Épülettervek/Tervpályázat

Kihirdették a Bence-hegyi kilátó ötletpályázatának nyerteseit

2015.04.27. 07:41

Kihirdették a Velencei-tó északi partján megvalósuló Bence-hegyi kilátóra kiírt, összesen 1 millió forint díjazású építészeti ötletpályázat eredményét. Az első díjat a Hello Wood csapata nyerte.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a zsűri elnöke a díjátadón elmondta, hogy a felhívásra 156 pályamű érkezett. A megépítendő tervet később választják ki.

Az 500 ezer forinttal járó első díjat a Hello Wood (Pozsár Péter, Huszár András, Ráday Dávid által vezetett) csapatának ítélték oda. A második helyezett Kruppa Gábor és Merkel Tamás terve lett, amelynek a pályadíja 300 ezer forint. A 200 ezer forintos harmadik díjat Bartha Zalán, Béres Csaba és Bozsó Barna nyerte.

Eltér István, a Magyar Építész Kamara alelnöke, a zsűri tagja a részletekről elmondta: a pályázat egyik feltétele az volt, hogy az építés ne kerüljön többe 80 millió forintnál. Közlése szerint az első helyezett pályamű egy csavart formájú kilátó terve lett.

A pályázatot a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a Vadex Mezőföld Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. hirdette meg 2014 decemberében.

L. Simon László a helyszínről elmondta, hogy a Bence-hegy "a Velencei-tó Badacsonya", amelynek azért nem lehetett megőrizni eredeti, szőlőtermelő funkcióját, mert az M7-es autópálya megépítése csonkolta a területet.

A Bence-hegy tetején 50 éve egy leselejtezett olajfúró toronyból készült már egy kilátó, amely azonban idővel életveszélyessé vált és emiatt le kellett bontani. Ennek a helyére épül az új kilátó, amelyet a helyi lakosok és a turisták is várnak - tette hozzá az államtitkár.

Majoros Gábor, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, szintén a zsűri tagja elmondta, hogy miután a hegy Velence községhez tartozik, az ottani korzón kiállítják a nyertes pályaműveket és szavazni is lehet majd azokra.

A pályázat, valamint a majdani építés finanszírozásában szerepet vállalt a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkársága, amelynek államtitkára, Bitay Márton Örs szintén részt vett a díjátadón.

(MTI)

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk