Nézőpontok/Vélemény

Az elKÉKülőben lévő SZÉPMŰről

1/10

Az előtérben Karácsony Tamás ismerteti a tervezési koncepciót

?>
Az előtérben Karácsony Tamás ismerteti a tervezési koncepciót
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
?>
balról: Szemerey Samu, Baán László, Karácsony Tamás, György Péter, Székely Miklós, Barkóczy István
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK
?>
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK
?>
1/10

Az előtérben Karácsony Tamás ismerteti a tervezési koncepciót

Az elKÉKülőben lévő SZÉPMŰről
Nézőpontok/Vélemény

Az elKÉKülőben lévő SZÉPMŰről

2010.04.30. 12:43

Cikkinfó

Szerzők:
Bardóczi Sándor

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Karácsony Tamás

Vélemények:
90

Dosszié:

A Kortárs Építészeti Központ rendezésében folytatódott a vitafolyam a Szépművészeti Múzeum tervezett bővítéséről – ezúttal Baán László jóvoltából magában a múzeumban április 27-én az esti órákban. A beszélgetés nem volt olyan kollegiális hangulatú, mint az N&N Galériában, sőt mondhatni sokkal karcosabbra, sorjásabbra sikeredett, mégis: vitának gyönyörű volt. Egyetlen problémája volt csupán az estnek: ennek a beszélgetésnek legalább öt éve kellett volna megtörténnie. Bardóczi Sándor összefoglalója.

Szemerey Samu, az est moderátora „nemzeti emlékhelyünk" rövid helytörténetével kezdte, majd a mostani bővítési tervek körüli nem éppen szép demokráciatörténet összefoglalójával folytatta bevezetőjét. A gondolatsort végül Európa legnevesebb régi történeti múzeumainak (Louvre, Prado, British Múzeum) szinte robbanásszerű kortárs átfogalmazásainak képekkel illusztrált történetével zárta be, mintegy vizuálisan is felkészítve a közönséget arra, hogy a történeti múzeumok átalakítása terén nem egyedi eset a belenyúlás a korábbi korok épületeibe, sőt a vitát kiváltó Szépművészeti bővítésnél sokkal kompromisszum-mentesebb megoldásokat tapasztalhatunk Európa szerte.

 

Az előtérben Karácsony Tamás ismerteti a tervezési koncepciót
1/10
Az előtérben Karácsony Tamás ismerteti a tervezési koncepciót

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
2/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.

 

 

Tervismertetés homályban hagyott részletekkel
Karácsony Tamás, a projekt vezető tervezője, a nagy vitát kiváltó átalakítás látványtervi részleteinek képsorai mellett ismertette a tervezési koncepciót. Sokak meglepetésére azt, ami - a műemlékvédelmet „ortodox" módon értelmezők számára - kicsapta a biztosítékot, nem pedig a már sok fórumon meglebegtetett és beígért SZÉPMŰ Light-ot. Pusztán Baán László margóra mondott szavaiból derült ki, hogy a terv folyamatban lévő átdolgozása a lépcső megnyitását elveti, és a sokak által betonkockának csúfolt külön megjelenő lejáratot légies üvegkubussá visszamódosítva válik majd a tervek szerint megközelíthetővé az új kiállítótér. Karácsony szerint a lépcső vitatott (és szándékosan nem tengelyben történő) lebillentése teszi (tenné) újra funkcionálisan működőképessé a múzeumot, elejtett szavaiból az is kiderült, hogy a tervmódosítás ennek későbbi lehetőségét (egy erre társadalmilag érettebb kort feltételezve) meghagyja. Óriási gond ugyanis a növekvő látogatószám mellett a látogatók beérkeztetése. Az egy-egy nagyobb hírű időszaki kiállításra érkezők nem ritkán órákat aszalódnak a napon, míg egyáltalán bejutnak az épületbe, majd itt közlik velük, hogy tegyenek egy hátra arcot, és szíveskedjenek lefáradni az alagsori ruhatárba. A múzeum számára szükséges térbővítések és funkcionális megújulás (étterem, elegendő mellékhelység, pelenkázó, előadótér, foglalkoztatók, bolt) mellett tehát ez volt az építészeknek feladott lecke lényege, amelyben ráadásul Szécsi Zsolt tanulmánytervének átirataként kellett, szinte eszköztelenül „táncolni", hogy a funkcionális kérdéseket megoldják. „Egy Reimholz Péternek nem szokott az ember nemet mondani" – válaszolt Karácsony arra a kérdésre, ami a részvételét feszegette a meghirdetett tervversenyben. Az európai előképek között egyébként nagyfokú visszafogottságról tanúskodó, a felvetett megoldások között is szerény terv azonban – úgy tűnik - így sem ment át a társadalmi rostán.

Kiemelt projektek természetrajza
Baán László a moderátor kérdésére kifejtette, hogy „szíve szerint" kiírt volna a projektre egy nemzetközi tervpályázatot, de „a pályázat pénzügyi ütemezése és határideje" mindezt nem engedte meg. Hivatkozott arra, hogy a tervjavaslatok versenyéről szóló meghívásos döntést a kamarával egyeztetve hozták meg. „Ha nincs projekt és nincs mögötte biztos finanszírozás, akkor arra senki nem szokott nemzetközi tervpályázatot kiírni" – hangoztatta az igazgató. (Tegyük hozzá amit ő nem: Európának ezen a felén.) Amikor a kormány döntött arról, hogy a kiemelt EU-s projektek közé emeli a bővítés kérdését, akkorra „már elfogyott az idő egy ilyen eljárás lebonyolítására". Ellenpéldaként hozta fel a Prado bővítését, ahol a politikai pártok közötti konszenzus eredményeként nem volt vita tárgya a bővítés és a finanszírozás kérdése, ami ezáltal a fejlesztés időhorizontját nem szorította be. Ott a több mint tíz évig tartó folyamat után épült meg a tervezett bővítés, és háromszorosába került az eredeti elképzeléseknek. De megépült. Baán szerint ez a projekt nem ilyen alapokról indult, hiszen az derült ki, hogy csakis uniós finanszírozásból lehet megvalósítani a Szépművészeti bővítését, amelynek lehetősége Budapest számára csakis ebben a 7 éves tervezési ciklusban (2013-ig) áll nyitva, később a főváros ilyen forrásokhoz nem juthat. A döntéshozók kezét tehát a „most vagy soha" érzése vezette, és bár jogszerűen arra is lett volna lehetőség, hogy egyetlen kijelölt tervezővel fusson végig a projekt, ők mégis a lehetőségekhez képest szerették volna tágítani a kört. Ami belefért, az a „meghívásos tervjavaslat kérés" volt, amelyet 4 hét (Baán szerint igazából 8-10 hét) alatt le tudtak vezényelni, és amelynek egyhangú győztese lett Karácsony Tamás elképzelése.

Szemerey Samu az időprést egy NFÜ-s tájékoztató anyagra hivatkozva vitatta, amely az előkészítési szakaszra (pl.: tervpályázatok) 12 hónapot, a további tervezés-kivitelezésre pedig 36 hónapot irányoz elő. „12 hónap alatt lebonyolítani egy tervpályázatot nem példa nélküli tett a nemzetközi gyakorlatban" – mondta. Baán a magyar EU pályázati rendszer nehézkes, bonyolult, bürokratikus túlszabályozására hivatkozott, ami gúzsba kötötte valamennyi szereplő kezét. A kormánnyal kötött megállapodás aláírásához nekik – mondta – 2008 végére engedélyezési szintű terveket kellett produkálniuk, ebbe a keretbe pedig csak ez a forma fért bele.

 

balról: Szemerey Samu, Baán László, Karácsony Tamás, György Péter, Székely Miklós, Barkóczy István
3/10
balról: Szemerey Samu, Baán László, Karácsony Tamás, György Péter, Székely Miklós, Barkóczy István

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
4/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.

 

 

Műtétek sora helyett „mell implantátum"?
Székely Miklós művészettörténész szerint már a 2001-es magyar költségvetésben körvonalazódott egy olyan 2.5 milliárdos (tehát a mostani 4 milliárdos projektnél kisebb) felújítás lehetősége, ami új kiállító terek mellett többek között a román csarnok felújítását is tartalmazta, amely tervre született egy érvényes, nyertes közbeszerzés az Architecton Rt-vel 2001 október 26-án. Az akkori kormány azonban leállított néhány nagyberuházást, többek között ezt a tervet sem követte kivitelezés. Mindezek ellenére akkor született egy véleménye szerint figyelemre méltó terv Mányi Istvántól, amelynek legfőbb erénye, hogy nem nyúl bele az eredeti épület homlokzatába, hanem az épület bal szárnya előtti térrész alatti területet (2 szintben és 900 m2-en) csatolja kiállítási és raktározási funkciókkal az eredeti épülethez. Székely amellett érvelt, hogy Mányi eredeti terve azért jobb, mert – ahogyan egyébként a Louvre sokat emlegetett piramisa – nem nyúl bele az eredeti épületbe. Érthetetlenül állt tehát amellett, amikor Baán átdolgoztatta, újraversenyeztette a Szépművészeti bővítését, holott e terveket – lévén akkor helyettes államtitkár volt - ismerhette. (Baán mindezt cáfolta, kijelentette, hogy nem volt tudomása akkor a tervek létezéséről.) Székely sommás álláspontja a következő volt:

  • Egyrészt egy olyan nemzeti emlékhelyen, mint a Hősök tere, ami zsúfolásig tele van szimbólumokkal és jelekkel, nincs szükség újabb építészeti jelekre.
  • Másrészt egy múzeumnak, amely még a saját akkut problémáit (műtárgy tárolás, restaurálás) sem tudja megoldani, nem kell nyakába venni olyan funkciókat (étterem, shop, pelenkázó), amelyek máshol is megoldhatók.

A Karácsony-féle tervet Székely mindezek miatt a „lehet, de nem szabad" kategóriába sorolta, amely a kiírásnak zseniálisan megfelel, de a múzeológiai szempontoknak (különösen a műtárgy raktározásnak) és a műemlékvédelmi szempontoknak nem felel meg.

Minden megbontható, egy jó múzeum pedig nem a „légüres térben lebegő időkapszula"
György Péter esztéta csak „rossz híreket" hozott magával a vitába. Egyenesen rémítőnek tartotta ugyanis azt az elképzelést, ami a Szépművészeti eredeti állapotának restaurálása mellett érvel. Ugyanakkor az esten vitába szállók közül senkit sem gondolt – magát is beleértve – a teljes igazság birtokosának, és a társadalomban élő antagonizmus okán csakis a viták százain, ezrein keresztül létrejött megoldást láttatta járható útnak a probléma  kezelésére. „Az nyugtat meg mindenkit, ha nyilvánosan és hosszú időn keresztül részesedik egy folyamatban" – sommázta a helyzetet. Véleménye szerint, nem az a kérdés, hogy ez a múzeum megbontható-e, mert ahogyan a város, úgy egy múzeum is folyamatosan változik és reflektálni kénytelen a környezetére. „Körülbelül a ’70-es évektől kezdődően a múzeumok megszűntek a múzeológusok belügyei lenni" – folytatta a „rossz hírek" közvetítését. Ettől a ponttól kettévált a múzeumok fejlődéstörténete. Lettek a kissé halott, ahogy ő mondta: „múzeuzálódott" múzeumok (amelyre az oxfordi Pitt Rivers Múzeumot és a londoni Sir John Soane's Múzeumot hozta példaként), és lettek a várossal együtt lélegző, befogadó múzeumok. További rossz hírként közölte, hogy a múzeum „a hozzányúlás helye", és éppen a felhozott múzealizálódott múzeum példák nyomán látszik, hogy ezt az angolok megértették, és utóbb éppen ezért belenyúltak a fenti múzeumokba. Ennek az lett az eredménye, hogy ma az amerikai művészettörténészek egymásnak adják a kilincset az eddig két unatkozó portással és napi néhány látogatóval üzemelő múzeumok esetében is. „A múzeum ugyanis semmi más, mint szimbolikus tér, amely csakis a folyamatos megújulása során hat ki a mű befogadóira. A múzeum története pedig nem más, mint hozzányúlások története". Mert más a megvilágítása, más a klímája, más a látogatóihoz való viszonya, mindene más. A múzeum tehát „nem kívül áll a történeti időn, hanem annak a metaforája." Ugyancsak rossz hírként jelezte, hogy az elmúlt időszak négy legfontosabb kortárs kiállításából háromban a kiállítók nem használtak „műtárgyakat", hanem a médiaművészet eszközeivel rendezték be a steril tereket. Az a múzeum, amely pedig nem reflektál, nem ad megfelelő teret a művészet kortárs törekvéseinek (amelyet láthatóan egyre kevésbé érdekel a „műtárgy"), az halálra van ítélve. Rossz híreinek sorát György Péter azzal zárta, hogy a múzeumlátogatók zöme – tetszik vagy sem – középosztálybeli polgár, aki a kimerítő buszozás után enni, vécézni, pelenkázni, vásárolni akar, vezetésre vágyik, és egyéb interaktív igényei vannak. Ha pedig egy múzeum nem látogató-, hanem múzeológus-centrikus, akkor azt a mai fogalmak szerint archívumnak és nem múzeumnak hívják. Halott hely.

 

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
5/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.
6/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27.

 

 

A jelenlegi hely is elég?
Barkóczi István múzeológus szerint rossz irányból fogták meg a dolgokat, amikor nem a múzeum belső igényeiből indultak ki. Meggyőződése szerint a mai területen, bővítés nélkül, vagy a belső udvarok lefedésével biztosíthatók azok a funkciók, amelyekhez most megbontanák ennek a szerencsés körülmények között eredetileg is múzeumnak épült, történeti épületnek az összképét. Véleménye szerint semmi más teendő nincs, mint helyrehozni az épületet. Utalt a fantasztikus terekre, a vastag, tömegük által is klimatizáló hatású falakra, amelyekben fantasztikus kiállításokat lehet tartani, csak használni kellene azokat a kivételes adottságú enteriőröket, amit ezek a terek megadnak. Az „erős enteriőr megméretteti a műtárgyat" – hangsúlyozta, kitérve arra, hogy a külföldi kollégák és látogatók egyaránt lélegzetvisszafojtva bámulnak ezeknek a csodálatos, „eredeti" tereknek a láttán. A modern művészek egyébként is szeretik az ellenpontozást, így ő egy modern időszaki kiállításnál is bátrabban használná az enteriőrt az installálás helyett.

Kései magömlés
Egy kívülálló számára az igazán megdöbbentő az volt, hogy még házon belül sem letisztázott, hogy mit, hogyan, milyen új funkciókkal kell, szükséges megtenni. Ha pedig ez ennyire nem tudott leülepedni, akkor ott komoly belső kommunikációs zavarok vannak, arról nem is beszélve, ami a közvélemény bevonását illeti. Nem úgy tűnt, hogy ma, ebben a pillanatban már megvan az a kőszikla, amelyre ezt az (egy)házat fel lehet építeni. Kétségeim is vannak afelől, hogy a tervek szerint ez év őszére a Baán igazgató által belőtt kivitelezés ilyen peremfeltételek mellett megkezdődhet. A fentiekből egy valami kristálytiszta – ami majdnem minden egyes kiemelt közberuházásnál előjön. A „magyar recept" valami érthetetlen (érthető?) demokratikus deficit miatt végletesen különbözik a klasszikus európaitól, és ez végül valahogy mindig a kudarcok, a botrány, az arcvesztés felé sodor minden önmagát exponáló szereplőt, akik ennek ellenére nem vonják le a konzekvenciákat.

Az európai hozzáállás ugyanis a KÖZépületeinket és KÖZtereinket KÖZpénzből történő KÖZberuházások tekintetében az, hogy először felvetések, ötletpályázati eredmények, tanulmánytervek születnek, amelyeket széles társadalmi vitára bocsáttatnak. Bármelyik nyugat-európai (észak-amerikai) ország bármelyik fővárosában 30 évre szóló, ötszáz oldalas köteteteket vágnak a jövőálmodók az ember fejéhez (amelyeknek persze a fele nem ér le a földig), de van egy nagyon erőteljes, konszenzusok sorozatán folyamatosan keletkező vízió a városról. Nyílt tervpályázaton – nagy sajtófigyelem és civil aktivitás mellett – történik meg a tervezők kiválasztása, folyamatos funkcionális módosítások mellett formálódik, forr ki a tervezési program. Csak egy 5-10 éves történet végén –amikor már letisztultak a Szépművészeti esetében még korántsem a végén járó funkcionális viták - kezdenek meg rá forrásokat felkutatni, megpályázzák vagy kigazdálkodják, végül pedig engedélyes terv, kiviteli tervek irányába terelik, legvégül pedig megépítik. Ők már tudják: pénzzel a zsebben csak építeni lehet, de egy vitában kiforrt programmal a zsebben lehet pénzt (is) szerezni, ami új stabilitást jelent egy projektnek. Ami a „mi kutyánk kölyke", „a mi izzadságunk gyöngye" idehaza messze alulértékelt érzését jelenti minden szereplő számára.

 

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK
7/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK
8/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK

Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK
9/10
Tálaló - SZÉPMŰ, 2010. április 27. forrás: KÉK

 

 

Idehaza nem ez a recept dívik. Az csináljuk, amire ki van írva pályázat. Csak azt és mindig csak sietve, rettegve, hogy az adott forrás elvész. Előre nem tervezünk, nem vizionálunk, pláne nem vonunk mérleget: ismeretlen fogalom a számunkra a monitoring, vagy a fenntartás. Rángat bennünket a pályázati kényszer, felülről várjuk a megváltást, a fagyi az, ami visszanyal. Nincs idő párbeszédre. A döntéshozók asztalánál egymás elől is takargatott kártyalapok mentén zajló pókerparti eredményeként kiválasztódik egy tervező, egy kivitelező, esetleg kutyafuttában megfuttatnak egy gyors black jack-et, majd olyan tervek születnek, amelyek a fel nem készített közvéleményt csak az ellenállás irányába merevítik. Csak a destruktivitást kínálják számukra: csoda ha csak azzal élnek? Értelmes viták nincsenek (utólag vannak), dekrétumok és diktátumok, kinyilatkozások mentén folyik a sáncháború a szekértáborok között. Meg nem értett, ki nem elemzett, takargatott tervek mentén egyre csak dagad az indulat, majd az egész marakodás nyomán egy nagy-nagy szakadékba zuhannak a dolgok.

Ez a vita gyönyörű volt. Ilyen viták sorozatán keresztül lehet eljutni egyszer egy végleges tervhez. Ilyen vitákkal kell bevonzani, bevonni, a fejlesztés és a problémamegoldás részesévé tenni a közvéleményt. Egyetlenegy óriási probléma volt ezzel az estével: legalább öt éve kellett volna megtörténnie, hogy termékeny földre hulljon…

Bardóczi Sándor

Vélemények (90)
skg2
2010.06.10.
18:59

Néhány gondolat (ha már pár óra alatt végigfutottam az oldalt)

A tervezői fantáziát és a fölös pénzt inkább a városi plázák múzeummá alakítására fordítsuk. (ismételt ötlet)

A városkép, a műemlékek tiszteletére, a kívánatos (és terjesztett) színvonalra jellemző a több budapesti műemlék múzeumot eltakaró óriásplakát. Persze a bevétel, a pénz  fontos, a reklám meg minden, megértem. Erős hasonlattal: A túlépésért kényszerülnek szerepükbe az utcalányok is.

Ha nem működik egy épület, akkor a hiba a működtetőben is lehet. Példa: Ha egy hivatal kinövi a házát, valószínűleg a bürokrácia burjánzik benne. Ki kell találni a megoldást. Oldalra kell fordulni a pénztárhoz? Legyen ingyenes. Nincs lift? Segítsenek élő emberek a rászorulón. Kevés a tér? Épüljön több múzeum.

Tényleg jó lenne, ha a trágár szavakat elhagynánk. Anyanyelvünk épületének védelmében.

 Sámsondi Kiss Gergely

desdicsávo
2010.05.25.
11:16

…és akkor most ehhez:

Aztán már miért nem mond nemet az ember egy Reimholz Péternek? Nem mondom, jó mondat (mondjuk az alea iacta est jobb…), de azért ez egy kicsit részletesebben érdekelne.

„a politikai és gazdasági hatalom gyakorlói az építészeket egyre durvább és egyre cinikusabb pofonokkal küldik a padlóra” -tegyük hozzá: az építészeket képviselő kamara minimum ügyetlenkedő asszisztálása mellett…

nem csak szent izidor: sőt, ha lesz folytatás máshol, nagyon örülnék, ha itt hivatkoznának rá, mert annyira nem érdekel, hogy kutakodjak a részletek után, de annyira igen, hogy ha egy helyen hivatkozások vannak, akkor utánuk menjek (molto grazie s. Masznyik e s. Endrodi)

konklúzió1: hátrébb vontam az agarakat BLászló-val kapcsolatban -tájékozatlan voltam. Azt azért továbbra is tartom, hogy jót tesz a történéseknek, ha van egy akarnok… Nem mondom, tehetne jobbat is.

konklúzió2: hát lehet, hogy EGáborra utalt a sértődött múzeológusra vonatkozó reflexkommentek egy része, de bár csak ilyen sértődöttségekkel találkoznék… Veszi a fáradtságot, hosszasan érvel -még akkor is szívesen olvasom, ha más véleményen vagyok…

konklúzió3 (de ez nem -annyira- komoly): most kellett pályázatot csinálni a nemzetimúz-ra, pedig kb. öt éve fejeződött be teljes rekonstrukciója -a szépmű „lenti” nagy tereiből majd raktárt lehet csinálni, a „fenti” házban meg lehet majd tuti múzeumi tereket: legalább az építésztojásoknak is lesz munkájuk! és akkor már SchAlbert mellett KTamás szellemi örökségére is lehet majd hivatkozni…

frangelico
2010.05.25.
19:47

@desdicsávo: No lám csak. Kezd valami derengeni? Igenis ez annyira komoly! Én szóltam, kétszer is, de mindhiába. Lássuk csak, hogyan próbáltam a T.publikum figyelmét felhívni a Nemzeti Múzeum alighogy befejezett teljes rekonstrukciója után sebtiben kiírt pályázatra:

frangelico, 2010, február 27 - 18:38Hát tényleg csak ennyi a baj ezzel az etikátlan és alighanem jogilag is kifogásolható "pályáztatással"? Tényleg ott tartunk, hogy nem látjuk a "fától" /múzeumkert/ az erdőt? Ajánlom szíves újraolvasását K2 hozzászólásának és nem különben a mellékletnek. Nem kevésbé a "nagyrekonstrukció" tervezőivel készített interjút a http://www.epiteszforum.hu/node/5470 elérhetőségen.

Aztán meg a Szépműről is volt egy süket fülekre talált figyelemfelhívó szösszenetem:

frangelico, 2010, április 27 - 11:51Javaslom az alábbi webhely megtekintését:

http://www.okm.gov.hu/letolt/nkom/palyazatok/osszesito_2004_4szt.pdf

A 3.oldalon "Építési beruházás" címszó alatt egy tanulmánykészítés szerepel. Nos, ha valaki hallott róla, látta, netán olvasta is ezt a feltehetően páratlan remekművet, az ne habozzon, ne rejtegesse és tegye közkincsé. Ja és annak sem árt utánanézni, hogy kik, mennyiért és mennyi idő alatt készítették azt.                                                                                                              

Tessék jól odafigyelni a dátumokra, érdekes következtetésekre juthatunk. Egyszer talán összeáll a kép ezekről a dicstelen történetekről.

Jó rejtvényfejtést! 

desdicsávo
2010.05.22.
08:54

(A megjegyzést a tervtanácsi vitához írtam, de ott nincs hozzászólási lehetőség, és ha már ennyit piszmogtam vele... A szerkesztők áttehetik, ha gondolják.)

  Szép sorban:

-A tervtanácsi jelző nagyon nem mindegy: központi? műemlékes? (Gondolom központi, mivel RM is ott volt.)

-A dobozt nem csak „aposztrofálta” a sajtó, hanem a pályázati tervhez képest tényleg eltűnt a transzparencia: lehet, hogy nem beton, hanem kőburkolat -de mégis.

-Nem értem, hogy a liftre miért „funkcionális” okokból kell tükröző üvegfelület. Tőlem lehet, de ne már ezzel az indokkal! (A kocka azért lett „beton” a korábbi szöveg szerint, mert a tűzrendészet, bla-bla… -miért nem lehet azt mondani, hogy a mű esztétikai stb…?)

-Mélyített udvar. Miért eddig nem volt? Dehogynem.

  -A lényeg: kiöntjük a fürdővízzel a gyereket. A kultúrát eladható termékként tálalni? Arisztokratikus távolságtartás? Ha a kultúra felkent papjai ilyen slampos f...ságokat mondanak, hát hogy ne gondolnák azt sokan, hogy a kultúra arisztokratikus! Holott csak önmaguk lusták, buták és még ráadásul hiúk is! Mi az arisztokratikus? Hogy kevesebbért, mint egy mozijegy, elmehetsz múzeumba? Ráadásul ha figyelsz, ingyenes napokat is találsz? Hogy kb. annyiért élőben teszik ki magukat emberek esténként a színpadra? Azt a leborult szivarvégit!

Vegyük már észre Murphy azon törvényének mélységes igazságát, hogy ha csinálsz valamit, amit a hülyék is tudnak használni, akkor azt csak a hülyék használják majd! Könyörgöm: ne menjünk már le kutyába!

Másképp fogalmazva: miért, az nem arisztokratikus, hogy túristáknak építünk gigawc-t?

Ugye, hogy nem. Az, hogy a dolog arisztokratikus lesz-e, nem azon múlik, hogy a föld színe alatt, fölött vagy egy szintben van vele. Sőt, nem is azon, hogy bővítik-e a múzeumot. (Mellékvonal: egyébként bővítsék, hajrá Baán. Lehet morcogni művtöri szempontok alapján, de majd csak akkor, ha ilyen pörgésből legalább 3 lesz az országban, és a Nemzeti Múzeum aulájában nem egy szar odab…szott plazmafalsor takarja el az ott felejtett paravánokat…)

  -Tömören, bunkón: a legutóbbi látványterveken látható leterített szőnyeget fel kéne tekerni: a parketta alatta jobb!

-Nem büszkélkedhet! Ha-ha. Kezdettől fogva. Muhaha! Nem az volt, hogy le se sz…rták a központi ttanács véleményét, akik pedig azt hitték, hogy negatív állásfoglalásuk jelent valamit? Nem kell figyelembe venni az eredeti véleményüket, de ha egy kicsit is a dolgok szelleme és nem betűje lenne fontos, akkor azért írtam volna egy levelet, hogy te, hülyeség amit dumáltok és tudjatok róla, hogy úgy futtatom tovább a tervet, ahogy eddig volt. (Persze ez sem lett volna igaz, mert a kocka „betonosodott”…)

-Lamperth Rózsa megszólalása meg mindent tud: az összes építésügyi ügyintéző helyére számítógépet!

-És a vége! A seggbegombolyítás elmaradhatatlan jelenete. Dramaturgiailag tökéletes! (Pláne, ha hozzáképzelem FAndrás kellemes orgánumát!)

Masznyik Csaba
2010.05.16.
15:22

Nem volt szándékomban átlépni Endrődi Gábor 2010. május 10-i bejegyzésén, de érdemi válasz kapásból nem ment, az utánajárás és utánaolvasás pedig a sok egyéb tennivaló mellett elég sok időmbe került. Viszont sok olyan elágazása van ennek a történetnek, amit nem szerettem volna válasz nélkül hagyni, ezért, ha megkésve is, most reagálok, mert én is hasznosnak tartom a „magukba forduló diszciplínák” közötti közeledést. A diskurzust nehezíti, hogy az internetes műfaj szerteágazó információhálózatában gyakran ismétlődnek a máshol már kibeszélt témák, én is írtam olyat, amit később máshol is megtaláltam, illetve, hogy kevesen látják át az egész kapcsolódó szöveghálót, és nem lehet pontosan tudni, hogy ki mit olvasott és ki mit nem. Én például csak most jutottam el oda, hogy végigolvassam Szilágyi Márton irodalomtörténésznek a Magyar Szemlében megjelent írását, ami érthetővé teszi, hogy Endrődi Gábor miért nevezi Baán Lászlót „politikai kalandornak”; a címke e nélkül a cikk nélkül egy, a politikusok, múzeumigazgatók és művészettörténészek belharcait nem ismerő kívülálló számára érthetetlen és elfogult túlzásnak tűnik. Somlyódi Nóra cikkét Baánról (a Magyar Narancsban) ismertem ugyan, de Szilágyi Márton cikke, Baán László válasza és a viszontválasz az én korábbi bejegyzésemet is felülírja, ahol azt írtam, hogy „jóhiszeműen feltételezem, hogy a bővítés lehetséges irányai és módjai a megrendelő oldaláról az évek során tisztázódtak„; valójában azt  kellett volna írnom hogy naívan feltételezem a szakszerűséget. (Még akkor is, ha a szemlebeli cikkben foglaltak csak gyanakvóvá tesznek és nem hiszem el kapásból.)Bizonyosan nem állíthatom, hogy az általam itt mondottak a (hozzám hasonlóan valószínűleg tájékozatlan) építészek véleményét általában tükrözik, hiszen a körlevél alá-nem-írójaként egyébként is inkább „árulónak” számítok, és abban sem vagyok biztos, hogy Endrődi Gábor érvei valóban „modelleznék” a művészettörténészek álláspontját. Azzal együtt, hogy a művészettörténészek közül, ha jól tájékozódtam, csak Rieder Gábor védte elvből, Czére Andrea pedig hivatalból Baán László bővítési koncepcióját, Rieder Gábor megjegyzése árnyalja a művészettörténészek (építészek szempontjából céltudatos megrendelőnek tűnő) Baán Lászlóhoz való viszonyának képét: „... a szakma - úgy általában - képtelen a hatalommal (és/vagy pénzzel) rendelkező emberekkel való együttműködésre, megpuhításukra, inkább villámgyorsan megsértődik, visszavonulót fúj és megvetően opponál. (A kétség kívül létező sérelmekre és inkorrektségekre hivatkozva.)”. Egy múzeum fejlesztési koncepciójának kidolgozása során az építészek a muzeológusok után kell, hogy következzenek. Elhangzott a Tálalón is, hogy az építész arra válaszol, amit kérdeznek tőle. Sokszor és sokféleképpen igyekeznek (a jó tervezők) mögé-, illetve elémenni a feltett kérdéseknek, de ennek a lehetősége, a perspektívája mindig korlátozott. Vannak olyan távlatok, amiken túl már nem lehet látni, és könnyen belátható, hogy a Szépművészeti Múzeum „teljes muzeológiai káoszát”, amit Barkóczi István részletesen leír, s amit viszont György Péter a múzeumok folyamatos és szükségszerű változási folyamataként ír le, (most nyilván nem a műtárgyak tönkremenetelére, a párásítás hiányára gondolok), az építész tervező önszántából nem firtatja, ha eleve egy, a múzeum épületén kívüli építési szándék lehetőségeit elemezve kérnek tőle ötleteket és tanácsot. Másrészt az építészek, ha nem is egységes, de mindenképpen reprezentatív kiállása Karácsony Tamás személye és terve mellett arra a tényre is visszavezethető (nem mentegetés-, hanem magyarázatképpen), hogy a kortárs magyar építőipar, ezen belül az építészet, a rendszerváltás óta folyamatosan és rohamosan szétesőben, mind intézményeiben (önálló minisztériumra esély sincs), mind anyagi hátterét tekintve, mind szellemi színvonalát nézve leépülőben van; a politikai és gazdasági hatalom gyakorlói az építészeket egyre durvább és egyre cinikusabb pofonokkal küldik a padlóra. Rengeteg, az építészet (mint diszciplína) szempontjából kudarccal végződő rangos beruházás után itt egy olyan fejlesztés ért célegyenesbe, ami európai szinten is vállalható építészeti minőséget hordoz, még akkor is, ha egy egyébként előkészítetlen és átgondolatlan múzeumfejlesztés részeként valósul meg (ami külföldről nem látszik). „Az építész társadalom abban hibás, hogy nem tette fel "a mi a fenének kell ezt megépíteni" klasszikus kérdést.” írja Huszti István. Úgy tűnik, ez a heves vágy, hogy a magyar építészet, akár hazai, akár külföldi építészekkel, de valami módon felkerüljön a nemzetközi térképre, jelen esetben szerencsétlen módon akadályozza az építészeket abban, hogy tisztábban akarjanak látni. Az EU-s pénzek elnyeréséhez szükséges határidők sem kedveznek az átgondolt fejlesztéseknek. ASzépművészeti egészére 15 év alatt költendő 15 milliárd forinthoz képest (Baán Lászlótól származó adat) a tervezett bővítés cca. 4 milliárdja beláthatóbb keret, ráadásul ebből a költségvetést csak kisebb összeg terheli. Visszatérve arra a kérdésre, és elszakadva a Szépművészeti konkrét esetétől, hogy mit kellene tenni a művészettörténészeknek, hogy a tudásuk és az érzékenységük hozzáadódjon a hazai kultúrkincshez, esetünkben az építészeti kultúrához, a korábban már elhangzott reményemet tudom csak ismételni, hogy jó lenne, ha György Péter esztéta mellett lennének a kortárs építészet iránt fogékony művészettörténészek is, akik segítő szándékkal, az (egyébként fontos és hasznos) újságírásnál magasabb szinten szállnának be a kortárs építészetről folyó, egyelőre belterjes diskurzusba. Éppen úgy, ahogy most Endrődi Gábor teszi, lehetőleg még akkor, amikor a beruházások előkészítő szakaszban járnak. Ilyen téma a Szépművészeti esetében a régi és az új épületrész közös működésének és viszonyának elemzése, ami, ha jól látom, Mányi István előkészítő tervein túl, nem volt érdemben végiggondolva. Hogy őt erről miért nem kérdezi senki, rejtély. György Péter minden tekintetben alapos tanulmánya, (Időkapszula a múltból – múzeum a jelenben, Múzeumcafé 2009-2010 december-január, 3.évf. 14.) ami Karácsony tervét múzeumpolitikai, múzeumtörténeti, muzeológiatörténeti és építészettörténeti összefüggéseiben is vizsgálja, csak átsiklik a konkrét kérdés felett (nem felületességből, hanem elsősorban azért, mert ezt a problémát egyelőre homály fedi.)„Az elvi kérdések végül nyilván a gyakorlat szintjén, a használat szintjén dőlnek majd el. Attól tartok, hogy mint arra a fenti példák, illetve a Museuminsel átalakítása is rámutat: a kiegészített, hozzáépített részekkel büszkélkedő múzeumok számára kulcskérdés a szinteltolásból következő új főbejárat használata, azaz a szintek jelentésének kérdése. Az alsó szint felől bővített múzeumok esetében, amint a több főbejárattal rendelkező épületeknél, az eredeti lépcsőházak használata, s így szemantikája változik meg, holott azok jelentősége mindig is döntő volt a múzeumok esetében. A látogatók nem fel-, hanem bemennek a múzeumba, illetve az alá – ez a rendjén való és elkerülhetetlen változás akkor válik a múzeum erényévé, ha az új térbe belépő látogatók számára az építészeti tér minden lehetséges eszközével nyilvánvalóvá válhat, hogy milyen irányokban mi várja őket. A Szépművészeti eredeti lépcsősorának megbontása azért helyes és elkerülhetetlen, mert ez a „seb” teszi nyilvánvalóvá a gyakorlat szintjén, hogy milyen dimenziókra terjed ki az átalakítás.” - írja György Péter, és a szövege jól illusztrálja, hogy miközben a lépcső megbontását igyekszik indokolni, ezt követően ő sem vizsgálja, hogy a mélyföldszinti, új előcsarnokba jutás után mi is történik a látogatókkal. (Majd lesz valahogy.) Ha végignézzük Karácsony Tamásék legfrissebb tervváltozatához készült kisfilmet, feltűnő, hogy miközben a kamera szinte minden lehetséges nézőpontból végigjárja az új, föld alatti szárnyat, a régi épületbe nem megy át, nem is fordul a kamera abba az irányba. Túl azon, hogy ehhez a régi épület belső tereit is meg kellett volna modellezni, nyilvánvaló, hogy az átjárás ténye nem volt különösebben fontos a tervezők számára, ha az lett volna, akkor ábrázolták volna. Hogy a jelenlegi előcsarnok alatti térbe vezető lépcsők és hidak után mi történik, a filmből nem derül ki, a tervezők valóban nem a múzeum egészében, hanem a bővítés zárt rendszerében gondolkoztak. Nem véletlen, hiszen, és ezt Endrődi Gábor jól látja, és jogosan firtatja, a föld alatti építményt és a régi múzeumot nem lehet szervesen úgy összekapcsolni, hogy a régi épület tereinek sorrendje és a bejárás logikája az új épületrész felől érkezve megmaradjon. Ha végignézzük a pályázati terveket, ez a kérdés mindenhol megoldatlan maradt. Az alagsorból a Márványcsarnokba vezető két új lépcső valószínűleg Mányi István valamelyik korábbi tervéből került át szinte mindegyik pályázatba, mert az alagsorból a földszintre a meglévő díszépcső alatt kialakított új lépcsővel lehet - építészeti szempontból - a legkövetkezetesebb módon feljutni. Ettől csak hárman tértek el: a leglátványosabb „megoldás” a Bán Ferenc tervezte teleszkópos híd, illetve a Balázs Mihály által alternatívaként javasolt két új lépcső lett volna a bejárati csarnoktól jobbra, illetve balra lévő jelenlegi kiállítóterekben, valamint Karácsony Tamás korábban már emlegetett előcsarnokbeli keresztirányú lépcsője. Sarkadi Márton az említett interjúban mondta is, hogy két új ajtó egy építésznek nem akadály, ha a Márványcsarnokba vezet is, egy művészettörténész számára viszont ugyanez a két ajtó probléma lehet. A régi épület tereinek felfogásával kapcsolatban érdemes Janáky István műleírásából szó szerint idézni:„Magunkévá tettük a Mányi-féle tervben szereplő két szimmetrikus lépcsőt és mozgólépcsőt, amelyek az előbbi előcsarnokból indulva felvezetik a látogatót a Márványcsarnok szintjére. Ám elbontásra javasoljuk azt a 3 karú újabb lépcsőt, amely jelenleg a régi (+3,30-as szinti) előcsarnokból a -1,50-es szintre vezet. Az előbbi két lépcsővel és mozgólépcsővel elérhető a Márványcsarnok, a régi (+3,30-as) előtér és a Múzeum többi része (a Reneszánsz csarnok, stb.). Megtartottuk ezenk kívül a -1,50 szinti előcsarnok egyik szélén meglévő felvonót is a mozgáskorlátozottak közlekedését segítendő. - Egyáltalán: az egész tervben igyekeztünk generálisan megoldani a mozgáskorlátozottak kényelmes közlekedését.A portikusz lépcsőzete elé tervezett új felszíni épületünk +1 szintjén (+3,30) helyeztük el a 4 oldalon kilátást adó grill -salátabár-kávézó terét. E térség közepén áll a látványkonyha kiszolgáló részeivel együtt. - Ha a Márványcsarnokot és a mostani felső előcsarnokot kapuikkal leválasztják a Múzeum többi részétől, akkor e központi terek a portikusszal, az új balkonnal és a vendéglátó résszel együtt egybenyitható, impozáns térsort alkothatnak, amely a lépcsőzet és a mostani portikusz alatti kapu révén a Hősök teréről közvetlenül is elérhető és bejárható. E változatos, különálló térsor fogadhatja a múzeumi nyitvatartás alatt, vagy utána zajló rendezvényeket (a múzeum csütörtököt, a hangversenyeket, stb.).Az előző bekezdésben leírtakon túl a Múzeum többi terének használati kérdéseivel nem foglalkoztunk, mivel azt itt nem tartottuk illetőségünk körébe tartozónak.” Ha a Mányi-féle korábbi tervből átemelt új alagsori lépcsők és a Márványterem falába vágandó új ajtók miatt Karácsony Tamás terve még szörnyűbbnek tűnik, mint amilyen volt, ami ha irányában nem is, de helyében legalább igyekezett megtartani az előcsarnok szerepét, akkor a múzeum tereit lazán „újraértelmező” Janáky István ötlete vajon minek minősül? Janáky nem rejti véka alá, hogy nincs nagy véleménye Schickedanz épületéről, ami, ha túlzó is, egy másik tisztázatlan szempontot vet fel, vagyis, hogy az eredeti épület rendszere nem mindenki számára olyan magától értetődően harmonikus összművészeti alkotás, mint amilyennek Barkóczi István és Endrődi Gábor látja és láttatni akarja. Gábor Eszter a vele készült interjúban egynesen az épület hibájaként emlegeti, hogy a földszinti terek már a maga korában is megkérdőjelezhető döntéssel lettek gipszmásolatok számára kialakítva. Távol álljon tőlem, hogy építészként ebben az ügyben bármilyen álláspontot ebben a pillanatban, tehát kellő ismeretek híján elfoglaljak, de az tény, hogy György Péter a már említett cikkében – alapvetően a Neues Museum koncepcióján és sikerén fellelkesedve – egyenesen programot ad arra, hogy miképpen kellene a Román csarnok felújítását, majd abból kiindulva a többi földszinti teret úgy elképzelni, hogy a felújítás ne egy „minden tekintetben” elavult konzerváló koncepciót valósítson meg. Lám, György Péter ezzel a programadással ismét lépéselőnyben van a művészettörténészekhez és a muzeológusokhoz képest. A régi gipszek visszaállításának gondolata csak mellékesen merült fel, ahogy a nagy belmagasságú terek kihasználásának módja is: nem olvastam olyan írást, ami meggyőzően, györgy péteri széles látókörrel, vagy éppen vele vitatkozva érvelt volna a múzeum régi épületének múzeumlátogatók számára is korszerű használatának lehetőségeiről, pedig szívesen olvastam volna. Ilyen írást építészektől (magunktól) nem várhatunk, ez az, ahol a művészettörténészek tudása és érzékenysége hozzáadódhatna a hazai kultúrkincshez. György Péter szerepe ebben a történetben mindenképpen kulcsfontosságú, hiszen őt nehéz olyan vádakkal támadni, mint a művészettörténészek körében el nem fogadott Baán Lászlót, viszont egyértelmű kiállása Baán koncepciója mellett (és a heves kézrázás a KÉK estje után) azt bizonyítja, hogy valamiért ő sem nagyon akarja meghallani a művészettörténész és muzeológus szakma jogosnak tűnő érveit, amivel nem a bővítés szükségességét, hanem az átfogó építészeti és muzeológiai koncepció hiányát, és ebből következően a bővítés tartalmát, majd a régi múzeumra való visszahatás következményeit kifogásolják.(Ha valakit érdekel, ajánlom a Szépművészeti által kiadott Múzeumcafé 14., 15. és 16. számait, amiben György Péter alapos, ám sok tételében vitára ingerlő tanulmányokat közöl a Szépművészeti bővítésén túl a berlini Altes és Neues múzeumokról is.) Miközben Baán László kemény kritikákat kap mind a hozzáértését, mind a szavahihetőségét illetően, György Péter szakmai szempontból lehet, hogy vitatható, de tartalmában tárgyszerű és aktuális kérdéseket feszegő érveire nem reagálnak sem a muzeológusok, sem a művészettörténészek, ahogy a KÉK estjén sem sikerült.Pedig egy György Péterrel vitázó, a programjával szemben alternatívát kínáló komoly írásra most inkább kíváncsi lennék, mint Baán szapulására és a vele folytatott lassan meddővé váló vitára. Üdv!mcs

Endrődi Gábor
2010.05.20.
14:43

@Masznyik Csaba: Kedves Csaba!Köszönöm az újabb hozzászólást és a beszélgetésre fordított energiát. A sok egyéb tennivaló korlátozó hatását teljesen átérzem, magam is hasonló cipőben járok (lám, szintén kések a válasszal). A játéktéren pattógó számos labdából, ha jól értem, az utolsó két és fél bekezdésben kaptam vissza néhányat - az előtte írottak lényegi mozzanataival amúgy is egyetértek. Mivel ebben az utolsó szakaszban olyan kérdések merültek fel, amelyek messze szétfeszítenék e fórum kereteit (és mivel ezt kettőnkön kívül már talán csak Szent Izidor olvassa), beérném egy felszínes válasszal, nyitottan a folytatásra máskor és máshol.A György Péter nevével összekapcsolt kérdést kettébontanám: arra, hogy miért nem reagál a muzeológus szakma Gy.P. publicisztikáira, és arra, hogy konkrétan a bővítés összefüggésében miért nem ezt teszi.1) Ezeknek az írásoknak a tudományos, elméleti értékéről általánosságban beszélybe bocsátkozni veszélyesen komplex feladat lenne. Két megjegyzést tennék csupán. Egyrészt bemásolok három linket, minden kommentár nélkül: http://www.es.hu/index.php?view=doc;24158 (ehhez válasz is van: http://www.es.hu/index.php?view=doc;24211), továbbá http://www.es.hu/index.php?view=doc;23191, valamint http://www.es.hu/index.php?view=doc;22309. Másrészt. A Múzeumcafé legutóbbi cikksorozatát (hasonlóan ahogy Tatár, Rostás és Mojzer azokat az írásokat, amelyeknél náluk elszakadt a cérna) felületes és csúsztatásokkal teli munkának tartom. Ami a benne a Karácsony-tervről írottakat illeti, teljesen egyetértek Veled: György Péter gyakorlatilag úgy helyezi el a bővítést a világűrben, úgy ad neki "művészetelméleti" távlatot, hogy közben olyan sajátosságokra alapoz, amelyekkel a tényleges terv nem rendelkezik. Hasonlóan érdekes, hogy György figyelmének túlnyomó részét a Román csarnok megnyitásának szenteli, eközben viszont nem vesz tudomást azokról a konkrét muzeológiai problémákról, amelyeket éppen a tervezett bővítés éppen a Román csarnokban raktározott műtárgyak sorsával kapcsolatban felvet (és amelyekre többször visszakanyarodtunk a fenti vitában). Azt egyébként, hogy a Román csarnokot meg kell nyitni és hogy a gipszmásolatokat részben ki kell állítani, természetesen nem György Péter találta ki (durván tíz évvel ezelőtt pl. Takács Imre restauráltatta a gipszek egy részét és rendezett belőlük egy kiállítást a Márvány csarnokban). Az új elem az okfejtésében ennek módjára vonatkozik: "olyan módon hozzák rendbe, hogy a restaurálás nem elfedi, hanem láthatóvá, érzékelhetővé teszi az elmúlt évtizedeket, azaz nem befedi a sebeket, hanem interpretálja azokat". Mindezt, ahogy írtad, a berlini Neues Museum David Chipperfield által tervezett helyreállításának mintájára képzeli el. Ez számomra talán a legkomolyabb probléma, mert elvonatkoztat attól az elemi ténytől, hogy Chipperfield a Neues Museumot háborús romként vette át (míg a Román csarnok egy rossz állapotú, "felújítandó" tér, de nem rom ebben az értelemben). A helyreállításban érdemes különválasztani két aspektust: (a) az alapelvet, hogy ami fennmaradt, azt restaurálva és hiánytalanul tartsák meg, a kiegészítéseket pedig jól különböztessék meg tőle, és (b) az építészeti kvalitást, amelyben ez megvalósul, sőt az eredeti és a kiegészítés kontrasztját nemcsak didaktikus, hanem (azzal karöltve) esztétikai értékként is képes érvényesíteni. Ami az elsőt illeti, ez az alapelv természetesen azonos a modern műemlékvédelem, a velencei charta alapelvével (maga a múzeum is ezt tartja a legfontosabbnak közölni a helyreállításról), ami azért érdekes, mert Gy.P. alapvetően (a)-ra vonatkozó méltatásával támasztja alá, hogy a Neues Museum "fordulatot jelent a múzeumtörténetben", miközben (b)-re csak kevés és bizonytalan szót talál. Feltételezhetjük, hogy a Neues Museum építészeti kvalitásai ihlették meg, végül mégsem azokra építi az okfejtését, hanem valami olyasmire, ami fél évszázada jóformán magától értetődik. Ha hozzávesszük, hogy a Román csarnok fennmaradási állapotának pontos építészeti "körülrajzolását" a lépcsőbevágás pendant-jaként képzeli el... Erre szokták mondani, hogy szarva közt a tőgyét. A Neues Museummal való összevetésnek azonban elsősorban azért nincs értelme, mert a Román csarnok, mondom, egészen más állapotban van, mint a Neues Museum volt. A feladat karaktere szempontjából párhuzamként egyértelműen a Museuminsel helyreállításának előző etapja, a 2006-ban átadott Bode-Museum kínálkozik, amely szintén sérült a háborúban, talán jobban, mint a Szépművészeti, de nem annyira mint a Neues Museum. Itt, mint ismert, ugyanaz a múzeumvezetés ugyanazon elvek alapján hasonló kritikai sikert aratva a lehetőség szerint teljes, hű rekonstrukciót tűzte ki célul, nemcsak a kiállítótereket, hanem a kiállításokat is beleértve. Egy olyan jellegű és állapotú épülettel mint a Szépművészetié máshol is és mindmáig úgy bánnak, ahogy - tipizálva értem - Mojzer Miklós tervezte és részben tette. Ahhoz a fajta önmuzealizáláshoz, amelyként (a Gy.P. által valami rejtélyes okból mindig Sloane-ként írt) Sir John Soane múzeumára utalva György Péter diffamálni igyekszik, ennek semmi köze.A másik oldalról elindulva, ha egy gondolatkísérlet erejéig megvalósítjuk György Péter vízióját, akkor mit kapunk? Egy kipreparált teret egy rekonstruált teremsor végén. A Neues Museum hatásához nélkülözhetetlen, hogy a kiegészítések nagy részt foglalnak el az épületből, és hogy az épület egészén végigvonulnak. Ha a Román csarnokot az épület egészétől eltérő elvek szerint rekonstruálnák, azt meg lehet próbálni az "időkapszula" szóval nemesíteni, de a múzeum (hogy demokratikus elkötelezettségére is apelláljak) nem csak György Péter olvasóiért van, hanem az összes többi látogatóért is, akik számára az így rekonstruált Román csarnok egyszerűen interim-állapotként, a lépcsőbevágástól idáig vezető út nem a múzeum posthistoire önreflexiójaként, hanem értelmezhetetlen kiméraként hatna. Nem bírom ki, hogy ne idézzek egy mondatot egy Chipperfield-interjúból, természetesen kontextusából kiszakítva, hiszen nem másolhatom ide az egészet: "Architektur bedeutet für mich nicht, etwas betont Cleveres zu machen, das erst noch jemand erklären muss".Visszatérve a kiindulóponthoz: György Péter múzeumkritikai munkásságával kapcsolatban az elsőként felmerülő kérdés, hogy szakmai vagy publicisztikai teljesítményként tekintsünk-e rá. Publicisztikákra általában nem szokás a szakmából válaszolni, csak olyan éles felháborodás esetén, mint ami a fent linkelt írásokat is szülte. Talán az a szerep, amit és ahogyan György Péter a bővítés ügye körül vállal, ismét szolgáltat majd ilyen "alkalmat" - kíváncsian várom én is.2. Értem, hogy a Múzeumcafé legutóbbi cikksorozatát a bővítési tervek apológiájaként olvasod, dacára annak, hogy a Karácsony-tervekről érdemben nem esik bennük szó. Értem, hogy jelentőséget tulajdonítasz a heves kézrázásnak. Értem azt is, hogy az ilyen alkalmakkor György Pétert mindig "elméleti alapként" ültetik Baán László mellé - még ha a fentebb futólag, jelzésszerűen vázolt okból elméleti alap helyett inkább csak retorikai bokrétáról van szó. A Szépművészeti Múzeumban dolgozó kollégáktól folyamatosan azt a pletykát hallom, hogy György Baánnak fizetett tanácsadója lenne. Nem tudom, hogy ebből mi igaz, nem is érdekel. Azt viszont tudom, hogy György Péter nagyon háklis erre. Egyszer egy blogkommentben azt írtam, hogy Gy.P. hírhedt cikke a Nemzeti Galéria Vajda Lajos-kiállításáról "Baán László [intézményegyesítésre vonatkozó] ambícióinak teoretikus szublimációja". Ez az állítás jóval szerényebb a fenti hozzászólásodnál, hiszen a "teoretikus szublimáció" csak egyetértést feltételez az említett ambíciókkal, ezzel a tisztán elméleti megfontolásokból következő belső meggyőződést nem zárja ki, sőt. Ehhez képest Gy.P. másnap este telefonon hívott fel, és egyebek mellett "további következményeket" helyezett kilátásba. Mint későbbi beszélgetésünk során kiderült, valamiért az említett pletykákra asszociált.A kérdésem tehát a következő: ha a muzeológusok, művészettörténészek a bővítés ügyében Baán László helyett György Pétert tekintenék vitapartnernek (aki magáról a bővítésről, mondon, érdemben semmit nem írt vagy mondott), akkor nem lenne-e az egyenértékű egy nyílt gyanúsítással Gy.P. Baánhoz fűződő viszonyát illetően? Pletykák ide vagy oda, senki nem kívánja őt ilyesmivel gyanúsítani, és amíg így van, a diskurzusnak ez a része a bővítés összefüggésében mellékszál kell hogy maradjon. (Más kérdés, hogy a Baán Lászlóval folytatott diskurzusra némi árnyékot vet, amikor pl. többszáz ember előtt szemrebbenés nélkül jelenti ki, hogy akkori illetékes helyettes államtitkárként nem tud a 2002-ben minisztériumi leirattal leállított rekonstrukcióról, holott nyilatkozatai szerint ekkor már a Szépművészeti főigazgatói székére készült, és holott az esetet Szilágyi Márton Baán által megválaszolt cikke is említi. Satöbbi. Ilyen feltételek mellett a vita óhatatlanul egyoldalúvá válik, Baán László szapulásaként tűnhet fel, sőt részben valóban azzá is válhat.)Végezetül még egy szót kell szólni a művészettörténet szerepéről a széles nyilvánosságban (nem függetlenül az időzítéssel kapcsolatban sokszor mondottaktól). Ez a szerep a mostani ügy hatására folyamatosan, a szemünk láttára alakult, alakul át. Erre a szerepre a szakma korábban nem volt felkészülve. A folyamat innen nézve és önmagában véve üdvös, de ahogy az eredményei most kinéznek, az szerintem szintén nem egészséges. A távoli szemlélőnek is feltűnhetett, hogy a Szépművészeti művészettörténész dolgozói közül egyedül Czére Andrea szólalt meg, ő is vezetőségi tagként, nem pedig szakemberként - semmitmondó, mellébeszélő nyilatkozata szakmailag nem értékelhető. A széles körű nyilvánosság természetesen szent, de normális esetben nem ennek a feladata lenne, hogy a bővítés muzeológiai koncepciójának tisztázását sürgesse. Ez a múzeum belső szakmai nyilvánosságának a feladata, ezért vannak művészettörténészek a múzeumban. A múzeum dolgozói viszont sokszor maguk is csak a sajtóból értesülnek a vezetőség terveiről. A belső döntési mechanizmusok részleteinek ismerete nélkül is sokat elárul, hogy az ügyben csak azok mernek nyilvánosan véleményt nyilvánítani, akik egyetértenek a bővítéssel (a Cságoly-petíciót, ha jól számolom, összesen ketten írták alá közülük). Kisebb körben persze a többiek is véleményt nyilvánítanak, nem kevés szenvedéllyel. Azt hiszem, ennek nagy jelentősége van a vita megkésettségével és a benne vállalt szerepekkel kapcsolatban egyaránt.

lszb
2010.05.09.
17:13

Ha már ezen kell értekezni: rooms=belső helyiség (mint:living room, bedroom, exhibition room etc), spaces=helyek melyeket itt mint room használ, nem akarja ugyanazon szavat ismételni, terek lehetnek belső terek, belső udvarok, amennyiben kűlső terek akkor általában square, az Ermitage az semmiképen sem lehet hely, az egy building vagy egy muzeum vagy egy building complex (utalván annak méretére)vagy egy fogalom mely helyiségek sorozata ként értelmezhető. (még sok alternativa létezik az értelmező szótárban.) Koolhas (mindegy, hogy honnan tiltották ki)jelen szituációban úgy értelmeztetett, mint egy épitész, aki az emlitett tanulmány felkérése ismertetése alkalmából tiszteletet fejezett ki a meglévő együttes értékeit illetően. Még nem alakitott át semmit, csupán javaslatot tett stratégiával jött elő bizonyos "improvement"-ek alkalmazására. Én egy árva mukkot sem szólnék, ha itt is csupán az előcsarnokot alakitanák át! (Merném azt állitani, hogy az előcsarnok átalakitása valamint a belső udvarok bevonása sokkal jobb megoldást eredményezne, mint a meglévő kompozició esetleges megbontása.) A meglévő épületnél, a lépcsőn fölmenve (ascending while approaching the main entrance) és lejőve (descending while exiting the building and entering the square) egy meglehetősen speciális és sajátos élmény (experience, emotion) leirása, érzékeltetése. Egy kűlsőhöz kapcsolt folyamat, melynek nincs sok köze a ruhatár elhelyezéséhez. A lépcső mint olyan (egyesek szerint az nem terv) része egy határozott komponálási rendszernek mely (annak idején) elengedhetetlen volt a bejárat hangsúlyozásához valamint a funkció kielégitéséhez. (Nem tudom, hogy épitése idején volt e "accessibility law" s megfelelő felvonó a mozgás sérűltek kiszolgálására.) S ha már a tisztelt tervező épitész oly' bátran s oly' esetlegesen belevágott abba a lépcsőbe (mely nem terv), akkor miért nem volt bátrabb és megszüntetvén az egész lépcsőt annak két pofafala közé miért nem "feszitett" be egy nagyvonalú, szinte láthatatlan szuper modern üvegfalat egy leheletnyi fedéssel jelképezvén az "ÚJ" bejáratot mely benne maradna az eredeti kompozició erejében s határozottságában? (Egy ehhez hasonló "beavatkozás" nagy vihart keltene de mind a tér mind az épület jobban elviselné s megépülve sokkal jobban hozzá szoknának az emberek, az idő "körbenőné" azt nem is beszélve a funkcionális előnyökről. Nem érezné senki sem a "támogató" sem az "ellenző" egy esetlegesen elhelyezett /miért jobbra miért balra, miért nem középen, miért nem balra vagy egy kissé jobban balra vagy jobbra) "foltot" mely mindég egyensúlyi zavart kelt.)

lszb
2010.05.08.
20:25

..."építészet ürügyén világnézeteket ütköztetni...de adja meg a tiszteletet másoknak, akiknek komoly szellemi erőfeszítésük testesül meg egy munkában...aki maga is vonalakat húzogat jobban meg tudja ítélni (talán megfelelőbben hangzana:jobban tudja megítélni), mennyi gondolkozás árán születik az a vonal"... Mint irottam volt: építész vagyok. Talán csupán annyit:pontosan az az erőfeszítés, melynek hiányát látom Mr. Karácsony munkájában. A következőkben kitérek kitételem érveire. (Itt erről csak annyit: az utca, a tér az épület s azok egymáshoz való viszonya a fontos! Nem az épitész! Azonkivűl egy épülethez vezető lépcső az egy terv mint azon épület része.) Valamit a Koolhas prezentációból: 1)..."the rooms you see in red are historical spaces that could not be changed"...azaz a helyiségek, melyeket önök látnak a piros színnel megjelölve, azok történelmileg értékes helyek, melyeket nem lehet megváltoztatni. (Fordítás szabadon általam.) Nem tartom itt, ebben a kontextusban, fontosnak, hogy a másik két csoportot említsem, hiszen az építész érzékenysége, alázata, tapintatossága, jóérzése és döntő képességének helyessége pontosan ezen kitételben nyilvánul meg. Az Andrássy Út - Hősök Tere - az ott emelt három dimenziós elemek kapcsolata, az események (mint egy egyszerű séta, élmény, hangulat, feltáródás etc)folyamata feltétlenül ebbe a "historical spaces" kategóriába tartozik. "Karácsony...közben megszünteti (talán nem is érzékeli!!!!) azt az élményt, mely a lépcsőn felhágva...vagy kifelé menet a tér egészének hirtelen feltáruló látványát végigmérve átélhetünk"... (MÉLY TISZTELETTEL ADÓZOK EZEN IDÉZETT SOROK ÍRÓJÁNAK! s feltételezem ezen kitétel nem reprezentál egy világnézetet") ..."Ebből a szempontból Karácsony Tamás terve semmivel sem tűnik tapintatosabbnak mint pl. Bán Ferencé"... mely roppant találó megállapítás s pontosan fején találja a szöget! Miért? Azért, mert a fent említett egység (hármas) a "piros" zónába esik és mint olyan ..."could not be changed"... itt nincs világnézetek ütközése, itt nem lehet két "tábor", itt egy történelmi együttes létezik, melyet tiszteletben kell tartani. A "mészáros" jelző használata kifejezte azt a mérhetetlen csalódást, melyet éreztem akkor, mikor is az úgy nevezett áttervezett megoldást láttam ezen fórumon leközölve. Meggyőződésem, hogy sem Mr. Karácsony, sem Mr. Bán ..."talán nem is érzékeli"... azt a tévedést, hibát melyet eleve, már a kiindulásnál (concept) elkövettek. (Kezdetben, valaha egy kurátor valahol az óperenciás tengeren túl rájött arra, hogy a múzeumok, kiállítások nem "hoznak pénzt", nincs látogatottság, nincs profit. A kormányok/politikusok kényelmetlenül érzik magukat "adófizetők dollárjainak osztogatását" illetően.Nosza rajta jó katonák, csináljunk egy Bilbao-t. Dolgozott. Később Frank L. Wright-ot párosították Gwathmay-Siegel-el. I.M. Pei létrehozta piramisát. Moneo remekelt Stockholm-ban. Libeskind Berlinben. Libeskind Denver-ben. Libeskind Toronto-ban. /már arról tárgyalnak egyes politikusok, hogy mikor bontják majd le/. Gehry Toronto- ban, /meglepően "subtle" és kitűnő. A baj az, hogy mégsem nőtt a látogatók száma/. Most baj van a hangverseny termekkel. Elvira Madigan-t elnyomja a "cruise missile"-ok süvöltése. Albinoni Addaggio-ját a Hamburger Hill-en hallgathatjuk. Elgar cselló koncsertóját a shopping center-ek "ambiance music" - ként hallagthatjuk s az ipod-on könyvet lapozgathatunk. Mindez OK de - ha másban már nem - higgyünk abban, hogy:"there are historical spaces that or which could not or shall not or rather must not be changed".)

gloomysunday
2010.05.09.
00:18

@lszb: Számomra továbbra is fájdalmas, hogy ide citálják Koolhaas szavait kontextusból erősen kiragadva! vagy én vagyok vak és tébolyult, de Karácsony terve pont azon az úton halad melyet Koolhaas kijelöl, az eredeti terv egyetlen pontján változtat, ami a leggyengébb, az előcsarnokon. Spaces: nem helyek hanem terek! a helyeknek nincs is értelme az adott szövegkörnyezetben hiszem a hely az Eremitage. Egy egyszerű térelemzés melyből könnyű volt kiragadni a számunkra fontos mondatot és úgy tenni mintha más nem állna ott. Javítsanak ki, de ő az a Rem Koolhaas, akit kitiltottak Berlinből? :) számomra ezért elég vicces az ő szavaival a történetiség mellett érvelni

Szép Mű? a látogatók száma már megnőtt, akár tetszik, akár nem, a szépmű az elmúlt 10 évben rendezett időszaki kiállításaival, számomra mint látogató érdekessé tudott válni, szakmailag megfelelők voltak ezek a kiállítások? nem tudom, nem értek hozzá de, sikerült az érdeklődést felkelteniük, és minden egyes alkalommal végignéztem az állandó kiállítást is, mint sokan mások... és ez azért elgondolkodtató 

A lépcsőn felhágva... élmény: a teremőr leterel a ruhatárba ... hmm mint egy hullámvasút... mindegy hogy a lépcsőre érkezem vagy a "lépcsőből" lépek elő a tér így is feltárul előttem

én hiszek abban amit Koolhaas leírt, de az utolsó bekezdést így kezdte...BUT 

kemtam
2010.05.06.
23:43

Bírom a stíluson kiakadókat, akik az érzékenység álcahálója mögül akarnak maguknak jogosságot kreálni. Hát ki nem szarik erre? - már elnézést kérek.

Itt (ebben a fórumban - is) két világlátás, világszemlélet, világnézet áll szemben egymással. Még csak nem is hadakozik - mert mivégre. Egyszerűen csak közöl - megmutatva létezését.  Gondolom, mindkét oldal lexikon- és tankönyv hegyeket tudna beidézni saját vélt, vagy valós indokainak hitelesítésére, s akár a legcikornyásabb bikfanyelven is tudna szólni álláspontja alátámasztásához - ha akarna. De ugyan melyik oldal válna ettől hitelesebbé? Ne higgyétek, hogy attól igazabb az értékrend, ha nagyobb oldalszámú bibliából, s zengzetesebb ékesszólással ágyazunk meg neki. Az csak az értékrend-szegények megvezetéséhez és befolyásolásához elégséges. Persze az sem kis halmaz. De őket talán nem itt kéne első körben keresni...

Zöldi Anna
2010.05.07.
23:20

@kemtam: Zöldi Anna

építészeti tervről véleményt formálni azt hiszem, csak építészeti érvek alapján lehet. a programot, a körülményeket,  a hozzászólások stílusát, a hozzászólók személyét, pártállását, anyukáját lehet kritizálni kellő információk birtokában, az építészeti minőségnek azonban szakmai kritériumai vannak. Ez nem elitizmus, hanem kaptafa kérdése.

Magam igen ellene vagyok mindenfajta elitizmusnak, viszont híve a megfontolt, alaposan átgondolt véleményeknek. Úgy érzem, ebben az esetben nem sokan rendelkeznek annyi információval, hogy elfogulatlanul ítélhessenek a projekt egészét illetően. Érzelmi alapon csapnak össze a vélemények. Ami  a tervet illeti, tetszhet és nem tetszhet, de kijelenteni - ahogy az fentebb többször elhangzott - hogy úgy rossz, ahogy van, nagy merészség. A lépcső nem maga terv!

építészet ürügyén világnézeteket ütköztetni - akinek ez fontos, ám tegye. de adja meg a tiszteletet azoknak, akiknek komoly szellemi erőfeszítésük testesül meg egy munkában, legalább egy szakmai fórumon. A szakmaiság csak annyiban érdekes, hogy aki maga is vonalakat húzogat, jobban meg tudja ítélni, mennyi gondolkodás árán születik az a vonal, amit világnézeti alapon aztán mások kritizálnak.

hogy egészen konkrét legyek: nem  a stíluson akadtam ki .  - azt ki nem szarja le - hanem azon, hogy egy feladatát maximálisan komolyan és alázattal kezelő ember munkáját (melynek építészeti értékeit még a bővítés elvi bírálói is elismerik) egyesek sommásan véleményezik. 

ez ellen nem csak szakmailag, emberileg is tiltakozom.  Karácsony Tamást pedig csak felületesen ismerem, ő engem még annyira sem - mielőtt bárki lobbizással kezdene vádolni.

további kellemes fórumozást kívánok

zanna

 

Mócsi Gábor
2010.05.08.
03:18

@Zöldi Anna: Na nehogy már ne lehessen kiakadni a stíluson. Ha én vagyok a moderátor (itt úgy tűnik ilyen nincs), akkor ebből a bejegyzésből is kimoderálom a "nem a stíluson akadtam ki (...) hanem" általam kipontozott részt. Lehet hogy az internetes fórumok világa ilyen alacsony színvonalú, de ha komolyan akarjuk venni magunkat, ne engedjük meg azt a nívót. Nem a "mészáros" típusú -akár bántónak is tűnő- kifejezésekkel van a baj, mindenki pontosan tudja, miről beszélek. Köszönet azoknak, akik ha "befogott orral"is, de mindezek ellenére színvonalat képviselnek is. Nem sokáig fogják tenni, abban biztosak lehetünk, ez a stílus végleg el fogja riasztani a normális embereket innen.

kemtam
2010.05.08.
07:31

@Zöldi Anna: építészeti tervről véleményt formálni azt hiszem, csak építészeti érvek alapján lehet

Ha tágan értelmezzük a kérdést - amit a többségi társadalom nem építészi végzettsége okán tágan kell értelmeznünk - akkor az eddigi összes komment megfelelt a kritériumodnak. Ha szűkíted a kérdést, akkor - szándék ide, szándék oda - könnyen elitistává válhaszt. Elmúltak már azok a daliás idők, amikor a parnasszus megaslata eleve alázatot váltott ki az emberekből. Sőt az azzal való visszaélés szokása ma már eleve erősebb kritikai hangot generál.

Én is további jó fórumozást!

zapata
2010.05.08.
08:12

@Zöldi Anna: Az építészeti tervezés közszereplés, éppen úgy mint a politikai szereplés, a tervező építész pedig közszereplő. Közismert tény, amit nem egy magas szintű bírósági határozat megerősített, hogy a közszereplő lényegesen több és ha úgy tetszik, erősebb kritikát köteles eltűrni, mint az átlagember.

Egy közszereplő nem nyafoghat, nem affektálhat, nem támaszthat semmilyen követelményt a munkáját - és bizonyos mértékig, ami ebben a műfajban attól elválaszthatatlan, a személyét - kritizálók stílusával, hangnemével, iskolai végzettségével, stb. szemben. Többek között azért sem, mert amit csinál, az közügy, nem pedig egy ön- és egymást jelölt "elit" saját zsebből fedezett magánjellegű szórakozása. A közügyhöz pedig mindenkinek köze van korára, nemére, világnézetére, iskolázottságára való tekintet nélkül.

Húsz évvel ezelőttig valóban csak "konstruktív" építészeti kritikák (kritikák? ugyan már...)  jelenhettek meg még a szaksajtóban is, de ezeket hétköznapi nyelven akkor is csak "alányalásnak" minősítettük, ha emlékezetem nem csal. Ha valakinek ezek az állapotok hiányoznak, annak hálistennek meg kell várnia azt, hogy üzembe helyezzék az első időgépet.

kékharis
2010.05.08.
10:16

@Zöldi Anna: Nekem is megakadt a szemem az első félmondaton. Nehezen tudom elképzelni mondjuk azt a pöffeteg újgazdagot, aki leendő bábkorlátos, hupisárga-pirostetős, négyszintes villájának tervváltozatai fölött merengve építészeti érvek alapján fog véleményt formálni... Jó, jó, tudom, ez itt az Építészfórum, de hát akkor is: az építészet használóinak, adott esetben elszenvedőinek nem lehet véleménye, pusztán azért, mert másféle oskolát jártak (netán semmilyet)? Az istenadta nép az összes művészet közül az építészettel szemben a legkiszolgáltatottabb: a rádiót elzárhatom, a könyvet, a föstményt nem vásárolom meg, ha nem tetszik a dolog, és így tovább, de a megvalósult épületet látnom kell, ha akarom, ha nem, sőt esetleg bele is kell lépnem, halkan :) Persze kétségtelen: az átlagember építészeti ízlése rossz, mert a témához még annyi lövése sincs, mint a páros rímhez vagy a dodekafóniához, és ezen bizony javítani kellene, de ettől még lesz neki mindenféle elvárása, érzelme, szívdobogása vagy hányingere. Ha föltesszük - márpedig tegyük föl -, hogy az építészek nem egymásnak építenek, hanem civileknek, városok és falvak lakóinak, bizony elkél az irántuk való jóindulat, a készség a beszélgetésre, a nem lekezelő magyarázatra, beavatásra... És szerintem semmi ok a sértődésre, ha az egyfejű civil nem érti meg első nekifutásra az építész géniuszát, vagy olyan szempontokkal hozakodik elő, amelyekre a géniusz és / vagy megbízója nem gondolt :)

lecsó
2010.05.08.
19:17

@Zöldi Anna: Ha bemész a boltba, hogy vegyél magadnak egy ruhát, és a boltoskisasszony ajánl valamit, amire te kijelented, hogy neked NEM TETSZIK, azt hogyan kellene értékelni? Kaptafaügyileg.A lépcső nem maga a terv, valóban. A terv körüli véleménynyilvánítások 99%-a viszont ennek apropóján, vagy legalábbis ebből kiindulva született. Ami teljesen érthető, sőt az lenne a furcsa, ha nem így lenne. A tervező miközben hangsúlyozza, hogy a bejárat csak "pár százaléka az egésznek", egyelőre nem látszik elsietni az alternatívák felmutatását. Pedig a terve amúgy láthatóan "átmenőben van", csak azon a néhány százalékon kéne változtatnia. Amikor Zaha Hadidot orrba koppintotta a számára (építészetileg) nyilván noname Budapest városa, akkor képes volt előállni egy teljesen más tervvel. Nem tudom, tervezési díjban mekkora a különbség, és lehet, hogy külföldön esetleg ismertebbnek számít egy Hadid épület, mint egy pesti múzeum módosítása, de hogy itthon melyik projektnek van nagyobb presztizse, visszhangja, az szerintem egyértelmű.Hozzáteszem, mivel még mindig nem tűnik egyértelműnek sem az, hogy mire is NEM lehet költeni azt a pénzt, sem az, hogy a múzeumi szakemberek mire is költenék leginkább, ha nem lennének kötöttségek, ezért vajon nem lenne okosabb visszalépni egy-két lépcsőfokot, amíg még lehet, mert van lépcső, ugye, és megvizsgálni, milyen alternatívákra van lehetőség, hogy a pelenkázó is meglegyen, és a muzeológusok is elégedettebbek legyenek?

lszb
2010.05.06.
20:41

Az volt a benyomásom, hogy jelen fórum az építészeknek is lehetőséget ad vita indítására s gondolatok kicserélésére. A terv készítője ezen fórumon nyilatkozott, feltételeztem, hogy nyilatkozata elolvasásán kívül a hozzászólásokkal is foglalkozna s nem tartaná lealacsonyítónak egy másik kollégával néhány szót váltani. Nos, tévedtem, nem tudtam azt, hogy egy ilyen eszmecserére való felhívás "abszurd". Nyugtázom ezen tényt is. Nem tudom, hogy miért "konzervatív" nézőpont az, ha valaki tiszteletet érez egy olyan együttessel szemben, melynek fontosságát olyan sokan és tőlem sokkal értelmesebb "illetékesek" is elismerték, meghatározták volt. Mitől "konzervatív" értékelni a szépséget, az egyensúlyt, a harmóniát? Kérdezhetném úgy is: mitől "progresszív" egy harmonikus kompozíció esetleges és önkényes megbontása? Igen, a világ gyorsvonatként robog s talán pontosan azért kellene azt a nagyon keveset, mely még létezik s mely még múltunkra és történelmünkre emlékeztet, egy kicsit többre becsülni. Természetesen, mindez csupán csevegés s mint olyan nem más, mint meglehetősen üres politika. (Ő azt mondta én azt mondtam.) Ami a lényeg lenne, az a meglévő épület, a tér valamint az új program elhelyezésének viszonya s annak semmi de semmi köze sincs a "széles" látókörhöz, az szakmai érték kérdés. Talán még csupán annyit (én a tervről s nem megjegyzésem értékéről vagy értékeléséről kívánnék beszélgetni): valaki, aki bölcsebb, mint jómagam mondta vala: nyúlj hozzá egy "történelmi" egységhez (jelen esetben tér és épület valamint az épület önmaga), erősítsd és ne gyengítsd annak kompozíciós értékét, harmóniáját. S ennek valójában semmi köze nincs ahhoz, hogy én mint építész konzervatív vagy progresszív vagyok.

zapata
2010.05.07.
09:05

@lszb: Egyébként miért hiszik azt némelyek, hogy "alacsonyabb rendű" aki "konzervatív" és "übermensch" az, aki - a saját kinyilatkoztatása szerint - "progresszív"? A marxista-leninista hitvilágban ez kétségtelenül így van, de az vagy húsz éve már nálunk sem számít egyedül üdvözítőnek. Vagy tévedek?

lszb
2010.05.06.
14:10

Én voltam az, aki is a "mészáros" kifejezést használtam és vállalom a "jelzősített főnév" használatáért a felelősséget! Amennyiben becsületsértést követtem el, azért is vállalom a felelősséget. Legyen belőle bírósági ügy, ott leszek, haza utazom és képviselem magamat, személyesen és ügyvéd nélkül. Megjegyzésem előtt, több alkalommal s meglehetősen udvariasan, próbálkoztam egy értelmes és szakmai vita kialakításával. Felhívásomat mind az érintettek, mind az érdekelt szakmabeliek ignorálták. Kértem a tervező építészt arra, hogy személyesen indokolja meg tervének "értékét", győzzön meg a lépcső megcsonkításának logikáját illetően. Semmi válasz. A nagy hallgatás. Aláírás gyűjtés. Tiltakozás a tiltakozók ellen. Magyarázkodás és a szokásos politika. Egy "új" terv változat, mely még esetlegesebb, mint az azt megelőző! A lényeggel, az épület lépcsőjének megcsonkításával, a térhez való viszonyával, annak értékével senki sem törődik. Én egy építész vagyok, igaz elhagytam hazámat, igaz a "régieken" kívül keveset ismerek a "maiak" közül. Azt is tudom, hogy "fogadatlan prókátornak" számítok. Mindez mellékes! Ami fontos az az ÉPÜLET s annak eltorzítása valamint annak a térhez való kapcsolata s kitartok az mellet, hogy a terv, mely jelenleg az "asztalon" van, nem méltó egy építész munkájához, legyen ő "nagynevű", legyen ő "ismert" legyen ő bárki: ilyen feladat megoldásánál, egy építésznek nem a politikát, hanem jó érzését és megfelelő ítélőképességét köteles használni. Írhatnám úgy is: a lépcső csonkítása, mint KIINDULÁS már eleve rossz és hibás volt! Még egyszer: teljes felelősséget vállalok az írottakért és a "jelző" használatáért!

gloomysunday
2010.05.06.
17:10

@lszb: az építésznek természetesen mindenkinek AKI KÉRI külön, személyesen meg kell indokolnia terve "értékét"... ez egyenesen abszurd

kékharis biztatására beleolvastam a főutcás hozzászólásokba is... nem bírtam sokáig

őszintén szólva nem értem, hogy a jelen helyzetben konzervatív nézőpontot képviselők, bizonyos esetekben, miért ássák alá megnyilvánulásaikkal, az általuk képviselni vélt értékrendet, így az általuk képviselni vélt "érték" és saját személyük számomra összeegyeztethetetlenné válik

 a világ most is mint mindig, gyorsvonatként robog(ot) el mellettünk, kevesebb indulat, sokkal szélesebb látókör, azt hiszem ez nagyon hiányzik. Sokan, tőlünk messze, már túl vannak ezeken a vitákon, sok megoldás született, melyek nap mint nap bizonyítják a létjogosultságukat. Létükkel, sikeres működésükkel folyamatosan fogják ki a szelet a múlthoz az "eredetihez" (mely sohasem létezett) görcsösen ragaszkodók vitorlájából.   

kékharis
2010.05.06.
21:37

@gloomysunday: Kedves Gloomy, nem hiszem, hogy ha fennköltebb stílben adnék hangot nemtetszésemnek, hitelesebbé válnék. Bár az sem esne nehezemre. Csak unalmas. Kétségtelen konzervativizmusom és városvédő buzgalmam mellett hadd használjak már olyan nyelvet, ami jólesik. Sokszor ugratásból csinálom - ugranak is rá, elég mulatságos. Máskor meg én ugrom, azon mások szórakoznak. (Utólag meg, dühöm csillapodtával már én is.) Az igazi durvulást én se nagyon szeretem. Mellesleg nagyon is érdekel a mai építészet. Különben mit keresnék itt?

Az indulatokat ebben a konkrét esetben két, egymástól jól elkülönülő alapkérdés váltja ki: az egyik etikai és jogi természetű (lehet-e semmibe venni a Tervtanácsot?), a másik etikai és szakmai természetű (szabad-e megcsonkítani, elcsúfítani egy világörökségi területen álló, kiemelt jelentőségű, épkézláb műemlék épületet?)

Az én válaszom mindkétszer: NEM. És eddig nem találkoztam itt egyetlen olyan ellenérvvel sem, amelyik csak egy kicsit is megingatott volna. Azt, hogy az eredeti sohasem létezett, Te se gondolod komolyan. Szaladj már ki a Hősök terére, ott áll balra.

mB
2010.05.06.
22:41

@kékharis: "hadd használjak már olyan nyelvet, ami jólesik" - ezt simán lehet, pláne hogy nincs olyan előirányzott norma a hozzászólásokkal kapcsolatban, ami ezt bármilyen módon befolyásolná.

Így aztán az ember csak egyénileg sajnálhatja (ahogy teszem én, amúgy sok ismerőssel karöltve) ezt a verbális off-road száguldásod. Én személy szerint azért is különösen, mert - ha nem is feltétlenül derült ki a Neked címzett válaszaimból - nagyon fontosak tartom az építészeknek (nekünk) "kívülről" tükröt tartó véleményeket. Különösen az épített környezetünk iránt érdeklődőkét, tájékozódókét, az olyanokáét, akik ténylegesen veszik a fáradságot a párbezsédre. Hát ezért, főleg ezért (s így biza némi önérdekből is) fájlalom a stílt amit gyakorta megütsz, s ami igen-igen aláássa a mondandód hitelességét, súlyát, komolyanvehetőségét, és bizony igen alacsonyra nyomja le a mércét.

De persze semmi nem kötelez másmilyen viselkedésre, szabad a játszótér - apropó, játszótér: az már csak tőlünk, "játékosoktól" függ hogy ezt az "utcát" közösségi térnek vagy valamiféle homokozónak tekintjük, ahol homokot szórunk a másik szemébe, "játékból". A szókincsedből, tájékozottságodból vagyok bátor feltételezni, hogy nagyobb a palettád annál, hogy azt gondold hogy csak ilyen (néha) hevibrutál stílusban lehet az ember érdekes vagy hiteles (vagy szórakoztató?...), vagy hogy ne tudd felmérni, hogy a hangnem is nagyban befolyásolja az érvelésed elfogadhatóságát, befogadhatóságát. Arra nyilván nem is gondolok, hogy nem lenne célod a párbeszéd, a másik megértése vagy a magad megértetése.

Ismétlem: a hangnem szabad. Végül is. (Az utcán köpködést se tiltja semmi). De én mint egyszeri jómagam hadd tegyek mindez mellé egy jó adag sajnálkozást.

(Azt meg most tényleg hagyjuk hogy "pedig más is" meg hogy "a múltkor is ő volt az aki".... - köszönöm! ;-) )

ölel fiad, kevesebb anyai korholásban reménykedve. Már csak azért is, mert bármilyen tetszőleges fórum nívóját az is érzékletesen jelzi, hogy mennyi szó esik az adott témáról, és mennyi a résztevők lelkivilágáról. Vágynám az utóbbi csökkenését.

Endrődi Gábor
2010.05.06.
23:00

@gloomysunday: Elismerve és teljesen tiszteletben tartva, hogy a "történetiség a kortárs építészetben" egy olyan téma, amelyről lehet és kell hogy legyen olyan diskurzus is, amely az építészet belső logikáját követi, ugyanakkor nem kívánván husángként használni nagy tekintélyeket, szeretném megosztani egy kedves olvasmányomat az elmúlt napokból: Rem Koolhaas előadását az Ermitázsba való lehetséges építészeti beavatkozásokról. A linket a hg.hu "Merítés" c. rovatából ismerem, és itt található: http://www.oma.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=146&Itemid=25. Koolhaas a legnagyobb magától értetődőséggel használ olyan fordulatokat, hogy "historical spaces that could not be changed", és teszi fel a kérdést, hogy "is it possible to find ways of cohabiting with the historical dimension in a way that is not only more elegant, but also does justice to the demands of both history and display?" Az egész előadásban nagyon rokonszenves szeretet és érzékenység nyilvánul meg a meglévő épület iránt (amely nem mellesleg meg sem közelíti a Hősök tere kompozíciós zártságát), és ez az, ami számomra (ha a muzeológiai szempontoktól akár el is tekintek) hiányzik a Szépmű bővítési terveiből. Amikor Karácsony Tamás tervével kapcsolatban tapintatot említenek, akkor, ha jól érzékelem, arról van szó, hogy parafrázisszerűen "továbbírja" Schickedanz architektúráját, felesel vele -- talán ezt nevezi György Péter reflexiónak, bár a Múzeum történetére adott reflexióról beszélni ebben az esetben szerintem erős overstatement. A probléma (továbbra is eltekintve a muzeológiaiaktól) nézetem szerint nem ez, és nem is az, hogy Karácsony valamiféle túlzásba esne, hanem hogy közben megszünteti (talán nem is érzékeli) azt az élményt, amely a lépcsőn felhágva, a főbejáraton belépve, és legfőképpen a középtengelyt egyetlen pillantással teljesen átfogva, vagy kifelé menet a tér egészének hirtelen feltáruló látványát végigmérve átélhetünk -- teljesen függetlenül attól, hogy megszakítjuk-e ezt a "felvonulási útvonalat" a ruhatár kedvéért. (Persze, hogy megszakítjuk, hiszen megszakítottuk már a pénztár kedvéért, és innentől fogva a meglévő mélyföldszint már nem sokat számít.) Ez az élmény szerintem alapvető a gyűjtemény befogadásában is: a Régi Képtár hagyományos rendezése ugyanabba feszes rendbe simul, mint amit a földszinti nagy csarnokok kirajzolnak -- tulajdonképpen az emeleti terek és kiállítások teljesítik ki a földszint építészeti allegóriáját. Ehhez képest az, hogy a bővítés a régi alaprajzi rendszerhez úgymond igazodva hozna létre egy új (N.B. aszimmetrikus) kereszttengelyt, vagy hogy lefelé pillérként folytatja a portikusz oszlopait, számomra csak felszínes játéknak tűnik, amely ráadásul csak a tervrajzok láttán, mintegy szimbolikusan, nem pedig valódi térélményként lenne teljesen befogadható. De ha nem lenne ez a felszínesség, a bővítés -- ismétlem -- akkor is megszüntetné a Szépművészeti Múzeumot mint az épületből és a gyűjteményből összeálló Gesamtkunstwerket. Ebből a szempontból Karácsony Tamás terve semmivel sem tűnik tapintatosabbnak mint pl. Bán Ferencé. Nem is csoda, hiszen a projekt eredendő bűneit az építtetői program határozza meg, és ebben ugyanaz az ignorancia munkál Schickedanz épülete mint (a muzeológiai szempontokhoz visszatérve) a gyűjtemény iránt.

kékharis
2010.05.07.
00:17

@mB: Édes lelkem, mB. Nagyon örülök, hogy valaki odafigyel itten a civil őrjöngésre - mondhattad volna hamarabb is, eddig nem sokan adták tanújelét, hogy egyáltalán észlelik a civil jelenlétet, annak meg pláne nem, hogy fontosnak tartják. Kétségtelen, időnként sarkosan fogalmazok - és nem is tudom becsszóra ígérni, hogy nem teszem többé -, de épp egy előző kommentemben írtam: sokszor bele kéne hallani a nevetést. Majd eztán rakok be szmájlikat, itt van mingyár egy: :-D Nekem most kezd leesni, hogy itt emberek olyasmiket, amiken én rengő kebellel röhögök a gép előtt, komolyan gondolnak, és megfordítva. Máskor meg egyszerűen nem értik, amit olvasnak, sőt azt se, amit írnak. :) Nehéz ez. Valójában ájultan tisztelem az építészetet és a jó építészeket, a felmenőim között is volt egypár (sajnos nem ismerhettem őket személyesen), műemlékké lett épületeket csináltak, szóval nekem ez fontos és kedves világ. Annyira, hogy belilul a fejem, és toporzékolok, ha olyasmit látok. De rengeteg dologban hézagosak vagy teljesen hiányoznak az ismereteim, és egészen mások a szempontjaim, tehát, mint mondám, nem tudom és nem is akarom túl komolyan venni magamat - szemben az ügyekkel, amelyeket komolyan veszek.

Végigfutottam az e topikhoz írt kommentjeimet: szerintem nem tragikusan rossz az érdemi kérdésfelvetések és a lelki élet aránya. Nem is rongálom tovább.

Itt egy jóéjtpuszi, részemről szent a béke, irány a kispárna.

kékharis
2010.05.07.
08:12

@Endrődi Gábor: Ebből többet tanultam, mint az összes megelőzőkből, kommentestől, mindenestől. Kedves Gábor, köszönöm.

Masznyik Csaba
2010.05.07.
08:49

@Endrődi Gábor: No végre egy kedvemre való - elemző - hozzászólás! Ha jól emlékszem, eddig egyetlen ilyen sem olvasható sehol e pályázat kapcsán, hacsak a pályázati jegyzőkönyvet nem tekintjük annak, vagy legutóbb Sarkadi Márton (E. Gábor által előbányászott) nyilatkozatát, ahol a rossz kérdésre adott professzionális válaszként értékeli K. Tamás munkáját, jóllehet az interjú keretei között ez azért érthető okokból részletesen nincs kifejtve.

Azt is előre kell bocsátanom, hogy örömmel fedeztem fel E. Gábor (fentebb mások által is ajánlott) honlapját, ahol a szekterületéhez tartozó bejegyzések mellett szemmel láthatóan kitüntetett figyelmet fordít a Szépművészeti ügyének és a szakmájához illő alapossággal sorakoztatja fel és kommentálja az eddig elhangzottakat/leírtakat a múzeum bővítése kapcsán. Ennek azért is örülök, mert - régóta szajkózom - hogy jó lenne, ha a művészettörténészek (mint elméleti szakemberek) és az építészek (mint gyakorlati szakemberek) között lenne minimális párbeszéd: aminek sajnos egyik oldalon sincsenek meg a feltételei. Az a kevés művészettörténész, aki foglalkozik a kortárs építészettel, jól érzi magát a média birodalmában és nem lép tovább a zsurnalizmusnál, az építészek pedig - tisztelet a kivételnek - hamar elveszítik a fonalat, ha a gondolatmenetüket valamilyen aktuális művészetelméleti diskurzusba kell illeszteni.(Ha E. Gábor honlapján érdekes fejtegést olvashatunk arról, hogy H. Belting Hiteles kép c. könyvének magyar fordítása (és címe) helyenként mennyiben torzítja az eredeti szöveg jelentését, akkor érdemes itt az Építészfórumon emlegetni azt is, hogy Belting nem csupán a "régi művészettel" foglalkozó művészettörténészek számára ír fontos elemzéseket, hanem a kortárs művészetről is (Duchamp, Sugimoto, Nam June Paik stb., A művészettörténet vége). A mai építészettel sajnos ő sem foglalkozik sokat.Itthon - ha jól látom - nem nagyon van átjárás a "régi" művészet történészei és a kortárs művészet teoretikusai között, sőt, az MTA művészettörtész kutatói között egy sincs, aki kortárs építészettel foglalkozna. Ez azért elszomorító.)

Ezért örültem annak, hogy E. Gábor veszi a fáradságot és Koolhaast olvas, elemzést ír a Szépművészeti bővítéséről.Valamelyik hg.hu-s bejegyzésben olvastam, hogy a Schickedanz-féle múzeum historizáló térsorát miért is ne lehetne egy kortárs "stílusú" (bocsánat) térrel kiegészíteni, hiszen így lenne teljes a paletta. Azóta tűnődöm azon, hogy a meg nem valósult Erzsébet téri Nemzeti Színház ügyén elhíresült "gödrészet" szó, mint pejoratív kifejezés nem a Szépművészeti bővítése kapcsán nemesedik-e majd meg, ahol, mintha éppen annak lennénk tanúi, hogy a föld alatti építkezés éppen a passzív (nem látható) voltával lesz "korszerű", hiszen nincs külső formája, csak belső terei vannak, amelyek reflektív viszonyban vannak a régi épülettel - a föld alóli ki- és fellátásokra gondolok. Karácsony Tamás tehetsége éppen abban nyilvánult meg a korábban (fű alatt) készült Szécsi Zsolt-féle tervvel szemben, hogy építészeti szempontból értékessé, a régi épülettel való viszonyában működőképessé tudta tenni a föld alatti térsorokat. A gödrészet itt minőségivé válik. A föld alatti, csak belső terekkel rendelkező építmény térszervezése és működése (belső logikája) nyilvánvalóan egészen más, mint a klasszicizáló múzeumépületé, ezért komoly probléma a kettő találkozása és összedolgozása. Ez az, ami nem sikerült (szerintem), erre mondja György Péter, jobb híján, hogy "baromi elegáns" (nem az). E. Gábor leírása a tömzsi pillérekkel megtoldott oszlopok kérdésében, miszerint azok csak szimbolikusan folytatják a portikuszt, én felszínesnek nem nevezném: a föld alatti építmény pillérsora, a közöttük elhelyezett lépcsővel logikailag és szerkezetileg is egységes rendszer, ami ügyesen köti össze a felső és alsó "világot", és ennek a kívülről történő megmutatása szintén logikus... logikus, de komikus. György Péter az ÉS-ben megjelent cikkében (ápr. 16.) túllihegettnek tartja a lépcsőmetszés körül kialakult vitát, pedig nem az: ott derül ki, hogy a Szépművészeti formai rendje és az új bővítés logikája nem illeszthető össze színvonalasan. (Tisztában vagyok azzal, hogy sokakat éppen a keletkező disszonancia lelkesít, engem nem.) A Bán Ferenc tervéhez való hasonlítás azért erős túlzás, Karácsony Tamás tervéből az a fajta üres és fárasztó heroizmus szerencsére hiányzik. A külső formával nem rendelkező, de mégis kilátást és rálátást biztosító föld alatti építmény engem a korai high-tech üveghomlokzatainak tükrözés-elvére emlékeztet: a semleges hasábforma, ami egy hatalmas tükör, eltűnik és egyben visszatükrözi a körülötte lévő világot. Ez az elv valósul meg itt is: eltűnik, de láthatóvá teszi a felette lévő világot.Hogy a világítóudvarok gödrei az egész tér összefüggésében okoznak-e zavart, most figyelmen kívül hagytam, mert az egy újabb hosszú történet lenne.

ps1: (Balázs Mihály tervét és műleírását ismét ajánlanám mindenki figyelmébe, ő részletesen leírta, hogy miért nem nyúl a régi épülethez és a "mélybe ásás" motívumából próbált lényegében kertépítészeti eszközökkel élve olyan lejáratot adni, ami a tér egésze szempontjából is vállalható lenne.)

ps2: (Nagy kérdés viszont az alapkérdés, ami nekem még nem tiszta. Ha a régi Mányi-féle terv is ugyanitt és ugyanígy próbált raktárakat elhelyezni, továbbá, ha a múzeum, pl. a belső udvarok lefedésével, mint Barkóczi Istvántól hallottuk, házon belül ki tudná elégíteni az igényeket, akkor miért nincs olyan tanulmányterv, ami ennek lehetőségét, vagy lehetetlenségét igazolná? A Rostás Zoltán által a hg.hu-n beidézett EU-s kiírásból nem az olvasható ki, hogy sokezer m2-t kell építeni a föld alatt. Itt lyukas nekem még ez a történet.)

Üdv!mcs 

kékharis
2010.05.07.
13:24

@Masznyik Csaba: Innentől egy csomó újabb kérdés adódik. Az építtető, azaz a múzeum főigazgatója vajon 1) nincs tisztában az épület "Gesamtkunstwerk" jellegével? (Ha nincs, miért nincs? Ha - most már - igen, hajlandó-e ennek fényében gondolni újra a terveit?); 2) Ha valamiért (miért?) nem hajlandó, van-e olyan hatalom, ami rábírhatja? (Ha nincs, miért nincs?); 3) az építészek, akik eddig a tervezéssel - a főigazgató elvárásai szerint - próbálkoztak, tisztában voltak-vannak-e az épület eredeti programjával, vagy csak a jelenlegi állapotokból és a főigazgatói elvárásokból indultak ki? Ha ez utóbbira igen a válasz, hát az meg hogy lehet? És - ami számomra eddig is teljesen tisztázatlannak tűnt - valójában mi is a cél? A múzeum korszerűsítése, egyszersmind a meglévő súlyos bajok enyhítése vagy kiküszöbölése, vagy pedig szimpla turistakényeztetés, bevételnövelés, a múzeum ürügyén építendő kultúrpláza? (Ha ez utóbbi, akkor nem lehet csodálkozni semmilyen megrendelői érzéketlenségen.) A pályázati kiírásból úgy tűnik, hogy a pénzből sokkal többet is lehetne magára a múzeumra fordítani.

gloomysunday
2010.05.07.
13:55

@Endrődi Gábor: Elolvasva Koolhaas előadását szomorúan tapasztaltam, vagyis inkább megnyugodtam, hogy a kiemelt szövegrészletek saját környezetükben (legalábbis számomra) teljesen más jelentéssel bírnak

pl.: a teljes bekezdés :

But what also became very interesting were the limitations – for instance, the demands of preservation. In this image (8) the rooms you see in red are historical spaces that could not be changed; in white, rooms that were allowed some degree of liberty in terms of use; and in the grey, rooms that lay between these two regimes.

ez alapján én ezt nem nevezném szófordulatnak, egyszerűen arról van szó hogy csoportosítja a tereket a területen

 bár tény a szeretet és a gondoskodás tényleg megnyílvánul a szövegben... aztán az utolsó 2 bekezdésben:

"The thesis behind its architectural treatment is similar to something we proposed in our earlier work: we do not add to the architecture but simply add to elimination to reveal other dimensions and possibilities. The experimental laboratory could also become part of a distributed presence throughout the Hermitage, where all the spaces that are not used for the Hermitage program could be claimed for sympathetic efforts – the Lab, the Kunsthalle, as well as the incredible attics that also represent phenomenal potential.But these potentials and explorations are in a way the very scary thing that we face because by exploring, we constantly find and realize more and more possibilities for intervention, or for inclusion in this huge question: what to do with the Hermitage? It's not only two thousand rooms; two thousand rooms is a very conventional way of accounting. Rather if you look at the basements, the attics, the in-between spaces, the outdoor spaces, etc., it becomes evident that the Hermitage is in fact, a city that is asking for 'programmation.' "

Rem Koolhaas

http://www.oma.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=146&Itemid=25 

Elnézést azért hogy teljes bekezdéseket idemásoltam, de úgy éreztem ez talán árnyalja a képet 

Számomra jelen formájában a szépmű mindig is ideiglenes hatást keltett, soha nem éreztem a Gesamtkunstwerket, ahhoz valószínűleg 100 évvel korábban kellett volna látogatnom. Igen, volt egy hatása ezeknek a tereknek, de ma már rég díszletté süllyedtek és a teremőrök terelgetik a látogatókat minden felé. Konzerválhatunk egy állapotot, de az igények változnak, a funkció átalakul, ha a terek ezt nem követik valamilyen módon, a funkcionalitás elvész, az egyik fontos alapkő kiesik és már nincs is építészet , csak a kulisszává, díszletté degradálódás marad. Számomra amitől sokan félnek a bővítés kapcsán már egy megtörtént dolog, még ha elég szubjektív is.

Számomra a bővítés egy lehetséges kapcsolat a mai korral, emberrel, látogatóval, kár lenne ezt nem kihasználni. 

kékharis
2010.05.07.
14:57

@gloomysunday: Tudtok a világon olyan múzeumot, ahol a száz évvel ezelőtti Gesamtkunstwerk még érintetlenül megvan, vagy hitelesen rekonstruálták? Abból, amit Barkóczi István és Endrődi Gábor itt írt az elmúlt hetekben, az látszik kiderülni, hogy a Szépművészeti esetében viszonylag kis erőfeszítéssel vissza lehetne állítani azt, amit Schikedanz csinált. Lehet, hogy nagyobb durranás - és tehát turisztikai vonzerő - lenne, mint egy olyan "korszerűsítés", ami attól csak még távolabb visz, miközben a problémákat konzerválja vagy súlyosbítja. Ettől persze kell lift meg normális büfé, ezt egy percig se vitatom, de én tutira érdekesebbnek találnék egy olyan múzeumot, amelyik a világon egyedülállóként vagy nagyon kevesedmagával ilyen kerek egész, mint egy olyat, amelyik sántikálva, hadonászva próbálja utolérni az európai élvonalat, de sehogyse sikerül szegénynek... Persze a látogatót föl kellene készíteni arra, hogy értelmezni tudja ezt az összművészeti Matrjoska-babát, de megérné a fáradságot. És persze okos embereknek ki kellene találni, hogy a Schikedanzon túli világot is hogyan lehetne állandóan vagy időről-időre bemutatni...

Endrődi Gábor
2010.05.08.
00:42

@Masznyik Csaba: <pajkos félmosoly>A Bán Ferenccel való összehasonlítást kicsit provokációnak szántam, látom, működik.</pajkos félmosoly> De tényleg úgy gondolom, hogy amikor valaki úgy érvel, hogy 'Milyen tapintatos ez a terv, lehetett volna sokkal radikálisabb, lásd pl. Bán Ferencét', akkor félreérti azt, amit pl. Sisa József írt. Merthogy Bán megtartotta volna az eredeti főbejáratot és az eredeti térszervezést ("A Szépművészeti Múzeum jelenlegi főbejáratát lezárni, a monumentális lépcső, oszlopsor, timpanon képezte gyönyörű homlokzatát, funkcióvesztett, halott díszletté visszaminősíteni groteszk dolog" - írja Bán. Milyen szép rím ez az állítólagos városvédők állítólagos konzervativizmusára.) Ehhez képest Karácsony terve a mostani foyer közepére pottyant egy kétkarú lépcsőt (nem úgy tűnik, mintha túl nagy forgalomra tervezte volna), ami szerintem önmagában véve is elég ügyetlen, de talán még jobban zavar, hogy 90 fokkal elforgatja a Schickedanz-épületbe való megérkezés tengelyét: a Dór csarnokra látunk rá, amikor feljövünk, és ez borzasztó. Voltaképpen arra akarok kilyukadni, hogy az eredeti épülettel szembeni érzékenység nem ugyanazt jelenti, ha a bővítés felől vagy ha az eredeti épület felől nézzük. Hogy létezik a szempontoknak ez a kettőssége, azt szerintem szépen szemlélteti, hogy az egyikből nézve Karácsony, a másikból Bán terve tűnik fel a másiknál sokkal tapintatosabbként. Lelkesedni csak egy olyan tervért tudnék, amelyik feledtetni tudja ennek a két szempontnak a különbségét. (És e mondat leírása után visszaeresztem magamba az egykori muzeológust, aki a bővítés építtetői koncepcióját, úgy ahogy van, változatlanul öncélú és veszélyes nagyzolásnak tartja.)

Endrődi Gábor
2010.05.08.
00:49

@gloomysunday: Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan értem, miben tér el a Koolhaas-értelmezésünk, sőt abban sem vagyok biztos, hogy valóban eltér-e. (Egy kicsit bőbeszédűbb kommentár lehet hogy segített volna.) Abban azonban biztos vagyok, hogy a Szépművészeti történeti egységének érzékeléséhez nem szükséges a száz, elég csak a tíz évvel korábbi állapotokat felidézni. Azóta valóban sok változás történt a házban, és ezek a változások a Gesamtkunstwerken kívül a jó ízlést is figyelmen kívül hagyják. Baán László egyik első intézkedése volt, hogy a Márványcsarnokban szobanövényeket és színes plüssfoteleket meg egy zongorát tett a műtárgyak helyére. A Reneszánsz csarnokban lévő műtárgyak egy rendezvényterem dekorációjává vannak lefokozva, a középső térben lévő középkori velencei kútkávák sokáig konkrétan rakodófelületként szolgáltak fogadások idején. (A Szoborosztály akkori vezetőjének csak hosszas küzdelmek árán sikerült elérnie, hogy bezárják őket azokba a kubusokba, amelyeken a Tálaló után is borozgattak, akiknek volt ehhez gusztusuk. Tán mondani se kell, hogy az említett kolléga azóta már nem vezeti a Szoborosztályt. Az intézkedésre a kútkávák védelmében kétségtelenül szükség volt, ugyanakkor a Múzeum így a ritka fogadás- és díszvacsoramentes időszakokban is fennen hirdeti, hogy nem tekinti műtárgyaknak a műtárgyakat.) A Barokk csarnok szerintem kiválóan alkalmas lenne szoborkiállításra (mióta van napirenden a Szoborgyűjtemény állandó kiállításának az ügye?), de mivel erre a térre is szükség van a rendezvényekhez, ez is kihasználatlan. Itt legalább van kiállítás (az oldalfalakon), de a látogató itt is gyakran az előző rendezvényről ott hagyott vagy a következőre odakészített széksorokkal találkozik - már ha bejut egyáltalán, és nem akad fenn a Reneszánsz csarnokban sürgő-forgó, az esti díszvacsorára készülő pincéreken. A könyvesbolt számára a mélyföldszinten volt egy külön tér, ehelyett most a Ión átjáróban van, ami több szempontból is vállalhatatlan: lemondás egy jó kiállítótérről, ráadásul az időszaki kiállítás látógatóinak keresztülvezetése a Shopon, mint üzleti fogás, szerintem ízléstelenül agresszív - nem is jut eszembe példa hasonlóra "a Lajtán túlról". A Shop felköltöztetését nem mellesleg annak helyigénye nem indokolta, a mélyföldszinti könyvesboltban is kényelmesen elférne annyi könyv, amennyi most ki van helyezve. Egyedül a Shop végében lévő reprodukció-nyomtató igényli ezt a helyet - de hogyan egyeztethető össze a múzeum missziójával, ha arra bíztatja a látogatóit, hogy otthon nyomtatott reprodukciókat akasszon a falra? (Szerencsére nem is használja a nyomtatót senki, én legalábbis még nem voltam tanúja.) Ennek a szerencsétlen nyomtatónak a kedvéért mármost leszakítottak egy kis teakonyha-szerű teret, és egy húzással felszámolták a foyer-n keresztül vezető kereszttengely optikai egységét.A látogatóknak és a szakmának is vannak új igényei a múzeummal szemben, ez igaz. De azokat a retusokat, amelyek az utóbbi években eltorzították a Szépművészeti összképét, szerintem nem ezek az igények indokolták, sőt jó részük (a látogatókra és a műtárgyakra nézve egyaránt megalázó rendezvényekre gondolok) ellentétes velük. Nem is kulisszaként, hanem káoszként jellemezném a jelen állapotot, de ennek nem kellene így lenni. Egyetértek Barkóczi Istvánnal, hogy a teljes körűen rekonstruált (és múzeumi funkcióinak visszaadott) Szépművészeti a mai igényeket is kiválóan szolgálhatná, és hogy az esetleges bővítésnek ehhez kellene igazodnia.

Endrődi Gábor
2010.05.08.
00:57

@kékharis: "Turisztikai vonzerőfejlesztési" szempontból egyetértek. Mindazonáltal van még pár ilyen hely Európában. Nem is kell messzire menni: a Kunsthistorisches Museumnak is szüksége volt ugyebár nagyobb ruhatárra és könyvesboltra, időszaki kiállításokat is rendez, de valahogy nem a Semper-épület megbontásában látja a jövőt. A Szépművészetivel több szempontból kínálkozik az összehasonlításra az antwerpeni Koninklijke Museum -- hasonló léptékű gyűjtemény, a múzeumépítészet ugyanazon tradíciójához tartozó és nagyjából ugyanakkor épült palota, jó (a Szépműnél alkalmasint jobb) fennmaradási állapot. Ezt a múzeumot éppen most bővítik (Claus & Kaan), elég érdekes koncepció szerint. A beavatkozást a múzeum a klíma és az egyéb gépészet szükséges korszerűsítésével indokolja, kiindulópontja a 19. századi épület rekonstrukciója, és ha már ennek nekilátnak, megmásfélszerezik a kiállítótereket egy olyan új épületrésszel (vagy második épülettel az elsőn belül), amelyet a meglévő architektúra "réseibe" tömködnek mintegy bele. A koncepció része volt, hogy az új architektúra nem (egyáltalán nem!) látszódhat sem kívülről, sem a 19. századi terekből. Ugyanakkor az új enteriőrök nem finomkodnak. (Linkek itt meg itt meg itt -- a legutóbbiban videóval.) Ja, és kiállítóterekről van szó, nem pedig...

Masznyik Csaba
2010.05.08.
08:46

@Endrődi Gábor: Csalódtam. Vonjam vissza az elemzés kiegyensúlyozottsága és színvonala iránti korábbi lelkesedésemet? (szmájli) Bán Ferenc szövegének (és tervének) összefüggésében ez a néhány kiemelt mondat éppen olyan értelmetlen, mint maga a terv (a Báné). Nem idézem a folytatást, olvashatja bárki, (bármelyik műleírásból ki lehetne emelni bármit, bárminek az igazolására) de ha végiggondolja az ember, hogy milyen áron és eszközökkel őrzi Bán Ferenc az eredeti épület bejáratának szentségét, következésképpen az azt követő térsorokat, akkor a Karácsony Tamás tervével való párhuzam említése nem provokáció (miért is kéne itt bárkit provokálni?), hanem gonoszkodás.

Ennél fontosabb kérdés, hogy nem értem, miért kell erőltetni ezt a közös új bejáratot? A korábbi terveket idézve pl. Mányi István nem választ az új és a régi bejáratok között, hanem párhuzamosan üzemelteti mindkettőt. Mányi a Dózsa György úti üvegkockát mint idegenforgalmi bejáratot használja, lényegében ugyanott, ahol Tamás, de múzeumi főbejáratnak a jelenlegit működteti tovább. (Az üvegliftektől most tekintsünk el.)Szerintem egyébként ez tűnik a legkiegyensúlyozottabb döntésnek, a ruhatári igény (néhány hónapra), meg a "hátra arc" kérdése valóban eltúlzottnak tűnik.

Az előcsarnokba pottyantott lépcsőt keresve elbizonytalanodtam: nem egy régi térképet nézünk? A tervverseny idején valóban volt ott egy valóban ügyetlen lépcső és más irányúak voltak a portikusz alatti lépcsők is. Mostanra ez megváltozott, ha jól látom az előcsarnok érintetlen, a portikusz alatti lépcsők a bejárati tengellyel párhuzamosak, a "régi" előcsarnok alatti "új" előcsarnokból (-1,50) a galériákra vezető belső, széles főlépcsők alatti lépcsőn lehet a márványterem közepe táján a földszintre érkezni, ahogy Mányi tervében is volt.. (Lehet, hogy rosszul tudom, de én is csak az itt közölt terveket ismerem.)

Olyan terv, mely mindkét irányból igaz, tehát a bővítés és az eredeti terv irányából nézve sem kerül ellentmondásba, az csak úgy lehetséges (hangsúly: szerintem!), ha nem erőltetné a megrendelő (vagy a tervező?), hogy egy mindentudó, közös bejárata legyen a régi és az új résznek.Miért baj az, ha egy túrista megérkezik a térre, látja, hogy vannak a kényelmét szolgáló szolgáltatások a tér alatt, sőt, akár a múzeumba is átmehet onnan, ha akar, vagy megnézheti ugyanennek a múzeumnak valamelyik időszakos kiállítását is, ha érdekli, mindezt anélkül, hogy köze lenne a régi épülethez. Hátha nem is érdekli? Mások pedig megérkeznek az útikönyvükkel felszerelve, vagy bölcsész hallgatókkal körülvéve, bemennek a múzeumba a főbejáraton, végignézik a szakszerűen helyreállított régi, szép és csakazértis "sehr praktisch" tereket, majd ha enni-inni stb. akarnak, akor az alagsoron keresztül átvándorolnak a modern szárnyba. A régi és új tartalmi és formai különbözőségét miért kellene egy, látjuk, megoldhatatlan közös bejárattal összemosni? Miért baj az, ha Mányi koncepciója e téren érvényesül; látjuk, a Tamás által tervezett föld alatti építmény építészeti minőség szempontjából sokkal jobb, mint Mányi Istváné volt, tehát a zsűri döntése e tekintetben rendben volt. Az egész főlépcső körüli kínlódástól meg lehetne szabadulni, tényleg nem értem, miért olyan fontos ez, hogy az egész értelme ezen a talán nem is annyira lényeges részleten múljon?

A bővítés koncepcióját "úgy ahogy van" öncélú nagyzolásnak tartani, nem azt jelenti csupán, hogy az egykori muzeológus, jelenlegi művészettörténészt végképp elfogulttá tették (kár lenne érte) a szakmai érvei?Üdv!mcs

Endrődi Gábor
2010.05.08.
17:22

@Masznyik Csaba: Úgy tekintek erre a fórumra, mint egy esélyre, hogy megértsünk valamit az ügyben érintett diszciplínák között gyakran tapasztalható értetlenség anatómiájából. A saját blogomon egy (nyilvánvalóan művészettörténész) hozzászóló azt vetette fel, hogy amit Barkóczi István ír, az teljesen magától értetődik, nincsen benne semmi meglepő, közben viszont azt látom, hogy a szakmán kívüli szemlélő számára sem a cikk, sem Barkóczi Tálalón mondott mondatai nem jöttek igazán át. Nyilvánvalóan az építészeknek is vannak nagyon hasonló élményeik. Érdekel, hogy miért van ez így, és persze az is, hogy lehetne-e másképp. Ebben természetszerűleg a művészettörténetet kell képviselnem, hiszen az egyének párbeszéde itt a diszciplínák párbeszédét is modellezi, de azért is, mert a művészettörténész csak így tudhatja a vita tanulságait visszavonatkoztatni egy ettől nem független, általános kérdésre: hogy mit kellene ma Magyaroszágon a művészettörténészeknek tenniük ahhoz, hogy tudásuk és érzékenységeik hozzáadódhassanak a köz kultúrkincséhez. (Merthogy most alig adódnak hozzá, és mintha sok más szakmával egyetemben a művészettörténet sem bújt volna elő abból a belső emigrációból, amely a humaniórákkal való foglalatoskodást korábban évtizedekig a hiteles élet egyik lehetséges útjává tette.) Bán Ferenccel kapcsolatban egy olyan állítást próbáltam megfogalmazni, amely egyrészt jól levezethető egy művészettörténeti logika mentén, másrészt viszont váratlan lehet egy építész számára, és ilyen módon "provokálhat" arra mindannyiunkat, hogy rácsodálkozzunk szempontjaink sokféleségére. Ilyen jellegű (tehát a szó [provoco 1 avi, atum] eredeti, általánosabb, egyúttal ártatlanabb értelemben vett) provokációkat én is szívesen fogadok a másik oldalról. Nézetem szerint így közelíthető meg egy olyan kiegyensúlyozottság, amely túllép a viccbéli rabbi kiegyensúlyozottságán.Bán Ferenc tervét nem azért emeltem be az összehasonlításba, mert összességében jobbnak tartanám, hanem azért, mert egy gyakran (itt "marianna" révén) elhangzó közbevetésre akartam reagálni: "Az elkészült terv egy intelligens, mértéktartó, visszafogottan elegáns választ adott a tervezési programban szereplő elvárásokra ( kihívásokra ). Akik itt nemtetszésüknek adnak hangot, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a kortárs építészeti áramlatoknak megfelelve milyen - léptékében és formaképzésében is -  brutális válaszok lennének adhatóak ezen a helyszínen." Úgy vélem, hogy amikor visszafogottságról, tapintatról beszélünk, akkor azt nagyon különböző nézőpontokból tehetjük, és van olyan (méghozzá szerintem igencsak releváns) nézőpont, amelyikből éppen Karácsony terve az egyik legbrutálisabb. Szándékosan emeltem ki a terveknek csak egy bizonyos aspektusát, mégpedig azért, mert az összevetéssel -- szemléltetésképpen -- a diskurzus logikájának elemzéséhez, nem pedig a tervek átfogó megítéléséhez szerettem volna hozzájárulni.Régi és új tervIgen, a régi tervet néztem. Az igazság az, hogy egyszerűen figyelmetlenségből, de ha ki akarnám vágni magamat, akkor azt mondanám, hogy öntudatlan védekező mechanizmust követve. Ugyanis az új terven a két rész összekapcsolása bár a kortárs bővítés szempontjából jobb, a Schickedanz-épület szempontjából még sokkal rosszabb. Alig tudom elhinni, hogy ajtókat vágnának a Márványcsarnok hosszú oldalain. Ezzel a Márványcsarnok válna fogadótérré, következésképpen (és a falfelületek megbontása miatt is) kiállítási célra alkalmatlanná. Beérkezéskor egy olyan tengely tárulna fel, amelynek az eredeti épülethez semmi köze, csak a két belső udvart köti össze (árulkodó és szerencsétlen az is, hogy az udvarok, nem pedig a Márványcsarnok középtengelyéhez igazodik). A mostani foyer lépcsőfordulóvá degradálódna, és értelmetlenné válna az, hogy elkülönül a Márványcsarnokról. Ahhoz pedig hogy megközelítsük a Régi Képtárat, a Schickedanz-épületbe való érkezés után is négyszer kellene elfordulnunk, úgy, hogy először csak az emeleti lépcső közepén van lehetőségünk optikailag átfogni az útvonalunkat, de az épület sehol nem jelzi előre, hogy merre kell haladnunk. Aztán amikor felértünk a Reneszánsz csarnok galériájára, akkor -- mivel nem a hosszanti fő tengely fogadott bennünket, és annak maradékát is fordított irányban jártuk be -- nem világos, hogy hova jutottunk. A Schickedanz-épület nagy erénye és Gesamtkunstwerk-jellegének záloga, hogy a didaktikusan strukturált gyűjteményt egy optikailag is jól befogadhatóan strukturált architektúrával tagolja, és hogy ezt teljesíteni tudta az állandó kiállítások későbbi átkoncipiálása után is. A bővítés után viszont mindennek vége lesz. Végül ha gondolatban végigjárjuk a teljes útvonalat a bebillentett főlépcsőtől a pénztáron keresztül a Régi Képtárig -- ezt a labirintusszerű útvonalat, amely teljesen kimeríti a látogatót, még mielőtt egyetlen műtárggyal találkozott volna --, akkor nagyon nehéz mindezt látogatóbarát fejlesztésként lenyelni. Mindebből az következik, hogy mélységesen egyetértek a Csaba által a "mindentudó, közös bejáratról" írottakkal. Ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy éppen ez az építtetői koncepció leglényegibb eleme. Számomra ugyanaz a kicsinyesen pénzleső szemlélet nyilvánul meg ebben, mint az időszaki kiállítás közönségének a könyvesbolton való jelenlegi keresztülterelésében: aki nem eszi meg a főzeléket, annak nem jár a sütemény; előbb a cannelloni, aztán a Correggio. Lehet, hogy ez növeli a bevételeket, de mérhetetlen arroganciáról árulkodik a látogatóval szemben.Szakmai érvek és elfogultságEzt másképp látom. A muzeológiai ellenérvek is elég komplexek, de ha figyelmünket a Szemerey Samu által feltett kérdésre ("Miért ez a vagy-vagy?") összpontosítjuk, és a múzeum- vagy kiállításpolitikai kérdéseket egy időre zárójelbe tesszük, akkor is ki kell emelni (vagy meg kell ismételni) két dolgot:1. A bővítés további fenntartása olyan terheket ró a múzeumra, amelyek tovább hátráltatják, hovatovább kilátástalanná teszik a múzeum súlyos és a műtárgyakat is súlyosan érintő problémáinak megoldását. Az csak az igazság egyik oldala, amit a pódiumon Baán László mondott, hogy olyan projektek mint a tetőszerkezet cseréje vagy a klimatizálás megoldása szintén csak eseti támogatással valósulhatnának meg. (Most mellékes, amúgy viszont nagyon is lényeges, hogy ezeket mégiscsak meg lehetett volna oldani az EU-pályázatból.) Ugyanis távolról sem csak ilyen projektekről van szó. A Román csarnokban lévő dexion salgó állvány szavatossága több mint tíz éve lejárt, akkor is sürgősen ki kellene cserélni, ha a rekonstrukciót tovább halogatjuk. Ahhoz, hogy a régi könyvtár raktárként működhessen, képakasztó rácsokat kellene felszerelni. Ilyen feladatokból számtalan lenne a Szépművészetiben, és ezeket nagyon is az éves költségvetésből kellene kigazdálkodni, valamint a műtárgyak ezzel együtt járó kezelése is az állandó humán kapacitásokat terheli, amelyeknek szintén jelentős részét fogja elvonni a bővítés. Hipotetikus és nehezen védhető Baánnak az az állítása is, hogy a bővítés önfenntartó lesz. Amennyire tudni lehet, a Szépművészeti mostani időszaki kiállítási programja sem önfenntartó, pedig ez nem nagyon jár plusz rezsiköltséggel. A bővítés ellenben -- ránézve az alaprajzra úgy sejlik -- durván megkétszerezi a múzeum közüzemi számláit. Ez az egyik ok, ami miatt úgy gondoljuk, hogy a bővítés koncepciója nemcsak nem elég jó, hanem rossz.2. Az említett muzeológiai problémák alighanem szintén csak egy bővítéssel lennének megnyugtatóan megoldhatók -- ebből indult ki annak idején Mojzer Miklós is. De ha most építünk egy "látogatóközpontot" a múzeum elé, úgy, hogy közben a szorosabb értelemben vett múzeumi célokra használható terek érdemben nem bővülnek, akkor hova építenénk később a raktárakat? És miből? Látványos dolgokra mindig könnyebb pénzt szerezni, és ha most ellőjük a lehetőséget, hogy az új kiállítótér farvizén megfinanszíroztassuk a raktárépítést, akkor később már nehéz lesz ez utóbbit akár egy minisztérium számára vonzóvá tenni, és a pályázási lehetőségek is beszűkülnek. De főleg nem nagyon lesz már hely, aminek a beépítésére pénzt lehetne keresni.Vegyünk tehát egy muzeológust, aki így gondolkodik. Úgy fogja vélni, hogy aggályai logikailag az építészeti tervezés elé vágnak, és ezért a projektet egy saját jogán mégoly színvonalas architektúra sem fogja legitimálni. Ha muzeológusunk igazán következetes, akkor az építészeti tervről szóló diskurzusba egyáltalán nem fog belebocsátkozni -- nem elfogultságból, hanem józan megfontolásból. Bizonyos alkalmakkor, például egy pódiumbeszélgetésen, egyenesen veszélyes lenne, ha az ügy építészeti része iránt érdeklődést mutatna, hiszen azt sugallná, hogy hajlandó lenne engedni azokból a muzeológiai aggályokból, amelyek szerinte az ügy egészének logikai kiindulópontját kell hogy jelentsék. Csak első látásra kelthet például megütközést, ha Barkóczi István azt mondja, hogy nem ismeri a terveket, nem is érdeklik azok. Valójában egy nagyon is átgondolt és védhető álláspont nyilvánul meg ebben. Más kérdés, hogy ennek a képzeletbeli muzeológusnak közben nagyon is lehet véleménye az építészeti tervről, és ezt más helyen, pl. egy építészfórumos cikk kommentjei között világgá is kürtölheti. De ez nem változtat azon, amit az építtetői szándékról és ezzel együtt az egész folyamat létjogosultságáról (a terveket is beleértve) gondol. Sőt, mindehhez nem szükséges muzeológusnak lenni, hanem elég egyetérteni a fentebbi két ponttal, és abból már megkerülhetetlenül következik, hogy a tervek építészeti kvalitásainak csak viszonylagos jelentőséget tulajdonítsunk.Vagy rosszul értettem a kérdést?

HI
2010.05.08.
19:25

@Endrődi Gábor:  Márványcsarnok

Megfogadtam, hogy mint "Ufó kutató és műzeumlátogató " leírtam a gondolataimat (nyilván tudva azt, hogy ez egy elég személyes történet és nem lesz tárgya semmilyen diszkurzusnak, csak gondoltam arra, hogy vannak emberek, akik a Szépművészetibe képeket mennek nézni és ez még szórakoztató is lehet) nem szólok hozzá, mégsem állom meg, hogy ne írjak.  Az alábbi helyen én ezt írtam:

http://www.epiteszforum.hu/node/15361"- Egy"eretnek" gondolat, az első csarnok (márványcsarnok) semleges kőfalát én meg merném bontani, nem sérülne Schikedanz térszerkezete, csak funkcionálna. "

Nem csak én állítottam hogy  a Schickedanz-épület térszerkezete erősen kompromisszumos. Egyik fő hibája, hogy nincs fogadótere. Az építész tervezés a sok filozofálgatás után a végén mindig praktikus döntésekkel végződik és soha nincs abszulut igazság. El kell dönteni, a fogadóteret a régi épületen belül oldjuk meg, vagy nem - vagy ne legyen fogadótér, de nekem ez nem választás. Ha nem az épületen belül, akkor szerintem Karácyony Tamásék koncepciója vitathatatlan, ha meg belül, akkor nincs más hely, mint a márványcsarnokban. Nekem az utóbbi tetszik jobban és a márványcsarnokba még bátrabban nyúlnék bele, többek között a a következők miatt is.

- A múzeumot nem ismerő látogatók - vessetek rám követ, de nem tudok szabadulni attól, hogy a múzeumok a látogatók miatt is vannak - belépve az épületbe rögtön mennének a márványcsarnokba, de az őrök visszafordítják őket jegyet venni, aztán mégis bemennek a márványcsarnokba. Ott aztán vagy tovább mennek a reneszánsz csarnokba és a termek végignézése után a hátsólépcsőn felmennek az emeletre, vagy visszafordulnak és a főlépcsőkön mennek fel. Szóval ösztönösen keresnek egy helyet, ahol körülnéznek, hogy hová a fenébe kerültek, ez a márványcsarnok.

- Nem készítettem statisztikát, de biztos vagyok benne, hogy a márványcsarnokban az utóbbi időkben több vacsorát rendeztek, mint kiállítást.  Ha a márványcsarnok nem fogadótér, akkor esélye sem lesz annak, hogy ne "étterem " legyen.

- És igen, nem elegáns, de még mindig jobb négyszer megfordulni, mint egy rendezvény (vacsora) miatt a márványtermet kerülgetni.

Huszti István

kékharis
2010.05.08.
22:14

@HI: A múzeum nem csak a látogatók miatt van. A műtárgyak gyarapítása, őrzése, kutatása és bemutatása - ez mind dolga neki, és akkor működik jól, ha ezek  egyensúlyban vannak, mert az első három logikus előfeltétele a negyediknek. A Szépművészetiben most zavaró tényező 1) a műtárgy; 2) a művészettörténész és 3) a látogató. (A vacsoravendég, az más, azt szeretik.) A tervezett bővítés középponti figurája sem a műélvezetre vágyó múzeumlátogató, hanem a turista, aki kajálni, pisilni, pelusozni és vásárolni akar. A képek közé akár be se dugja az orrát. Szóval, visszaüt, ha - bármilyen kiváló menedzseri képességekkel rendelkezik is - laikus kerül egy ilyen intézmény élére, aztán tiszta erőből megy a saját feje után. Ezért rossz a program, ezért nem lehet jó a terv. Az még külön hab a tortán, hogy bárkit a múzeumi szakmából, akinek ellenvéleménye van, leráznak (sőt lejáratnak) azzal, hogy "sértődött", "maradi", "irigy" stb.

Endrődi Gábor
2010.05.08.
23:46

@HI: Szerintem a Márványcsarnok "szívó hatása" nem probléma, hanem erény. Általában (úgy értem, Baán előtt) olyan kiállítások voltak itt, amelyek számot vetettek ezzel a "második fogadócsarnok" jelleggel. Kiválóan alkalmas lenne ez a hely egy olyan, laza szerkezetű, állandó kiállításhoz, amelyik a gyűjtemény történetét tematizálja (elsősorban, de talán nem kizárólag műtárgyakkal), hogy a látogató érzékelhesse, hogy az anyag, amit valamilyen művészettörténeti szisztematikában kap majd feltálalva, másképpen is rétegződik. Ha jól lenne rendezve, a Márványcsarnok funkcionálisan, hangulatilag és tartalmilag is közvetítene a foyer és a múzeum között. Ennek persze lenne pár feltétele. Egyrészt érintetlenül kellene hagyni az oldalfalakat. A másik feltétel az, hogy a hátsó csarnokokban tényleg kiállítások legyenek. Eretnek, horribile dictu költséghatékony javaslatom röviden a következő: a kiállítóterekben legyenek kiállítások, a Gundelben meg díszvacsorák. Szerintem -- és ha jól értem, ez az egyetlen dolog, amit másképp látunk -- nem az épület hibája, ha most nem így van.



HI
2010.05.09.
07:36

@Endrődi Gábor:  Lehet, hogy valamit félreérthetően  írtam, szerintem is a díszvacsorák helye a Gundelben van és a kiindulási alapunk is azonos, csak a kérdéseket két külön logikai rendszerbe helyeztük. Amit Te írsz, az egy szép idea - nekem tetszik -, de akkor az Aragon Kollázs filozófiához közelítő és oly népszerű időszaki kiállításokat és programokat nem a Szépművészetiben kell rendezni, annak más helyet kell találni, vagyis a jelenlegi tervezési program felejthető.  Ez egy másik út, ami nagyon sok kérdést vet fel, mozaikszerűen nekem a következő néhányat:

-  Az oszág hajlandó-e egy ilyen intézményt eltartani (azért a hajlandó kérdés, mert szerintem ha akarja igen)? A kérdést két szempontból is jogosnak tartom, az egyik az, hogy a gazdaságot képviselő "elit" - tisztelet a kivételnek - ilyen jellegű felelősségérzettel nem bír. Pontosabban ha érez valami felelősséget, akkor a saját üzleti logikája alapján keres megoldásokat, de vannak olyan dolgog, amiket nem lehet üzletileg kezelni.

-  Egy ilyen "ideális" múzeum a közönség kapcsolatban mennyire hatékony? Ennek a kérdésnek a megváloszálására  elsősorban Ti művészettörténészek és múzeulógusok vagytok hivatottak. Gondoljatok abba bele - ez az én szubjektív tapasztalartom, nem tudom tudományosan alátámasztani -, hogy a látogatók úgy 90 %-ának fogalma sincs arról, hogy mit lát. (Az építészet is ebben a cipóben jár, meg a kortárs zene, stb.) Látszik, hogy ez tágabb kérdéskör és biztosan a Szépművészeti ezt nem tudja megoldani, de egy rendszer részének kell lennie.

Továbbra is tartom, hogy ezeket a kérdéseket nem beszéltük meg, a probléma elemzése főleg a terv kritizálására  terjedt ki (bocs pont a múzeológusok részéről volt más megközelítés).  Szóval két logikai rendszer van, az egyik szempontjából nem lehet kritizálni a másik rendszerbe illesztett tervet. Az építész társadalom abban hibás, hogy nem tette fel "a mi a fenének kell ezt megépíteni"  klasszikus kérdést.

Huszti István

Endrődi Gábor
2010.05.10.
00:23

@HI: Nem hiszem, hogy ha a Schickedanz-épületet visszaadnák a gyűjteménynek, akkor le kellene mondani az időszaki kiállításokról. Az időszaki kiállítások nagyon fontosak, függetlenül attól, hogy a Szépművészeti mostani kiállítási politikájáról mit gondolunk. Az elhelyezésükre már több ötlet megfogalmazódott. Nekem (kívülállóként) úgy tűnik, hogy a leggyorsabb frappáns megoldás az lenne, ha a teljes mélyföldszintet az időszaki kiállításoknak tartanák fenn. Ha nincs ennek statikai akadálya, akkor a meglévő kiállítótereket egybenyitva egy körbejárható, elég nagy alapterületű teremsort kapnának. Amennyire az alapfalak engedik, akár át is lehetne építeni, ami most ott van, az nem építészeti minőség. Így egyszersmind az időszaki kiállítás minden látogatója számára nyilvánvaló lenne, hogy a múzeumot még nem látta.A két "mozaikszem" olyan kérdéseket fed, amelyek bármely muzeológiai koncepció mellett felmerülnek. Igaz az, hogy a magyar múzeumok az ezredfordulóra egyfajta holtponthoz érkeztek. Ennek az egyik része, hogy ritkán találtak hangot a közönséggel. Meggyőződésem ugyanakkor (de nagyon hosszan tartana kifejteni), hogy ezt a hangot Baán Szépművészetije sem találta meg -- a látogatószámok a marketinget dícsérik, de semmit nem mondanak arról, hogy tartalmilag mit kap a látogató. Azok kiállítások, amelyek megragadják egy olyan művészettörténeti (és lehetőség szerint invenciózus) tartalmat, amelynek a társadalom számára is van aktualitása, ugyanakkor nem szövegesen, kognitíve, hanem közvetlenül a műtárgyakkal, vizuálisan közvetíthető -- az ilyen kiállítások még mindig hiányoznak Budapesten. A Szépművészeti flagship kiállításai semmilyen művészettörténeti tartalmat nem ragadnak meg, vagy ha mégis, akkor éppen a marketing tesz róla, hogy ne erre figyeljünk (vö. Radnóti Sándor szép kritikáját a Van Gogh-kiállításról). A Szépmű időszaki kiállításainak a divatja kölcsönző intézmények presztizséről, biztosítási értékekről szól, és sajnos nem mutat utat a műtárgyakhoz. Ilyen módon éppen közönségkapcsolati szempontból rosszabb még annál is, ami korábban volt: butítja a látogatót, torz elvárásokat gerjeszt benne. Mindez sok szállal kötődik a bővítés ügyéhez, de amire most ki akarok lyukadni, az az, hogy a közvetítés a látogatók felé egy olyan feladat, amely független attól a kérdéstől, hogy a múzeum imázsát milyen arányban alakítják az állandó, illetve az időszaki kiállítások.A másik "mozaikszem" a finanszírozással volt kapcsolatos. A legkényelmesebb azt lenne mondani, hogy a meglévő gyűjtemény minden későbbi kormányzatot kötelez. Divattá vált a magyar közigazgatásban, hogy nagyobb bevételeket várjanak el a múzeumoktól, ez önmagában véve nem lenne baj, de mérlegelni kell azt is, hogy miközben pénzt keresünk a múzeumnak, nem vétjük-e el éppen azt a célt, amelynek érdekében pénzt keresünk neki. Szignifikáns jegybevételekre és bőkezű szponzorokra olyan látogatószámok mellett van esély, mint amit a Van Gogh-on vagy a Munkácsyn látni lehetett. Ez többszöröse annak, amit ezek a kiállítások racionálisan képesek lettek volna befogadni -- és ez nem az épületen, hanem a műtárgyakon múlik: a műtárgy "mondja meg", hogy hány látogatót enged egyszerre maga elé, függetlenül attól, hogy milyen tágas térben van kiállítva. Ha egy kiállítást néhány hónap alatt két-háromszázezren láttak, akkor az azt jelenti, hogy igazából senki se látta -- és ezen Karácsony Tamás új kiállítótere sem fog változtatni.Mindkét kérdésre ugyanaz a válaszom: olyan múzeum él a vágyaimban, amilyet nem láttunk még működés közben Magyarországon (hacsak nem a Ludwigban). A 2000-es évek említett holtpontján, amelyet egy szakmán belüli generációváltás ígért megoldani, mindhárom nagy régi művészeti gyűjtemény furcsán lendült túl: a Szépművészetibe egy politikai kalandor, a Nemzeti Galériába egy (amennyire most látni lehet) az ő példáján felbuzduló ejtőernyős került. Az Iparművészeti ügye Takács Imre alatt nagyon bíztató irányt vett, de ennek az eredményei még nem mutatkozhattak meg, mielőtt bekövetkeztek a sajnálatos események (amelyekről mindenkinek, aki még nem olvasta, nagyon ajánlom Szilágyi Márton írását a Magyar Szemlében, illetve Baán válaszát és Szilágyi viszontválaszát is). A válasz röviden tehát az, hogy nem tudom. Vannak múzeumok másutt, amelyeket nagyon szeretek (menedzsment, kiállítási kínálat, állandó kiállítás, minden egyéb szempontjából számomra a londoni National Gallery az etalon), de hogy példájuk követésének milyen esélyei lennének a magyar közönség és a magyar finanszírozási lehetőségek közegében, az egyszerűen nincs még kipróbálva.

HI
2010.05.10.
04:55

@Endrődi Gábor: Kedves Gábor! 

Röviden tudok - talán itt szokatlan módon - reagálni, EGYETÉRTEK.

ui.

Ha most Te lennél a megrendeló és én a tervező és a Te gondolatod mentén elkezdenénk rajzolni, nem zárnám ki, hogy a számítások, rajzok alapján nem Te mondanád, hogy  bontsuk meg a márványcsarnok falát. Én sem tudom, de benne van.

Hiszek abban, hogy egy épület előrevetíti saját maga sorsát. Az Iparművészeti klasszisokkal jobb épület, mint Schikedanz Szépművészetije.

 

 

Huszti István

Zöldi Anna
2010.05.05.
18:19

Zöldi Anna

kedves fórum, kedves erika! 

ideje lenne cenzúrázni a hozzászólásokat! azt gondolom, hogy magyarország egyetlen építészeti napilapja nem engedheti meg magának, hogy hozzá nem értő, nyilvános szellemi önkielégítést végző hozzászólók alázzanak kiváló építészeket - gondolok itt pl a "mészárosok" kitételre, ami több, mint becsületsértő. ez a fórum nem erre vló

üdvözlettel

az építészfórum egy munkatársa.

kékharis
2010.05.05.
20:55

@Zöldi Anna: És amikor kiváló építészek aljaznak tiszta erőből más kiváló építészeket? Olvasok itt effélét eleget. Őket ki fogja cenzúrázni, kedves Anna? A hozzáértés meg... Néha nem (csak) épületekről van szó, hanem például a városról, a hatalomról, a tisztességről, a művészettörténetről... Olyankor ki dönti el, ki a hozzáértő, és ki nem az? Legyen inkább a jelszó: Vargha Misi. Jó lesz nem elfeledkeznünk róla.

Zöldi Anna
2010.05.05.
21:26

@kékharis: Zöldi Anna

Varghy Mihályt pedig ebben  a kontextusban ne idézzük, mert magam is bepöccenek

gloomysunday
2010.05.05.
21:31

@kékharis: én itt a tiéden kívül soha nem olvastam gyalázkodó, megalázó hozzászólásokat

sityu
2010.05.06.
02:09

@kékharis: Bár kétségtelen, hogy Harisunk a fene nagy lendületben néha átbillen penetránsba; de egyrészt sajnos nem ő az egyetlen; másrészt sajnos abban is van valami, amit a kollegiális ekézésről ír (habár a mértékekről lehetne vitatkozni).

S ha már a spiritus rector előkerült: ő mindig is nagyon ügyelt arra, hogy ez az 'átbillenés' ne történjen meg. Emlékeim szerint ritkán moderált (törölt, beletörölt, figyelmeztetett), de akkor biztos kézzel (elég jó arányban tudta elválasztani a határozott, kemény fogalmazást a becsületsértéstől és a gyalázkodástól - én ugyan kicsit keményebb beavatkozást sem tartottam volna túlzásnak, de a következetessége utólag elég jól igazolta).

S azt is fontosnak tartanám megjegyezni, hogy személy szerint óvakodnék az Anna hozzászólásában megfogalmazott elitizmustól, fellengzősségtől: a gyalázkodás és a becsületsértés 'hozzáértésfüggetlen'. A hozzá nem értés ellen pedig megfellebbezhetetlen szakmaiságú kritikával illik/célszerű harcolni.

S ha már az építészfórum 'feladatáról', 'küldetéséről' van szó, akkor nem szabadna elfeledni a laikus közvéleménnyel történő párbeszéd elengedhetetlen szükségességét sem! Mégha ez néha nehéz is.

S ehelyütt gyakorolnék önkritikát: (bár túlértékelni sem szeretném a szerepemet, de) sajnálatosnak tartom, hogy a 'legyek ízléséről' szóló kitételemmel hozzájárultam a hangvétel eszkalálódásához - jó példája ez szerintem annak, hogy egy ártatlan félmondat milyen mértékben tudja elvinni egy írott vita hangvételét.

kékharis
2010.05.06.
07:25

@sityu: Igazad van, Sityu. Néha biza átbillenek, esendő az ember :) Legyen békesség közöttünk.

Ha gloomysunday nekem írta, hogy csak tőlem olvasott efféléket, akkor ajánlom például az új belvárosi főutca topikját. Néhány ottani hozzászóláshoz képest az én legádázabbjaim is anyáknapi köszöntőversikék.

Kedves Anna, a bepöccenéssel, úgy látom, már megvolnánk. De Mihályt visszaidézni szerintem soha nem lesz kárunkra.

Persze nem könnyű így, hogy az ember nem látja beszélgetés közben a többiek arcát. Főleg ha nem is feltételezzük a sorok között a mosolyt, sőt akár a nevetést. Igaz, itt sokan hótt komolyan veszik magukat, ami tőlem távol áll :)

Melyhöz hasonló lyókat kívánva maradok igaz szeretettel:

hű madaratok

marianna
2010.05.05.
08:10

Bár az egyetemi tervek többsége, és néhány későbbi ott töltött év is a Középülettervezési Tanszékhez kötött, nem ezért írtam alá a támogató nyilatkozatot. Még csak nem is azért, mert ismertem Karácsony Tamás korábbi színvonalas munkáit. Az ellenzők részéről gyakran elhangzik, hogy alapvetően nem tartják ördögtől valónak egy kortárs építészeti gesztus megjelenését a múzeum bővítésekor. Az elkészült terv egy intelligens, mértéktartó, visszafogottan elegáns választ adott a tervezési programban szereplő elvárásokra ( kihívásokra ). Akik itt nemtetszésüknek adnak hangot, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a kortárs építészeti áramlatoknak megfelelve milyen - léptékében és formaképzésében is -  brutális válaszok lennének adhatóak ezen a helyszínen.

Rugós krampusz :) 

Mócsi Gábor
2010.05.05.
08:21

@marianna: "Ellenzők" ... Remélem lassan mindenkinek eljut a tudatáig, hogy a legfőbb ellenző maga a Tervtanács volt 2 évvel ezelőtt. Tessék már ilyen fényben szemlélni az eseménysort.

 

kékharis
2010.05.05.
16:36

@marianna: Kedves Marianna, azt azér' csak nem várja el tőlem mint ellenzőtől, hogy azért ropjak örömtáncot, mert nem a szóba jöhető brutális megoldások valamelyike  fenyeget? Hát nagyon szar épületet én is ki tudnék gondolni az ostoba nősténybőcsész fejemmel, de olyan rettentő szart, hogy csudájára járna a fél világ - akkor most felkérhetem az építészeket, hogy rendezzenek fáklyásmenetet abból az alkalomból, hogy önmérsékletet tanúsítok, és inkább kiültetem a muskátlikat??? A Hősök tere csak talán nem olyan, mint a választások - vagy mint a népballada mondja: "három halál közzű' melyiket választod?"...

Nem Karácsony Tamást akarom bántalmazni, a lépcső elgondolását meg a liftházat leszámítva tényleg szépek azok a terek a videón nagyon. De hát - esmételgetjük itt, mint egy mantrát - a Tervtanács elutasította a lépcsőt, és nem is látta a betontornyot, a pályázat lebonyolítása több mint zűrös, a nyilvánosságot kész tények elé állították, a muzeológus szakma háborog, sok ezer mértékadó értelmiségi tiltakozik, a főigazgató határidőkkel zsarol és ködösít stb. Azér ez nem egy sikersztori, akárhogy nézzük. Mindezek közepette csekély a kéj, hogy nem még brutálisabb a terv...

kemtam
2010.05.04.
17:56

Én kezdem megint elveszíteni a fonalat. Most akkor SzépMű bővítésre adja a pénzt az Eu, vagy Hősők terei látogatóközpontra? Vagy egy SzépMűhöz építendő látogatóközpontra?Én komolyan nem tudom. Belinkelné valaki a konkrét pályázati kiírást?

Köszönöm

Endrődi Gábor
2010.05.04.
18:19

@kemtam: Sarkadi Márton, aki a műemlékvédelemben dolgozik, a fentebb belinkelt interjúban így nyilatkozott: "Végezetül: a financiális indokok között előszeretettel felsorolt érvben – amely szerint nem lehet uniós pénzből múzeumot felújítani – szintén kételkedhetünk: turisztikai vonzerőfejlesztési pályázatból igenis folyhat műemléképület helyreállítása, erre több példa is van. Egyes projekteknél a pályázati pénz kb. 70–80 százalékát az épületek helyreállítására fordítják. Az uniós szabályozás nem annyira fafejű, mint ahogyan azt többen beállítani igyekeznek." Pár nappal ezelőtt a hg.hu cikkének kommentjei között Rostás Zoltán projektvezető szó szerint idézte a pályázati kiírást (http://hg.hu/cikk/epiteszet/9337-szepmuveszeti-muzeum-uton-a-rossz-megoldas-fele) – hogy azonban az idézetből az sül-e ki, amit ő szeretett volna, azt ki-ki döntse el maga.

kemtam
2010.05.04.
20:31

@Endrődi Gábor: Köszi! Ő volna az?

"Épített örökség (pl.: egyedi építészeti alkotások, világörökségi helyszínek, műemlékek, kastélyok, várak, egyházi létesítmények), valamint turisztikai jelentőséggel rendelkező kulturális intézmények (muzeális intézmények, kiállítóterek, szabadtéri színpadok,) látogatóbarát fejlesztése, magas vonzerőt generáló turisztikai termékké alakítása, élményszerűen bemutathatóvá tétele, turisztikai funkcióval való bővítéshez kapcsolódó felújítása, rekonstrukciója. Fogadóterület bővítése, kiállítóterek kialakítása, bővítése, turisztikai hasznosításra alkalmas új funkciók, élményelemek kialakítása, interaktív információ szolgáltatás fejlesztése. Önálló elemkent nem, csak a kulturális turisztikai fejlesztésekkel együttesen támogatható járda, parkoló, közterületek, parkok, kertek felújítása, kialakítása."

Ebbe - ahogy elsőre nézem - belefér a látogatóközpont építése. (Sajnos.)

Endrődi Gábor
2010.05.04.
20:41

@kemtam: Magától értetődik, hogy belefér a látogatóközpont építése. A kérdés azonban mindkét fél számára az, hogy csak az fér-e bele vagy netán más is. A múzeumvezetés érve nem az, hogy van erre pénz, hanem hogy csak erre van pénz. A kérdésre a Marci által (sajnos csak általánosságban) hivatkozott példák adnak szerintem egyértelmű választ: igen, akár ebből a pályázatból is lehetett volna olyan projektet finanszírozni, amely a Múzeum általunk sürgetőnek nevezett problémáit orvosolta volna.

kemtam
2010.05.04.
20:55

@Endrődi Gábor: Ezek szerint itt többfrontos az ellentámadás. Egyfelől arculatféltő (ebbe a körbe tartozom pl. én), másfelől funkciógyengeséget firtató.

kékharis
2010.05.04.
20:58

@Endrődi Gábor: A cikknél is figyelemreméltóbb, amit a HG-ben kommentként írtál, annyira, hogy be is másolom:

"... az a körülmény, hogy a vonatkozó EU-pályázat csak erre a célra lenne felhasználható, másra, pl. a múzeum szanálására nem, egyedül a múzeumigazgató közléseiből ismert, őt használja forrásként mindenki más, aki erre az érvre hivatkozik. (Hasonlóan ahhoz, ahogy Baán L. nyilatkozatait követve beszéltek Ráday M. cikkének megkésettségéről - egészen addig, amíg nem tudatosult egyre inkább [de még mindig nem eléggé], hogy két éve létezik egy hasonló értelmű tervtanácsi állásfoglalás, amelynek tükrében az igazgató nyilatkozatait nem túlzás hazugságnak nevezni.) Ezzel szemben úgy tudom, hogy most is futnak Magyarországon olyan projektek, amelyek ugyanezt az EU-s pályázati konstrukciót effektíve műemléki kutatásra és felújításra használják fel. Egy példa: a soproni bencés templom tavaly kezdődött, jövőre befejezendő régészeti feltárását és műemléki helyreállítását 170 millió forinttal támogatja az EU, szintén a turisztikai pályázat keretében. Érdemes a további érvelés előtt szétnézni a www.uniospenz.hu oldalon, vagy ha az érdekel, hogy hogyan használják fel az összeget Sopronban, meghallgatni május 3-án a FUGÁ-ban ezt az előadást: http://mrmt.blog.hu/2010/04/28/e.... A tanulság számomra egyértelműnek tűnik, és sajnos már megint Baán L. szavahihetőségére vonatkozik."

Ha ez így van, akkor Baán úr nem csak a határidők dolgában, hanem a pénz felhasználási lehetőségeinek tárgyában is orránál fogva vezeti a fél országot. Remek. (Kedves olvasótársak, érdemes végigolvasni a cikkhez írt összes kommentet, Rostás úr válaszával és az arra adott viszontválasszal. Rostás úr több mint mulatságos.)

Más. Aki nem ismerné a főigazgató úr szakmai életútját, annak itt van például ez: http://www.mediahungaria.hu/eloadok/Baan-Laszlo/223/) Nem csoda, ha nem talál hangot a művészettörténészekkel, de ez nem menti föl a szakmai és erkölcsi felelősség alól sem őt, sem azokat, akik erre a posztra állították.

 

 

 

 

 

zapata
2010.05.05.
05:29

@kékharis: Manapság több-kevesebb bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ha egy politikus vagy egy hivatalnok Magyarországon az EU-ra hivatkozik, akkor egyszerűen hazudik,

Egyébként az unióból jött pénzek felhasználását illetően nem csak az a vérlázító, hogy mértékadó becslések szerint azok 20-30%-a a korrupciót hízlalja, hanem az is, hogy a jellemzően hitelből fedezett hasonló nagyságrendű önrész miatt az állam és az önkormányzatok súlyosan eladósodtak, továbbá az is, hogy a Szépművészeti tervezését jellemző mutyizás és a beruházás előkészítéséből a nyilvánosság kizárása nem kivételes az ilyen beruházásoknál, hanem inkább tipikus. Nemcsak a Szépművészeti tervezett bővítésének fenntartási költségeinek fedezete kérdéses, hanem pl. az Agóra-program és az egyéb látvány-presztizs beruházások fenntartási költségei is tovább fogják növelni az eladósodást.

Attól tartok, az unió forrásai egyáltalán nem az ország javát szolgálták, sokkal inkább  a gazdasági és erkölcsi válságot mélyítették tovább, mint ahogy ezt a Szépművészeti szomorú példája is mutatja.  

Mócsi Gábor
2010.05.05.
05:42

@zapata: Így van. A rendszer szinte kódolja a hasonló esetek százait (tényleg...van ellenpélda?!). Messzire vezetne és nem ezen fórum keretei a legalkalmasabbak a téma kifejtésére, de egy megállapítást tehetünk zárójelben: az eu-s csatlakozásunk szerencsétlen módon a most letünt kurzus regnálása időszakára esett, emiatt aztán nem tudhatjuk pontosan, hogy a rendszerrel van-e baj (azzal is), vagy a működtetésével.

lecsó
2010.05.04.
02:18

Diákként az ember sok mindent vagy dafkéból csinál, vagy csordaszellemből, vagy épp jegyért (Jó lesz az nekem, ha én ezt nem írom alá? Vagy pláne, ha azt írom alá, hogy nem tetszik? Tekintve, hogy egy rakás tanárom már aláírta.) Arról már nem is beszélve, hogy az egész projekt mintha a "vagy ez, vagy semmi" választásává fajult volna. Legalábbis a kommunikációban. Ennek kapcsán érdemes lenne tudni, hogy vajon milyen kényszerítő határidők is vannak valójában. Az EU-pénzek kapcsán, nyilván.Ami pedig a civilek hangját illeti, vajon mi lett volna, ha annak idején beleszólást kapnak korunk olyan vívmányaiba, mint a Nagy Magyar Völgyhíd, vagy az M6-os aligútjai?

kékharis
2010.05.04.
07:14

@lecsó: Pontosan. A szakma egy része meg nyilván azért sorakozik a támogatók közé, mert van / lesz / lehet olyan ügy, amelyben szüksége lesz az érintettek jóindulatára. Vagy - ami legalább ilyen ijesztő magyarázat - az építész művészi szabadságát előbbrevalónak tartják a kötelező játékszabályok betartásánál.

Ami a sürgősséget illeti, nem lennék meglepve, ha azért halogatták volna a tervek újbóli bemutatását az utolsó pillanatig, hogy a határidő szorításával zsarolhassák a közvéleményt meg a döntéshozókat - ha egyáltalán vannak ilyenek Baán úr fölött.

mB
2010.05.04.
07:31

@kékharis: Pontosan. Nyilván elmondható, hogy szinte SENKI nincs, aki józan megfontolásból írt volna alá, mindneki csak kényszerből agy számításból. Bizony bizony, nekem is (miközben vértől csöpögő késemmel lefelé böködök, s kezemben a LISTA) a nyakamon a penge, minden mozdulatomat figyelik felülről EZEK.

Ó jaj.

De micsoda vígasztaló tudat, hogy a "másik oldalon" (legalább ott!) önállóan döntő, felnőtt emberek vannak - szemben velünk, gyermekien megrettent lényekkel. Monnyunk le!

(Micsoda lélekemelő sport lehet ilyes listákat böngészni és spekulációkat építeni mögé!... De tényleg: vajon hány göndör hajú és hány balkezes van közöttünk - közöttetek? Mit jelenthet ez, és mi lehet ennek az oka? És főleg : KI ÁLL EMÖGÖTT?!?....)

kékharis
2010.05.04.
07:56

@mB: Kicsit leteszem a redőnyhúzómat, és belinkelem ezt. A józan megfontoláshoz, ha valaki még nem olvasta volna:

http://1100sor.110mb.com/index.php?mod=mostolvastam&ite=o0018

kékharis
2010.05.04.
10:42

@mB: mB fiam, gyere, ülj az ölembe, most kicsit ráérek, vegyük át még egyszer, együtt, szépen, lassan, tagolva, mit írtam: "A szak-ma egy ré-sze meg nyil-ván..." Tehát NEM azt írtam, amivé te kiforgatod: "szinte SENKI", "mindenki csak". De megvigasztallak (rövid i-vel): nem kell lemondanod. Ott, ahol vagy, maradhatsz nyugodtan. Csak meg ne vágd magad.

Mócsi Gábor
2010.05.04.
10:54

@kékharis: Pontosan erre az írásra gondoltam én is. Még egyszer feltenném a - remélem nem költői - kérdést, hátha valaki tud rá válaszolni: Hogy lehetséges egy tervtanácsi állásfoglalással szembe menni, egy ilyen jelentős épület esetén? (kisebb épület esetén sem érteném.) Nem ütközik ez pl. a kamarai etikai szabályzatba az építészek részéről? Ha ez így történt veszélyes precedenst teremthet, bárki hivatkozhat a jövőben arra, hogy a "Szépművészetinél nem volt kényszerítő erejű a tervtanács elutasítása, akkor nekem miért lenne?" Ez az ügy lejáratja a Tervtanács intézményét is, mint oly sok mindent egyébként.

mB
2010.05.04.
11:02

@kékharis: Köszönöm, édesanyám, mindjárt jobb így. Bár… érzékeltem ám én, hogy csak az építész-szakma egy részét gyanúsítottad meg – de örülök mégis, mindig jólesik egy-egy újabb leereszkedő, fejsimogató kiokosítás.

Ölel fiad, s alszom is el szépen: kis Balázs

Endrődi Gábor
2010.05.04.
11:31

@kékharis: Kedves Kékharis!Megtisztelő az idézés, remélem nem tűnik hálátlanságnak, ha kicsit ellentmondok, talán még el is határolódok. Furcsa ez a helyzet, amelyben az egy ideje már meglévő muzeológiai aggályoknak olyan közízlés adott végre publicitást, amelyet nemcsak az építész kollégák, de alighanem a Sisa-petíciót aláíró, említett szellemóriások többsége is bornírtnak tart. A magam részéről nem vagyok nagy rajongója a Karácsony-tervnek, de ha pl. a Mojzer-éra építkezései, a mélyföldszint vagy a Szondi utcai könyvtár legalább ilyen színvonalúak lettek volna, az nagyon jó lett volna. Hadd idézzek én is egy linket: nemrég jelent meg egy interjú Sarkadi Mártonnal a következő helyen: http://kuk.btk.ppke.hu/index.php?article_id=153&class=int. A címe - "Rossz kérdésre adott profi válasz" -, azt hiszem, jól kifejezi az egy hete pódiumra hívott művészettörténészek véleményét is. Csak remélni lehet, hogy voltak legalább néhányan, akiknél ez többé-kevésbé átjött.Az aláírásgyűjtés egy szempontból talán mégis érdekes. Emlékszünk, György Péter burkoltan elitizmussal vádolta Székely Miklósékat, és Baánnal együtt az átlaglátogató igényeiből vezették le az így és nem máshogy koncipiált bővítés szükségességét (egyúttal azt a sugallatot, hogy a muzeológusok illetéktelenek muzeológiai kérdésekben). Mindezt tették a lassan tízezer aláírás háttere előtt - attól tartok, ekkorát csak szándékosan lehet tévedni.

gaspar_bonta
2010.05.04.
13:00

@mB: igenis fontos, hogy a vita itt több síkra szakad, a KÖZ fogalma bármit is takarjon, mindenképp benne kell lennie a minden  klasszba tartozók véleményének is. az, hogy itt minden csoport még elszakad öt kisebbre, és a végén mindenki megkapja a cimkét, hogy "bal/jobb oldal, építész/nem építész, értelmiségi/szőröstalpú,férfi/nő, szereti a csokipudingot/a vaníliásat szereti" az már a demokrácia, mint játékszabály kellemetlen mellékhatása. nem állítom, hogy jobb lenne ha egy személy döntene erről, félreértés ne essék, mindenesetre ez az aláírogatás kicsit a megasztár-szerű izék szavazós-kieséses izék rendszeréhez hasonlít (csak ott sokkal többen nyilvánítanak véleményt). meg aztán, teljes hazaszeretettel mondom, hogy gondolja mindenki végig, hogy az üzemi fikázás nálunk nem nemzeti sport-e.

meg kellene találnunk azt a formát, egy kis visszatekintéssel, amikor progresszíve tudunk építészetet és jót csinálni, hosszútávon. ezen a ponton várva a köveket megpendíteném, hogy talán a dualizmus időszaka volt az utolsó ilyen hosszabb, komolyabb időszak, a maga gazdasági hátterével, ideológiájával. nem igazán hiszem, hogy megkérdezték a jónépet, hogy akartok-é drága honfitársaim egy nagy hodályt a szépséges mívészetnek ? valamint ki ne hallotta volna az anekdotákat a pályázati bundáról, ami volumenben kós károly wekerle-telepi zsűritagságához mérhető ?

ki lehetne hátulról operálni a karókat és a közös produktív cselekvés szintjére alkalmasra lazulni, igen, legyen kortárs része a szépművnek, igen, legyen építészetileg is érdekes a változás, igen elégítse ki a nagyérdemű minden igényét, igen óvjuk az épületben ami szép és igen halgassuk meg a pro-kontra véleményeket. ez egy építész-tervező-vezető, régies-magyarosan projectmanager feladata, munkája. ha jól végzi. ezt mérni abból lehessen, hogy többen mosolyognak, mint sírnak és most ez nincs így. pedig a terv jó nagyrészben, érdemes lenne megfontolni a MOME Nagyteremben elhangzott idősb építészek gondolatait (most jön hogy nyalok a tanáraimnak, pedig már nem is :D ).

mindenesetre megmosolyogtató kedves kékharis, ahogy felháborodik a töredékére annak az arroganciának, ami nélkül önnön sorai értelmetlen szavakká töpörödnének. szerencsére, felújítás lesz, változás lesz, fejlődés lesz, előre megyünk, 'illum oportet crescere, me autem minui', mondhatnám.

 

 

bonta

kékharis
2010.05.04.
15:34

@gaspar_bonta: Kedves Gáspár, ebben a megasztár-kérdésben természetesen egyetértünk, én sem hiszem, hogy a véleménynyilvánításnak ez a legüdvözítőbb módja. Ámde ahhoz képest, hogy a terv fű alatt, a Tervtanács két évvel ezelőtti döntését semmibe véve ugrott elő újra, mint egy rugós krampusz, ahelyett, hogy két éve érdemi vita folyna nagy nyilvánosság előtt a múzeum, a művészettörténész szakma, az épületet használó nagyközönség és az építészek között, hogy a végén kialakuljon valami nagyjábóli egyetértés, ez is több a semminél. Nagyon szívesen meghallgatom a szakmai érveket, a bővítés föld alatti részét impozánsnak találom (hogy kivételesen dicsérjek is valamit), de abból, amit eddig olvastam-hallottam az ügyről, nem az kerekedett ki, hogy üdvrivalgással kellene fogadnom.

1. A Tervtanács a lépcsőt elutasította. Ezzel ilyen pofátlanul szembemenni a szakmai és jogi alapszabályok leköpése.

2. Üvegkalicka helyett betonkalicka került a sarokra, amely csúf és fölösleges - ide már nem köll több "építészeti jel", főleg nem egy liftház. Erről a Tervtanácson szó se volt.

3. A brutális beavatkozással járó "felújítás" a művészettörténész szakma szerint sem a múzeum fejlesztését szolgálja, sőt. A most rémes állapotú felső terekkel semmi sem történne, az új terek későbbi üzemeltetése pedig olyan terhet róna a múzeumra, amelyet nem látni pontosan előre (nem tudok költségtervekről, hatástanulmányról), de az borítékolható, hogy a bővített Szépművészeti fenntartási költségei nemcsak az államnak és magának a múzeumnak, de az egész magyar muzeológiának, a többi múzeum költségvetésének a rovására is mennének. A Szépművészeti jelenleg is aránytalanul sok pénzt vesz el a közös kalapból, miközben szakmailag erősen vitatott mega-kiállításai a legjobb esetben is nullszaldósak. Ráadásul - mint máshol már leírtam -, ezek a kölcsönzött anyagból összerakott kiállítások azt a képzetet keltik, hogy saját anyaga nincs is, vagy érdektelen, ezért kell máshonnan hozni mindent. Ez marhaság.

4. A föld alatti bővítés - a videón jól látszik - valójában egy kultúrpláza, mindenféle etetőhelyekkel és boltokkal, aminek annyi köze van a múzeumhoz, hogy annak szétbarmolt lépcsőjén lehetne odajutni.

Más. Ezt a félmondatot: "felháborodik a töredékére annak az arroganciának, ami nélkül önnön sorai értelmetlen szavakká töpörödnének" hiába olvasom harmadszor is, nem értem. Felháborodás nélkül? Töredéke nélkül? Arrogancia nélkül? Önnön soraim? Készséggel vállalom, hogy ironikus vagyok és pimasz, ám ezekkel nem vagyok itt egyedül. Az arrogancia szerintem mást jelent, de erről most nincs kedvem eszmét cserélni. (Viszont tudatom, hogy a 'hallgat' igét két l-lel kell írni.)

Ami Keresztelő Szent János szavait illeti, ő Jézus "növekedését" jövendölte velük - ezt azér' ne állítsuk már párhuzamba a Szépművészeti jelenlegi "fejlesztési" terveivel... Baán úr, mint a magyar muzeológia megváltója, vagy mi van???

kékharis
2010.05.04.
15:35

@mB: Én is ölellek :)

lecsó
2010.05.04.
17:01

@mB: Hát, ha én építész lennék, nekem eszembe jutna. Hogy amit egyszer "beírtam az internetbe", az ott is marad. És egy tervtanács bármikor szembejöhet. Még csak listát sem kell böngészni. Rákeresnek a nevemre, hogy mit csináltam eddig, és a Google kidobja, hogy (egyebek közt) aláírtam. És nem azt a listát, amelyet az illető Nagy Név. És ugyan ez idáig eszükbe sem jutott, de most már azért csak ott lesz a fejükben. Elképzelhető ilyen? Miért ne. Lehet következménye? Ki tudja. Fifti-fifti.Hozzáteszem, előbbi megfontolásoknál valószínűbbnek tartom, hogy sokaknál a dac vezérelte a véleménynyilvánítást ("Már megint rá akarnak koppintani az építészek fejére. Ne hagyjuk!"), de persze az is lehet, hogy az aláírók szinte mindegyikének már korábban is kényelmetlen hiányérzete volt azzal a sarokkal kapcsolatban, csak eddig nem tette szóvá. Mindig is úgy érezték, elkelne oda valami jelszerűen ikonos építmény, legyen az akár egy pelenkázó bejárata, és most íme, itt az esély rá. Ami pedig a bevágást illeti, az természetesen kipipálható.Endrődi Gábor, 2010, május 4 - 12:31:"Az aláírásgyűjtés egy szempontból talán mégis érdekes. Emlékszünk, György Péter burkoltan elitizmussal vádolta Székely Miklósékat, és Baánnal együtt az átlaglátogató igényeiből vezették le az így és nem máshogy koncipiált bővítés szükségességét (egyúttal azt a sugallatot, hogy a muzeológusok illetéktelenek muzeológiai kérdésekben). Mindezt tették a lassan tízezer aláírás háttere előtt - attól tartok, ekkorát csak szándékosan lehet tévedni."Hát, igen, ez tényleg elég érdekes. (És nem is az első fals dolog az ügyben. Az például milyen, hogy a föld alatt a tervező tisztelegve leborul a meglévő bejárat előtt azokkal a meghosszabbított oszlopokkal, a felszínen viszont előbb kiüti az egyik fogát, majd utána a képébe vág egy betonkubust.) Ez a kifacsart és csúsztató érvelés - most akkor mit is építünk elsősorban? pelenkázót vagy kiállítótermet? - valószínűleg részben "eljárási hiba" lehet (vö. öt évvel ezelőtt kellett volna ekkorákat vitázni), részben pedig talán információhiány. Mert vajon tényleg tutira tudjuk, mire lehet (és mire nem lehet) költeni ezt az EU-pántlikás pénzt?

kékharis
2010.05.03.
23:12

Sityu, és szerinted a statisztikád mit bizonyít? (Én nem vagyok olyan jólnevelt, mint Te: szerintem itt a terv az a szar, amely körül az építészhallgató legyek rajokban, ájult buzgalommal döngicsélnek.)

Joss, fusd át az ellentábor névsorát: e provinciális és bornírt, értetlen figurák közül igen sokan a magyar szellemi élet kiváló képviselői. Az persze lehet, hogy Te sose hallottál róluk, akkor szörfölj kicsit a neten. Lehet fikázni őket (bár nem tudom, milyen jogon teszed, Te eddig mit raktál le az ország asztalára, hogy itt arcoskodsz), lehet azt gondolni, hogy ócska, maradi közízlést testesítenek meg, de egy valami biztos: nem akkor szólaltak meg, amikor párbeszédre kaptak felkérést, hanem amikor kész tervekkel szembesültek, amelyekről eladdig vagy azt tudták, hogy a Tervtanács elutasította őket, vagy semmit. Egy ekkora horderejű beavatkozást a város képébe nem lehet az emberek véleményének teljes mellőzésével kierőszakolni, még akkor sem, ha szerinted - és a nyilván máris igen nagy művész építészhallgatók szerint - mind falusi bunkók. Az építészek évezredeken keresztül főleg olyasmiket építettek, ami a mindenkori közízlésnek megfelelt, mert a megrendelő általában olyat kért. Legföljebb kicsit nagyobbat meg szebbet. Most már jóformán az építtető magánügye, hogy mi épül, tekintet nélkül a - szerinted bornírt - közízlésre, de főként tekintet nélkül a városszövetre, amelyet az új házak inkább felszaggatnak és megsebeznek, semmint éppé, épebbé tennének, amit ugyebár az 'épít' szó eredetileg jelentene. Az építésztársadalom egy éteri szellemi magasságokban szárnyaló része ráadásul úgy véli: ezt nekem, civil városlakónak visszapofázás nélkül tűrnöm kell, sőt még legyek meghatva. Én viszont egyáltalán nem vagyok meghatva, hogy ronda és tájidegen házak sokaságát kell néznem, és nem tűröm szó nélkül, hogy bele akarnak barmolni a Szépművészetibe. :P

Más. Ha Te most úgy gondolod, baromi progresszív vagy, az ízlésed is tévedhetetlen, és mindenki más, aki nem így vélekedik a tervről, az provinciális és bornírt, akkor eggyel többen vagyunk értetlenek és elutasítóak. Nem lehetne megpróbálni megérteni azoknak az érveit is, akik ellenzik egy világörökségi területen lévő, kiemelt jelentőségű műemlék épület gusztustalan jogi és etikai mellékzöngékkel tarkított megcsonkítását egy nem is kétes cél érdekében?

skg2
2010.05.03.
15:40

NÉHÁNY GONDOLAT:

A PUSKIN-MÚZEUM KIÁLLÍTÁSÁNÁL LÁTTAM A JELENLEGI VEZETÉS MUNKÁJÁT:

VILÁGHÍRŰ KIÁLLÍTÁS A WC ELŐTÉR ÉS RUHATÁR UTÁN AZ ALACSONY PINCÉBEN, A POLGÁROK HÁTTAL EGYMÁSBA ÜTKÖZNEK A TÚL KÖZELI KÉPEK MIATT, ZSÚFOLTSÁG AZ EGYMÁS MELLETT IS TÚL KÖZELI KÉPEK MIATT.A LÉGKONDI A FEJEKRE FÚJ, ZÚG.

KÖZBEN GYERMEK-JÁTSZÓHÁZ, BÜFÉ, ESZEM-ISZOM (TALÁN PELENKÁZÓ IS?) A FÖLDSZINTI EGYEDÜLÁLLÓAN SZÉP, TÁGAS TERMEKBEN.

ILYEN SZERVEZŐKÉSZSÉGGEL HOGYAN LEHET MÚZEUMOT BŐVÍTENI? FÉLŐ, HOGY (MINT A BERLINI IRATTÁR) EGYSZERŰEN ÖSSZE FOG DŐLNI.

JAVASLATOM:

BŐVÍTÉS ALÁÉPÍTÉS NÉLKÜL, MERT AZ DRÁGA ÉS KOCKÁZATOS!

BŐVÍTÉS A TÉR VÁLTOZTATÁSA NÉLKÜL, MERT AZ FÖLÖSLEGES ÉS KOCKÁZATOS.

JOBB SZERVEZÉST A MEGLÉVŐ ÉPÜLETBEN (ÉS TÖBB PÉNZT, HA KELL).

HA KEVÉS A HELY, MÁSHOL ÉPÜLJENEK (VIDÉKEN IS) MÚZEUMOK,EGYENLETESEBBEN ELHELYEZKEDVE. A BELVÁROSI BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOKAT (BEZÁRÁSUK UTÁN) LEHETNE ERRE A CÉLRA ÁTALAKÍTANI.

TISZTELETTEL: SÁMSONDI KISS GERGELY

zapata
2010.05.01.
09:44

Már régen megérett az idő annak kimondására, hogy a király meztelen: a program kétségbeejtően és menthetetlenül rossz, a terv semmivel se jobb, mint a program, sőt, az egész projekt pedig siralmasabb baklövés, mint a kormányzati negyed volt. Ideje elfelejteni.

Masznyik Csaba
2010.05.01.
08:57

Botticellitől György Péterig Kitartóan reménykedem abban, hogy egyszer majd az építészetről is tudunk úgy beszél(get)ni, hogy ne csak fekete-fehéreket, hanem árnyalatokat is, ne csak mögöttes szándékokat és hovatartozásokat keressünk a mások véleményében, hanem igazság-magvakat is.Ezért, mármint a hovatartozás-kérdés alapvető tisztázhatatlanságának illusztrálására jelzem, hogy az építész-kollégáim egy részével ellentétben nem írtam alá Cságoly tanár úr felhívását Karácsony Tamás tervének védelmében, egész egyszerűen azért, mert én sem tartom a tervezett bejárati megoldást, tehát a főlépcső megbontását - György Péterrel ellentétben - "baromi elegáns"-nak. (Megnyugtatásul hozzáteszem, hogy ezt meg is indokoltam Cságoly Ferencnek, és beszélő viszonyban maradtunk.) A bejárat kialakításának elutasítása a részemről nem jelenti azt, hogy a "másik táborba" tartoznék és ellensége volnék magának a bővítésnek, a Dózsa György úti föld alá vezető lépcső felépítményének, az egész fejlesztésnek. Amiről - megjegyzem, nem csak én - keveset tudok. Jóhiszeműen feltételezem, hogy a bővítés lehetséges irányai és módjai a megrendelő oldaláról az évek során tisztázódtak, bár nyilvánvaló, hogy mindezt, tehát a bővítés morfológiáját (helyét) alapvetően a nem múzeumbővítési, hanem idegenforgalmi forrás determinálja, azaz saját pénzből lehetséges (?), hogy a bővítésre nem a föld alatt és a múzeum előtt kerülne sor. De most (már) ez nem fontos, nem erről akarok írni. És nem is a fenti (kissé idealizáló) tudósítással akarok vitázni, de bevezetésül a befejező sorait idéznem kell:"Ez a vita gyönyörű volt. Ilyen viták sorozatán keresztül lehet eljutni egyszer egy végleges tervhez. Ilyen vitákkal kell bevonzani, bevonni, a fejlesztés és a problémamegoldás részesévé tenni a közvéleményt. Egyetlenegy óriási probléma volt ezzel az estével: legalább öt éve kellett volna megtörténnie, hogy termékeny földre hulljon…" Ez a mondat az én fordításomban így nézne ki:Ez a vita elszomorító volt. Ennél sokkal komolyabb viták sorozatán keresztül kellett volna eljutni a végleges tervhez. Ilyen vitákkal be lehet ugyan vonni és a fejlesztés, a problémamegoldás részesévé lehet tenni (látszólag) a közvéleményt, de a komoly szakmai vitákat nem tudják kiváltani. Sok probléma volt ezzel az estével, túl azon, hogy legalább öt évvel ezelőtt kellet volna az első hasonlót megrendezni. Szinte bizonyos, hogy egy ilyen, közönség előtt folytatott, moderátorral együtt hat szereplős, nyilvános vita nem lehet érdemi. Az ilyen vita: showműsor. A showműsor összeállítói, akarva-akaratlanul, például a meghívottak megválasztásával is, irányítani tudják a "vita" kimenetelét. És korántsem biztos, hogy annak van "igaza", aki a legszellemesebb, a leghangosabb, akit a legtöbbször tapsolnak meg, az idézőjellel az igazság fogalmának relativizmusát (György Péterrel együtt) tiszteletben tartva. Az első - költői - kérdésem ez volt: miért nincs itt Marosi Ernő a meghívottak között? Talán nem vállalta? Vagy a székesfehérvári pályázat szintén a KÉK által rendezett vitaestjén bizonyult túl vehemensnek? Marosi Ernő a múlt év végén, amikor Baán László nyilvános vitára invitálta, ezt írta a vitáról tudósítani szándékozó Népszavának: "Mint Baán László főigazgató úrnak (...) röviden említettem is, nem zárkózom el a szakmai vitától, amiben persze csak tudományos kutatóként van illetékességem. A vita feltétele azonban nem valamiféle médiaesemény megszervezése, hanem a tudományos világban szokásos, írásos (például valamely folyóiratban megjelenő) polémia, amely mások kontrollját, hozzászólásait is megengedi. (...) Nem vagyunk kampányoló miniszterelnök-jelöltek, nem a mi dolgunk K.O-val vagy pontozással végződő mérkőzések vívása, hiszen mindig szükségképpen eltérő vélemények és nézőpontok megismertetése lenne a cél." Baán László ezzel szemben, el nem zárkózva az írásbeli polémiától, továbbra is a nyilvános vitát forszírozta:"A Szépművészeti Múzeum nevében őszintén örülök, hogy Marosi Ernő nem zárkózik el a szakmai vitától. Azt azonban sajnálom, hogy a Professzor úr továbbra is megkerülni látszik a választ nyilvánosan tett javaslatomra. Természetesen az általa felvetett írásos "polémiának" is állok elébe, de ez semmilyen módon nem helyettesítheti az általam javasolt nyilvános disputát, ahol - az írásos üzenetváltásokkal szemben - az egymás mellett való elbeszélés lehetőségét korlátozza az élőben kimondott állítások és viszontállítások súlya, ahol érvet érvhez, tényt a tényhez közvetlenül lehet és kell is helyezni, s ahol az élő nyilvánosság közvetlen kontrollt jelent." 2009. márciusában már volt egy fórum a nagy budapesti múzeumok jövőjéről, melyben Baán László, György Péter és Marosi Ernő is érintett volt; a Tranzitblogon megjelent tudósítás (Mélyi) igazolni látszik, hogy az érdemi vita kérdésében inkább Marosi Ernőnek volna igaza: "Marosi Ernő éles hozzászólásában kiemelte, hogy a múzeum mint olyan, nem tartozik a kritika hatókörébe, a múzeum a tudományos kutatás helyszíne, a Szépművészeti Múzeum pedig jelenleg nem viselkedik múzeumként. Baán László ismét hangsúlyozta, hogy a színvonalasabb kiállítások érdekében egyesíteni kellene a korábban összetartozott intézményeket. György Péter a múzeumkritika létjogosultságát bizonyította, és külön felhívta a figyelmet a megkerülhetetlen urbanisztikai és kulturális kontextusra, Bencsik Barna pedig röviden szólt a Ludwig Múzeum speciális helyzetéről. A felek között nem maradtak el az éles, néhol szarkasztikus szóváltások, de igazi vita nem alakult ki; a nézők inkább a vállveregetős tréfákra emlékezhetnek majd. Utólag valóban úgy tűnik, mintha a hangnem és a gesztusok mögött háttérbe szorultak volna az érvek és ellenérvek. Bereczky Loránd mások hozzászólásai közben kedélyesen vitapartnereihez hajol, és bólintást vagy mosolyt csal ki belőlük. György Péter előveszi gúnyos tekintetét, és mindvégig magán tartja. Marosi Ernő egy kurta gesztussal úgy hessenti el az időtúllépést regisztráló moderátort, akár egy kirúgott diákot. Baán László teátrális kézmozdulatai az őt célzó parázs megjegyzések nyomán egyre ritkásabbak lesznek" Visszatérve a Szépművészetire, Székely Miklós és Barkóczi István sajnos - sem érveikben, sem dinamikában - nem voltak György Péterrel egy súlycsoportban. Kérdés persze, hogy van-e valaki, aki impulzivitásban bírná vele a versenyt? A Bardóczi Sándor tudósításából kiegyensúlyozottnak és "gyönyörű"-nek látszó diskurzus valójában - az én szememben - elszomorítóan egyoldalúra sikeredett. Félreértéseket elkerülendő: ez nem György Péter "hibája" volt, de ha már Marosi Ernő nem, akkor hol volt az egész ügyet kirobbantó Sisa József? Elárulom: a hátsó széksorokban. Miért?György Péter szeret sziporkázni és ha valaki érti is a hadaró beszédét (nem könnyű), akkor örülhetett, mert sok tanulságos és érdekes szempontot hozott volna be a beszélgetésbe, ha lett volna ezekre érdemi reakció. A barokk terem belmagasságának "praktikussága", és az ebből következő építészeti-muzeológiai kérdések éppen úgy megérnének egy vitaestet, mint a Botticellitől Tizianoig ívelő kiállítás közönség- és szakmai sikerének ellentmondásai. Így mindez csak szó, taps és csend. Szemerey Samu felkészültebb volt, mint a fehérvári beszélgetést vezető moderátor, de messze volt attól, hogy pártatlannak tűnjön és valóban a kezében tartsa a beszélgetést. (4:2) A tervek, illetve előzmények bemutatását nézve eltűnődtem: ki gondolja komolyan, hogy egy-egy külföldön sikeresnek számító múzeumbővítésről bemutatott néhány fényképpel védeni lehet azt az állítást, hogy ha nyugaton is hozzá mernek nyúlni a régi múzeumokhoz, akkor itt is merhetünk. Nincs két egyforma helyzet: a Louvre éppúgy lehet ellenpélda, mint bátorítás. (Csak halkan jegyzem meg, hogy a Louvre bővítése, amit az általam ismert kortárs múzeumrekonstrukciók egyik legsikeresebbikének tartok, sem küszöbölte ki az üvegpiramis előtt kánikulában és fagyban kígyózó sorokat.) Ezek a példák, ebben a formában ideologikusak és nem bizonyítanak semmit. A hozzányúlás létjogosultságát illusztrálják, igen, de a módját semmikép."Rossz hírem van", a mód képezi a vita tárgyát.E téren György Péternek sincs más eszköze, minthogy bemondja: "Baromi elegáns", és tapsvihart arat. Azok körében, akik egy ilyen bemondásra vártak. Ez a show. Volt valaki, aki szemmel láthatólag kívül volt ezen a showműsoron. Az est minden terhe Karácsony Tamás vállát nyomta: már az elején elhangzott, a végén megerősítést nyert, a tervet a két kritikus ponton át kell alakítani. Ha ez így van, akkor akkor Sisa József és Ráday Mihály akarata érvényesülni tudott, ezután bármilyen fórum csak önmagáért van. Illetve értünk, hogy a mondatfoszlányokból megértsünk valamit abból, hogy ez most miért zajlott és zajlik éppen így. Én ebben sem győzelmet, sem kudarcot nem látok egyik oldalon sem, hanem a (kis magyar) demokrácia (csikorgó, nyikorgó) működését, amit György Péter jogosan emlegetett a bevezetőjében. Egy ilyen összetett muzeológiai, múzeumpolitikai, művészettörténeti, városrendezési, építészeti (technológiai) és finanszírozási szempontból is sokrétű feladatról a nyilvánosságot legfeljebb tájékoztatni lehet, amire egy ilyen rendezvény alkalmas. De ennél többet nem hiszem, hogy elvárhatnánk tőle. Üdv!mcs

Endrődi Gábor
2010.05.01.
09:18

@Masznyik Csaba: Nagyjából egyetértek. A háttérről annyit tudok, hogy Sisa maga helyett javasolta Barkóczit, Marosi meghívása tudtommal nem merült fel. Barkóczi szerintem kiválóan "érzi" a Schickedanz-épületet és a gyűjteményt, de tényleg lehet, hogy ezt nem tudta úgy közvetíteni, hogy olyanokat is megszólítson, akik nem értenek vele amúgy is egyet.A bevezető prezentáció szerintem is nagyon gyenge lábakon állt. A felvetített épületeknek legalább a fele nem múzeumbővítés, hanem teljesen új épület volt. A múzeumbővítések közé bekerültek egyértelmű kudarcok (Albertina), és a sikeres projekteknél is a bővítés architektúrájának jellemzésével foglalkozott a kommentár, nem azzal, hogy mit tesz az eredeti épülettel - holott a diskurzus, ahogy érzékelem, erről szól.

Endrődi Gábor
2010.05.01.
10:27

@Masznyik Csaba: Még egy gondolatot talán a sorbanálláshoz. Valóban, sem a Louvre, sem - tudtommal - más múzeumok bővítésének nem volt célja, hogy fedelet vonjon a sorban állók feje fölé. A Louvre-ban a sor a táskák átvilágítása miatt alakuk ki, és ez a piramis bejáratánál, egyetlen kapun történik (+ egy másikon a metró felől). A helyzet alapvetően más: a Louvre látogatóinak túlnyomó többsége az állandó kiállításokra (pontosabban a Mona Lisára) kíváncsi, és itt a befogadóképességnek nincs határa, legalábbis a múzeum nem szab ilyet. A Szépművészeti ezzel szemben az időszaki kiállítások közönségére koncentrál, és ezek befogadóképessége bővítéstől függetlenül korlátozott marad. Ha abból indulunk ki, hogy az új előtér, kiszolgáló terek arra szolgálnak, hogy a látogatók sorbanállás nélkül válthassanak jegyet, és hogy a már jegyet váltott látogatók kivárják, amíg a kiállításban is sorra kerülnek, akkor ezzel deklaráltan arra buzdítjuk őket, hogy a várakozás idejét még véletlenül sem a Régi Képtárban töltsék el. Nem biztos ugyanakkor, hogy helyesen indulunk ebből ki. A Louvre számára semmi megerőltetést nem jelentene, hogy meggyorsítsa a táskák átvilágítását - azonban a szabadban kígyózó, helikopterről fényképezhető sor (ahogy az utóbbi évek budapesti kiállításai is megmutatták) a leghatékonyabb reklám a múzeum számára. Elhisszük, hogy a Szépművészeti le akar mondani erről?

bardóczi
2010.05.01.
10:50

@Masznyik Csaba: Kedves Csaba! Annyit látnod kell, hogy a széles nyilvánosságot bevonni csakis showműsorral lehet (véleményem szerint egyenesen kell) az ilyen nagyon bonyolult döntésekbe, amelyeket éppen bonyolultságuk okán nem sajátíthat ki sem a muzeológia, sem pedig az építészet. Ez nem zárja ki, sőt feltételezi az elmélyültebb szakmai vitákat is, és az a jó, ha a kettő egymásra visszahat, illetve van rá idő, hogy visszahasson. Nagyberuházási terveink tökéletes csődje bizonyítja, hogy legyen a kérdésről akár 300 oldalas hatástanulmány, "szakmai vita", a csak tájékoztatott közvélemény végül robban. Az elmélyült szakvitákat dekódolni nem tudó, nem is akaró, ehhez segítséget nem kapó (show) közvélemény szintúgy. Üdvözöl egy idealista :-)

ragacs
2010.05.01.
14:22

@Masznyik Csaba: Kedves Masznyik Csaba,

Kicsit ellenkezve, kicsit helyeselve, hadd jegyezzem meg, hogy véleményem szerint igencsak szükség lenne mind (az általad várt/elvárt) elmélyült szakmai vitákra, mind pedig ilyesfajta nyilvános beszélgetésekre (talán kissé felületesnek ható, ámbár nem okvetlen show műsorra) is. Minden szakmai és társadalmi erényén túl legfőképp talán azért, hogy úgymond kineveljünk egy (ma Mo.-n nemigen létező) kulturált vita formát, mely ott van valahol a túlhevült politikai szócsata és a hátraveregetős jópofizás közti átmenetben.

Mindezen túl, szakmabeliként, nem támogatom a szakmán kívüliek kizárását és/vagy csupán kontrollált tájékoztatása (ilyen és hasonló jellegű projekteknél), mint ahogy az olyan irányú törekvéseket sem támogatom melyek szerint orvosi látleletet csak orvosok láthatnak/véleményezhetnek, a betegnek pedig meg kellene elégednie a szakemberek által felállított diagnózissal. Elitizmus helyett párbeszédet*! 

;)

* Mindkét oldalról. Habzó száj és felmenők belecincálása nélkü...

ragacs
2010.06.10.
20:33

@Masznyik Csaba: MCs minden szavával egyetértek.

Csak egy pont elé és egy másik mögé.

A nemzetközi nyilvános, nyílt tervpályázat a szakmai érdemi vita kezdőpontja. Ez alól semmilyen mentség nincs. Bármilyen ellenérvet előre elfogadhatatlannak ítélek.(Ennek alapján szabályozási terv, ami a nem szakmai véleményezést jelenti... az is probléma).

A demokratikus működés és a "részvételi" formák gyerekcipőben járnak. Amit feszeget Csaba az érdekes kérdés kör, milyen szakmai körök, formák lennének érdemi és "korszerű" formák. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hiszek benne, hogy az első mintát az építészek fogják adni... 

Endrődi Gábor
2010.05.01.
08:29

Sir John Soane (akinek a múzeuma azért oly népszerű, mert eredeti állapotában maradt fenn). Amúgy odaát is áll a bál: http://hg.hu/cikk/epiteszet/9337-szepmuveszeti-muzeum-uton-a-rossz-megoldas-fele

Vásárhelyi Dániel
2010.05.01.
06:49

Ajánlanék egy a kollégáknak analógiát:

Annak idején a "spenótházat" is agyon dícsérte a szakma sajtója és az építész társadalom - magát dinamikusnak és haladónak mondó - egyik fele. Mások értékvédelmi szempontok és az illeszkedés nyilvánvaló hiánya miatt ellenezték. Utóbbiak meg lettek bélyegezve és mint maradi földhöz ragadt lelkek le lettek sajnálva. Az épület megépült. Nem telt bele tíz esztendő és már mindenki szégyellte a házat. 

Szolgáljon tanulságul ...

http://hu.wikipedia.org/wiki/Spen%C3%B3th%C3%A1z

Mócsi Gábor
2010.05.01.
06:44

Az valahogy még mindig nem derült ki, nem tudom itt elhangzott-e róla valami, hogy a Tervtanács elutasította a lépcső megbontását, a saroképítményt meg ebben a formában nem is látta. Kering a neten egy dokumentum, egy tervtanácsi jegyzőkönyv erről. Vagyis a tervezők szembe mentek egy ilyen szintű szakmai elutasítással. Ha ez így van, akkor nem kéne a vitát áthelyezni jogi területre..? Már onnan is elindulhat egy esetleges vizsgálat, hogy a Kamara Etikai-fegyelmi szabályzatába ütközik-e olyan munkát elvállalni, ahol nem volt pályázat.

Vásárhelyi Dániel
2010.05.01.
06:36

" Az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság. "

Deák Ferenc magyar államférfi

1803. október 17. - 1876. január 28.

ekogreg
2010.04.30.
23:07

remek, szerintem is...

ugyan már? de most komolyan. mégis, drága lszb mondjuk ki az aki ezek szerint itthon "építész" és nem "mészáros"? csak mert ha a fent emlegetett urak nem jók, pusztán gyarló kíváncsíságból, mégis ki lenne megfelelő? mert persze lehet hogy ők tényleg nem azok, de akkor nyílván akad aki igen...? és rohadjanak meg a nyomi spanyolok, hogy nem vágták ki a rafaelt, a hentest anno, amikor az undorító téglatömbbel belerondított a koronázási templom mellé, csak mert szélsőségesen idividualista bővítést álmodott a pradohoz. a szemét. pedig annál nyugatabbra nem sok ország van európában. és azt a házat sem szereti ám mindenki madridban, marha nagy társadalmi konszenzusok világában sem...

és amúg meg, mindenki sír-rí itt homlokzaton. mert marha nagy hozzáállás, kérem tisztelettel dilettáns kibic barátaim egy házat 4 oldalról homlokzatból épített doboznak tekinteni. mert az abból áll, annyit lát a nép, aztán mögötte mi van? funkció? működési rend? ilyesmi? vitatkozzunk pl ilyen apróságokról is, ettől építészet és nem kisplasztika... jah, de bocsi, az már nincs, mert azt nem látom a történelmi értékeink tündöklő fényétől, amitől csak úgy vakít az a szent lécsősor... marhaság. kritizáljunk építészetet, ha már nagy az arcunk, akkor értsünk hozzá már annyit hogy ne már csak a homlokzatból álljon a ház.

különben meg, ja, a múzeum arra való az evés-ivás-mulatozás helyett hogy poros öreg nénik poros képek mellől zavarják el azt a 3 túristát évente, akik véletlen betévednek, mert azt írta az utikönyv, hogy muszáj. luxuspelekázó, jahm. meg hiszti a mai igények miatt... minek egy múzeumba pelekázó? hát mert az kell, kész. minek kellett bele egyáltalán wc? pl annó a glyptothekbe vajon klenze hányat épített? és működött, hát ha schikedanz idejébe nem kellett, akkor nyílván most sem kell, mert működik már vagy 100 éve anélkül is. az igények meg nem változnak. mint ahogy a világ sem. társadalmi vitának akkor van értelme, ha a társadalom a vitaképesség szintjén van. amíg az emberek annyit nem fognak fel hogy az élet igenis túlhalad dolgokon, és pl mostmár nem 1900 van, addig tömindegy minden vita.

és üdvözletem a 9168 ellenzőnek a jövőjéért aggódó építésztojások világából.

joss
2010.04.30.
22:48

szegény, szegény kékharisunk...

az arányokon tényleg érdemes elgondolkodni mindenkinek:

ugyanis jól mutatja, hogy végtelenül provinciális és bornírt a közizlés...

továbbá értetlen, elutasító és párbeszédképtelen...

persze ehhez elég volt végighallgatni a vitát, nem is kell a sok - kevés aláírásharcot összevetni...

 

))) 

kékharis
2010.04.30.
21:03

Ja, és az ellenzők létszáma az aláíróíven 9 ezer fölött van (ma 9168): http://askclan.extra.hu/

szemben 1798 támogatóval, akiknek egy jelentős része - mint korábban mások rámutattak - jövőjéért aggódó építésztojás: http://adamholicska.com/kortarsszepmut/

Azért ezek az arányok elgondolkodtathatnák azt, akinek dolga lenne gondolkodni.

sityu
2010.04.30.
22:59

@kékharis: Én viszont korábban (akkor még csak 7000 körüli volt az ellenzők száma) töltöttem le a listákat, hogy csináljak egy kis statisztikát (kíváncsi voltam az arányokra).

A következő jött ki (kicsit pontatlan, mivel egy csomó elírás/elütés volt a foglalkozásoknál; meghát excellel csináltam):

  összesen  építészépítészhallgatóellenzők: ~7000  18413támogatók: ~1700 520 267Tehát az adatokból valóban az jött ki, hogy az építészhallgatók aránya jelentős. De szerintem más is kiolvasható, pl.: az építészek jelentős számban inkább támogatók (arányban is, de nominálisan is).

A lekicsinylő "jövőjéért aggódó építésztojás"-ra meg legszívesebben a legyek ízlésével kapcsolatos hasonlatot vágnám rá, hanem lennék oly' jólnevelt...

Hartmann György Sándor
2010.05.01.
14:13

@sityu: És nem nyílvánitott véleményt több mint 9 millió!

Ilyen esetkeben mindig az a kérdés, hogy a hangos kissebség mennyire tudja artikulálni a saját véleményét (és itt teljesen mindegy, hogy pro, vagy kontra!)

Ryhe

Ui. Számomra megint az derült kiderült ki, ha egy moderátor nincs az összes összefüggés bitokában akkor félre viheheti az egész vitát. Ha lesz több időm még hozzászólok. (Mert, nem csipőből kell tüzelni, hanem érvekkel kell alátamásztani még egy blogbejegyzést is.)

Most röviden még csak annyit, hogy szemben Bakóczi úr megjegyzésével, hogy az időszaki kiállítások helyszínével minden rendben, engem nagyon is zavart, amikor a Raffaello kiállításon a fülembe lihegett a rengeteg látogató.

kékharis
2010.04.30.
20:37

Március 18-án itt is megjelent a hír, hogy Baán úr átalakíttatja a terveket, és nem lesz pusztítás meg betontorony: http://www.epiteszforum.hu/node/15412

Ehhez képest pár napja az derült ki, hogy mégis mindent meg akarnak csinálni, és az egész csak egyre rosszabb. Tehát Baán úr és vidéke szemrebbenés nélkül hazudik, bele az ország pofájába. 

Ez a nagy lelkesedés, hogy "ilyen vitákkal kell bevonzani, bevonni, a fejlesztés és a problémamegoldás részesévé tenni a közvéleményt" kissé túlzó egy olyan vita esetében, ahol a közönség nem szólhat hozzá a beszélgetéshez, csak ülhet, mint a birka. Nem mintha ott, ahol hozzászólt (fórumok, aláírásgyűjtés stb.) bárki is figyelte és komolyan vette volna az ellenvéleményeket. Ebben a történetben ami nem fű alatt, a nyilvánosság és az alapvető szakmai és etikai normák teljes kizárásával történik, az erőfitogtatás útján történik. Egyik jobb módszer, mint a másik, csak így tovább, uraim, lassan el tetszenek érni a politikusok színvonalát. Ennek elsőrendű építészeti megfogalmazása lenne a tervezett alagsor az ő lépcsőjével. Fönt rohadnak a kihasználatlan értékek, a mélyben meg milliárdokért épül a bolt meg a luxuspelenkázó.

És most dafke idemásolok egy passzust abból, amit egy másik poszton tegnap írtam dühömben a tervek és "magyarázatuk" kapcsán:

"Van, hogy a plakátok tartalma, nagysága változik, előfordul, hogy a tér burkolatot vált (1938), vagy egy épület gyászruhába öltözik. Ennek okán vállalható a változtatás" - hát ennyire ócska duma nincs. Hogy aránylik a plakátok mérete vagy egy pár napig ékeskedő fekete klepetyus ahhoz a brutalitáshoz, hogy elbontjuk Schikedanz főlépcsőjét, végérvényesen felrúgva, tönkretéve az eredeti homlokzat arányait, funkcióját, mindenét? Kapjon már a fejéhez ez a sok tökéletlen, hát hány olyan régi múzeumépület van Budapesten, ami annak készült, ami? Összesen úgy három. A Nemzeti, az Iparművészeti meg ez. A Nemzetinek tiszta erőből bemosott Virág Csaba azzal az ipari szeméttel a Kálvin téren, a Szépművészetinek most lendületből szét akarják kúrni a homlokzatát, a következő logikusan az lesz, hogy lebontják az Iparművészetit, és Finta plázát épít a helyére. Azt a rohadt pénzt, amit az EU-tól turizmusfejlesztésre lehet leszívni, arra használjuk, hogy tönkretesszük azt, amiért a turista idejön? Az egész cucc szemlátomást semmi más, mint egy álcázott rendezvényközpont. Itt múzeumfejlesztésről szó sincs.  

lszb
2010.04.30.
18:08

Remek! Megy a politika, megy a magyarázkodás, megy a vitázgatás talán még a hazudozás is. Nem volt idő nyilvános pályázat kiírására. Meghívásos pályázatra volt szükség. Ez valójában érthető, csupán azt nem értem, hogy miért mészárosokat (bocsánatot kérek a mészárosoktól!) és miért nem építészeket hívtak meg a "tervek" elkészítésére. Nem fontos a meglévő épület, nem fontos a Hősök Tere! (Talán a meglévő szoborcsoporthoz kellene hozzáadni Baán lovas figuráját is, hiszen ugy sem egységes a tér!)Fontos az, hogy lesz majd pelenkázó és étterem is! Hiszen mindnyájan ezért megyünk a múzeumba, hogy pelenkázzunk és együnk igyunk mulatozzunk. Egyik nagynevű építész szakemberünk nem régiben azt írta, hogy "nyugaton" kizárják azon építészeket az őket képviselő egyesületekből, akik "alul vágják" a "meghatározott" kompenzáció értékét. Nos, ezen állítás természetesen nem felel meg a valóságnak. Az viszont biztos, hogy azt az építészt aki egy hasonló jelentőségű munkára ilyen alacsony minőségű tervet ad be, szolgáltat, különböző bizottságokon keresztül, a kizárás sorsára juttatnák.

ragacs
2010.04.30.
17:08

Kedves Sándor, köszönöm hogy megírta.

Mélységesen egyetértek...

 

Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk