/ MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek
Nézőpontok/Kritika

BÁBEL tornyai

1/1

?>
1/1

BÁBEL tornyai
Nézőpontok/Kritika

BÁBEL tornyai

2006.10.25. 09:42

Bardóczi Sándor tájépítész mérnök az építészeti hónap fő vitapontjának kifejtéséhez szeretne hozzájárulni publikációjával.

Az építészeti hónap egyik legfontosabb kérdésévé tették a szervezők a magasházak témakörét. Különösen aktuálissá teszi a kérdéskört az, hogy jelentős változásban és mozgásban van az a döntéselőkészítői, döntéshozói kör, amely Budapest építészeti és városszerkezeti jövőképére komoly hatással bírhat. Schneller István főépítész leköszönésével új erőre kapott az a befektetői lobby, amely az ingatlanüzletet komolyan érintő városi szabályozás magassági korlátozásait kívánja felpuhítani. A pragmatikus Schneller posztjára esélyesek pedig láthatóan nem városszerkezeti, hanem vizuális-esztétikai szemszögből közelítenek a kérdéshez.

 

A szoborszerű élmény bűvöletében

Azok az építészek, akik individuális kihívásnak, posztmodern jelképnek, felzárkózásnak, tiszta esztétikumnak tekintik a magasházakat, érthető módon többségben vannak a városszerkezetet hangsúlyozókkal szemben. Az alkotás (és megbízás) vágya odáig juttat nagy tekintélyű, városrendezésben is jártas kollegákat, hogy azt állítsák: "a magasság nem függ össze városrendezési kérdésekkel". Amennyiben viszont a magasházat nem önmagában, steril magányában, vagy esztétikai minőségként, zseniális tartószerkezeti megoldásként vagy a technikai civilizáció csodájaként vizsgáljuk, akkor rögvest városszerkezeti és szociológiai problémák tömegével szembesülünk. Olyanokkal, amelyekkel Le Corbusier tanítványainak is szembesülnie kellett a Villa Radieuse koncepciójának első gyakorlati tapasztalatait követően. A hőn áhított modern nagyvárosi jelkép, a XXI. századi budapesti identitást meghatározó esztétikai minőség a befektetőknek pusztán fügefalevelet jelenthet céljaik elérésében.

A „panelproli" visszavág

Mivel a magasház által generált hatványozott fizikai igények általában gazdaságosan csak a városlakó lelki igényeinek csorbításával valósulnak meg egységnyi területen: innen az a városszerkezetre ható jelenség, amelynek következménye a tömeges elvándorlás. A magasház adhat technológiai csúcsminőséget, de szociológiai értelemben degradál. A vertikális zsúfoltság miatt a már meglévő városi környezet zajosabb, büdösebb, az intenzivitás emelkedése miatt zöldfelületben szegényebb, rekreációra alkalmatlanabb lesz, miközben a magasház levegője biztonsági és technikai okokból művivé válik, tűzbiztonsága kétesebb. Az óriási szocializációs kényszertől egyenes az út az agresszivitási szint növekedésig, a bezárkózó életformáig, a védekezési maszkok (közöny, durvaság, fásultság, menekülés, deviancia) kifejlődéséig. Jól megfigyelhető ez a nagy open space irodák dolgozóinál is, de a panel program nem elsősorban a lakások rossz minősége miatt bukott meg, hanem azért, mert a földszintes gondolkodású kisvárosnyi ember egy vertikális házba tömörítése életre keltette a patkány effektust.1 Látni kell – amit sokan többnyire nem akarnak látni – hogy a panel program létrehozott egy „ellenprogramot" is, amelynek a neve zártkertesedés. A vidékről feltelepült, a városban épphogy megkapaszkodott kétlaki munkás-paraszt vagy paraszt-értelmiségi, amint panellakás volt a feneke alatt, máris azért küzdött, hogy összekuporgasson egy külterületi telekre, buherált tákolmányra valót, hogy legalább hétvégén kimenekülhessen a panel-dzsungel áldásos vívmányai közül. Ez pedig ma az egyik nagyon tipikus örökül hagyott problémahalmaza a magasházak városrendezési vonatkozásainak. Különbség a ma felvetett magasház problémakör megközelítésekor pusztán a volumenekben van: a panelprogram magasházai egy falunyi lakosságot konvertáltak át a horizontalitásból a vertikalitásba, a metropoliszok magasházai pedig egy kisvárosnyi lakossal teszik ugyanezt. A magasházak szószólóinak figyelmét elkerüli az a tény, hogy „szittya népünk" nagy többsége lakókörnyezet-ábrándjaiban  még mindig a tájjal való közvetlen kapcsolatot tekinti alapvető értéknek, ezt idealizálja, és éppen ezért horizontálisabb életterekben gondolkodik megapoliszi társainál. Nem véletlen az, hogy lakópark, lakókert, lakóliget jelszavakkal és trükkös 3D-s (zöldfelületben gazdag) látványtervekkel, "zöld", "táj", "szabad", "ősfás", "vidéki" szószerkezetekkel fűszerezett plakát-jelmondatokkal lehet leginkább lakóingatlanokat értékesíteni ma is. Egy ilyen társadalmi környezetben pedig a magasház gondolata társadalmilag nem lehet sikeres.

A zsúfoltság okozta szuburbanizációs aszimmetriák

A múlt század '90-es éveinek történése bizonyítja Budapesten, hogy amíg az esztétizáló magasház kedvelők, illetőleg a telekárból a lehető legtöbbet kinyerni igyekvő beruházók szövetsége egyre magasabb házakat, nagyobb szintterület-mutatókat facsart ki a döntéshozókból, addig a népességfogyás 12%-os volt, ami óriási az országos 1,7%-os mértékhez viszonyítva. A Budapestet körülvevő agglomeráció zöldfelületi többlete és az alacsony áron megszerezhető építési telek értéke sokak számára elegendő érv volt a kiköltözéshez. Átvitt értelemben a belvárosi zöldfelület-hiány (kibővített értelemben az egészséges lakókörnyezet hiánya) 10 év alatt több mint 200 ezer potenciális (és tőkeerejét tekintve többnyire jól szituált) adófizetőt szívott el a városból, akik a „zöldbe költözés" illúziójáért áldozták fel korábbi lakhelyüket, megtartva viszont belvárosi munkahelyeiket. Érdekesség, hogy ezek az emberek önmagukat döntően továbbra is budapesti lakosként definiálják, használják a város szolgáltatásait, útjait, munkahelyeit. Íme a közlekedési dugók eredete, melyre az M0 körgyűrű csak halovány és egyáltalán nem megfelelő városszerkezeti válasz. Mindez, ha tetszik a szintterületmutatók emeléséből, ha másként nézzük, akkor a magasházat ma korlátozó szabályzókat feszegető attitűdből nőtte ki magát. De ez még nem minden.

A magasház városszerkezeti kérdései

Mit jelent egy vagy több magasház megjelenése egy már kialakult utcaszerkezetű, meghatározott lakosszámú területen? Például intenzívebb területhasználatot. Ez megnyilvánul a közterületek használatában (több autó, nagyobb gyalogosszám, magasabb parkolási igény, növekvő áruforgalom), a közművek terhelésében (növekvő keresztmetszeti igények), nagyobb szolgáltatásigény (oktatás, művelődés, munkahely, kereskedelem, szemétszállítás, tömegközlekedés, egészségügyi és közigazgatási ellátás, épületbiztonsági kérdések stb.). Mindezeket egy már kialakult infrastruktúra-hálózatba beékelni egyet jelent a környék városszerkezeti szövetének teljes átgombolásával – amelynek feladata idehaza természetesen már nem a beruházót, hanem az önkormányzatot terheli.

Jelentős, meg nem válaszolt várostervezési kérdés, hogy a ráépítések, szintterület mutató emelések, beépítési százalék növekedések lokális negatívumait kinek kellene megfizetni. Lehet-e úgy akár Budapest külvárosaiban magasházakról gondolkodni, hogy közben nem építünk be a város szerkezetét legalább szinten tartó, ne adj isten javító szabályzókat. Nincs egy olyan adónem, vagy kompenzációs alap, amelybe az igencsak jól járó befektetőknek be kellene fizetniük a környezetüknek okozott hátrányt, a környező ingatlanok elértéktelenedését. A zöldmezős beruházásokat némiképp korlátozó Étv. módosulás (a Biológiai Aktivitás Érték szinten tartási kötelezettsége) pedig még rendkívül kidolgozatlan, képlékeny állapotban van. Nincs a város kezében olyan szabályzó, amely megszabhatná egy adott fejlesztési terület maximális laksűrűségét, terhelhetőségét, így semmi nem garantálja azt, hogy bár egy magasház lehetővé tenné, hogy több helyet biztosítsunk a zöldfelületeknek, valóban több is lesz ez a hely, és az meg is valósul majd. A valóságban sokkal valószínűbb az a forgatókönyv, hogy egy magasház megjelenése további magasházak megjelenését indukálja ugyanazon térségben, amely akár a Manhattan sűrűségű városszerkezet képét vetíti előre egy olyan sugaras-gyűrűs szerkezetű európai városban, amely a gépjárműforgalom áteresztőképességét tekintve sokkal hatékonytalanabb egy hálós szerkezetű észak-amerikai vagy ázsiai városnál. A szerkezeti kompenzációra szánható összeget extraprofit formájában elnyelik a beruházók, ezért a döntés-előkészítésnek szinte semmiféle ráhatása nincs arra nézvést, hogy milyen bevételt csökkentő városszerkezeti egységekkel (pl. decentralizált szolgáltató központok, városi parkok, sportlétesítmények) kiegészülve épülhet be egy új városrész.

Mi a fejlődés?

Mindez oda vezet, hogy a nagy centrális város tovább hízik, miközben belváros-külvárosi dipólusossága tovább feszül. Meddig? Ahogyan az eszményített amerikai metropolisz magasházas downtown-jainak esténként már néptelen és élettelen „gettóira" gondolok, belátom létezik ez az út is. De rá szabad-e lépnünk erre az egyszer már kitaposott, de később zsákutcának tűnő útra az individuális építészet, a fejlődés és a modernitás néhol hibásan értelmezett jelmondatait hangoztatva? A fejlődés nem csak a mennyiségben és a gigantomániában, hanem minőségben és az önkorlátozás képességében is mérhető. Egyik hagyományosan a nyugati, másik a keleti útja a valóság országútjának a filozófiák között. Napjainkban egyes nyugati társadalmak a keleti utat, egyes keleti társadalmak a nyugati utat választották. Ha tetszik, ez a globalizációs mellékhatás, avagy a Bábel-szindróma hozománya. Mi, úgy tűnik, most vagyunk a kereszteződésben, ahol utat kell választanunk.

szerző: Bardóczi Sándor 


1 Közismert kísérlet az etológiában, amely a populációk viselkedését kutatta az egyedszám függvényében. Az egységnyi helyre bezárt patkányok minden életszükségletükhöz szükséges élelmiszert megkaptak. A szaporodásnak indult kolóniában egy idő után elszabadultak az indulatok, és a patkányok a meglévő élelmiszeradag ellenére egymást kezdték felfalni. Az öldöklés addig a szintig tartott, amíg a kolónia el nem érte az elviselhető mértéket, vagyis a terület terhelhetőségi szintjét.


 


On-line vitafórum az október 27-re összehívott tanácskozás előtt

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk