Történelmi városkép hetvenéves múlttal – Oroszlány központjának építészete

A város egyik jelképe a felvidéki bányavárosokat idéző Fürst Sándor utcai városkapu, amely 1958-ra készült el. Kezdetben a városi könyvtár működött benne, sokáig üresen is állt, jelenleg lakóház.

Már az ötvenes évek közepére elkészültek a központ nyugati szélének lakóházai, amelyek alacsony komfortú lakásai is nagy előrelépést jelentettek a többnyire bányász dolgozók számára. Az épületek korát az ekkor még gazdagon díszített kapualjak is jelzik.

A súlyos lakáshiány közepette továbbra is a kislakásos lakóházak építésével folytatódott a város fejlődése. A két új főutca egyike, a mai Rákóczi Ferenc út nagyvonalú, osztott útpályás keresztmetszettel épült.

Az előbbire merőlegesen indul, és a városkapun túl végződik a városközpont másik tengelye, a Fürst Sándor utca, amelynek belső szakasza ma már helyi védelem alatt áll. A baloldali sarokerkély mögött az általános iskola világos épülete.

Ezen a téren két utca is az épületek alatt elhaladva torkollik a főutcába. Balra az iskola tornacsarnoka, jobbra a boltozattal az egyik jellemző, 55 m2-es, két szoba+félszobás lakásokat befoglaló társasház.

A városkapu íve alatt korábban még a helyi autóbuszjárat is áthaladt, ma már két keskenyebb sávon, kétirányú közlekedésre alkalmas az úttest. Innen nyílik az épület két bejárata is.

A város számos épületéhez hasonlóan itt is pompás sgraffitó díszek találhatók. Az olasz eredetű szó jelentése kaparás, ami a vakolat készítésére utal: a több réteg közül a felsőt (akár többet is) lekaparják, létrehozva az élénk, több színű mintázatot.

A főutca déli járdáján hét egyforma üzlet épülete, köztük pedig kilenc, az utca vonalára merőleges, nyeregtetős lakóház áll. Mindegyikük falát egy-egy nagyméretű sgraffitó díszíti, amelyeket kilenc művész készített 1959-ben.

Sarkantyu Simon: Labdázó Lányok

Blaski János: Bányászcsalád (Anya gyermekével). A többihez hasonlóan ennek felújítása, restaurálása is Zámbó Kornél 2013-as munkája.

A ma is alkotó Zámbó Kornél festőművész neve számos további oroszlányi sgraffitó és festmény kapcsán kerül elő. Egyik legnagyobb, korai műve a tornacsarnok hatalmas, 6x4 méteres díszítése, 1977-ben készült.

A városháza melletti Bányászok című szobor a Salgótarjánból származó Vasas Károly szobrászművész számos dinamikus, munkásmozgalmi témájú alkotásának egyike. 1976-ra készült el, a közeli gerecsei vörös mészkőből faragott alapokon.

Kis túlzással a köztéri műalkotások sorába illik a városkapu toronyórája is. Sajnos nemcsak az óra nem működik, de láthatóan a tető is felújításra szorul.

Az város szélén emelkedő, alig pár emelet magasságú dombon épült víztorony, Vízvárdy István 1963-as tervei alapján. Egyedi formája, és nyers betonfelülete látványos váltást hoztak az alig tíz évvel korábbi historizáló utcákhoz képest.

Az elmúlt években felújított szerkezeten remekül megfigyelhetők a korabeli betonozásra jellemző, durván fűrészelt, puhafa zsaluzat lenyomatai. A kizárólag egyenes gerendákból álló zsaluzhatóság a torony hiperboloid alakjának jellemzője.

A víztorony környezetében nyújtózó park városra néző magaslatáról nem hiányzott a felszabadulási emlékmű sem. A tölgyfaágat tartó nőalak a tucatnyi hasonló témájú szobrot formázó Ungvári Lajos alkotása.

A későbbi, az 1960-as évek elejére elkészült tanácsháza, amelyben ma is a város polgármesteri hivatala működik.

A városi uszoda egyedi, hullámokat formázó homlokzata mögött 2015-re teljes felújítás fejeződött be.

A város később itt is nagypaneles, akár tízemeletes lakóházakkal bővült. A dísztó mellett az új városrész közepébe, a régi központhoz hasonlóan óvoda, iskola, orvosi rendelő került.

A lakások és a levegő minőségén sokat segített a távfűtés 1990-es évek végi kiépítése. A lassan újra megtelepedő iparnak köszönhetően remélhetőleg Oroszlány visszanyerhet egy, az eredetihez hasonló szerepkört.