Közélet, hírek

Skardelli György tervezi az új Puskás Ferenc Stadiont

2013.08.30. 08:25

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Skardelli György

Vélemények:
8

Dosszié:

A beruházásért felelős Nemzeti Sportközpontok (NSK) aláírta a szerződést a Közti Zrt.-vel az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére. A különleges, “stadion a stadionban" koncepció szerint felépülő létesítmény első látványtervei már ősszel elkészülhetnek.

“Egy újabb nagyon fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy felépüljön Magyarország új nemzeti stadionja" – mondta Vígh László kormánybiztos az MTI-nek a szerződéskötés után. “A beruházás nemcsak a labdarúgás, hanem a magyar sport, sőt az egész ország szempontjából kiemelkedő fontosságú. Egy olyan korszerű, multifunkcionális létesítmény terveinek elkészítésére szerződtünk most, amelyiknek reményeink szerint az egész világ a csodájára jár majd, és a legrangosabb sport-, kulturális, illetve szabadidős események otthona lehet."

A Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló új Puskás Ferenc Stadion tervezésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás végeztével az NSK az egykori Népstadion eredeti terveit készítő Középülettervező Vállalat jogutódjával, a Közti Zrt-vel kötött szerződést. A megállapodás értelmében a tervezőnek egy olyan – az egész világon különlegesnek számító – multifunkcionális létesítmény terveit kell elkészítenie, amely megfelel a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) feltételeinek, és a labdarúgás mellett szinte az összes olimpiai sikersportágat szolgálja majd. A “stadion a stadionban" megoldással épülő létesítmény tervezése nagyjából egy évig tart, az első látványtervek már idén ősszel elkészülnek.

Vígh László hozzátette: folyamatos munkakapcsolatban áll a FIFA és az UEFA szakértőivel azért, hogy a létesítmény az összes nemzetközi előírásnak megfeleljen.

Az új Puskás Ferenc Stadion körül – a kormány döntése értelmében – egy modern sportpark épül fel. A Nemzeti Olimpiai Központ részeként a Millenáris Velodrome kerékpárospálya is megújul, ennek tervezésére hamarosan nyílt nemzetközi építészeti tervpályázatot ír ki az NSK.

forrás: Nemzeti Sportközpontok

 

 

Vélemények (8)
vbencus
2013.10.17.
12:36

szerintem ez a jelenség több, mint figyelemreméltó:

http://www.napi.hu/ingatlan/ketmilliardert_tervezik_a_puskas_stadiont.563960.html

érdekes értelmezése a jogutódlásnak.Hogy lehet ekkora csönd?Ennnyire elszálltak az ingerküszöbök? :o(

vb.

Pákozdi Imre
2013.10.17.
14:28

@vbencus: Mi mellett érvel, vbencus? Mert kétmilliárd forint tervezési díj egy 70-90 milliárdos beruházás esetén szerintem nem túl sok.

vbencus
2013.10.29.
11:40

@Pákozdi Imre: Felvetésem a szerzői jog utódlás és fialtatás igencsak érdekes értelmezésére és hasznosítására irányul.

Pákozdi Imre
2013.10.29.
11:53

@vbencus: Itt az érdem és a jog szerencsésen egybeesik. Egy karakán építész és csapata ellentmondott a nyilvánvaló őrültségnek (a kétstadionos kiírásnak), ezzel nyert - nem mellesleg, bravó, hivatalok - és szinte ingyen (!) beviszi a szerzői jogokat a projektbe. Mert, ismétlem: a kettő milliárd forint tervezési díj egy 70-90 milliárdos beruházás esetén kb. a teljes összeg mindössze 2,5%-a.

vbencus
2013.11.01.
20:23

@Pákozdi Imre: Nem ugyanarról beszélünk, nem szeretném túlragozni. 

Cserébe viszont én nem értem az ellenterv felmagasztalását, pontosabban egyetértenék, ha nem lett volna a 2006-os pályázat, ahol mindenki a stadion a stadionban elv mentén gondolkodott, miért kell / lehet úgy tenni, mintha ez nem lett volna?

Pákozdi Imre
2013.11.01.
23:19

@vbencus: "Cserébe" én meg ezt nem értem, mármint ugyanazt, amit Ön. Akkoriban még nem követtem az építész szakma eseményeit, az építészfórumot meg végképp nem. Azóta, elnézve a pályázatok sorát, azok megítélését, megismétlését, eredményeik negligálását, közzétételük anomáliáit, az összefonódásokat, hát... nem irigylem magukat. Mindezek hatására a légpárnán a csillagok közt lépdelő építész-mívesművész-mesterek (nagy)képe lassan átalakul bennem a rögvalósággal tapadó kapcsolatot tartó bozótharcosok sárral maszatolt arcú portréjává. 

Az igazság pedig valószínűleg a fenti két szélsőség között van. Vargha Mihály mondta, talán húsz nappal tragikus halála előtt, hogy a tervező építész lényegében hadvezér, karddal, csapattal, munícióval. Aki pedig erre alkalmatlan, ne tervezzen és ne pályázzon. Bocsánat, de azt hiszem, ez az igazság.

Garay Klára
2013.10.09.
14:38

Természetesen előzetes egyeztetések nélkül, a lakosság megkérdezése nélkül. Annak az apróságnak figyelembe vétele nélkül, hogy 5 múzeum és egyéb szamárságok épülnek tőle 1 km-re a Városligetbe. A lakosság megfullad, rendezvények esetén már most sem lehet sem itt élni, sem közlekedni.

Valaki végig gondolta, hogy a Hungária krt mentén van kb 10 km-en belül a Fradi pálya, a Stadionok, a Sportcsarnok és a Városligetben lévő és oda építendő intézmények!!!!!!!!!

Szerintem a nyári hőségben kitágult Zugló!

 

Pákozdi Imre
2013.10.09.
20:53

@Garay Klára: Kedves Garay Klára, Ön talán nem követte a pályázatokat. Skardelli építész úr volt az egyetlen, aki szembement az őrült kiírással, a "két stadion egymás mellett" elvvel, amit valamelyik nyavalyás, ostoba mameluk, állítólag Orbán Viktor ajkáról vélt leolvasni, útmutatásul... 

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A SZENTENDREI SKANZEN // Egy hely + Építészfórum

2023.06.07. 10:51
9

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

Nézőpontok/Történet

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk