Velencei Biennálé top 10+1 – A kedvenc pavilonjaink 2025-ben

Bejártuk a 19. Velencei Építészeti Biennálé nemzeti pavilonjait, listánkban összegyűjtöttük a számunkra legerősebb koncepciókat. Újító vizuális nyelv, alapos elméleti kutatás, összetett gondolatsor, technológiai tudásátadás, fontos társadalmi diskurzus, lehengerlő térélmény, ellenkulturális tér – olyan projekteket gyűjtöttünk, melyek fontos hozzájárulást jelentenek az építészeti közgondolkodás szélesítéséhez és mélyítéséhez.

10. ´Water Parliaments: Projective Ecosocial Architectures´ – a katalán pavilon

A katalán pavilon a víz politikai-gazdasági-kulturális hatásait vizsgálja. A kurátori koncepció a kortárs ökológiai válságot – az ENSZ egyik nyilatkozatából kiindulva – vízkrízisként értelmezi és jeleníti meg, a spekulatív tervezés, a design research és az építészet eszközkészletén keresztül. A kiállítótér három jól elkülönülő traktusát egy szűk, halványrózsaszínnel és kékkel megvilágított fehér drapériából kialakított folyosó tagolja. Az anyagra vetített színek lassan kavarognak, áramlanak, az oceanáriumok vagy tropikáriumok víz alatti üvegfolyosóit idézik. A kiállítótérben összesen hét installáció kapott helyet, melyek között találunk a gépi és természetes struktúrák összeolvasztására épülő objekteket, videó és hangmunkákat, acélstruktúrákra feszített textilműveket. A munkák jellemzően kutatásalapú projektekre épülnek. A víz társadalomformáló szerepét vizsgálják, a technológia, a geopolitikai-történeti folyamatok és az ember természetformáló erejének kritikájával. Központi szerepet kap a pavilonban az a szemléletmód, amely – a Velencei Biennálé teljes kurátori koncepciójára is jellemzően – az embert egy tág ökológiai-technológiai egész részeként tételezi, nem központi szereplőnek, hanem a totális rendszer egy ágensének tekinti. A pavilon célja, hogy a vizet mint egy új ökoszociális (természeti + társadalmi) paradigma alapelemeként képzelje el. A víz egyszerre a pavilonban megjelenő kutatás tárgya és elsődleges cselekvője.

Kurátorok: Eva Franch i Gilabert, Mireia Luzárraga és Alejandro Muiño – a Ramon Llull Intézet szervezésében

9. ´Geology Of Britannic Repair´ – a brit pavilon

Idén a Brit Pavilon gyarmati múltja bűntudatával kergetve nem, mint nemzeti pavilon jelent meg, hanem egy olyan pályázatot ítélt nyertesnek, amit angol kurátorok, tudósok, építészek és kenyai építészek közösen hoztak létre. A Kenya-UK kontingensen mozgó tárlat ezzel az összeolvadással nem csupán Kenyáról, hanem nagyléptékben a gyarmatosítás által érintett földrészek ökológiai, gazdasági válságáról akart képet adni. A pavilonban az építészet eszközként jelent meg a különböző globális válságok kezelésére, de vizuálisan nem agyonhivatkozott szövegdömpingként, szárazon tartott adatvizualizációként vagy tervrajz és maketthalmazként, hanem a művészet eszközeivel, installáció formájában, videóként, tárgyakként jelenítették meg. A pavilonra egységesség jellemző, gondosan figyeltek az anyaghűségre, lokális anyagok nyersen, saját természetükben, de kortárssá téve jelentek meg. A pavilon egy nagy össznépi munka, a kurátori csapat is számos, és a kiállított művészek, építészek és projektek száma is az.  A pavilon egyébként hiánypótló azzal, hogy egy afrikai országnak ad helyet, hisz a kontinens országainak nincs saját nemzeti pavilonja, illetve nagyon koncepicófüggően jelennek meg a Velencei Biennálékon.

Kurátorok: Owen Hopkins, Dr Kathryn Yusoff and Kabage Karanja, Stella Mutegi (Cave_bureau)

8. ´Considering Togo’s Architectural Heritage´ – a togói pavilon

Afrika reprezentációja különlegesen szűkös a Velencei Építészeti Biennálén. A Biennálékon való megjelenés bőven nincs arányban a kontinens lakosságszámával, területi kiterjedésével és kulturális sokszínűségével. Ebből a szempontból is kiemelendő Togo debütálása.

A kurátorok kimondottan konzervatív, egyszerű bemutatási módot választottak: vastag nemezanyagra kasírozott épületfotókat látunk. A nemezfelületek kötelekkel és falécekkel vannak rögzítve a kiállítótér gerendázatára. A vásznakat tradicionális togói cserépedények feszítik a földhöz. A kiállítás témája a Togo későmodern építészete 1960-tól. A nyugat-afrikai állam 1960-ban függetlenedett (korábban volt német, angol, majd francia gyarmat), a későmodern építészeti örökség tehát azért kiemelkedően jelentős, mert a modern Togói Köztársaság önállóságát jeleníti meg. A kiállítás egyik legfigyelemreméltóbb rétege a mára pusztuló későmodern örökség és a szintén napjainkban eltűnni látszó togói kézműves hagyományok egymáshoz érintése. A gyarmati modernizmusok kutatása az elmúlt két évtizedben az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó nemzetközi diskurzussá nőtte ki magát. Togo későmodern építészetének dokumentációja, a megmaradt épületállomány megőrzésére tett kísérletek is ebben a kontextusban értelmezhetők, azzal a specifikummal, hogy az inkább tárgyalt dél-amerikai és afrikai példákkal ellentétben, Togo esetében nem az európai elnyomás egy formanyelveként jelenik meg a modern építészet, hanem épp a függetlenség és az önálló modernizáció szimbólumaként.  

Kurátorok:  Studio NEiDA ( Jeanne Autran-Edorh és Fabiola Büchele)

7. ´A Matter of Radiance´ – az üzbég pavilon

Az üzbég pavilon kiállítása az 1987-ben épült Sun Heliocomplex kutatóintézet tudományos és kulturális jelentőségét vizsgálja kortárs perspektívából. Ennek során egyszerre hív gondolkodásra Üzbegisztán (és a volt keleti blokk) modern építészeti örökségéről, valamint kapcsolódik Carlo Ratti, a Biennálé főkurátorának témakiírásához. A Taskentben található, 22 emelet magas, napenergiát hasznosító létesítményt 10 700 tükör alkotja. Ezek a nap járását követve egy pontra fókuszálják a sugarakat, így lehetővé teszik különböző anyagok extrém – akár 3000 °C-os – hőmérsékleten történő tanulmányozását. (Ez a Nap felszíni hőmérsékletének közel felét jelenti.) A hidegháború idején megépült utópikus szovjet vízió egy olyan monumentális napkohó, mely máig szinte egyedülálló a világon: hasonló léptékű létesítmény rajta kívül csak egy létezik, Franciaországban. A kiállítás egyszerre ad betekintést a tudományos kutatóintézet mindennapjaiba, ideológiájába, technológiájába és abba, mindezt hogyan képezi le az építészet.

Kurátor: GRACE (Ekaterina Golovatyuk és Giacomo Cantoni)

6. ´Lares and Penates: On Building a Sense of Security in Architecture´ – a lengyel pavilon

Lares és Penates ókori római istenségek, háziszellemek, akiket együtt, egy szoborcsoportként szoktak ábrázolni. Ők voltak az otthon, a ház vagyonának, a család utódlásának védelmezői. Egy ókori római polgár családjával minden nap áldozott szentélyük előtt és imádkozott hozzájuk. A Lengyel Pavilon ezzel a szép ősi metaforával az építészet elsődleges és legősibb funkciójának, vagyis a biztonságnak a kérdését járja körbe. Persze, ezt a témát meg lehetne vizsgálni páthoszformulák nélkül is, egy jogszabályalapú, építési törvénykönyven keresztül értelmezhető, biztonságtechnikán át szűrt kutatás elvégzésével, de a kurátorok ezzel szemben a ikonográfia kortárs lehetőségeit vizsgálták, vegyítve az építészethez kötődő ősi és paraszti rítusokkal. Így jelennek meg oltárba rendezve a különböző épületgépészeti piktogramok, vagy lesz helye a szentsarokban egy poroltónak. A mi régiónk, de főleg a Balkán folklórja és hiedelemvilága burjánzik a különböző házszentelő, házépítő, védelmező rítusoktól és mágiáktól. A Lengyel Pavilon ezekből állít össze egy gyűjtést, főleg a legismertebbekről, mint az építőáldozat, vagy a házi szellem. A magyar hiedelemvilágban is vannak ennek párhuzamai, mint levágott kakas küszöb alá ásása, vagy pénz elhelyezése az épülő alap négy sarkába, amiket a pavilonban is láthatunk. A pavilon mindezt installációkkal, szobrokkal, főleg a képzőművészet eszközeivel mutatja be. A kiállítás vizuálisan és tartalmilag is az építészet, képzőművészet, társadalomtudományok és néprajz közötti izgalmas határokon mozog. A kiállító művészek Krzysztof Maniak, Katarzyna Przezwańska és Maciej Siuda.

Kurátor: Aleksandra Kędziorek

5. ´Human Scale´– a román pavilon

‘Utópia, mint eszköz’ – ez a felvetés köti össze az idei román pavilon kiállításának szerteágazó szálakon futó anyagát. A tér központjában a román építészet 20. századának ideológia hullámvasútjának építészeti reprezentációi – a két háború közötti optimista modernista projektek, a második világháború utáni szocreál tervrajzok, a ‘80-as évek totalitárius rezsimje elleni lázadó víziók stb. – vannak bemutatva. A tárlatot Vlad Nancă képzőművész nagyléptékű embersziluettjei keretezik, melyek az építészeti ábrázolásban használatos léptékhelyes emberalakokból inspirálódtak. A kiállított munkák esztétikailag egységes, fémszerkezetekre rögzített prezentációjáért a Muromuro Studio tervezői feleltek. A kiállítás fontos érdeme az izgalmas elméleti keretezés, mely a 16. és 18. század között készült kartográfiai rajzokon, spekulatív projekteken és tartalmas szöveges elemzéseken keresztül mutat rá a reprezentációkban rejlő kommunikációs lehetőségekre, kitapintva, hogy az építészeti munkák szimbolikus és érzelmi üzenetek közvetítésén kersztül, hogyan kapcsolódnak rá a társadalmi képzeletre.

Kurátor: Cosmina Goagea

4. ´Heatwave´ – a bahraini pavilon

Az idei évben Bahrein pavilonja nyerte el a legjobb nemzeti részvételért járó Aranyoroszlán díjat. Az első benyomásra nyomasztó installáció egy olyan, helyi viszonyokból kiinduló javaslatot mutat be, mely a globális extrém hőhullámokra reagál: az eredmény egy egész kiállítótérre kiterjedő, moduláris hűtőmennyezet. A függesztett, acélrácsos mennyezetet egy központi oszlop tartja, alatta homokzsákokkal, amelyek lehetőséget adnak a pihenésre és hűsölésre – kiszakadva a Biennálé impulzusai közül. A kiállított rendszer ténylegesen megvalósítható, olyan passzív hűtési stratégia, ami egy geotermikus kút és egy napelemes kémény segítségével a talaj állandó, hűvös hőmérsékletét sugározza le a mennyezeten keresztül a térbe, ahol tartózkodunk. Mivel az Arzenale padlóját nem lehetett kiásni, a helyszíni 1:1-es modell esetében ezt mechanikus szellőzéssel oldották meg. A kiállítás külön figyelmet fordít az extrém hőmérsékleten dolgozó munkavállalók – például építőmunkások – munkakörülményeinek humanizálására, koncepció ugyanakkor közterületek hűtésére is alkalmas.

Kurátor: Andrea Faraguna

3. ´Agency for Better Living´ – az osztrák pavilon

Hogyan élhetnénk jobban? Az Osztrák Pavilon arra vállalkozik, hogy bemutassa Bécs és Róma városának a lakhatási válságra adott, élesen elkülönböző reakcióit, megoldási javaslatait. Bécs esetében egy felülről irányított, tudatos politikai projektről beszélhetünk, melyet az első világháború utáni szocialista városvezetés indított útjára, és az azóta eltelt időszakban is folyamatosan alakul; Róma városában ezzel szemben az alulról szervezett mozgalmi kultúrát érdemes mélyebben megvizsgálni és bemutatni. A pavilon a megfizethető lakhatásért való küzdelem olykor frusztráló, máskor felszabadító folyamatát tárja fel részleteiben. A kiállítás célja, hogy párbeszédet indukáljon a városfejlesztés során érintettek – lakosok, várostervezők, politikusok, kivitelezők stb. – között, hogy közösen legyünk képesek elképzelni egy nyitott, megfizethető és klímabarát utópiát. A pavilon szimmetrikus épületének két terme a két város eltérő múltjába és jelenébe, megküzdési stratégiáiba enged betekintést, videós, fotós és diagramatikus munkákon keresztül.

Kurátorok: Sabine Pollak, Michael Obrist és Lorenzo Romito

2. “Opera aperta" – a vatikáni pavilon

A vatikáni pavilon társalkotói a biennálé trendjeivel szemben, azokkal karakteresen ellentétes hangvételű hozzáállást választottak. Lemondva valamilyen technológiai innováció bemutatásáról, a látogatók információval való bombázásáról, lenyűgöző installációk felállításáról, vagy a kapitalizmus igazságtalanságainak bűntudatából táplálkozó felsőközéposztálybeli jóemberkedésről, egyetlen célt állítottak maguk elé: egy majd’ ezeréves épület szikár térstruktúrájának megünneplését. A barcelonai MAIO és a mexikóvárosi Tatiana Bilbao ESTUDIO építészei által megalkotott vizuális koncepció részeként egy lepellel burkolt és sárgával megvilágított állványrendszer ellenpontozza a gazdag történelmű és díszítettségű épületet. Az ellenkulturális projekt lényege, hogy teret szorítson kortárs rítusok számára: kávéfőzéstől kezdve, modern és klasszikus zenei programokon keresztül, ünnepi lakomákon át, kísérleti műemlékvédelmi beavatkozásokig. Az 1171 óta folyamatosan változó funkciójú (templom, kórház, óvoda stb.) épület innentől – a biennálé jómódú vendégein túl – a helyi lakosok számára szolgál otthonként: az üres szobákat a velencei zeneiskola tanulói használhatják gyakorlásra, egy szövetkezet által működtetett közösségi asztalnál hátrányos helyzetűeknek tálalnak fel ebédet. Az építészet a pavilon esetén megmarad hagyományos rendeltetésénél: nem kíván versenyezni más médiumokkal, helyette sokféle belakásra alkalmas néma tartályként szolgál az ott rendezett rítusoknak. Benne demokratikus és szolidáris közösségek szerveznek eseményeket, míg az elkövetkezendő években, a biennálé ideje alatt, lassú, közösségi folyamat részeként újulnak fel a jelenleg romos terek.

Kurátorok: Marina Otero Verzier, Giovanna Zabotti

1. ´Unraveling: New Spaces – a szerb pavilon

Egyszerre lehengerlő térkompozíció, óriási egybefüggő struktúra és részletgazdag puha természetes szövetrengeteg. A szerb pavilon mérnöki, textiltervezői és képzőművészeti kompozíció, amely esetlegességről, tervezettségről, emberről és technológiáról valamint az időről szól. Az építészeti tér lassú időbeli dekonstrukciójára vállalkozik, melynek során az anyagot és annak megmunkákását állítja a középpontba. A pavilonba lépve egy 10-12 méteres gyapjúhálóba lépünk, a falakon pedig apró fa rokkákat látunk. A pavilon külső homlokzatán kötelekről lelógatott apró fekete tallérok lógnak, napelemek. Ezek hajtják a rokkákat, amelyek eltérő sebességgel, apró, alig látható forgó mozdulatokkal tekerik a textilstruktúra fonalait. A biennálé finisszázsára a kiállítás lebomlik, a tér visszavedlik eredeti állapotába, a pavilon kiürül. A különböző textilrétegeket összekötő apró fém klipszek maradnak csupán a földön szétszóródva, amelyek kiesnek a folyamat során az egész lebegő térrendszerből. A megformált tér újra anyaggá válik; ugyanazzá a 120 gyapjúköteggé, amelyet két hónapon keresztül kötöttek kézzel a szerb textilművészek. 

A bajai születésű Rajko Tomović 1963-ban tervezte meg az első biomechanikus kezet. A robotika és a szerb tudományos élet történetének egyaránt mérföldköve a Belgrade Hand, az első olyan mechanikus implantátum, amely képes volt hatékonyan imitálni a természetes emberi kéz mozgásait, ezzel kitágítva a robotika egészségügyi felhasználási lehetőségeit. A szerb pavilon szellemi kiindulópontja a Belgrade Hand. Egy olyan mesterséges eszköz, amely a kézmozgást hivatott helyettesíteni. A pavilont átszövő gyapjústruktúrát összesen két hónapig kötöttek kézzel textilművészek. A szövésmintát, így a végső térstruktúrát is algoritmusokkal generálták. Az emberi munka és a gépi tevékenység oldódik össze egy folyamatosan bomló, állandóan és mégis alig észrevehetően mozgó térben, amely fokozatosan felszámolja önmagát.

A gyapjú esése, illata, a kuszasága és lelógatott struktúra puhasága esetleges benyomást kelt, látszólag egy nem tervezett, mégis emberközeli befogadó teret teremt. A tér átalakulása, mozgása és változása nem látszik, csak akkor, ha az ember követi a szövésmintát és felfedezi, hogy épp milyen ponton bomlik meg, mely szálakat tekerik a falra szerelt rokkák. A szerb pavilon az építészeti térről gondolkozik. Egy felxibilis rendszerként képzeli el, amelynek van időbeli kiterjedése, amely képes felbomlani és újraépülni. Emberi és technológiai hibridként kezeli, amelyben az anyagszerűség, az anyagot megmunkáló kéz és a gépi struktúrák összeolvadnak. Olyan technoutópista munka, melynek alapgesztusa a textilszövő művészkollektíva kézmozdulata.

Kurátor: Slobodan Jović

+1 ´There is Nothing to See Here´– a magyar pavilon

A magyar pavilon, bár nem került bele a közös top 10 listánkba, mindannyiunk számára különösen érdekes volt. Mivel a fenti lista szerzőinek véleménye jelentősen eltér a magyar pavilonról, valamint szeretnénk elkerülni az idegenszívűség látszatát (Építészfórum néhány támogatóját megőrzendő), hamarosan bővebb kritikával jelentkezünk róla. 

Borenich Levente & Böröndy Júlia & Őze Sándor & Zsoldos Anna