Eltűnő sportpályák a Balaton-parton – az egykori sportliget Almádiban

A Balaton-part  20. századi életében több sportnak, köztük sokáig a labdarúgásnak is kitüntetett szerep jutott. Bár a régi idők "hátsó füves" pályáit már sok helyütt elfeledték, és a gaz is felverte a gyepet, a futballpályák és a sporttelepek sorsa a mai napig összekapcsolódik a települések építészeti-urbanisztikai változásaival. 

A vízparti területek felértékelődésével és intenzív beépítésével a Balaton-parti sportpályák helyzete is kérdésessé válik. Ezzel párhuzamosan a helyi társadalmak is jelentős átalakuláson mennek keresztül, ami sok esetben a futballcsapatok megszűnését eredményezi. A funkciójukat vesztett sportpályák ugyanakkor a településtörténet lenyomatai, amelyek közösségi hasznosításában számos lehetőség rejlik.

Az elmúlt hónapokban a Balaton-felvidékre érkezett a Hátsó füves futballmentő túra riportsorozata. A Csillag Péter sportújságíró által vezetett projekt célja az egyre inkább eltűnő vidéki futballkultúra emlékeinek feldolgozása. A projekt hatása azonban messze túlmutat a futballkultúra feltárásán. A felhagyott, gazos vidéki futballpályák és az egykori öltözők mélyén fellelhető tárgyi emlékeken túl a riportsorozat a vidék társadalmi átalakulásáról is beszámol. A Balaton-felvidéki riportok esetében ezt a szociográfiai tónust a kutatásba bevont Törő Balázs néprajzkutató, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársa is segítette. A kutatásból 2026 elején fog kiállítás nyílni a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.

Ahogy a balatoni fürdőkultúra bölcsője Füred volt, úgy sokakban felmerült a gyanú, hogy a futball is Füredről indulhatott el Magyarországon, ráadásul szorosan összekapcsolódhatott a vitorlássport elterjedésével. Erre utalnak a bevezetőben Burka Tibortól, a füredi labdarúgás kutatójától idézett sorok. E kérdést a Hátsó füves projekt is részletesen vizsgálta.

Az első hajógyárat ugyanis az angol Richard Young építette fel Füreden, és feltételezések szerint az ő munkásai hozhatták be a labdajátékot, amelybe később a helybeliek is bekapcsolódtak. Az erre vonatkozó feltételezéseket ugyanakkor a Hátsó füves projekt alapos helytörténeti vizsgálata revízió alá vette és számos ponton kiegészítette. A futballpályák településszerkezeti vándorlására azonban érdekes példa lehet Füred, ahol az első focipálya még a település közepén, a nemrég elkészült konferenciaközpont és parkolóház helyén terült el. A futballpályák áthelyezése is jól illusztrálja az egyes települések történetét és településszerkezeti fejlődését.

A Hátsó füves Balaton-felvidéki kutatásában a Káli-medence, a Tapolcai-medence és a Balaton-parti települések futballpályáit járták végig. Bemutatták a helyi összefogásra példát mutató Monostorapáti csapatát, az átalakuló Káptalantóti helyét kereső futballkultúráját, a peremartoni gyártelep egykori futballcsapatát. A faluszéli pályák közül többet mára felvert a gaz, és lassan már csak régészeti beavatkozással lehet feltárni az egykori nyomokat. Ugyanakkor vannak életerős közösségek is, ahol a születések száma lehetővé teszi az utánpótlás és a felnőtt csapat aktív működését. Ezek közül érdemes Szentantalfa példáját kiemelni, amely más települések korfájához képest is kifejezetten fiatalnak számít. A kutatás csak Nivegy-völgyi modellként írja le, amely a sporton túl a vidék megújulására is példa lehet.

A Hátsó füves riportsorozat számos, a települések térbeli szerkezetét, közösségi tereit érintő kérdést felvet, ezért érdemes építészeti-urbanisztikai szempontból is értékelni az átalakulás tapasztalatait. Miközben a háttértelepüléseken egyre inkább eltűnnek a futballpályák, a tóparti települések központjában viszont felértékelődnek ezek a területek – ingatlanfejlesztési szempontból. A pályák, bár nem tekinthetőek komplex vegetációval bíró zöldfelületnek, mégis jelentősen hozzájárulnak a tópart beépítési sűrűségének lazításához, a sporton túl pedig számos közösségi esemény helyszíneként szolgálnak. Épp ezért érdemes átnézni a tóparti sportpályák építészeti-településszerkezeti örökségét, és felhívni a figyelmet a településfejlesztési törekvések problémáira.

A Balaton-parti települések sportpályái közül több helyen jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években, ezek a fejlesztések azonban a pályák áthelyezésével is együttjártak. A települések központjában, a vízpart közelében fekvő pályák a nyaralóhelyek összetett társadalmának találkozóhelyeként is szolgáltak. A futballmérkőzések fontos helyi események még ma is, emellett hétközben a helyi fiatalok az ott nyaraló gyerekekkel együtt focizhattak a pályákon.

A központi helyzetben lévő futballpályák helyzetére a déli parton Balatonszemes esete mutat ma is aktív példát. Balatonszemesen a település középpontját a futballpálya foglalja el. A vasútállomás és a vízpart közötti terület sokáig nem épült be, a vízparti üdülőtelepek a központtól keletre és nyugatra alakultak ki, a kikötő és az egykori Vigadó klubház közti terület azonban üres maradt. A terület alkalmassá vált a sportpálya elhelyezésére, a vízparton pedig a szocializmusban faházas kemping létesült.

A település centrumában fekvő pálya igazi társadalmi találkozóhelyé vált. Ha nem volt épp edzés vagy mérkőzés, a nyaralótelepek fiataljai a helyi fiatalokkal együtt sötétedésig rúgták a labdát. Sőt, sok esetben nemzetközi mérkőzések is létrejöttek, amikor a szemközti kempingből német holland vagy épp lengyel családok is csatlakoztak.

A település centrumában a pálya azonban ingatlanfejlesztési szempontból is értékes helyen fekszik, ezt mutatja a szemközti Lidó kemping és az egykori Vigadó helyének intenzív apartmanházas beépítése.  Épp ezért már többször felmerült a sportpálya áthelyezésének a gondolata. A központtól távolabb, a 7-es úton túl már ki is alakítottak egy területet, de a közösségi igénye miatt egyelőre nem vitték át a sporttevékenységet.

Hasonló helyzetben van az északi parton Révfülöp futballpályája. A közvetlenül a tópart mellett fekvő pálya páratlan kilátást nyújt a nézők számára. Ennek ellenére a sport településképi helyzete elég rendezetlen, az öltözőket leselejtezett faházakban oldják meg. A faházak korábban iskolaként is szolgáltak.

A Balaton-parti futballpályák történetének másik típusa az áthelyezett pályák esete. Az egykoron a település központjában fekvő, felértékelődő területen fekvő sportpályákat, ahol volt rá pénzügyi lehetőség, a települések peremére helyezték át. Így jött létre új sportközpont például Tihanyban. A Belső-tó partján festői környezetben még ma is állnak a kapufák. A természetvédelmi és turisztikai környezetből a pályát kiemelték és a temető mellé, a főút feletti hegyoldalba helyezték át. A pályához új klubépület is készült. A funkció és a települési környezet kapcsolatát nem éppen sportos karakterrel, kissé romantikus formában fogalmazták meg.

Balatonalmádiban az egykori sporttelepet a „központi parkban" helyezte el az 1958-as első Balatonkörnyéki Regionális Terv. A „Sportliget" – ahogy a településrendezési terv megnevezte – a központi strand nyugati oldalán a vasút és a vízpart közötti területen kapott helyet.

A településfejlesztési koncepciót Tiry György készítette el. A fejlesztés első üteme még csak a strand és a park közötti terület rendezésre összpontosított, a sportpályákat nem érintette. A háború előtt már kialakult történeti parkot, sétányt és strandfürdőt – amelyekről a sorozat korábbi epizódjában már írtam – új szolgáltatásokkal bővítette. A regionális terv gondosan megkomponálta a hétvégente a városból megérkező strandolók életét:

Az almádi strandon ekkoriban tutajszínház is működött, amelyről számos archív felvétel elérhető, továbbá a központi park új bazársoráról is fellelhetőek a korabeli fotók. Sajnos ezek az egyszerű, ugyanakkor gondosan formált épületek ma már nem állnak, helyüket a park eseményeit időszakosan kiszolgáló jellegtelen mobil pavilonok vették át.

A hatvanas évek első felében azonban már nemcsak a turisták, de az állandó lakosság területhasználati igényeit is figyelembe vették a központi park további fejlesztéseinél. A központi park folytatásaként a még rendezetlen, nyugati irányú terület bevonására nyílt lehetőség: „A moteltől délre a mai sportpálya helyén kerül kialakításra a sportliget, amely egy előírásos sportpályát, öltözőkkel kombinált lelátót, tenisz- és röplabdapályákat tartalmaz."[4]

A vasút és vízpart közé ékelődő sportliget két oldalán a Turistaszálló és a sorházas nyaralókat rejtő Lottótelep kapott helyet. A ma is működő Lottótelepről már szintén volt szó a sorozatban, a Turistaszállót azonban épp az elmúlt évben bontották el, helyén többszintes apartmanházak épülnek. A turisták számára egyszerű, olcsó szálláshelyet biztosító egykori szálló terveit szintén Tiry György készítette el. A korabeli publikáció rövid műleírása is az épület egyszerű szerkezeti kialakítását és későbbi bővíthetőségét emeli ki:

Az építkezés árnyékában még ma is fellelhető a sportpálya és az klubház, bár ma már nem használják a területet. A vízparti sporttelep ugyanis a páratlan panoráma ellenére folyamatosan küzdött a pálya vizesedésével. 2020-ban új sporttelepet építettek a település másik oldalán, Budatava településrészen. Ma már ezt az új sportkomplexumot használják a csapatok. A vízparti terület hasznosítására több terv is felmerült, többek közt egy új vitorláskikötő víziója is megfogalmazódott.

A szezonális üdülőhelyeken ugyanakkor épp a sport lehetne a négyévszakosság záloga. A téli időszakban – mivel a Balaton befagyására már nem mutatkozik esély – több településen ideiglenes műjégpályát építenek fel strandokon vagy a településközpontban. Az egyre látványosabb ideiglenes pályák elhelyezése, kiszolgálása számos helyen rámutat a települési térhasználat ellentmondásaira. A tóparti sporttelepek jövőképének újragondolása ugyanakkor a beépítés helyett a zöldfelületi rendszerbe való integrációt és a közösségi sportolás térbeli kereteinek fejlesztését is szolgálhatná. Érdemes lenne az egykori futballpályákat zöldfelületként fejleszteni: beépítés helyett fásítani és valódi sportligetet kialakítani, ahol a társadalom számára lehetőség nyílik a közösségi sporttevékenységekre.

Wettstein Domonkos

[1] A kötetet idézi a Hátsó füves projekt: https://hatsofuves.nemzetisport.hu/football-a-balaton-partjan
[2] Tiry György: Balatonalmádi, fejlesztési koncepció műleírása, 1958. Forrás: Magyar Építőművészet 1958 / 4-5, 147-149.
[3] Tiry György: Balatonalmádi, fejlesztési koncepció műleírása, 1958. Forrás: Magyar Építőművészet 1958 / 4-5, 147-149.
[4] Tiry György: Balatonalmádi, fejlesztési koncepció műleírása, 1958. Forrás: Magyar Építőművészet 1958 / 4-5, 147-149.
[5] Tiry György: Turistaszálló Balatonalmádiban. Magyar Építőművészet 12 (1963) 5, 56.

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalom:
Farkas Tibor: Beszámoló a Balatonfejlesztés hatéves munkájáról. Magyar Építőművészet 12 (1963) 5.
Tiry György: Balatonalmádi, fejlesztési koncepció műleírása, 1958. Forrás: Magyar Építőművészet 1958 / 4-5, 147-149.
A Hátsó füves projektről bővebben: https://hatsofuves.nemzetisport.hu

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik: ­
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.

Szerk.: Winkler Márk