Épületek/Lakóépület

Lakóház a Balatonnál

1/12

?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/12

Lakóház a Balatonnál
Épületek/Lakóépület

Lakóház a Balatonnál

2006.06.12. 12:49

A monoszlói lakóház átalakítása és bővítése. Építész: Murka István és munkatársai (Dóm Építészműterem Kft.)

A telek Monoszló központjában fekszik, a Református templom közelében és az Erdei Iskola közvetlen szomszédságában. A környék beépítésére jellemző az előkert nélküli, vagy minimális előkert, az oldalhatárra vagy csurgó távolságra építés.

1/12

A meglévő-megmaradó főépület helye változatlan. A romos állapotú melléképületek lebontása után a felszabadult területre, a főépületre merőlegesen került kialakításra a terasszal egybenyíló nyárikonyha. Az eredetileg az iskolához épített félnyeregtetős állattartó épület helyére, de a szomszédos épülettől elhúzva, a meglévő és kiegészített kerítés kőfalára támaszkodik az új nyitott fészer. A melléképületek tömegeinek befordítása a főépület felé -a térképkivonat tanúsága szerint is- a környéken hagyományos beépítési módnak számít.

4/12

Az építés alapkoncepciója a meglévő környezetet messzemenően figyelembe vevő és ahhoz illeszkedő, ugyanakkor az építtető igényeit is kielégítő, természetes anyaghasználatú, modern építmény- épület létrehozása volt. Ennek szellemében valósult meg a nyárikonyha és a nyitott fészer. A meglévő, vályogba rakott kőfalú, cseréptetős falusi ház rekonstrukciója során a ház eredeti használatától idegen funkciókat, szerkezetet és anyaghasználatot sikerült elkerülni; ezek általában a tulajdonváltással bekerülő városi minták formájában jelentenek veszélyt. A meglévő felújított ház mellett toldalék épült additív módon, amely viszont a mai kornak megfelelő legmodernebb kiszolgáló technológiákat tartalmazza, teljesen mai anyaghasználattal és szerkesztési elvekkel.

10/12

Az új nem akarja a régit transzformálni és nem annak ellenére jön létre, hanem amellett, mindkettő hozza magát, a régi azt, amiért megőrződött, az új pedig azt, amiért létrejött.

Szöveg: Dóm Építészműterem Kft.

11/12

fotók: Bujnovszky Tamás 

Tervező: Dóm Építészműterem Kft.

Építész-tervező: Murka István
Építész munkatársak: Kúti István, Sebestyén Ágnes, Jenei Attila
Statikus tervező: Kenese István

Gépész tervező: Braun Attila

Táj- és kertépítészet: Balogh Andrea, Majoros Csaba 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.