Közélet, hírek

Lerakták a Cziffra Központ alapkövét

2018.03.02. 14:04

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Gelesz András

A józsefvárosi Tavaszmező utca 6. szám alatt megvalósuló Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ 2,5 milliárd forint hazai forrásból épül meg Gelesz András tervei alapján. A létesítmény várhatóan 2019 tavaszán nyitja meg kapuit. 

A leendő Cziffra Központ alapkövét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Balázs János zongoraművész, az intézmény művészeti vezetője tette le. A miniszter bejelentette, hogy a központ elindulása zöld jelzést kapott, mivel a jelenlegi épület bontásához megkapták az engedélyt, rendelkezésre állnak az építési engedélyek és a kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások is, köztük a műemlékvédelmi szakhatóságé.

"Az alapkőletétellel elindul a Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ kormányzati beruházása. Az Európában egyedülálló összművészeti intézmény roma és nem roma magyarok számára teremt közösségi teret, hogy művelhessék és megismerhessék a cigány kultúra autentikus nemzetiségi hagyományait, művészeti örökségét, értékeit és kortárs jelenét" - hangsúlyozta Balog Zoltán az eseményen.

A Cziffra Központ lehetőséget fog adni a roma alkotóknak a megjelenésre, közösségi teret ad a kulturális innovatív programoknak, és egyszerre lesz nyitott a roma emberek, illetve a széles nyilvánosság előtt. Az épületbe egy 350 fő elhelyezésére alkalmas befogadó színházi termet terveztek, ahol zenei és táncprodukciókat is bemutatnak, lesznek állandó és tematikus kiállítások, zenei, tánc- és filmművészeti szakmai műhely, professzionális stúdió, digitális archívum és könyvtár, valamint rádióműsor sugárzására alkalmas stúdió és szerkesztőség.

Mint elhangzott, a mostani projektet az első pillanattól egy öttagú szakmai tanácsadó testület és 23 tagú védnöki testület segítette. A Cziffra Központ tervezője Gelesz András, a projekt művészeti vezetője Káli-Horváth Kálmán volt, a szakmai tanácsadó testületben Farkas Zsolt, Baranyi Mária, Nyári Oszkár és Balogh Tibor vett részt, a védnöki testületben Szakcsi Lakatos Béla, Szentandrássy István, Sárközi Gyula, Snétberger Ferenc működött közre.

Forrás: MTI

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A SZENTENDREI SKANZEN // Egy hely + Építészfórum

2023.06.07. 10:51
9

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk