Emberek/Praxis

´56-os magyar építészek: Papp László

1/22

Papp László portréja (Timon 1996, 6.)

?>
Papp László portréja (Timon 1996, 6.)
?>
Papp László a Balaton-felvidéken, Callmeyer Ferenc felvétele (Timon 1996, 11.)
?>
Az építész lakóháza, New Canaan, CT, 1960–64 (Timon 1996, 40–44.). Egy korábbi hétvégi ház átalakításával, több ütemben valósult meg. Az „U” alaprajzú, faszerkezetes, vörösfenyő burkolattal ellátott épület egy hatalmas tölgyfát ölel körül.
?>
Az építész lakóháza, New Canaan, CT, 1960–64 (Timon 1996, 40–44.). Egy korábbi hétvégi ház átalakításával, több ütemben valósult meg. Az „U” alaprajzú, faszerkezetes, vörösfenyő burkolattal ellátott épület egy hatalmas tölgyfát ölel körül.
?>
Nyaralóház, Manchester, VT, 1970 (Timon 1996, 45–47.). A faszerkezetű, vörösfenyő burkolatú épület anyaghasználatával és formaalakításával is illeszkedik a hegyvidéki környezetbe.
?>
Nyaralóház, Manchester, VT, 1970 (Timon 1996, 45–47.). A faszerkezetű, vörösfenyő burkolatú épület anyaghasználatával és formaalakításával is illeszkedik a hegyvidéki környezetbe.
?>
Családi ház, New Canaan, CT, 1975 (Timon 1996, 48–49.). A ház központi tere a két szint magas, nagy üvegfelületekkel megnyitott, kandallóval ellátott nappali. Az üvegház-szerű konyhabővítés 1982-ben készült.
?>
Családi ház, New Canaan, CT, 1975 (Timon 1996, 48–49.). A ház központi tere a két szint magas, nagy üvegfelületekkel megnyitott, kandallóval ellátott nappali. Az üvegház-szerű konyhabővítés 1982-ben készült.
?>
Családi ház, Cheshire, CT, 1993–1995 (Timon 1996, 50–52.). A Kós Károly épületeit idéző kialakítás a megrendelők, egy magyar orvos-művész házaspár külön kívánsága volt.
?>
Családi ház, Cheshire, CT, 1993–1995 (Timon 1996, 50–52.). A Kós Károly épületeit idéző kialakítás a megrendelők, egy magyar orvos-művész házaspár külön kívánsága volt.
?>
Rivercrest Apartments, bérház, Nyack, NY, 1968 (Timon 1966, 54–55.). A három, középfolyosós lakóépületet egy-egy nyaktag kapcsolja össze. A Hudson-folyó partjára tervezett együttes 96 lakást tartalmaz.
?>
Rivercrest Apartments, bérház, Nyack, NY, 1968 (Timon 1966, 54–55.). A három, középfolyosós lakóépületet egy-egy nyaktag kapcsolja össze. A Hudson-folyó partjára tervezett együttes 96 lakást tartalmaz.
?>
Magic Pan étterem, New York, NY, 1975 (Timon 1996, 64.). Keskeny telken valósult meg Manhattan központjában a háromszintes ház, amely nagymértékben alkalmazkodott a környező épületek kialakításához. Azóta átépítették.
?>
Magic Pan étterem, New York, NY, 1975 (Timon 1996, 64.). Keskeny telken valósult meg Manhattan központjában a háromszintes ház, amely nagymértékben alkalmazkodott a környező épületek kialakításához. Azóta átépítették.
?>
National Bank of Westchester irodaháza, New Rochelle, NY, 1971 (Timon 1996, 68.). Az acélvázas épület két fő tömegből áll: a kétszintes, betonfrízzel díszített bankfiókból, illetve a hatszintes irodaházból.
?>
Ridgeview Lithotronics irodaépület, White Plains, NY, 1978 (Timon 1996, 71–73.). Az irodaépület a családi házas környezethez igazodó kialakítást kapott – három darab, háromszintes, fogazott elrendezésű egységből áll.
?>
Ridgeview Lithotronics irodaépület, White Plains, NY, 1978 (Timon 1996, 71–73.). Az irodaépület a családi házas környezethez igazodó kialakítást kapott – három darab, háromszintes, fogazott elrendezésű egységből áll.
?>
Magyar Hagyományok Központja, New Brunswick, NJ, 1986 (Timon 1996, 88–91.). Egy volt varrótűgyár átalakításával valósult meg az „L” alaprajzú, „magyaros hangulatot” megidéző épület. A szárnyak egy sétakertet fognak közre.
?>
Magyar Hagyományok Központja, New Brunswick, NJ, 1986 (Timon 1996, 88–91.). Egy volt varrótűgyár átalakításával valósult meg az „L” alaprajzú, „magyaros hangulatot” megidéző épület. A szárnyak egy sétakertet fognak közre.
?>
Régi tűzoltósági épület helyreállítása, Byram, CT, 1985, társtervező: Fielding L. Bowman (Timon 1996, 93–95.). A több mint százéves, elhagyatott, favázas épület külsejét régi fényképek segítségével állították helyre, a belsőt pedig korszerűsítették.
?>
Régi tűzoltósági épület helyreállítása, Byram, CT, 1985, társtervező: Fielding L. Bowman (Timon 1996, 93–95.). A több mint százéves, elhagyatott, favázas épület külsejét régi fényképek segítségével állították helyre, a belsőt pedig korszerűsítették.
?>
Az 1956-os emlékmű központi eleme a beemelés előtt; a csillagképet magába fogadó gránittömb, New York, NY, Nagy Tamás felvétele
1/22

Papp László portréja (Timon 1996, 6.)

´56-os magyar építészek: Papp László
Emberek/Praxis

´56-os magyar építészek: Papp László

2021.02.19. 08:03

Egyrészes kitérőt tartunk ´56-os magyar építészek című sorozatunkban. E heti anyagunk egyúttal beharangozza az Építészfórum jövő héten induló, Karácsony Rita és Mikó László szerkesztésében megjelenő sorozatát, mely a 80-as években, csereprogram keretében Amerikában dolgozó magyar építészek visszaemlékezéseit veszi sorra. A magyar-amerikai csereprogram főszervezője a forradalom után Amerikában letelepedő Papp László volt. Most az ő történetét és építészetét ismerhetjük meg közelebbről.

Az 1956-os forradalmat követően külföldön letelepedett építészek munkássága Magyarországon az 1980-as, 1990-es években kezdett előtérbe kerülni, mindenekelőtt Osskó Juditnak, illetve Timon Kálmánnak köszönhetően. Papp László építészről – aki 1956 után az Amerikai Egyesült Államok keleti partján talált otthonra – ebben az időszakban egy portréfilm (Arcok és városok – Magyar építészek Amerikában, Papp László, New Canaan, rend.: Kútvölgyi Katalin, MTV, 1986) és egy monográfia is készült (Timon Kálmán: Papp László, Építész-monográfiák, OMvH Magyar Építészeti Múzeuma, Budapest 1996.).

Papp 1957-től kezdve először kisebb építészirodákban dolgozott, majd a New York-i Pratt Institute elvégzése után a híres Harrison & Abramovitz építészirodában kapott állást. 1965-ben nyílt lehetősége arra, hogy elindítsa saját irodáját White Plainsben. Különféle tervezői feladatok elvégzésére vállalkozott pályája során, ám minden esetben arra törekedett, hogy ne öncélú munkát végezzen, véletlenül se harsogja túl a környezetet a tervezett épülettel. A meglévő városi szövetbe vagy természeti tájba való illeszkedés a formát, a szerkezetet és a felhasznált anyagokat is nagyban meghatározta.

A tervezői munkásságon túl Papp jelentős szerepet vállalt szakmai szervezetekben is – 1981-ben New York Állam Építész Szövetsége elnökévé, 1983–85 között az Amerikai Építész Szövetség (AIA) igazgatójává választották. Ismeretségeit és befolyását latba vetve sikerült 1986-ban keresztülvinnie azt az amerikai-magyar csereprogramot, melynek keretében végül tizenegy magyar építész szerezhetett életre szóló tapasztalatokat a rendszerváltás környékén amerikai építészirodákban dolgozva.

Papp László és volt évfolyamtársa, illetve jó barátja, Callmeyer Ferenc szervezőmunkájának szeretne emléket állítani az az új sorozat, amely hamarosan elindul itt, az Építészfórumon. A csereprogram egykori résztvevőinek gondolatait, visszaemlékezéseit olvashatjuk majd, melyek rávilágítanak, hogy mekkora lehetőség is volt az amerikai tapasztalatgyűjtés, és hogyan lehetett hasznosítani a megszerzett ismereteket az 1990-es években, visszatérve Magyarországra.

Az ’56-os sorozatot három hét múlva a várostervező építészek életművének bemutatásával folytatjuk.

 

Papp László visszaemlékezése

_online videó-beszélgetés 2016. november 17-én

 

Műegyetemi emlékek

1947-ben kezdtem el a Műegyetemet, ami akkoriban tele volt kiváló professzorokkal, olyanokkal, akiktől nagyon sokat lehetett tanulni. Produktív évek voltak ezek. Csak a tanulmányaink vége felé kezdték el lecserélni a tanári kart és felvenni az új professzorokat, mint például Major Mátét. Az épületszerkezettant oktató tanár is újonnan jött a kommunista vonalról, ennek ellenére jó oktató volt. Az ott maradt régiek pedig kifejezetten kiválóak voltak, emiatt minden politikai zűrzavar ellenére jó volt a Műegyetemen hallgatónak lenni.

Papp László portréja (Timon 1996, 6.)
1/22
Papp László portréja (Timon 1996, 6.)

Általában nem adták meg az egyetemen a tervezési feladatok helyszínét, de biztos volt olyan feladat is, amely egy meghatározott területre volt kiírva. Nyáron elhelyeztek bennünket szakmai gyakorlatra, de nem rögtön az első évtől kezdve, hanem csak a harmadiktól. Debreceni vagyok, így a Debreceni Építő Vállalathoz kerültem, nem is volt az olyan rossz, persze szívesebben maradtam volna akkor is Budapesten, mert már a harmadik év előtt dolgoztam a Népstadion Tervezőirodájában. Természetesen az egyetemi órák után, délutánonként. Szerettem volna ott tölteni a nyári gyakorlatot is, de ezt nem engedélyezték, így Debrecenben, az egyetemi épület felújításánál kaptam feladatot.

Az egyetemi évek alatt, az egyik nyáron Callmeyer Ferenccel részt vettünk egy, a MÉSZ által meghirdetett programon, amely a Balaton-felvidék épületállományának felmérését tűzte ki célul. Nagyon élvezetes volt számunkra ez a feladat, sok olyan népi épületet láttunk és rögzítettünk, amit azóta lebontottak. Ferinél vannak a bontások következtében különösen értékessé vált képek.

Papp László a Balaton-felvidéken, Callmeyer Ferenc felvétele (Timon 1996, 11.)
2/22
Papp László a Balaton-felvidéken, Callmeyer Ferenc felvétele (Timon 1996, 11.)

Tanulmányaim befejezése előtt kirúgtak az egyetemről. Elbocsátásom okát, a „Sztálin-bajuszos esetemet" is felhasználták arra, hogy az egyetemi hallgatóságot megrettentsék. Az elbocsátás történetét részletesen Callmeyer Ferenc meséli el:

„Az 1950-es években a kémiai előadóban ültünk a Műegyetemen, épp valamilyen mérnöki tárgyat tárgyalt Taki professzor úr, irtózatosan untuk, ilyenkor mindig kitaláltunk valamit, amivel elütöttük az időt. Benyúltam a pad alá, ahol a tartó részben találtam egy retortaszenet. Abban a pillanatban megvilágosodtam, ezzel valamit még lehet kezdeni. Nagyon jól fog, tudniillik. Odafordultam Lacihoz, és megkérdeztem, hogy mennyit adjak neki azért, hogy festhessek neki egy Sztálin-bajuszt? Azt mondta, hogy ha adok egy tízest, akkor festhetek. Volt is egy tízesem, odaadtam, és kifestettem ott helyben, a padban ülve. Gyönyörű szép bajuszt rajzoltam. De az nekem nem volt elég, hogy festek egy bajuszt, hanem úgy kellett ülnie Lacinak, hogy a tanár is lássa a művem. Taki Feri bácsinak elállt a lélegzete és elkezdett röhögni. Erre mindenki odanézett és röhögtünk. Másnap aztán összehívták az évfolyamot és az évfolyamtitkár elővezette, hogy a tegnapi viselkedés a Műegyetemen megjelent imperializmusnak a jele, és javasolta, hogy szavazzuk meg, hogy Papp urat kirúgják az egyetemről. Rajtam kívül mindenki megszavazta, így Papp úr a harmadik napon már nem volt műegyetemi hallgató. Akkoriban mindenen, még a bélyegeken is rajta volt Sztálin képe, életveszélyes dolog volt ilyet csinálni. Innentől kezdve Laci nem járhatott az egyetemre, csak később, 1953-ban folytathatta a képzést, mikor enyhülés következett és Nagy Imre lépett kormányra. Volt remény arra, hogy mindent helyrehozzunk. Laci elment az akkori művelődési miniszterhez, Ortutay Gyulához, elmesélte a történetet, akinek persze nagyon tetszett az eset, és megengedte, hogy Laci soron kívül befejezze az egyetemet. Laci akkoriban már a Lakóépülettervező Vállalatnál dolgozott mint fiatal építész, rajzolói feladatokat látott el. Eleinte nem akarták őt befogadni, mert mindenkinek elmondta a történetét, és ettől mindenki megijedt, egy embert kivéve: a Lakóterv igazgatóját, aki felvette. Laci úgy ment ki Amerikába, hogy volt magyar diplomája, aztán Amerikában lerakott egy különbözeti vizsgát."

Tulajdonképpen még jót is tettek velem azáltal, hogy kirúgtak, mert ha időben végeztem volna, akkor rögtön behívtak volna katonának két évre. A rossz kádereket nem fegyveres, hanem munkaszolgálatra fogták. Amikor behívtak, megjelentem, és mutattam az indexemet, hogy még egy félév hiányzik, mondták, hogy ha végeztem, azonnal jöjjek és jelentkezzek újból. Azóta is jövök… A katonaságot ezzel megúsztam. Ha minden az előre jelzett úton haladt volna, akkor a katonaság után biztos a világ legrosszabb helyére kerültem volna valami kivitelező vállalathoz, nekem pedig akkor már volt menyasszonyom, aki még a Műegyetemre járt, vegyészmérnöknek tanult, emiatt mindenképp Pesten akartam maradni. Az elbocsátás után kikerültem abból a rendszerből, amiben az embereket központilag kirendelték, elhelyezték, tulajdonképpen szabadúszó lettem.

A forradalom

Kádár benne volt Nagy Imre kabinetjében, azt reméltük, hogy megegyezik Nagy Imrével. Bíztunk abban, hogy konszolidálódik a helyzet, de Kádár nagyon véresszájú beszédet mondott november közepén. Mindenkit megriasztott a beszéd, éreztük, nem lesz lehetőség békés kibontakozásra. Nagyon sokan indultak világgá, találkoztunk barátokkal az utcán, beszéltünk telefonon, hogy ki marad, ki megy. A sógorommal, akivel együtt vitorláztunk, összejöttünk, és abban maradtunk, hogy lesz, ami lesz, maradunk. Biztos voltam benne, hogy a forradalmi bizottság miatt bezárnak egy időre a börtönbe, de majd szabadulok. De akkor Krivátsy Ádám, aki szintén építész és vitorlás barátunk, felhívott telefonon. Átadta a hírt, amit a barátnője hallott, hogy megindult a vonatközlekedés. A lány elhatározta magát, és Ádám is eldöntötte, hogy megy vele, megkérdezte, hogy mi mit szólnánk ehhez, elindulunk-e velük. Kértem fél órát, hogy Judittal megbeszélhessem. Judit akkor már a feleségem volt, 1952-ben esküdtünk meg. Szembenéztünk önmagunkkal, úgy véltük, hogy nem lesz Magyarországon olyan világ, ahol megmutathatjuk, hogy mit érünk, mert úgyis a politika fogja eldönteni, hogy kiből mi lesz.

Fél óra múlva visszahívtuk Ádámot, és mondtuk, hogy jövünk mi is. Este volt már, átadtuk a lakáskulcsot a szomszédnak, abban maradtunk, hogy ha visszafordulnánk, akkor jövünk a kulcsért, ha nem, akkor pedig majd lesz valami.

Elindultunk gyalog a hegyen lévő kis házunkból a Kelenföldi Pályaudvarra. Győrből nem ment tovább a vonat, megebédeltünk, hogy költsük a pénzünket, gondoltuk, másra már úgysem lesz jó. Aztán kiderült, hogy délután megy egy vonat a határ felé, arra felültünk, majd egyszer csak megállt a nyílt pályán, háromszáz ember kitódult és elindult a mocsaras részen keresztül toronyiránt Ausztria felé.

Bécsen át Amerikába

Bécsben élt Krivátsy Ádám egyik rokona. Megérkeztünk a Karlsplatzra, leszálltunk a buszról, Ádám rögtön felhívta a rokonát, aki már várta őt, gondolta, hogy jön. Az sem volt baj, hogy nem egyedül érkezett, öten voltunk. A belvárosban volt egy irodaháza, ott fogadott minket, felvezetett a legfelső szinten lévő vendégszobába, ahol meghúzhattuk magunkat. A kapcsolatai révén már egy hét múlva szerzett nekünk állást, én egy építési vállalathoz kerültem. Volt állásom, átszámítva talán többet is kerestem, mint Budapesten. Egyszer meghívott minket vacsorára Krivátsy rokona, aki export-importtal foglalkozott, és így járt Amerikában. Vacsora után elővett egy „házimozit", amit Amerikában készített. Az úgynevezett Merritt Parkway-en készült a felvétel. Ez az út épp itt megy el a városunk, New Canaan mellett, gyönyörű parkos út, ahol csak személyautók járhatnak. Levetítette a filmet, hogy lássuk, milyen gyönyörű ez az Amerika. Figyelmeztetett minket, hogy most van lehetőségünk arra, hogy elmenjünk, ha nem tetszik, még mindig visszajöhetünk Amerikából, de később már nem lesz esélyünk kimenni. Úgy döntöttünk, hogy van benne valami igazság, és jelentkeztünk Amerikába. Volt kint rokonságom, és az indulással sem volt probléma. Eljutottunk Pittsburgh-be, ahol a helyi magyar református gyülekezet segített bennünket, jelentkeztem egy építészirodába, és egy hét múlva már volt is állásom, 1957 januárjában kezdtem.

Biztos nehéz volt az átállás, de akkora sokkban voltunk, hogy nem tudtunk azzal foglalkozni, hogy nehéz, nem nehéz – csináltuk, amit kellett. Minden nap előrébb jutottunk. Kábulatos idő volt végül is, rákerültünk egy sínre és mentünk előre, nem spekuláltunk azon, hogy ez most jó-e vagy sem. Szerencsére elég természetes módon alakult át az életünk. Nem volt időm külön angol tanfolyamra járni, mert bekerültem rögtön az irodába. Rajzolni tudtam, és azt, hogy mit rajzoljak, különösebb nyelvtudás nélkül is megértettem. Munka közben tanultam meg tulajdonképpen angolul. Aztán el is szemtelenedtem, mondván, hogy már tudok valamit, szeptemberben jelentkeztem graduate schoolba. A tervezés persze remekül ment, de volt olyan tantárgy, amiből egy kukkot sem értettem. Ráadásul az egyik tanárnak erős brooklyni akcentusa volt, így esélyem sem volt, könyvből követtem a lépéseket.

Az építész lakóháza, New Canaan, CT, 1960–64 (Timon 1996, 40–44.). Egy korábbi hétvégi ház átalakításával, több ütemben valósult meg. Az „U” alaprajzú, faszerkezetes, vörösfenyő burkolattal ellátott épület egy hatalmas tölgyfát ölel körül.
3/22
Az építész lakóháza, New Canaan, CT, 1960–64 (Timon 1996, 40–44.). Egy korábbi hétvégi ház átalakításával, több ütemben valósult meg. Az „U” alaprajzú, faszerkezetes, vörösfenyő burkolattal ellátott épület egy hatalmas tölgyfát ölel körül.

Az építész lakóháza, New Canaan, CT, 1960–64 (Timon 1996, 40–44.). Egy korábbi hétvégi ház átalakításával, több ütemben valósult meg. Az „U” alaprajzú, faszerkezetes, vörösfenyő burkolattal ellátott épület egy hatalmas tölgyfát ölel körül.
4/22
Az építész lakóháza, New Canaan, CT, 1960–64 (Timon 1996, 40–44.). Egy korábbi hétvégi ház átalakításával, több ütemben valósult meg. Az „U” alaprajzú, faszerkezetes, vörösfenyő burkolattal ellátott épület egy hatalmas tölgyfát ölel körül.

Az első munkahelyem Pittsburgh-ben egy aránylag kis iroda volt, két tulajdonosból és négy beosztottból állt. Magyarországon a fordulat éve, 1948 után megszüntették a privát irodákat és mindenkit betereltek nagy állami irodákba, ahol együtt dolgozott építész, gépész, mérnök, statikus, kertész és mindenki más. A Várostervező Irodához kerültem, ami majdnem 600 fős iroda volt, betöltötte a Madách téri épületet, szemben a nagy íves kapuval. Az amerikai iroda már csak abból a szempontból is más volt, hogy jóval kisebb létszámú volt. Végül is nem építészeti, hanem rajzolói munkakörben kezdtem.

1957 szeptemberében eljöttem New Yorkba, graduate schoolba a Pratt Institute egyetemre. Mikor végeztem, ismét állást kerestem, majd elkerültem egy építészhez, akinek aránylag kis irodája volt, de nagyon nagy munkába kezdett, egy lakótelep tervezésébe. De a lakótelep gyakorlatilag egyforma épületekből épült fel. Nem volt más feladatom, mint hogy kicsit átalakítsam ugyanazt a rajzot. Számomra mindez nem jelentett kihívást, így tovább kerestem, és hamarosan bekerültem New York, és egész Amerika egyik legnagyobb méretű és legnagyobb presztízsű irodájába, a Harrison & Abramovitz irodába, amely többek között a Lincoln Centert és az Operát tervezte. Főleg elsőkezes tervezésekkel bíztak meg. Míg ott dolgoztam, az iroda kapott például egy feladatot világkiállítási pavilon tervezésére. Azt kérte a főnököm, hogy csináljak rá ötleteket, készítettem tizenötféle különböző pavilonötletet, főként modellben. Sokat lehetett tanulni, ezek után jutottam el oda, hogy egy kis létszámú irodát alapítva saját lábamra álljak.

Nyaralóház, Manchester, VT, 1970 (Timon 1996, 45–47.). A faszerkezetű, vörösfenyő burkolatú épület anyaghasználatával és formaalakításával is illeszkedik a hegyvidéki környezetbe.
5/22
Nyaralóház, Manchester, VT, 1970 (Timon 1996, 45–47.). A faszerkezetű, vörösfenyő burkolatú épület anyaghasználatával és formaalakításával is illeszkedik a hegyvidéki környezetbe.

Családi ház, New Canaan, CT, 1975 (Timon 1996, 48–49.). A ház központi tere a két szint magas, nagy üvegfelületekkel megnyitott, kandallóval ellátott nappali. Az üvegház-szerű konyhabővítés 1982-ben készült.
8/22
Családi ház, New Canaan, CT, 1975 (Timon 1996, 48–49.). A ház központi tere a két szint magas, nagy üvegfelületekkel megnyitott, kandallóval ellátott nappali. Az üvegház-szerű konyhabővítés 1982-ben készült.

Magyarországon gyakorlatilag nem volt megbízó, a bürokráciát nem lehet annak nevezni. Amerikában az építész úgy viszonyult már akkoriban is a megbízójához, mint kéz a kesztyűhöz: bele kell bújni gyakorlatilag a megbízó bőrébe, megismerni, hogy mik az elvárásai, hogyan él stb. A legfrappánsabban egy privát ház tervezésekor lehet ezt érzékelni. A megbízó a karmester, aki meghatározza, hogy melyik dallamot játsszuk, ehhez kell igazodnia az építésznek és megvalósítani az épületet.

Magyarországon a kommunizmus ideje alatt nem volt fő szempont, hogy valami gazdaságos-e vagy sem, de Amerikában nagyon is gazdaságosan kell, kellett tervezni, ezért nagyon sokat számított a jó munkaszervezés. Volt, hogy a ráfordítás idejét pontosan követni kellett, mert sok olyan szerződést is kötöttünk, amelyben nem állapítottuk meg – mert nem lehetett előre látni –, hogy a feladat mennyi ráfordítást igényel, így nem egy előre megállapított összeg alapján zajlott a kompenzáció, hanem a ráfordított idő szerint.

Ridgeview Lithotronics irodaépület, White Plains, NY, 1978 (Timon 1996, 71–73.). Az irodaépület a családi házas környezethez igazodó kialakítást kapott – három darab, háromszintes, fogazott elrendezésű egységből áll.
17/22
Ridgeview Lithotronics irodaépület, White Plains, NY, 1978 (Timon 1996, 71–73.). Az irodaépület a családi házas környezethez igazodó kialakítást kapott – három darab, háromszintes, fogazott elrendezésű egységből áll.

Magyar Hagyományok Központja, New Brunswick, NJ, 1986 (Timon 1996, 88–91.). Egy volt varrótűgyár átalakításával valósult meg az „L” alaprajzú, „magyaros hangulatot” megidéző épület. A szárnyak egy sétakertet fognak közre.
18/22
Magyar Hagyományok Központja, New Brunswick, NJ, 1986 (Timon 1996, 88–91.). Egy volt varrótűgyár átalakításával valósult meg az „L” alaprajzú, „magyaros hangulatot” megidéző épület. A szárnyak egy sétakertet fognak közre.

Az amerikai-magyar csereprogram szervezése

Az irodai, tervezői feladataim mellett rengeteg mindennel foglalkoztam. Az 1980-as években például létrehoztunk egy amerikai-magyar csereprogramot fiatal építészek számára. A program ötlete úgy jött, hogy akkoriban még alig volt lehetősége a magyar fiataloknak külföldi szakmai gyakorlat szerzésére. Az Amerikai Építész Szövetség igazgatóságának tagjaként arra gondoltam, hogy miért ne lehetne létrehozni egy programot, amelynek keretében magyar építészek kijönnek Amerikába és tapasztalatot szereznek. Nagyon hasznosnak tartottam ezt magyarországi szempontból. Előálltam az ötletemmel, de a megvalósítás már nem volt olyan egyszerű, munkavállalási engedélyt kellett kérni, meg számos hasonló engedélyezési ügyet kellett elintézni. Először azt a választ kaptam, hogy túl bonyolult, nem is tudják, hogyan lehetne megvalósítani. Aztán felfedeztem, hogy az Amerikai Építész Szövetségnek volt egy már bejáratott programja Franciaországgal, de nem nagyon jelentkezett senki erre a programra. Felvetettem a szövetség irodájában, hogy átalakíthatnánk a francia programot magyar programmá.

Minden engedély, bürokratikus dolog készen állt, ilyen téren már nem kellett intézkedni. Már csak annyit kellett elérni, hogy valaki fogadja a magyar kandidátust. Mielőtt kineveztek az országos építész szövetség igazgatóságának elnökévé, New York Állam Építész Szövetségének elnöke voltam, emiatt rengeteg építészt ismertem. Végiggondoltam, hogy az építész barátaim közül kik tudnának irodájukban magyar építészeket fogadni, elmentem hozzájuk, megkérdeztem, hogy mit szólnának az ötlethez. Mondták, hogy küldjünk portfóliókat. Röviden a következőképp zajlott a történet: Magyarországról elküldték a jelentkezők a portfóliókat, én ezeket elvittem az amerikai irodákba, ahol kiválasztották, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni, majd megkötötték a szerződést, és jöhetett is a magyar építész. Minden ment aztán a maga útján, két évig tartott egy turnus. A Magyar Építész Szövetségen keresztül zajlott a jelentkezés, de hogy ők mennyire válogattak a portfóliókból, azt nem tudom.

Mindenütt a világon sokat jelent a személyes kapcsolat, az, hogy ezekkel az építészekkel ismeretségem volt, megkönnyítette a dolgokat. Elvittem a portfóliókat, senkinek sem volt pénze arra, hogy kiutazzon egy interjú erejéig. Jobb híján magam garantáltam, hogy tehetséges fiú érkezik, a portfólió és a képek pedig alátámasztották állításomat. Számításom mindegyik esetben be is vált.

Tartottam a kapcsolatot a csereprogram résztvevőivel, azokkal, akik New York környékén dolgoztak, személyesen is. Akik távolabbra kerültek, velük telefonon vagy postán értekeztünk, de mindenkivel volt annyi kapcsolat, hogy tudjam, hogy kinek van problémája stb. Mikó László esetében valahogy úgy adódott, hogy épp nem volt, aki fogadja, ezért az én irodámban kezdett, aztán Texasba került, Németi Edéhez, aki szintén 1956-ban menekült Magyarországról.

A csereprogramot próbáltam kétoldalúvá tenni, de nem nagyon jelentkeztek fiatal amerikai építészek. (…) Egy esetben nem érte el célját a program, mert Solta József kint maradt Amerikában. Nem az volt a célunk, hogy fiatal magyar építészeket exportáljunk, hanem hogy gyűjtsenek tapasztalatot és azt vigyék haza. (…)

Az 1960-as évekbeli angliai Goldfinger-programtól [Simon Mariann: Kalandozások kora, Magyar építészek a ’60-as évek Angliájában. Architectura Hungariae, 7 (2005) 1., http://arch.et.bme.hu/arch_old/korabbi_folyam/25/25simon.html] függetlenül jött a csereprogram ötlete, de jó példa volt, hiszen akik az angliai programon részt vettek, azok is nagyon hasznos tapasztalatokat vittek haza. Bizonyos szempontból ez adott számunkra inspirációt. Callmeyer is részt vett az angliai programon például. Mindenki, aki ott volt, sikeres építészpályát futott be Magyarországon, ugyanez elmondható az amerikai program résztvevőiről is. Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek, amit kamatoztatni tudtak otthon. Mindkét program elérte célját, és hasznot hozott az országnak. 1989 után többet nem volt szükség a programra, megnyílt a határ, kinyílt a világ. Nekem is sok tennivalóm volt más vonalon.

A magyarok ügyével mindig sokat foglalkoztam Amerikában is. 1987-ben a Fókusz c. újságban megjelent egy írásom Magyar származású építészek Amerikában címmel. [Papp László: Magyar származású építészek Amerikában. Fókusz, 1987/57, 81–88.] Mikor megírtam ezt a cikket, akkor foglalkoztam azzal, hogy összegyűjtsem, hány amerikai építész kollégáról tudok. 75 főt számoltam össze csak az Egyesült Államokban. A cikkben név szerint említett építészek küldtek nekem anyagot is, de csak annyit, ami megjelent a cikkben. Inkább csak baráti alapon mutattuk meg egymásnak, hogy épp ki mivel foglalkozik, nem szervezett keretek közt. (…)

Fontos szervezet volt Amerikában a Magyar Diákszövetség, melynek első elnöke voltam. Jómagam is akkor jártam graduate schoolba. A magyar fiataloknak nagyon sok segítséget adott a szövetség. Az amerikaiakban volt egyfajta bűntudat, hogy nem segítettek 1956-ban, így aki menekültként tanulni akart Amerikában, az mehetett egyetemre. A szövetség kapott támogatást a működéshez amerikai forrásokból, sőt a világ más tájairól is, mert közben európai országokban is megalakult a szervezet. Létrejött egy kapcsolatrendszer, ami továbbvitte a MEFESZ nevet, az 1956-ban, a magyar egyetemeken megalakult szervezet nevét. 10 évig élt a Magyar Diákszövetség. A 10 év történetét egy kis füzetben megírtam [Papp László: ÉMEFESZ, Az amerikai magyar egyetemisták mozgalma az 1956-os forradalom után, New Brunswick: Hungarian Alumni Association, 1988], 10 év után nem volt feltöltődés a szervezetben, mindenki végzett addigra, így vége lett. Két szükséglet hívta életre a szövetséget: egyfajta összetartozást fejezett ki, másrészt szószóló volt, amely közvetítette az amerikai szervezetek felé, hogy milyen szükségletei vannak a fiatal magyar menekülteknek.

A diákszövetség első elnökéként kapcsolatban álltam más országokba került magyar menekültekkel, jártam Európa különböző országaiban és Afrikában is a nemzetközi diákkapcsolatok révén. Amerikában, Kanadában tartottam a kapcsolatot régi kollégákkal is, Kanadában például többször meglátogattuk régi barátainkat a szakmából. (…)

’56-os emlékmű

1956-ról minden évben megemlékezünk Amerikában, az 50. évfordulón nagy magyar ünnepséget rendeztek a Carnegie Hall koncertteremben. Jól sikerült, maradt is utána valamennyi pénz. Azok, akik a szervezésében részt vettek, úgy döntöttek, hogy használjuk fel a pénzt arra, hogy legyen végre egy magyar 1956-os emlékmű New Yorkban is. Tíz év és sok nehézség után, 2016 októberében végre sor került az emlékműavatásra. Sok más amerikai városban összeálltak a magyarok és létesítettek 1956-os emlékműveket. Bostonban, Denverben, Los Angelesben és sok más helyen. A nehézség az volt New Yorkban, hogy a város valamilyen megfontolásból moratóriumot hozott létre, kimondták, hogy nem lehet több emlékművet építeni. Van vagy 170-féle náció New Yorkban, az nem lehet, hogy mindenki emlékművet állít magának. Nem ment tehát könnyen, de volt annyi kapcsolatom az Építész Szövetségi részvételem következtében, hogy tudtam érdemben tárgyalni a Parkbizottsággal. Arra jutottunk, hogy nem kell mindent elölről kezdeni, mert mi tulajdonképpen csak kibővítjük a Kossuth-szobor kertjét, ami 1928-ban létesült a Riverside Parkban, és egy emlékparkot hozunk létre. Sikerült a programot keresztülvinni, már csak meg kellett terveztetni az emlékművet.

Összeállítottuk a bizottságot, meghirdettük nemzetközileg a pályázatot. Jöttek pályázatok Magyarországról, Európából, és egy Japánból is. Összesen 16 benyújtott pályázat volt. A független szakmai zsűri meghozta a döntését, Nagy Tamás terve került ki győztesen. Jórészt magyarok pályáztak Magyarországról, Európából és Amerikából. Nem értette meg mindenki teljesen a pályázók közül, hogy az emlékmű hogyan viszonyul a szoborhoz. Többen szintén egy szobrot képzeltek el, de két szobor egymás mellett nem szerencsés. Az 1., 2. és 3. helyezett építész volt, nem szobrász, jól megértették az emlékpark koncepcióját. A pályázati kiírás körülhatárolta a szükségleteket, tartalmazta, hogy mi mekkora lehet. Az építészek előnyben voltak a képzőművészekkel szemben, hiszen az építészek azzal foglalkoznak, hogy mi a kapcsolat a különböző létesítmények között, és hogy egyáltalán milyen a harmonikus, együttműködő kapcsolat.

Az 1956-os emlékmű központi eleme a beemelés előtt; a csillagképet magába fogadó gránittömb, New York, NY, Nagy Tamás felvétele
22/22
Az 1956-os emlékmű központi eleme a beemelés előtt; a csillagképet magába fogadó gránittömb, New York, NY, Nagy Tamás felvétele

Karácsony Rita

A képeket Papp László engedélyével közöljük. A felvételek megtalálhatók a Timon Kálmán által szerkesztett Papp László-monográfiában is. (Timon Kálmán: Papp László, Építész-monográfiák, OMvH Magyar Építészeti Múzeuma, Budapest 1996.)

 

Szerk.: Winkler Márk

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk