Programok

Stadiont vagy fedelet?

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Stadiont vagy fedelet?
Programok

Stadiont vagy fedelet?

2013.12.10. 13:11

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Helyszín:
OSA Archivum

Esemény kezdete:
2013.12.17. 13:00
Esemény vége:
2013.12.17. 16:30

Stadiont vagy fedelet? címmel rendez gyorskonferenciát az OSA Archívum december 17-én.

Az OSA Archívum, amely nem költségvetési forrásból gazdálkodik, és így más intézményeknél biztonságosabb körülmények között működik, a tél beköszöntével, minden évben segíteni igyekszik a fedél nélkül élő embereknek. Gyűjtöttünk több ezer hálózsákot külföldi hadseregektől, rendeztünk árveréseket, de mind nehezebb körülmények között, mind kevesebb pénzt sikerült eljuttatnunk a nélkülözőkhöz. Ez évben pénz helyett, megvalósítható, hosszú távra, emberhez méltó megoldást kínáló terveket próbálunk összegyűjteni. Nem a pénzt sajnáljuk, de az általunk összegyűjtött anyagi segítség édes kevés. Tennünk kell valamit, hiszen nem maradhatunk tétlenül, amikor a kormány bűnözőnek tekinti a szegényeket, a hajlék nélkülieket, amikor a kormányzat legfontosabb célja, hogy eltüntesse a hajléktalanokat az úri közönség szeme elől.

A Költségvetési Felelősségi Intézetnek, az OSA kérésére elkészített tanulmányából tudható, hogy a kormány, a hajléktalanok ellátására fordított összeg többszörösét költi és tervezi költeni az elkövetkezendő években labdarúgó stadionok építésére. Ez a felismerés vezetett minket arra, hogy konferenciát rendezzünk arról: miképpen lehetne a stadionokra elköltött adófizetői pénzből, hosszú távon megoldást találni a budapesti hajléktalanok méltatlan és áldatlan helyzetére. Nem utópiákat várunk, nem irreális álmokat, hanem azt, hogy hazai és külföldi tapasztalok alapján reális terveket vázoljanak fel a szakértő előadók arról: miképpen lehet(ne) a labdarúgó stadionokra szánt adófizetői pénzt a hajléktalanok gondjainak hosszú távú megoldására fordítani. A konferencia előadói csak annyi pénzzel számolhatnak terveikben, amennyit a kormány a stadionok építésére és fenntartására szán a mi pénzünkből. Realista és komoly megoldási javaslatokat szeretnénk, bár nincsenek illúzióink: nem gondoljuk egyetlen pillanatra sem, hogy a szakértők érvei vagy az emberiességi megfontolások megváltoztatják a kormányzati akaratot. A hideg és az embertelen intézkedések közepette mégsem tehetünk mást, mint keresni a megoldást.

Karácsony előtt, december 17-én, konferenciát rendezünk, amelyre várjuk az érintettek, a hozzáértők, a segíteni tudó, realista szakértők közreműködését. A párbeszéd reményében, a rendezvényre meghívjuk a kormány és a város embereit is.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Gyorskonferencia
OSA Archívum
1051 Budapest, Arany János u. 32.
2013. december 17.

14.00-14.10
Köszöntő RÉV István OSA Archívum
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
14.10-14.25
Ügyek, melyekhez mindenki ért VECSEI Miklós Máltai Szeretetszolgálat
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
14.25-14.40
Számok, számok, számok… GYŐRI Péter BMSZKI
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
14.40-14.55
Szociális lakásügynökségek–egy innovatív megoldás HEGEDÜS József Városkutatás Kft.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
14.55-15.10
Lakhatási szegénység FEHÉR Kata és PINTÉR Ádám Szociális Építőtábor Egyesület
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
15.10-15.30 KÉRDÉSEK / VÁLASZOK
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
15.30-15.45
A housing first, azaz az elsőként lakhatást szemléletről FEHÉR Boróka BMSZKI
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
15.45-16.00
Prevenció, támogatott lakhatás és housing first a gyakorlatban KARDOS Ádám
Magyar Vöröskereszt Zalaegerszeg
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
16.15-16.30
Lakhatást, ne zaklatást! Kívánatos lakhatási megoldások a hajléktalan emberek
szemszögéből – 1. rész CSUHAI Ágnes A Város Mindenkié
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
16.30-16.45
Lakhatást, ne zaklatást! Kívánatos lakhatási megoldások a hajléktalan emberek
szemszögéből – 2.rész PAP János A Város Mindenkié
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
16.45-17.00
Magyarország gólhelyzetben – 8:1 RÁKOS András
Oltalom Karitatív Egyesület - Oltalom Sportegyesületet
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
17.00-17.30 KÉRDÉSEK / VÁLASZOK
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.