Nézőpontok/Vélemény

A MÉK és a MÉSZ is kiáll a budavári, egykori Diplomata-ház védelme mellett

1/1

Forrás:MMA, mmakademia.hu

Hirdetés
?>
Forrás:MMA, mmakademia.hu
1/1

Forrás:MMA, mmakademia.hu

A MÉK és a MÉSZ is kiáll a budavári, egykori Diplomata-ház védelme mellett
Nézőpontok/Vélemény

A MÉK és a MÉSZ is kiáll a budavári, egykori Diplomata-ház védelme mellett

2021.11.05. 16:50

Október 19-én adta hírül a 24.hu, hogy a Mátyás-templommal szemben álló, Jánossy György és Laczkovics László tervezte egykori "Diplomata-ház" átalakul és tudományos konferenciaközpontot hoznak létre benne. Az 1970-es években épült, jelentős alkotás értékei mellett mind a Magyar Építész Kamara, mind a Magyar Építőművészek Szövetsége kiáll.

A Budai Várban, a Mátyás templommal szemben, a Szentháromság tér 7-8. számú telken, Buda ostromában megsérült, majd később lebontott épületek helyére Jánossy György és Laczkovics László tervei alapján 1971 és 1981 között diplomata lakóház épült. Az épület a 70-es évek kiemelkedő építészeti alkotása, példamutató módon oldja meg kortárs, és egyben időtálló építészeti eszközökkel a környezethez való illeszkedést.

Az épület építészeti értéke egyértelmű és elvitathatatlan, éppen ezért az épület védelme és megőrzése közös felelőssége mind az építészeknek, mind a döntéshozóknak, mind pedig a jelenkori társadalmunknak.

A Magyar Építész Kamara Elnökségének egyhangú meggyőződése, hogy a várnegyed egyik legkiválóbb foghíjbeépítésének elbontásával a 2. világháborút követő magyar építészettörténet egy jelentős alkotását veszítené el.

Annak érdekében hogy a pusztulás, pusztítás sem most, sem a későbbiekben ne fenyegethesse az épületet, javasoljuk annak helyi védelem alá helyezését, és ennek segítségével megőrzését az utókornak, mint a 70-es évek magyar építészetének egyik jeles alkotását! - írta hivatalos közelményként a Magyar Építész Kamara.

A Magyar Építőművészek Szövetsége Facebook posztban állt ki a vélemény mellett. Elnökségi ülésén egyhangú határozatot fogadtak el arra vonatkozóan, hogy egyetértéssel csatlakoznak a Magyar Építész Kamara elnökségének állásfoglalásához és mindenben támogatják azt, hogy a Budapest, I. kerület Szentháromság tér 4-5. alatti épület helyi védelem alá kerüljön, és vitathatatlan építészeti értékei megmaradjanak az utókor számára.

 

Szerk.: Pleskovics Viola

Vélemények (2)
Reki
2021.11.08.
13:31

Teljesen egyetértek J Lászlóval. A "Diplomata ház", bár valóban nem olyan rettenet, mint a nemrég lebontott teherelosztó várnegyedbe egyáltalán nem illő, környezetromboló épülete, de mégsem a legjobb foghíjbeépítés mintapéldája. Nem tudom mi a szándék vele, de ha a Teherelosztó példája szerint lebontják, és a helyére visszaépítik az eredetileg itt álló épületet, vagy legalább is a várnegyedbe jobban illő, a környező házakhoz jobban illő épületet emelnek, sokkal jobban járnánk vele.

J Laszló
2021.11.05.
21:29

Bátran állíthatom, hogy sok építész most nem meri felvállalni a véleményét, hogy meghatározó és megmondó emberek ne bélyegezzék meg és esetleg ne lehetetlenítsék el, ezért elmondom én. 1920 után a történelmi helyeinknek, műemlékeinknek és épített értékeinknek csak a töredéke maradt a miénk. A második világháború után pedig ahelyett, hogy a bombák ütötte sebeket bekötözték volna, – ahogy tették ezt Varsóban, Münchenben, Rothenburg ob der Tauber-ben, Gdanskban, később Drezdában, és hosszan lehetne még sorolni –, nálunk nemhogy újraépítették volna a szép, és történelmi épületeinket, ehelyett legtöbbször odaépítettek valami oda nem illő stílustalan förtelmet. Sőt, lebontották a menthetőt és a későbbiekben lebontották az épet is, hogy helyette valami oda nem illő stílustalan förtelmet építsenek. Nem maradt egy ép városunk se, és legtöbbje nem a bombák miatt járt így. Bármelyik városunkban járunk, alig maradt egy ép utca, amit ne törne meg legalább egy, a múltat végképp eltörölni hivatott szocreál rettenet. A Diplomata-ház kilóg a rettenetek sorából, de súlyosan kilóg a várból is! Ha annyira ragaszkodnak hozzá, építsék újra valahol a Hungária körúton kívül, mert a várba nem való. Ahogy sok más, a foghíjak helyén történelmi bűntettként felépült épület sem (Dísz tér? Könyörgöm, ne már). Értem én, hogy akkor ezt várták el, és épp valamelyik barát-kolléga tervezte egyiket-másikat, de attól még a legtöbbje borzadály és egyáltalán nem illik oda! Tessenek példát venni a fent említett városokról, és még sok másikról! És hagyják végre begyógyítani a sebeket!

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.