volt a külső világhoz, egyfajta átjáró..."[5]

Nemcsak a térnek, hanem az időnek is vannak bizonyos kitüntetett határai. A hiedelmek szerint éjfélkor, az év első napján, újhold idején megáll az idő. "Bizonytalan, furcsa perc, mikor az éjjel véget ér: a sátán ilyenkor szövi terveit."[6] Az időszünetekben a természetfeletti világ lényei uralkodnak, és a rossz helyre tévedt embert elragadhatják. "A mezsgyén elalvó lábszárcsontját szent Györgykor kiveszik a boszorkányok – következő év szent György napján teszik vissza."[7]

Mind az erdő, mind az időszünetek kétértelműek. Egyrészt az ember számára kerülendők, ugyanakkor kapuként is szolgálhatnak a túlvilágba. A jóslás, a ráolvasás, a transzcendenssel való találkozás kitüntetett időkben és helyeken lehetséges. "Ha a lány éjféli mise alatt kiáll a kapuba, rostán át megláthatja leendő vőlegényét."[8]

A beavatás színtere
A senkiföldjén tartózkodó ember tudást szerezhet addig számára rejtett dolgokról. Az erdő az archaikus kultúrákban és a népi hiedelemvilágban a beavatás helye. Köztes tér, a tudattalan szimbóluma. Az ifjú családjától elválva elvonul a vadonba, és új emberként, titkok ismeretében tér vissza. Anna-Leena Siikala a szamojéd sámánavatás kapcsán írja: "A sámánjelölt az erdőben, távol a közösségtől, barangolva veszti el először eszméletét, kerül kapcsolatba tanító szellemével."[9] Dante élete közepén egy sötét erdőben találja magát, majd Vergilius kíséretében megismeri a túlvilágot: beavatást nyer. A magyar hiedelemvilág az erdőt ugyancsak beavatási térként tartja számon. "A foggal született gyerek eltűnt, három napig az erdőben kóborolt, nem evett. Mikor visszajött, tudott jósolni."[10]

A küszöb, mint szimbólum
Az építészet számos határképzési eszközzel és megközelítéssel rendelkezik. Van, hogy az átmenet éles, és az ellentétek közötti szakadék éleződik ki, máskor pedig a kapcsolatteremtés, az ellentétetek közötti dinamika érvényesül jobban. Az ajtó egyszer a fal részét képezi és elzár, máskor beenged, miközben a kilincs megérintése mintegy kézfogásként, köszönésként nyilvánul meg. A határképző elemek idővel szimbólummá válnak, eredeti funkciójuktól, környezetüktől elszakadva jelennek meg. "A belépést erre a vidékre egy kapu jelezte, melyet ki kellett nyitnod, s becsuknod magad után, bár kerítésnek nyoma sem volt. Tisztán jelképes kapu volt tehát..."[11]

A megannyi határképző eszköz közül a küszöb különösen sok szimbolikus tartalmat hordoz. A hozzá tartozó hiedelmek az erdőhöz és az időszünetekhez társított természetfeletti tartalmakkal töltik meg. Ártó démonok, vagy épp a házat őrző szellemek lakhelye. A küszöb érintésének tilalmát fedezhetjük fel a jeruzsálemi templom küszöbőreinek képében, de számos kultúrában fellelhető a küszöb előtti meghajlás, vagy annak óvatos megérintése is.

"A küszöb nagy hágó, mert az ember kilépik a küszöbön, de nem tudja, mikor lépik vissza."[12] Hágó mivolta rámutat a természeti előképre, a terességére és bizonytalanságára. Egy temetési szokás szerint a küszöbre vásznat terítenek, mely hidat szimbolizál a nagy hágó felett. "Mikor a hóttat vitték ki, akkor tettek le egy darab vásznat a küszöbre, a kapunál, a templom kapujánál, a temetőnél, s a sírnál és, hogy annak azt mondták, hogy a másvilágon híd lesz az a vászon."[13]

A népi imák gyakran emlegetik küszöböt az imádkozás helyeként. "Az ajtó eleje, a ház eleje, azok a helyek, melyeket az imák megjelölnek, mint a transzcendens megjelenésének helyei, illetve az imádkozás végzésének helyei, ahhoz a sávhoz tartoznak, annak meghosszabbításai, melynek szimbóluma a küszöb, lényege pedig a határ volta: se kint, se bent."[14] A küszöbön végzett imádság a messzibe fordítja a tekintetet: "én házambul ki léptem / küszöbömre fel állottam / magos menybe fel tekintettem / magos menynek ajtaját nyitva láttam".[15] Az ima szemlélődésre hív. A küszöb továbbá a jóslás helye. "Szilveszter estén ülj a küszöbre arccal befelé, papucsodat rúgd hátra, ha a papucs orra befelé néz, kérő jön az új esztendőben a házba, ha kifelé halál."[16]

A határ tere
Láttuk, hogy a küszöb szimbóluma egy térre mutat rá, melyben szellemek lakoznak, vagy a transzcendens mutatkozhat meg. E térben tartózkodva az ember beavatást nyerhet. Dante az erdőben elveszve indul el megismerni a túlvilágot, a népi imák pedig a küszöbről tekintenek fel az égre, máskor onnan jósolnak. Se itt, se ott helyzete miatt túlmutat a kettősségek világán.

Benkő Melinda doktori disszertációja[17] a külső és belső tér közötti átmenet variációinak széles skáláját járja körül, az ő dolgozatában szerepel az átvezetett tér kifejezés. Ilyen tér egy oszlopcsarnok, melynek van egzakt határa, ugyanakkor nincs valódi belső tere. E tértípusra alapozva megpróbálom összefoglalni a határtér építészetileg értelmezhető fogalmát.

A határtér bár egzakt szélekkel rendelkezik, nem zárt. Nem átmeneti tér, mely összeköti a kintet a benttel, nem hierarchikus és nem rész. Nem hiánya valaminek, nem alagút és nem barlang, hanem kívülről szemlélhető forma; teljes világ.

A belépés helye messziről látszódik, céllal tartunk felé, nem csak úgy kilyukadunk benne. Bár éles határa van, legalábbis a kint egyértelműen leválik róla, mégsem beszélhetünk belépésről. Bármennyire is igyekszünk befelé, soha nem érkezünk meg annyira, mint azt kívülről vártuk volna. Messziről egész és zárt, belülről nyitott és részleges. Bizonytalanságot vált ki a határon ragadt emberből, akiben még élvén a külső zártság képe, a belülről hiányzó határokat a messzeségben kezdi keresni. Azonban "hiába csigázzuk képzeteinket, tágítjuk ki őket az elképzelhető tereken túlra, csak atomokat szül képzeletünk a dolgok valósága helyett."[18]

A határhelyzet fogalma
"Aki így látja magát, megrémül önmagától, s ráeszmélve, hogy természet adta tömegével a végtelenség és a semmi két feneketlen mélysége között lebeg, remegve tekint majd e csodákra; és én bizonyos vagyok benne, hogy kíváncsisága csodálatra fordul, és hajlandóbb lesz némán szemlélni, mint elbizakodottan kutatni őket."[19]

A határ kiemelt szerepének eredete nemcsak az építészeti, hanem a természeti előképek szimbolikus tartalmát is megelőzi. E tartalmak alapvető emberi élményekből táplálkoznak, melyek a világhoz való viszonyulásunkhoz kötődnek.

Az ember mindennapjai során számtalan korlátba ütközik. Némelyeken felül tud kerekedni, azonban számos olyan helyzet éri, amikor emberi mivoltának végessége kerül elé, mint megugorhatatlan akadály. E helyzetekben, miközben teljes egzisztenciájában rendül meg, valamiféle ősbizalom mégis az elfogadására, esetleg túllépésére bíztatja. Az egzisztencialista filozófia ezeket az élményeket nevezi határhelyzetnek. Kiemelt ontológiai helyére felhívva a figyelmet, Karl Jaspers a következőképp fogalmaz: "határhelyzeteket megtapasztalni és egzisztálni ugyanaz."[20] A határhelyzetekben az ember, ha hitelesen szeretne jelen lenni, akkor felismeri, hogy nincs lehetősége gondolkozni, spekulálni, helyette csak szemlélheti a valóságot és bízhat. "A határhelyzetek olyan rejtjelek, amelyekben a Lét titokzatos valósága jelentkezik."[21]

Összegzés
Bár ma úgy tűnhet, a határ léte és ünnepélyessége csupán egy ősi tér-, idő felfogásnak a hagyatéka, a határhelyzet élménye azonban megmutatta, hogy észlelése független és elemibb attól, hogy a világ véges vagy végtelen. Úgy gondolom, hogy a küszöb azon határhelyzetek szimbóluma, mikor emberi mivoltunkkal őszintén szembesülünk: tudásunk korlátjával, időnk végességével, testünk súlyával, vagy épp gyengeségével. Az erdőt ezen élmények után népesítjük be nemtudásunk révén boszorkányokkal, és ha már építészetünk nem is szorul rá a küszöbre, mint épületszerkezeti elemre, a határ tere akkor is létezik. E tér megfogalmazható kortárs módszerekkel, melyeket bővebben a dolgozatomban mutattam be, a környezettel való párbeszédre alapozott paradox helyzet teremtésével, melyet a határtér fogalmával igyekeztem megragadni. A küszöb tere pedig a szimbolikus tartalmon túl különleges atmoszférával bír: bizonytalan hely az üresség és a teljesség egységében, mely figyelemmel teli szemlélődésre hív.

Temesvári Bence
BME, Középülettervezési Tanszék

Témavezető: Fejérdy Péter DLA

A dolgozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-2-BME-396 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának részeként, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

[1] PASCAL, Blaise: Gondolatok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983.

[2] PASCAL, 1983.

[3] JUNG, Carl Gustav: Az ember és szimbólumai, 1964, Göncöl Kiadó, Budapest, 1993.

[4] PÓCS Éva: Tér és idő a néphitben. Ponticulus Hungaricus, IX. évfolyam 11. szám, 2005.

[5] PÓCS, 2005.

[6] PÓCS, 2005.

[7] PÓCS, 2005.

[8] PÓCS, 2005.

[9] PÓCS, 2005.

[10] PÓCS, 2005.

[11] HEGYELI Attila: Mi van a küszöb alatt? A határ archetípusának egyik példája: a küszöb szimbolikája. Acta, 2. kötet, 1999.

[12] HEGYELI, 1999.

[13] HEGYELI, 1999.

[14] HEGYELI, 1999.

[15] ERDÉLYI Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtöt lépék. Archaikus népi imádságok. Magvető Kiadó, 1976.

[16] PÓCS, 2005.

[17] BENKŐ Melinda: Külső és belső tér közötti átmenetek – Kontrasztok és áttűnések. PhD értekezés, 2005.

[18] PASCAL, 1983.

[19] PASCAL, 1983.

[20] TURAY Alfréd: Lételmélet. Katolikus Hittudományi Főiskola, Szeged, 1984.

[21] TURAY, 1984.