Közélet, hírek

Zsidó Néprajzi Múzeum a zsinagógában

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

Zsidó Néprajzi Múzeum a zsinagógában

2007.01.25. 10:10

Kihirdették a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítására kiírt tervezői pályázat eredményét. Az elképzelések szerint az újból megnyíló zsinagóga épületében kap helyet a Kárpát-medencei Zsidó Néprajzi Múzeum.

A pályázatot a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) írta ki, a felhívásra nyolc beadvány érkezett. Az eredményt, a zsűri által készített rangsort Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató ismertette. Eszerint a pályázatot a Kőnig és Wagner Építészek Kft. nyerte el, amely és a szerződés megkötése után március 31-ig elkészül az építési engedélyezési tervekkel. A rangsorban a második a Kánon Építészeti Stúdió, a harmadik a Középülettervező Zrt. lett.

A zsűriben a Magyar Építész Kamarával egyetértésben kijelölt szakemberek vettek részt, akik megvizsgálták a pályázatokat, és elkészítették azok értékelését, amelyeket a pályázók rendelkezésére bocsátottak.

A XIX. század végén közadakozásból épült szecessziós zsinagógát az akkori hitközség az 1980-as évek közepén eladta. Az épületegyüttes egy megállapodás értelmében két éve került vissza a magyar államtól a zsidóság tulajdonába, egy Budakeszi úti ingatlancsoportjáért "cserébe" kapta meg a Mazsihisz. A zsinagógát 2006 áprilisa óta látogathatják az érdeklődők.
 
Változtatási tilalmat követel az Óvás! Egyesület

Azonnali változtatási tilalom elrendelését követeli a fővárostól a régi pesti zsidónegyed védelme érdekében az Óvás! Egyesület, amelynek munkatársai kedden rendhagyó, "(rom)városnéző" sétát szerveztek újságíróknak.

"Haladéktalanul rendeljen el változtatási tilalmat a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése az építési törvény alapján a VI. és VII. kerületben fekvő történelmi zsidó negyed teljes területére" - fogalmazták meg követelésüket a városvédő civil szervezet tagjai a Dohány utcai zsinagóga elől induló sétát követő sajtótájékoztatójukon.



A VI. és VII. kerület Károly körút - Andrássy út - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területén intenzív építési és fejlesztési munkálatok kezdődtek az elmúlt években, amelyek azonban nincsenek tekintettel a városrész egyedi történelmi értékeire, az utcahálózat és a telekviszonyok tradicionális rendszerére, a műemléki védettséget élvező épületekre és a lakók ellenérdekeltségére - vélekedett az Óvás! Egyesület egyik tagja.
Egri Orsolya hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a főváros és a kerületek közösen dolgozzanak ki egy "korszerű, hiteles és koherens" városrehabilitációs tervezetet, amelynek alapján a terület szellemiségének megőrzésével lehetne folytatni a régi házak felújítását.
Perczel Anna építész kijelentette: nem az új ingatlantulajdonosokkal van bajuk, hanem azzal, hogy "pályáztatás nélküli eljárások vannak". Hozzátette: tudomásuk szerint eddig már 47 ingatlant áron alul adtak el. Az építész úgy vélte: a VI. és a VII. kerület politikusainak nem érdekük, hogy együttműködjenek a civilekkel.
Ladányi János szociológus szerint a kerület abban érdekelt, hogy ne történjék semmi, mert akkor folytathatja a lakók "kijátszását" és az értékek "kéz alatti cseréjét". A helyzetet azonban még nem tartja reménytelennek, mert - mint mondta - egyre több lakó fordul bírósághoz az őt ért sérelmek miatt. A terület vitatott építkezéseire egyre inkább felfigyel az UNESCO is - hangsúlyozta Ladányi János, megjegyezve, hogy Magyarországnak komoly presztízsveszteséget jelentene, ha esetleg a terület felkerülne a "veszélyeztetett világörökségi listára". Ez már a politikusok szemét is felnyithatja - tette hozzá a szociológus.

 

forrás: mti 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.