Építészfesztivál 2023 Jegyek: tixa.hu/epiteszfesztival_2023 Építészfesztivál 2023 Jegyek: tixa.hu/epiteszfesztival_2023 Építészfesztivál 2023 Jegyek: tixa.hu/epiteszfesztival_2023 Építészfesztivál 2023 Jegyek: tixa.hu/epiteszfesztival_2023 Építészfesztivál 2023 Jegyek: tixa.hu/epiteszfesztival_2023 Építészfesztivál 2023 Jegyek: tixa.hu/epiteszfesztival_2023
Nézőpontok/Tanulmány

Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (4.)

1/12

A HM 11. Építési Osztály, műteremfotó (Benkhardt Ágost, Hegedűs Béla, Tabéry Iván)

?>
A HM 11. Építési Osztály, műteremfotó (Benkhardt Ágost, Hegedűs Béla, Tabéry Iván)
?>
A második bécsi döntés kihirdetése, 1940. augusztus 30.
?>
11. sz. Honvéd Helyőrségi Kórház (Tér és Forma, 1941. évi kötet)
?>
Budapesti Árumintavásár, 1940
?>
Gömbös Gyula és Benito Mussolini 1932-ben
?>
Honi Ipar, a magyar gyáriparosok lapja, 1939. december 20
?>
Imrédy Béla gazdasági miniszter és Darányi Kálmán miniszter a Parlament folyosóján, 1938
?>
Kelenföldi autóbuszgarázs építése, 1941 – tervezők: Padányi Gulyás Jenő, Menyhárd István
?>
Német barakktervek (Tér és Forma, 1944/2. sz.)
?>
Óvóhelyek tervezése (Tér és Forma, 1941. évi kötet)
?>
Székely huszárlaktanya tervpályázat (Építészet, 1943/1.sz.)
?>
Szolnoki Honvéd Csapatkórház (Tér és Forma, 1944/6. sz.)
1/12

A HM 11. Építési Osztály, műteremfotó (Benkhardt Ágost, Hegedűs Béla, Tabéry Iván)

Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (4.)
Nézőpontok/Tanulmány

Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (4.)

2014.04.18. 16:39

Ahogy a magyar gazdaság és azon belül az építőipar, úgy a magyar építészek számára is valóságos mentőövet jelentett a hadiipari termelés fokozása az első világháború utáni válságos évtizedet követően. Vámos Dominika szakmatörténeti kutatási eredményeit bemutató sorozat negyedik része a két világháború közötti időszakot mutatja be. 

Építészek a háború vonzásában

„Magyar ipar nélkül nincs hadsereg és nincs magyar önállóság."- jelentette ki Teleki Pál miniszterelnök. A nagyléptékű és felfokozott ütemű beruházások egyfelől serkentőleg hatottak az új építési technológiák kifejlesztésére, a racionális, modernista szemlélet térhódítására, másfelől az építészek sorsa is elválaszthatatlanná lett a háborúba sodródó ország tragikus fordulataitól. 

A vesztes háború, majd Trianon után Közép-Európa egy politikailag kiszolgáltatott, tőkehiányos, katonailag légüres tér lett. Nyertes és vesztes országok között óriásira nyílt a gazdasági olló. Magyarországnak jóvátételi kötelezettségei voltak az antant országokkal szemben, amelyeket csak egy jelentősebb, súlyos kamatterhekkel járó, hosszú lejáratú kölcsön felvételével (1923) tudott fedezni. Az 1929-ben kezdődő világválság után a magyar gazdaság 1931-től 36-ra lassan ugyan, de gyarapodni kezdett, amely jellemzően a német hadimegrendelésekre alapozó nehézipari beruházások növekedésével magyarázható1. (Néhány fontosabb ipari létesítmény: Magyar Ammóniagyár, 1928, Péti Nitrogénművek 1935, magyaróvári Timföldgyár, 1934, csepeli alumíniumkohó, 1935, felsőgallai alumíniumkohó, 1938, MÁVAG, 1925, Weiss Manfréd Repülő- és Motorgyár RT., repülőgépgyártás, 1927, győri Magyar Waggon- és Gépgyárban katonai járművek, hordozható repülő-mintahangár, 1935, M. Kir. Hadianyaggyár, 1922, Honvédelmi Minisztérium és a MÁVAG diósgyőri lövegüzeme, 1932, stb. stb.) „Nagy jelentőségű volt a korábban megszerzett ismeretekre és kreativitásra alapozott, gyorsan gyarapodó tudás és tapasztalat, amelynek birtokában egy tehetséges műszaki gárda, mérnökök, munkások képessé váltak bonyolult harceszközök gyártására, fejlesztésére…"2 A fejlesztés motorjának beindításában – nem véletlenül - Gömbös Gyula szerzett elévülhetetlen érdemeket. 1928-tól – szakítva korábbi fajvédő politikai ambícióival - a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, majd 1932-ig minisztere volt, és ebbéli minőségében sokat tett a hadsereg, a hadiipar fejlesztéséért. 1932-ben, a világválság miatt lemondásra kényszerült Bethlen István után ő lett a miniszterelnök. Kinevezésében döntő szerepe volt határozott kormányprogramjának, a Nemzeti Munkatervnek.

Gömbös Gyula és Benito Mussolini 1932-ben
5/12
Gömbös Gyula és Benito Mussolini 1932-ben

Gömbös példaképének Mussolinit és az olasz fasizmust tekintette, és ennek eredményeképpen látványos olasz-magyar katonai-gazdasági-kulturális együttműködés szökkent szárba rövid idő alatt. Közös katonai, beruházási programban egyeztek meg 1932-ben, noha a Bled-i egyezmény csak 1938-tól oldotta fel hivatalosan a korlátozásokat. 1935-ben már 13 hadiipari telep működött az országban, ebből mindössze kettő (a diósgyőri és a győri) volt állami tulajdonban, pedig a magánkézben lévő hadiüzemek működését elvileg tiltotta a trianoni egyezmény.3 A magyar építészek körében – ha csak a Tér és Forma vagy az Mérnök és Építész Egylet Közlönyének lapszámait vesszük alapul – látványos népszerűség övezte a magabiztos fellépésű Mussolinit, aki Klebelsberg konzervatív ízléspreferenciájával szemben a modern művészetek pártján állt. Az olasz fascizmus nem volt összeegyeztethetetlen a keresztény és antik értékrenddel sem, és politikailag széles körben, jobb- és baloldalon egyaránt „divatba jött".

1936-ban, a XII. Építészek Nemzetközi Kongresszusán Rómában, amikor Mussolini hitet tett a korszerű, modern építészet mellett, Bierbauer Virgil, a Tér és Forma alapító-főszerkesztője nem palástolta lelkesedését a Duce, és annak tágan értelmezett funkcionalista szemlélete iránt: „Ott, ahol az állam vezetője így vélekedik az építészetről, az építészet és az építészek helyzete irigylésre méltó lehet! … Amint a fascizmus az egyén anarchikus gondolkodásának korporációs rendszerrel kíván határokat szabni, úgy a városok anarchiáját a regionális és országgazdálkodási tervek felállításával kívánja megszüntetni."4

Az 1928-tól működő Római Magyar Akadémia, az 1931-től datálható Római Iskola művészeti látásmódja a kortárs építészeti alkotásokban is megjelent, különösen azokban az építési műfajokban, amelyek szellemiségükkel leginkább kapcsolódtak az eredeti ideológiához. A Tér és Forma 1933-ban külön tematikus számokat szentelt a legújabb stadionok, fürdőépületek, pályaudvarok és templomok bemutatásának. A Foro Mussolini (építész: Enrico del Debbio, Lougi Moretti) a folyóirat ismertetése szerint a sportfejlesztés („mens sana") szimbolikus helyszínévé vált, monumentalitásával, reprezentatív gesztusaival (pl. díszpáholy) valójában továbblépést jelent a nagyszabású városrendezés irányába: „új Olaszország diadalmas nagyságának, életigenlésének és élni akarásának szimbólumát akarta evvel az arénával megteremteni."5

Az olasz kultusz szembetűnő nyomai nemcsak művészi kifejezőeszközökben, hanem a monumentális építészetet meghatározó térlefedési technológiákban, vasbeton szerkezetekben, az újszerű funkcionális igényeket követő, elegáns innovatív ipari létesítményekben (ld. FIAT gyár és más autószalonok) is tetten érhetők, valamint a legkülönbözőbb fejlesztési projektekben, főként a közlekedés, az úthálózat, a koncepcionális várostervezés vonatkozásában. Világ- és politikai nézeteiktől függetlenül a magyar építészek lelkesedése nyomán számos olyan épület jöhetett létre, amely ma is építészettörténeti elismerésnek örvend: többek között a városmajori és Pasaréti téri római katolikus templom és buszvégállomás – Árkay Bertalan, Rimanóczy Gyula, Palatinus fürdő –Janáky István, Via Antiqua és más városépítészeti tervek, Stühmer Csokoládégyár és más ipari épületek - Olgyay fivérek,, balatonboglári római katolikus templom és székesfehérvári városépítészeti beavatkozások - Kotsis Iván, székesfehérvári strandfürdő - Mattyók Aladár, FIAT autószalon - Quittner Ervin, Excelsior autószervíz – Lauber László, Postaigazgatóság – Rimanóczy Gyula, Pénzintézeti Központ - Nyíri-Lauber, Anyag- és Árhivatal - Janáky-Szendrői, Üvegház – Kozma Lajos, Nagyvásárcsarnok – Münnich Aladár, Budaörsi repülőtér, Kelenföldi Erőmű - Bierbauer Virgil.

Budapesti Árumintavásár, 1940
4/12
Budapesti Árumintavásár, 1940

Az olasszal ellentétben a német kapcsolatokat – amennyire az e tekintetben releváns irodalomnak tekinthető Tér és Forma ebbe betekintést enged – inkább a racionális megfontolás, mint az érzelmi azonosulás jellemezte. Jóllehet a tervezési-gyártási folyamatokban kihagyhatatlan szerep jutott a német mérnöki tudásnak főként konkrét gyártmány licence-ek formájában, és a megrendelésekre is nagy szüksége volt a magyar iparnak, a gazdaságtörténeti elemzések alapján a németekhez fűződő gazdasági kapcsolatok hasznossága is meglehetősen ellentmondásosnak nevezhető. A németek politikailag sokáig távolságtartóan, nem kevés lenézéssel viszonyultak a közép-kelet-európai térséghez, 1937-től azonban, amikor Németország intenzív terjeszkedési előkészületekbe kezdett kelet felé (Olaszországgal katonai együttműködést kötött), egyezkedés indult meg a magyar vezetéssel egyre égetőbb hadianyag szükségletei miatt. Német oldalról mindvégig az volt a kívánatos távlati cél, hogy a magyar ipar tagozódjék be a németbe, és inkább az agrárium legyen az erőssége. (1938-ban a nemzeti jövedelem 32-33%-a származott ipari, és ugyanennyi mezőgazdasági termelésből).

Az együttműködést a kölcsönös zsarolási potenciál alapozta meg (a németek ellátási nehézségei, a magyarok területi igényei). Az eleinte ígéretes szerződések Magyarország számára egyre megterhelőbbek, teljesíthetetlenebbek lettek, a Német Birodalom „rossz partnernek bizonyult, vállalt kötelezettségeiről sorozatosan megfeledkezett"6, és már 1938-ban 40 millió márkás magyar aktívum jellemezte a két ország kereskedelmi mérlegét7. A német hadiipari együttműködésben a magyar fél leginkább ipari szolgáltatásokkal, bérmunkával vett részt. A megfelelő műszaki szakemberállomány rendelkezésre állt, a termeléshez szükséges nyersanyag jelentős részét azonban a háborús években a németek és az olaszok szállították. A háború vége felé a németek a magyarországi gyáraik felszerelését igyekeztek hazamenekíteni, rosszabb esetben felrobbantani, így sok gyárépület már üresen fogadta a szovjet „felszabadító" katonákat.

A két világháború közötti időszak bel- és külgazdasági kontextusának megértése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a modern magyar gyáripari bázis kiépítését lehetővé tevő győri program kihirdetésének (Győr, 1938. március 5.) „sorsfordító" jelentőségét kellően értékelni tudjuk. A június 2-án megszavazott, nagy összegű, mintegy egymilliárd pengős beruházási hitellel járó terv – amit időtartama miatt joggal akár első ötéves tervnek is nevezhetnénk - Darányi Kálmán miniszterelnök, Imrédy Béla közgazdasági és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter nevéhez fűződik.8 Az 5 évre szóló hitelkeret előteremtése illetve biztosítékai a korábbi évek bíztató gazdasági adatai (22%-os nemzeti jövedelem-növekedés 1936-37-ben), a német hadiipari megrendelések, és az első bécsi döntéshez (1938. november) kapcsolódó területi gyarapodás (Csallóköz, Felvidék) nélkül elképzelhetetlen lett volna. Az egyszeri vagyonadóból és belső kölcsön kibocsátásból létrehozott keret 60 százalékát a hadsereg, a hadiipar fejlesztésére, 40 százalékát egyéb infrastrukturális (közlekedés, hírközlés, elektromos hálózat) és különféle polgári és szociális célú beruházásra szánták.

Honi Ipar, a magyar gyáriparosok lapja, 1939. december 20
6/12
Honi Ipar, a magyar gyáriparosok lapja, 1939. december 20

A program financiális feltételeinek előteremtése körül ugyan élénk viták folytak, főképpen az ingatlantulajdonosok nehezményezték a vagyonadó mértékét, de konjunkturális hatása miatt többé-kevésbé a teljes gazdasági vertikum pozitívan értékelte a döntést, amely az égető munkanélküliségre is jótékony enyhülést ígért. „Szenvedelemmentes hideg értelem szobrászi kifejezése, minden irracionalizmustól megtisztított gondolat, a cselekvő értelem mintapéldánya" – reagált Imrédy Béla győri programbeszédére a Honi Ipar9, a magyar gyáriparosok lapja. A bécsi döntést szintén össznépi siker övezte, amelyben szinte igazolódni látszott a határozott katonai orientációjú fejlesztéspolitika eredményessége, és a további növekedés reményét csillantotta meg. A visszacsatolt területeken a csehszlovák kivonulás után kifosztott, leszerelt laktanyák, katonai bázisok maradtak, ezek közvetlen honvédelmi beruházásokat indukáltak. Államépítészeti Hivatalokat állítottak fel, mintegy bekapcsolva az új területeket az ország vérkeringésébe, de a nyersanyagforrás bővülése is egyértelmű és kézzelfogható gazdasági haszonnal kecsegtetett.10

Az iparfejlesztés eredendően kettős orientáció mentén zajlott, tehát egyszerre katonai és békés felhasználásban kellett gondolkodni, mindenekelőtt gazdaságossági megfontolásból. Egy-egy nagyobb beruházással járó hadiipari megrendeléskor a gyártulajdonosoknak a biztos megtérülés érdekében számolniuk kellett a hosszabb távú hasznosítás lehetőségével.11 A termelő üzemek – néhány stratégiai fontosságú gyár kivételével – állami koncesszióban, vegyes (magán-, banki, állami) tulajdonosú részvénytársasági formában működtek, de a magyar és német állami megrendelések túlsúlya, valamint az 1939-től bevezetett irányított gazdaság (t.i. hadigazdaság) miatt önálló döntési mozgásterük rendkívül korlátozott volt.

Az Darányi-féle „ötéves terv" az 1939-es évben máris 24 százalékos növekedést produkált az ipari termelésben, a gépgyártásban 53 százalékost! A háborús konjunktúra 1943-ra ért a csúcsra (38 százalékos növekedési ráta). Az iparfejlesztés látványos területe a vas- és acélgyártás (harckocsik, lőszerek) – RÁBA, MÁVAG, Weiss Manfréd Művek (WMM), a székesfehérvári Vadásztölténygyár, Láng Gépgyár -, az alumíniumgyártás – Mosonmagyaróvár, Csepel, Felsőgalla-Tatabánya, Ajka, Almásfüzitő (nem lett kész a háború végéig) -, a repülőgépgyártás – Dunai Repülőgépgyár, PIRT Pestszentlőrinci Ipartelepek - és az olajipar, vegyipar – Nitrokémia, Péti Nitrogénművek, Nyergújfalui Magyar Viscosa - lett. Emellett jelentős fejlesztés élvezett a hadiipar szempontjából ugyancsak fontos finommechanikai ágazat - Fehér Ferenc Elektromos Finommechanikai Készülékek Gyára, GAMMA Finommechanikai Gyár, MOM.

A lista érdekessége, hogy az itt szereplő üzemek jelentős részét közvetlenül Trianon után alapították, titkos, álcázott vagy nyíltan vállalt hadiipari termelési profillal, azonban az 1938-után jelentős kapacitásbővítésen mentek keresztül. Az is szembetűnő, hogy az 1948 után kiépített úgynevezett szocialista ipari központok nagy része már megtalálható ebben a felsorolásban, esetenként más elnevezéssel. Visszatekintve a jelenből úgy tűnhet, a háború kitörésekor elrendelt hadigazdaságra való átállás, a központilag irányított állami-katonai ellenőrzés mintha direkt főpróbája lett volna a kommunista hatalomátvétel utáni korszak erőszakos államosító, a nehézipari termelést forszírozó rendszerének.

A hadsereg létszámigénye és a háborús veszteségek következtében kialakult munkaerőhiány miatt az építkezésekhez, termeléshez szükséges nagyszámú olcsó munkás rendelkezésre bocsátása csak kényszerítéssel volt megoldható – ennek közvetlen előképe a Szovjetunióban bevezetett kényszermunkatáborok hálózata volt – a nagy ipari beruházások javarészt a fogva tartottak (internáltak) keze munkája árán létesültek. Albert Speer, aki építészként Berlin birodalmi átépítési terveinek kidolgozása révén került Hitler közelébe, amikor 1942-ben, mint fegyverkezési és utánpótlási miniszter, megbízást kapott a német hadiipari termelés irányítására, a feszítő helyzetben egyre gátlástalanabb eszközökhöz folyamodott a rohamosan növekvő munkaerő szükséglet kielégítése érdekében.12 Nem véletlen, hogy a technokrata Speer úgynevezett racionalizálási intézkedései – földalatti gyártócsarnokok telepítése, rabszolgamunkások alkalmazása, katonai irányítás és szigor a munkaszervezésben, stb., - amelyekkel lehetővé tette a hadiüzemek folyamatos működését a szőnyegbombázások idején is, az amerikai katonai stratégák érdeklődését is felkeltették.13

A racionalizálás amúgy a harmincas évektől Magyarországon is szemléletváltó kulcsfogalom lett, noha a szó értelmezési tartománya meglehetősen tág volt, hiszen egyaránt beleillett a baloldali, szovjet típusú tervgazdálkodásban gondolkodó ideológiákba, mint az ideológiailag semleges merkantilista szemléletbe, vagy éppen a kifejezetten jobboldali, nemzetvédő, revizionista irányzatok gondolatrendszerébe.14 Alapvető célkitűzés lett a magas szintű szervezettség, a termelékenység növelése, a rendelkezésre álló adottságok, energiák hatékonyabb kihasználása, és a megfelelően képzett – és politikailag is preferált - szakemberállomány alkalmazása nemcsak a termelésben, hanem a közigazgatásban is. A Magyar Racionalizálási Bizottságot a háború után fölszámolták ugyan, de az ötvenes években és az 1956 utáni megtorlás éveiben újra használatba került a racionalizálás kifejezés, ugyancsak a termelési folyamatok felgyorsítása és a politikai diszkrimináció fedőneveként.

A háborús években az állami bevételeknek már mintegy kétharmadát központilag osztották szét, 1938-ban Árkormánybiztosságot, Ipari Anyaggazdálkodási Hivatalt, Országos Ipari Munkaügyi Felügyelőséget létesítettek, a mezőgazdasági termékekre beszolgáltatási kötelezettséget vezettek be. A nyersanyag- és munkaerőhiány következtében egyre komolyabb takarékossági intézkedésekre került sor, végső soron pedig a hadianyagok gyártásában érdekelt üzemek katonai parancsnokság alá helyezésére. Mindez folyamatos, súlyos szankciók kivetését is lehetővé tevő ellenőrzést jelentett mind az üzem vezetősége, mind az alkalmazottak számára. A német megszállás idején már nyílt terrorizálást, fegyveres kényszerítést is alkalmaztak15. A hadiüzemmé nyilvánítás joga és a folyamatos felügyelet az Iparügyi és a Honvédelmi Minisztérium kezében volt. A honvédelmi tárca feladata volt ezen belül a munkaszolgálat intézményének kidolgozása is.16

Imrédy Béla gazdasági miniszter és Darányi Kálmán miniszter a Parlament folyosóján, 1938
7/12
Imrédy Béla gazdasági miniszter és Darányi Kálmán miniszter a Parlament folyosóján, 1938

Az 1938. május 29-én A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról címen hatályba lépő úgynevezett első zsidótörvény, amely a zsidó származású mérnökök 20 százalékos kamarai létszámkorlátozása révén az ipari termelésben érdekelt mérnökök és vállalkozókat is érzékenyen érintette, a győri programot is differenciált megítélés alá helyezi. Ugyan a korabeli ipari-gazdasági-műszaki szaksajtó szinte egyöntetűen a program pozitív gazdaságélénkítő hatásait hangoztatta, Darányi miniszterelnök győri beszéde, amelyben a zsidók „haszonleső" mivoltát ecsetelte, már egy politikai fordulat kezdetét is jelentette. A Honi Ipar című közgazdasági folyóirat, amely a gyáriparosok, az ipar beruházásokban, termelésben érdekelt – a zsidótörvénytől közvetlenül is érintett - szakemberek szakmai fóruma volt, Darányi megjegyzéseit egyszerűen nevetségesnek titulálta. („A kapitalizmusban a haszon a fő motiváció!")17.

Az Imrédy miniszterelnöksége idején kulmináló politikai-kormányzati viták és a korszakról szóló történészi elemzések többsége azonban ellentmond annak, hogy a győri program a „vég kezdetét"18 jelentette volna. A terv végrehajtásához a gazdasági kérdésekre koncentráló Imrédy ekkor még alapfeltételnek tekintette a nyilasok háttérbe szorítását, mert fajvédő propagandájuk ellehetetlenítette volna nemcsak a beruházási program, de kellően felfegyverzett hadsereg híján a revíziós törekvések megvalósítását is. "kevés a tőkénk és ezt [...] nem szabad ijesztgetnünk"(Imrédy)19 Ténykérdés, hogy az ipari tőkének jelentékeny hányada volt zsidó vállalkozók tulajdonában, akik a győri programnak köszönhető prosperitás révén nagyban hozzájárultak az ország gazdasági erősödéséhez. Jelentős ipari és lakásfejlesztési beruházásokba fektették a tőkéjüket, ennek eredményeit nem nehéz a korabeli építészeti termésben is felfedezni. A leggazdagabb iparmágnások pedig – mint például a Weiss Manfréd cég tulajdonosai – ha külön megegyezéssel is, de a nagy állami hadiberuházásokból is alaposan kivették részüket. 20

A Honvédelmi Minisztérium kulcsfontosságú szerepéhez nem férhet kétség, ami a fegyverkezéssel összefüggő nagy iparfejlesztési és hadiipari beruházásokat illeti. A stratégiai üzemek építését, amiben döntő szerepet játszott a német partnerek megrendelése, elvárása, a HM koordinálta, határozta el és hagyta jóvá. A nagy tőkeigényű vállalkozásokat állami és magántőkéből alapított részvénytársaságok alapították és működtették, amelyekben az állami szerepvállalás jelentős mértékű volt, és elengedhetetlen feltételévé vált a direkt politikai-katonai irányítás alá helyezett gazdasági szisztéma hatékony működtetésének.

Ebből a szempontból válik különösen érdekes tényezővé mindazoknak az építészeknek az aktivitása, akik vagy önálló tervezőként, vállalkozóként vagy a HM alkalmazottjaként részt vehettek a hadiipari beruházásokból.

A HM 11-es Építési Osztály

A HM ügyviteli nyilvántartása szerint a 11. Építési Osztály első sorban a hadiüzemek, ipari beruházások szaktanácsokkal való ellátásán kívül a Minisztérium saját beruházásban készülő projektjeivel, a tervek elkészítésével, a tervek vállalkozásba adásával foglalkozott. Legnagyobb jelentőségű munkájuk a Honvédelmi Minisztérium új székháza volt, amelyet a Honvéd és Markó utca sarkán álló Károly főherceg laktanya átépítéséből terveztek kialakítani. 1939 januárjában elnöki utasításra a légierőkkel kapcsolatos ügyeket, repülőterek, hangárak, üzemek építését leválasztották a 11-es Osztályról21, ezeket a feladatokat innentől kezdve M. Kir. Légierőparancsnokság Építési Osztályának felelősségébe utalták.

A HM 11. Építési Osztály, műteremfotó (Benkhardt Ágost, Hegedűs Béla, Tabéry Iván)
1/12
A HM 11. Építési Osztály, műteremfotó (Benkhardt Ágost, Hegedűs Béla, Tabéry Iván)

A hadigazdaság 1939-es bevezetése után a felügyelete alá tartozó építkezéseknél a katonai ellenőrzés megszervezése, kézben tartása is a 11-es Osztály hatáskörében volt. De az ő gondja volt megoldást találni a hirtelen támadt csapat-elhelyezési, sebesült-ellátási szükségletekre, gyakorlótereket, lövészeti gyakorló pályákat tervezni. A 11. Osztályon 1939 után készült építészeti tervek jellemzően laktanyák, katonai kórházak, tiszti lakások, gazdasági épületek, lóistállók, raktárak céljára készültek. (pl. Budakeszi Szanatórium bővítése, a 9-10-11. sz. Honvéd Kórházak, Gubacsi úti Rokkantház, Pasaréti úti földalatti lövölde, svábhegyi katonai barakkok, Szt. István körúti tiszti étkezde, margitszigeti Orsz. Tiszti Kaszinó, pécsi, soproni Hadapródiskolák, örkénytábori Lovaglóiskola bővítés, törökbálinti Fegyvergyár, földalatti tüzérségi laktanya, stb.) Az első és második bécsi döntés után kiemelt feladat lett az új területek katonai feltérképezése, a meglévő objektumok helyreállítása, új laktanyák, kiképzőhelyek létesítése.

Az Építési Osztályok saját műszaki alkalmazottaikon kívül polgári tervezőket is bevontak az aktuális feladatok elvégzésébe. Írásos dokumentumok, névsorok csak hiányosan, véletlenszerűen maradtak fenn az utókorra a Hadtörténeti Levéltár gyűjteményében, csupán az eredeti tervrajzokon szereplő aláírásokra vagy szóbeli visszaemlékezésekre támaszkodhatunk. A HM kötelékében működő építészek közül sokan jelentős karriert futottak be a háború után. A HM Székház tervezésében például Hegedűs Béla (1948-tól a KÖZÉPTERV főmérnöke), Tabéry Iván (később a Mezőterv igazgatója), Ivánka András, statikusként Szendrői Jenő (később az Iparterv igazgatója) vett részt. Csonka Pál repülőgéphangárok vasbeton szerkezetét tervezte. A 11-es Építési Osztály törzsállományába tartozott például Benkhardt Ákos (1948-tól a Középterv igazgatója), valamint Czakó László, Gábory Pál statikusok. 1939 után magántervezőként itt kapott megbízásokat Schall József, Szabó Árpád, Németh Pál, Kismarty-Lechner Jenő, Trautmann Rezső (1956 után építési miniszter), Szelle Kálmán, Ziegler Endre, a statikusok közül Menyhárd István, Mistéth Endre (háború után újjáépítési miniszter).

A HM kötelékében dolgozni, fontos hadi, honvédelmi beruházásokat tervezni, irányítani, ez igazán bizalmi feladatot jelentett mind a felkészülés, mind a konkrét, kiélezett háborús események során. Jellemző ugyanakkor a valóságos helyzet differenciáltságára, hogy miközben a magyar hadsereg a németek oldalán vett részt a háborúban, hogy a nagy hadiipari, repülőtéri építkezések, repülőgép összeszerelő hangárok és egyéb nagy intenzitású munkálatok direkt német irányítással folytak, amelyeket zsidó munkaszolgálatosokkal, rabszolgamunkásokkal kiviteleztettek sokszor kegyetlen körülmények között, a honvédelmi tárca kötelékén belül hősies mentőakciók is folytak. A Honvédelmi Minisztériumnak, mint az alkalmazásában állók katonai felügyelőjének jogában állt „nélkülözhetetlen szakember" címen üldözött személyeket foglalkozatni, vagy munkaszolgálatra való behívását támogatni, ami a nyilasuralom idején alkalmasint életmentésnek is bizonyulhatott.22 Több szóbeli forrás23 is utal arra, hogy az Építési Osztályon több, ún. fehér karszalagos, munkaszolgálatos építészt (pl. Gábor László, Körner József, Gerle György) is alkalmaztak. „A Honvédelmi Minisztérium, mint intézmény, elsősorban az égető munkaerőhiányt próbálta enyhíteni, míg több, a nevében eljáró katonatisztet valószínűleg embermentő szándék vezérelt."24

A háború alatt a HM alkalmazásában álló, vagy a HM-nek alkalmi munkát vállaló építészek, a kommunista rendszerben törölték pályafutásuknak ezt az időszakát az utókornak szánt közös emlékezetből. Ma mégis tanulságos adalék lehet számunkra, hogy a magyar építészek meghatározó személyiségei milyen pótolhatatlan gyakorlatot szereztek az egymással látszólagos ellentétes diktatórikus rendszerek átjárhatóságában, a szakmai-emberi túlélési stratégiákban.

Vámos Dominika


Jegyzetek

1 Honvári János: 20. századi magyar gazdaságtörténet. Aula, 2000

2 Szabó Péter könyvszemléje Dombrády Lóránd: A magyar hadigazdaság a 2. világháború idején című könyvéről. Hadtörténeti Közlemények, 2004/1. sz. 308. o.

3 Rózsai Ágnes: Adalékok a Gömbös-kormány katonapolitikájához. Hadtörténeti Közlemények, 1969/4. sz. 634-650. o.

4 MMésÉE Közlöny, 1936/1-2. sz. 2. o.

5 Tér és Forma, 1933. Tematikus szám

6 Szabó Péter i.m.

9 Honi Ipar. A magyar iparpártolás és iparfejlesztés lapja. szerk. Sugár Ottó. 1938/5. szám

10 Ungváry Krisztián: "Árjásítás" és "modernizáció". Adalékok Imrédy Béla miniszterelnöki működéséhez. Századvég, 26. 2002. 3-37. o.

11 A Weiss Manfréd Művek rendelkezett e téren a legrégebbi tapasztalattal, hiszen az 1882-ben alapított Lövölde téri konzervgyárból az első világháború idejére az ország legnagyobb hadiipari üzemévé nőtte ki magát.

12 ld. Albert Speer: Hitler bizalmasa voltam. Zrínyi, 1996

13 Feltételezések szerint szakmai tudását - elfogatása után, de még a nürnbergi per előtt - készségesen megosztotta az őt faggató amerikai katonai szakértőkkel. ld. Albert Speer - A jó náci? Martin J O Hughes dokumentumfilmje, 2009 http://www.youtube.com/watch?v=nx8wF6IQYxo

14 „a huszadik század harmadik évtizede (…) nemcsak szellemi reneszánszát jelentette a racionalizálásnak, hanem nagyjelentőségű gyakorlati eredményeket is hozott, épúgy a közhatalmi kormányzat, mint a gazdasági és technikai élet síkján. Igaz ez világviszonylatban is, különösen helytálló azonban megállapításunk az idegen hatalmi erőkkel megbénított ősi hazai földön, hol a szabad mozgás megmaradt területein és működési körén belül valóban a megfeszített végső erőfeszítés energiaforrásainak észszerű, okszerű és célszerű gazdaságos felhasználására, alkalmazására: racionalizálásra valóban szükség van, jogosultság volt és jobb életigény lehet a jövőben. Ezzel el is érkeztünk a racionalizálás magyar nemzetpolitikai szemléletéhez." A racionalizálás. Bibliográfia. 4. old. szerk.vitéz Hótna Gyula dr., Witzmann Gyula dr., Fővárosi Könyvtár, 1937.

ld. még: Ungváry i.m.

15 Forrás: Igazolóbizottsági jegyzőkönyvek. BL

16 Braham, Randolph L. : A magyar holocaust. Gondolat. Blackburn Intern. Incorp., 1988. I. köt. 238-280. o.

17 Honi Ipar. 1938/5. sz.

18 Braham i.m. 102. o.

20 A magyar zsidóság a harmincas években a lakosság mintegy 5 százalékát alkotta. Legmagasabb arányban a pénzügyi-kereskedelmi szférában képviseltették magukat (45-55 %), az ipari vállalkozók között 11%-ban, a szakértelmiség (orvosok, ügyvédek, mérnökök) körében 30-50%-ban. „Az iparban volt néhány zsidó vagy vagy zsidó származású, aki a gépgyártásnak és a nehéziparnak jelentős hányadát tartotta kezében vagy ellenőrizte, gondoljunk a Weiss Manfréd Művekre." Braham i.m. 70. o.

21 Hadtört. Levéltár eln.11-1939. 62. cs.

22 Braham i.m. 274. o.

23 pl. Szabó Árpád, Ivánka András interjúk (P.G.)

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Nézőpontok/Történet

TORNALJA // Rejtett Kincsek

2023.05.04. 17:21
9

A felvidéki magyar emlékekkel foglalkozó izgalmas sorozat ezúttal a Gömör síkvidéki részén elterülő település református templomát mutatja be. Bár az épület klasszicista tornyával tűnik ki először, hamar megmutatkoznak középkori múltjára utaló karakterei is, de a reformáció és ellenreformáció történelmi eseményeit átélt belsőtér is feltárja évszázadokig visszanyúló múltját. A Rejtett Kincsek következő részének helyszíne: Tornalja.

A felvidéki magyar emlékekkel foglalkozó izgalmas sorozat ezúttal a Gömör síkvidéki részén elterülő település református templomát mutatja be. Bár az épület klasszicista tornyával tűnik ki először, hamar megmutatkoznak középkori múltjára utaló karakterei is, de a reformáció és ellenreformáció történelmi eseményeit átélt belsőtér is feltárja évszázadokig visszanyúló múltját. A Rejtett Kincsek következő részének helyszíne: Tornalja.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk