Programok

Városházi beszélgetések 2004-2005-ben

1/0
Hirdetés
1/0
Programok

Városházi beszélgetések 2004-2005-ben

2006.01.03. 15:20

Városházi beszélgetések

A Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága 2003-ban szakmai beszélgetéssorozatot indított, amelynek egyetlen, de valamennyiünk számára fontos témája van: Budapest. A beszélgetéssorozat havonta – kéthavonta egy-egy, különböző szakmai körök által fontosnak vélt, vagy aktuális kérdést tűz napirendjére, kötetlen formában azzal a céllal, hogy az adott kérdésről véleményt cserélhessenek döntéshozók, fejlesztők, tervezők, a lehető legkülönbözőbb érdeklődésű, értékrendű szakmai és civil csoportok. Folytatva a hagyományt fórumot és lehetőséget kívánunk teremteni ahhoz, hogy ezek a nézetek egymással találkozzanak, annak érdekében, hogy Budapest mindannyiunknak épüljön. A beszélgetéssorozat egy-egy eseményéről az elhangzott álláspontokat, véleményeket be kívánjuk építeni a döntéshozatali folyamatokba annak érdekében, hogy lehetőség szerint egyfajta közösségi tervezési szemlélet és gyakorlat teret nyerhessen fővárosunkban.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.