Nézőpontok/Kritika

A tökéletes bravúr

1/2

?>
?>
1/2

A tökéletes bravúr
Nézőpontok/Kritika

A tökéletes bravúr

2005.08.10. 12:36

Vargha Mihály kritikája Reimholz Péter Hapimag Apartmanházáról, mely 2000-ben a Budapesti Építészeti Nívódíjat is kiérdemelte.

Öt évvel az átadás után e nem nagy, tehát igen emberi léptékű épületnél a legtanulságosabb, hogy a tervet fő-fő-építészként jegyző Reimholz Péter mellett hányan közreműködtek a létrehozásában. Pedig a lista bizonyára hiányos, és lehet, hogy most már nem is nagyon lehetne rekonstruálni, ha teljessé szeretnénk tenni, például annyira, mint a filmek végén szoktuk látni a hosszan pergő neveket. Épp ezért engedtessék meg nekem, hogy kilépve a száraz szakmai krónikás szerepéből, megemlítsek valakit, aki a fővállalkozó Lindner cég munkatársaként irányította a befejezést.

Pattantyús Ábrahám Judit építész volt ő, aki nekem is megmutatta a szinte utolsó szögig kész épületet, és máig emlékezetes számomra, ahogy beszámolt Reimholz Péter sokoldalúságáról, lelkiismeretességéről és egyúttal határozottságáról, sziklaszilárdságáról. Mindezt illusztrálandó megmutatott egy faxon küldött szabadkézi rajzot valamely belsőépítészeti részlethez, ami már magában sokatmondó volt. A házat pedig, amiről fantasztikus személyes rajongással beszélt, végigjártuk a legmélyebb, barlangszerű pincétől a nagyon hangulatos, kicsiny udvaron át a tetőtéri apartmanokig. Ritka gondos munkát láthattam, ahol a legteljesebb összhangban van régmúlt, múlt és jelen. Sarokház a budai Várban, közel a Bécsi-kapuhoz - a helyén nagyon sokáig romok álltak, sőt ez az építékezés is megtorpant egy időre. Megérte türelemmel lenni. Az épület újdonsága, maisága fel kell hogy tűnjön bárki szemlélő számára! Ez a ház egyáltalán nem műemlék a megszokott értelemben - mindazonáltal rögvest kortalan tud lenni. Tökéletes bravúr, amiben a főszerep egyértelműen Reimholz Péteré. Kérem, jegyezzék meg e nevet.

Vargha Mihály

A cikk megjelent a Magyar Hírlapban.

 

1/2

Építész: Reimholz Péter DLA
Építész munkatárs: Szabó Attila, Vizér Péter, Reppert Béla, Szabó Vera.
Műemléki építész: Korompay Katalin.
Régész: Altmann Júlia, Zádor Judit, Bodor Imre.
Szobrász: Péter Vladimír
Iparművész munkatárs: Halász György
Statikus: Újvári M. Zoltán
Gépész: Sárvári Zoltán
Elektromos tervező: Rajkai Ferenc
Kerttervező: Árvai István
Úttervező: Nagy Katalin
Közműtervező: Sándi László
Műszaki ellenőr: Szotyori Nagy Mihály
Fővállalkozó: Lindner Budapest Kft.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

ÁLLATSZOBROK // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:30
00:07:33

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

Nézőpontok/Történet

SZABADSÁG HÍD // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:27
00:07:16

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk