Programok

Ybl Szakmai Nap 2018

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Ybl Szakmai Nap 2018
Programok

Ybl Szakmai Nap 2018

2018.03.20. 21:00

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Cég, szervezet:
Szent István Egyetem

Esemény kezdete:
2018.03.21. 09:00
Esemény vége:
2018.03.21. 15:00

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara idén március 21-én ismét megszervezi a tavaly nagy sikernek örvendő Ybl Szakmai Napot. A Kar főépületében, több helyszínen is az ország legismertebb, az építőipart befolyásoló cégei fognak előadást és bemutatót tartani.

A nap folyamán különböző termekben börzét szerveznek a diáksereg számára, ahol megismerkhetik a kiállító cégeket, valamint állásajánlataikat. Ezenkívül a Kari Hallgatói Önkormányzat standjánál segítséget nyújtanak az érdeklődők számára megfelelő szakmai gyakorlati helyszínt megtalálni. A standnál az Építész, Építőmérnök és Műszaki Menedzser hallgatók az Msc képzésekről is találnak tájékoztatót, hogy merre, hogyan tovább.

Minden érdeklődő a belépéskor egy útlevelet fog kapni, amelyben követheti és rögzítheti, hogy milyen programokon vesz részt. Minél több ponton jelenik meg, annál jobb ajándékkal fogják meglepni őt a rendezvényén végén.

Résztvevő cégek:

  • Appentum
  • Austrotherm
  • CÉH+
  • Colas
  • CRH
  • Dunaaszfalt
  • EB. Hungary Invest
  • Egy Építésvezetp Blogja
  • Epronex
  • Equitone - Creaton - Siniat
  • Fatrafol
  • Grabarics
  • Graphisoft
  • HB Revais
  • HBM
  • Horizont
  • KÉSZ
  • Kingspan
  • Krause
  • Lábatlani Vasbeton Gyár
  • Leier
  • Limes Model
  • Mabesz - Cemkút
  • Magyar Építő
  • Mapei
  • Market
  • Monge
  • Most-Épker
  • MTB Group
  • Nemetschek
  • Óbuda Group
  • Platio
  • Prefa
  • Sequriton
  • Sika
  • Terc
  • Terrán
  • Térváz
  • Weinberg93
  • Wienerberger

Időpont: 2018. március 21., 10:00
Helyszín: SZE Ybl Miklós Építéstudományi Kar

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A SZENTENDREI SKANZEN // Egy hely + Építészfórum

2023.06.07. 10:51
9

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk