
Debreceni közösségi és botanikus kert – Szabó Barnabás diplomamunkája
Szabó Barnabás hallgatói munkájában egy belvárosi foghíjtelken alakított ki egy a nyüzsgő, zajos környezetben oázisként funkcionáló kertet. A koncepciót a tervező ismerteti.
Tervezési helyszínem Debrecen történelmi belvárosában található, a Piac utca, Arany János utca, Miklós utca és Antall József utca által határolt tömbben. A lehetséges helyszínek kiválasztása közben rögtön magával ragadott ez a terület, ahogyan a nyüzsgő városi közegben a természet zavartalanul burjánzik. A terület történetének kutatásából kiderült, hogy ez a helyzet egy nagyszabású kereskedelmi központ létrehozásának kezdeményezése miatt alakult ki. Az eredeti tervek szerint a Piac utca 57-59-61. számú épületek bevonásával jött volna létre egy 20.000 m2 alapterületű üzletház. A beruházás megkezdésével az 59. szám alatt található Steinfeld-házat az utcai épületszárnyán kívül elbontották. Az építkezés azonban megszakadt, ebből adódott a természetnek ez a lehetősége, hogy visszafoglalja magának a területet.
A helyszínen közvetlenül megfigyelhető egy erős átjárhatósági tengelykereszt: megközelíthető az Arany János és Miklós utcát összekötő kapuátjárókból, illetve a Steinfeld-házon keresztül a Piac utca irányából is. Ha tovább vizsgáljuk a környező városrészeket, láthatjuk, hogy ehhez hasonló összefüggő zöldterület jelentős mértékben nem található, ha mégis, akkor ezek nagy forgalmú utak mellett helyezkednek el. Ez megerősített abban, hogy a területet úgy kell felhasználnom, hogy megtartom ezt a zöld környezetet. Programalkotásom egyik alappontja tehát a természet által visszahódított terület meghagyása, a másik szempontként pedig szerettem volna olyan funkciót, amellyel valós használhatóság jön létre.
A megfelelő funkció utáni kutatás és a terület tulajdonságainak metszéspontjaként jött létre a botanikus és közösségi kert alapkoncepció. A tervezés végére ez az Arany János és Miklós utcát összekötő térnek; az arra párhuzamosan illeszkedő kávézónak; a kávézón, illetve lábaival a kerten álló közösségi kertnek; és mindezt a Piac utcára visszacsatoló, növényházként kialakított Steinfeld-háznak egységéből álló terv alakult ki. Az átjárótéren keresztül haladva, vagy akár a kávézónál megállva egy kicsit ki tudunk szakadni a város (olykor zavaró) nyüzsgéséből. A közösségi kertben a városlakók, a környékbéliek a városi kertészkedés során közösséget teremtenek, környezettudatosabb szemléletet alakítanak ki, emellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el magukat. A Steinfeld-házban a természethez, a kerthez kapcsolódóan egy botanikus üzlet található, amelyben a városi növénytermesztéshez szükséges segítséget kapnak a városlakók, illetve ehhez kapcsolódóan kutatóállomások alakíthatók ki, ahol a pincében való termesztéssel foglalkoznak.
Telepítésem a környezeti adottságokból indul ki: a kert kiindulási formájából és az átjárhatósági tengelyekből képezhető egy „T" alakzat, ezek után megfigyelhető a környező épületek helyzete, amely egy „keretet" képez erre. Következő „keretként" megjelennek a kertet körülzáró fák és utolsó „keretként" maga a közösségi kert és a kávézó alakul ki.
A tömegképzés az előbbiekre utal: kiindulópont volt az átjáróra merőleges kávézó épülete, melynek visszahúzása megnyitja a teret a kert felé; erre kerül rá a keretet képző közösségi kert filigrán szerkezete; a forma befejezéseként a kertet tartó oszlopok felkerülnek erre a szerkezetre, azok egy eltolással egy váltakozó ritmust képeznek, amelyre kerül egy drótháló a futónövények számára kialakított felületként.
A kávézó alaptömege egy vékonyabb, ho