Kis Péterék badacsonyi pincészetéhez

"Amikor itt a fórumon, egy este, megláttam Kis Péterék borászatát, akkor félhangosan mondtam magamnak: nyomorúságos szakmánkat (építészetünket) Európához kapcsolta." Mónus János írása.

Gyakorló építészként általában kétféle érzés fog el más háza láttán: ha jónak ítélem, akkor féltékenység-féle, ha rosszabbnak, mint amire képes vagyok, akkor fölényeskedés-féle, függetlenül attól, hogy hazai, vagy külföldi épületről van-e szó. Bevallom, hogy ezeket az alapérzéseket általában fokozza a ház hovatartozása.

Vitathatatlan tény: a jelenkori „jó" építészet a bennünket körülvevő országokban sikeresebb (Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia). Egyívűbbek, önmagukban jobban hisznek az ott született „jó" épületek. Hitelesebbek, mert mögöttük egyetértő megbízó, megvalósító áll (különben létre se jöhettek volna).

Mi mindig „túlbeszélünk", nem vagyunk képesek „leállni", az építési (megbízói) lehetőséghez még ezt is, azt is hozzá akarjuk rendelni (még akkor is, ha a választott stratégia netán a szűkszavúságé, a minimalizmusé). Magamon is tapasztalom (utólag borzadva látva) a „túlszerkesztést", túlsokféleséget, vagy a bizonytalanságot leplező túlhatározottságot. Ami szomszédjainknál természetesen megy, az nálunk görcsösen döcög.

Amikor itt a fórumon, egy este, megláttam Kis Péterék borászatát, akkor félhangosan mondtam magamnak: nyomorúságos szakmánkat (építészetünket) Európához kapcsolta. Nem szoktam szélsőségesen fogalmazni (még magamnak sem), de állításom mellett most is kitartok.

Akkor este meglátva a sajátos hangulatú bevezetést, képeket, végtelen nyugalom árasztott el: féltékenység sehol, alá, vagy fölé rendelési mérlegelés sehol, viszont itt a megnyugvás: van mit felmutatni fejlettebbnek ítélt szomszédjainknak.

Az épület rejtőzködő, (mert műfajának megfelelően legjelentősebb része a föld alatt), végtelenül egyszerűen kezelt, mégis a költőiség igényével bonyolított, a lejtőre merőleges irányultságával még talán hagyományőrző is, ott a hegyoldalban, a Balatonra bámulva. (Milyen fontos is a „merőlegesség" a nagy dolgokra: Balaton, országgyűlési választások, Duna, M7-es bevezető szakasza, stb. A merőlegesség mások „hozzáférését"  engedi a nagy dolgokhoz, míg a párhuzamosság elrekeszt).

Ezt még aznap este töredékesen közöltem telefonon a szerzővel, kinek jól esett, mert a helyiek botránykőnek tekintik amit tervezett (Pap Zoltán főépítész értetlensége mellett). Az este további részét zenével töltve (Mezzo csatorna: Sztravinszkij, Mahler ­*), ismételgettem magamban: Kisnek sikerült, sikerült és én mégsem vagyok féltékeny!

Péter megvalósította az építész álmát, átlépte saját határait és mégsem esett gödörbe.

Mónus János építész

* a zeneszerzők név szerinti említése nem véletlen