Táj és Emlék Határán – megvételt nyert pályamű a Harsány-hegyi emlékhely továbbépítésére

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a Mohács 500 programhoz kapcsolódóan pályázatot írt ki a Harsány-hegyi csata emlékhelyének továbbépítésére. Babos Péter László, Rónai Simon Péter, Berzsák Barna és Berzsák Zoltán „Táj és Emlék Határán" című, megvételben részesült pályaművét a tervezők szavaival mutatjuk be.

Olykor rá sem jövünk, hogy a táj egyszer már tanúja volt valaminek, ami azóta is formálja sorsunkat. Itt, a második mohácsi csata helyszínének közelében, a Szársomlyó-hegy keleti lábánál érezzük a történelem súlyát, amely nem harsányan kiált, hanem csendesen, mégis határozottan kér szót. A terv célja, hogy ennek a történelmi terhes örökségnek egy új, bensőséges kápolnatér és emlékútvonal adjon testet, ahol a látogatóban a jelen pillanatra ébredő figyelem válik a múlt iránti tisztelet gesztusává.

Koncepciónk gerincét az a szándék határozza meg, amely blokkolja a legkézenfekvőbb útvonalat, és így egy repedést hoz létre a mindennapi világ folytonosságában. E repedés felfesli a profán tér szövetét, beengedve a szakrális gondolat lehetőségét. A terv három egymásba kapcsolódó állomás köré szerveződik, mindegyik más és más nézőpontot kínál, de egységesen teljesíti ki a látogatóban az emlékezést: az első állomás a beavatás, a második az elmélyülés, a harmadik pedig a visszatekintés, ahol a történelmi és személyes reflexió találkozik.

Az „ütközés" pillanatát egy monolit beton támfal teremti meg, amelynek összetételébe a helyi bányákból származó mészkőzúzalék és törmelék keveredik, sajátos, nyers textúrát kölcsönözve a felületnek. A fal mellett húzódik az egymás mellé fektetett nagyméretű betonelemekből álló rámpa, amelyekbe 161 darab, egyenletesen kiosztott fémlécet integrálunk. Ezek a lécek az első és második mohácsi csata között eltelt éveket jelképezik, kijelölve a török hódoltság kezdetét és végét. Kiemelt évszámoknál a fémlécek felfutnak a támfalra, rövid szövegekben bemutatva a látogatónak a kulcsfontosságú történelmi pillanatokat. Nem fűzünk hozzájuk sem pozitív, sem negatív értelmezést, ehelyett teret hagyunk arra, hogy mindenki saját maga értelmezze a kitüntetett évszámokat, illetve a közöttük kirajzolódó összefüggéseket. Amikor a rámpa véget ér, az utolsó fémléc mégis továbbfut, vezető vonalává válva az útvonalnak, és a támfal “felvezető" jellegéből már a kápolna ölelő terébe invitálja a látogatót.

A következő állomás a szekvenciált láncolat fordulópontja: egy zárt, szűk, súlyos tér, mely közvetlenül a támfal folytatásaként épül ki. A támfal itt lassan paddá szelídül, helyet biztosítva a megpihenésnek és az elmélyülésnek, míg a körülölelő falak ugyanezzel az anyaggal hoznak létre egy halk, belső csendet. A rámpáról továbbfutó fémléc a padon kijelöl egy ülőhelyet, amellyel szemben egy rés tárul elénk a tér tömörségében.

A keskeny hasadék, nem a táj szélességét tárja elénk, hanem a csatamezőn magányosan álló keresztet emeli ki. Ez a szűk perspektíva egyszerre hozza közelebb a kintet és mélyíti el a bent intim légkörét: a történelmi emlékezés magától értetődő gesztusként simul ezáltal bele a kápolna bensőségességébe, ahol a tekintet megpihen a múlt sebeit őrző magányos emlékműn.

A födémet „ellebegtetve" alakítottuk ki, így a felső, vékony hézagon keresztül természetes fény szűrődik be. Ez a keskeny, fentről érkező fénycsík halkan emeli ki a tér intimitását, anélkül hogy megtörné a kápolna monolit falainak szigorát. Itt már nincs más, csak a nehéz falak csendje, a falból lett ülőke nyugodt vonala, és a kiélezett látvány.

A kápolna szűk teréből a fémcsík egy rövid rámpára vezet tovább, ahol a támfal mellvéddé idomul. Ez az első pont, ahol a táj teljes egészében tárul fel előttünk.

„Visszatekintés", mind térben, mind időben. A fémcsík itt a mellvédre felfutva mutatja a tájat, az egykori csata hely-színét, leírva mellette a második mohácsi ütközet részleteit.

A mellvéd mentén padok sorakoznak, amelyek pihenésre és gondolkodásra hívják a látogatót, hogy a csata történései és tanulságai ne csak elszórt benyomások maradjanak, hanem valóban beépüljenek az emlékezetbe.

A csatában részt vevő nemzetek által adományozott szoboralkotások itt lettek elhelyezve. Amelyek a nemzetek közötti összefogást szimbolizálják.

E ponton az út azonban nem ér véget: a kilátóból továbbhaladva a Szársomlyó- hegy lábánál fekvő szoborpark és annak látogatóközpontja várja az érkezőt. Így a megemlékezés folyamata organikusan illeszkedik a már meglévő kulturális térbe, lehetővé téve, hogy a látogató a múltra való reflektálás után új perspektívákkal gazdagodva lépjen be a jelen művészeti és természeti közegébe.