Agora Otthon – Időskori otthon Portugáliában

Portugália globálisan a második legkedveltebb időskori letelepedési célpont. A Grafit Műterem ennek példáján rámutat, hogyan lehet építészeti eszközökkel fellépni az időskori elmagányosodás ellen, melyet munkájukban a publikus, fél-publikus és privát terek megfelelő arányában és összehangolásában találtak meg.

2024.05.28. 17:46

Kultúrház és könyvtár, Šenčur – Az Építész Stúdió pályaműve

Nyilvános tervpályázatot hirdettek a szlovéniai Šenčur kultúrház és könyvtárépületének megtervezésére, melyen az Építész Stúdió csapata is részt vett. A feladat új, könyvtárralis rendelkező kulturális központ építése volt a meglévő kulturális központ helyén, valamint a külső tér fejlesztése.

2024.05.28. 07:53

Az egyetemi modellváltás zászlóshajója – Kritika az új Gellért Campusról

Szocialista káderképzőből átvedlett privatizált menedzserképző. Bitang, konzolos betonkolonnáddal megspékelt bejárat. Gáláns építészeti szándékok és savanykás ízű kompromisszumok. Köpenyezéssel megerősített és újraértelmezett filigrán vázszerkezet. Időtlen, erődszerű, határozott küllem – szépen, szellősen szerkesztett, divatos belső. A MOL-torony kilátásával vetekedő lenyűgöző panoráma, és a MOL által üzemeltetett kávézó sem maradt ki a földszinten. Az épületet a szerkesztőségből Borenich Levente járta be.

2024.05.27. 18:00

Pozitív energia körkép I. rész: Pozitív energiamérlegű társasház Hollandiában

A klímaváltozás sürgető hatásai nap mint nap egyre nyilvánvalóbbak: az IPCC jelentése szerint 2030-ra 50%-kal kell csökkentenünk a globális üvegházhatású gázkibocsátást a legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében. Szerencsére Európa-szerte egyre több olyan közösség és városrész jelenik meg, amelyek nemcsak karbonsemlegesek, hanem többletenergiát is termelnek, választ adva a klímaválság legégetőbb fenntarthatósági és városenergetikai kérdéseire. Milyen környezeti, gazdasági, társadalmi hatással bírnak, és melyek a leggyakrabban felmerülő technológiai és szabályozási kérdések egy-egy pozitív energiamérlegű városrész tervezésekor? 

2024.05.27. 07:54
Agora Otthon –  Időskori otthon Portugáliában
Épülettervek/Tervpályázat

Épülettervek/Középület

Kultúrház és könyvtár, Šenčur – Az Építész Stúdió pályaműve

Nyilvános tervpályázatot hirdettek a szlovéniai Šenčur kultúrház és könyvtárépületének megtervezésére, melyen az Építész Stúdió csapata is részt vett. A feladat új, könyvtárralis rendelkező kulturális központ építése volt a meglévő kulturális központ helyén, valamint a külső tér fejlesztése.

2024.05.28. 07:53
Az egyetemi modellváltás zászlóshajója – Kritika az új Gellért Campusról
Nézőpontok/Kritika

Az egyetemi modellváltás zászlóshajója – Kritika az új Gellért Campusról

Szocialista káderképzőből átvedlett privatizált menedzserképző. Bitang, konzolos betonkolonnáddal megspékelt bejárat. Gáláns építészeti szándékok és savanykás ízű kompromisszumok. Köpenyezéssel megerősített és újraértelmezett filigrán vázszerkezet. Időtlen, erődszerű, határozott küllem – szépen, szellősen szerkesztett, divatos belső. A MOL-torony kilátásával vetekedő lenyűgöző panoráma, és a MOL által üzemeltetett kávézó sem maradt ki a földszinten. Az épületet a szerkesztőségből Borenich Levente járta be.

2024.05.27. 18:00
Pozitív energia körkép I. rész: Pozitív energiamérlegű társasház Hollandiában
Fenntarthatóság

Pozitív energia körkép I. rész: Pozitív energiamérlegű társasház Hollandiában

A klímaváltozás sürgető hatásai nap mint nap egyre nyilvánvalóbbak: az IPCC jelentése szerint 2030-ra 50%-kal kell csökkentenünk a globális üvegházhatású gázkibocsátást a legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében. Szerencsére Európa-szerte egyre több olyan közösség és városrész jelenik meg, amelyek nemcsak karbonsemlegesek, hanem többletenergiát is termelnek, választ adva a klímaválság legégetőbb fenntarthatósági és városenergetikai kérdéseire. Milyen környezeti, gazdasági, társadalmi hatással bírnak, és melyek a leggyakrabban felmerülő technológiai és szabályozási kérdések egy-egy pozitív energiamérlegű városrész tervezésekor? 

2024.05.27. 07:54
Nagy Csaba a Magyar Építőművészek Szövetsége új elnöke
Közélet, hírek

Nagy Csaba a Magyar Építőművészek Szövetsége új elnöke

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) megtartotta tisztújító közgyűlését. Az elnöki pozícióban Nagy Csaba váltja le Krizsán Andrást, aki Golda János és Zoboki Gábor mellett alelnökként folytatja tovább munkáját a szervezet vezetőségében.

2024.05.28. 16:30
A szentpéterfai általános iskola nyerte a MÉSZ Vedres György-díját
Közélet, hírek

A szentpéterfai általános iskola nyerte a MÉSZ Vedres György-díját

A CAN Architects Szentpéterfai Általános Iskola terve kapta meg idén a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöksége által odaítélt Vedres György-díjat, amely évente egy, az egészségügy vagy az oktatásügy területén jelentős megvalósult építészeti alkotást ismer el.

2024.05.28. 15:21
Ötletpályázat Sepsiszentgyörgy új művészeti központjának tervezésére
Pályázatok/Magyar

Ötletpályázat Sepsiszentgyörgy új művészeti központjának tervezésére

Nyílt, titkos építészeti ötletpályázatot hirdet az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város új erdélyi művészeti központjának megtervezésére.

2024.05.28. 11:53

Közélet, hírek

A 2024-es BigSEE Awards belsőépítészet kategóriában díjat nyert projektjei
Közélet, hírek

A 2024-es BigSEE Awards belsőépítészet kategóriában díjat nyert projektjei

Május 15-16. között rendezték meg Ljubljanában a délkelet-európai régió 21 országának kiváló építészeti és belsőépítészeti projektjeit díjazó BIG SEE gáláját. Hazánk számos tervezőirodája elnyerte a rangos elismerést: a 28, építészet kategóriában kitüntetett projekt listáját múlt héten közöltük, most pedig a belsőépítészet kategória díjazottjai következnek.

2024.05.28. 10:31
Sportcsarnokot adtak át a mezőhegyesi ménesbirtokon
Közélet, hírek

Sportcsarnokot adtak át a mezőhegyesi ménesbirtokon

Műemléki környezetben, a 240 éve alapított Mezőhegyesi Ménesbirtokon adták át a Daw Építész Stúdió 3,3 milliárd forintból megvalósított új sportcsarnokát szombaton. A háromszintes, közel 3000 négyzetméteres létesítmény megtervezésekor az épített örökség iránti tisztelet, a funkcionalitás és a 21. század igényeinek való megfelelés voltak az elsődleges szempontok a tervezők szerint.

2024.05.27. 15:29
Átadták a 2024-es Wéber Antal díjakat
Közélet, hírek

Átadták a 2024-es Wéber Antal díjakat

Nyolcadik alkalommal adták át a Pest vármegyei Építész Kamara általa alapított Wéber Antal-díjat. A kiemelkedő alkotói tevékenységet folytató, pest vármegyei kamarai tagsággal rendelkező szakmagyakorlók elismerését idén Keller Ferenc és Pölös István kapták meg.

2024.05.27. 11:52

Programok

Gyere és beszéljünk a Kamaráról! - Közgyűlésre hív a Törődés Munkabizottság
Programok

Gyere és beszéljünk a Kamaráról! - Közgyűlésre hív a Törődés Munkabizottság

Szeptemberben a Budapesti Építész Kamarában tisztújítás lesz, ahol a Törődés Munkabizottság építészcsapata széleskörű együttműködésen alapuló, alulról szerveződő programmal, valamint elnökségi, bizottsági és küldötti jelöltekkel készül indulni.

2024.05.27. 16:30
Mégis megmaradt! – Kiállítás a MOME (belső)építészeti rajzi örökségéből
Programok

Mégis megmaradt! – Kiállítás a MOME (belső)építészeti rajzi örökségéből

“Mégis megmaradt!" címen nyílik meg május 31-én, 17 órától a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) közreműködésében létrejött szaktörténeti kiállítás a Walter Rózsi-villában. A tárlat anyagát a MOME és jogelődjeinek mintegy 120 év távlatából áttekintett építészeti szakokon készített hallgatói munkái adják. A kiállítási koncepció fókuszában az építészképzés szellemiségének korszakokat átívelő folytonossága és annak láthatóvá tétele áll.

2024.05.22. 11:14
Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban - kiállítás a Ludwig Múzeumban
Programok

Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban - kiállítás a Ludwig Múzeumban

Május 17-én, 18 órakor nyílik meg a Ludwig Múzeum új kiállítása, melynek alapgondola egy mindannyiunk számára ismerős, csaknem hétköznapi építészeti jelenség, a jellegzetes kockaház (sátortetős kockaház, ún. Kádár-kocka), mint a modernizáció kifejeződésének megjelenítése. Az eseményen köszöntőt mond Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a kiállítást György Péter, esztéta, egyetemi tanár nyitja meg, az este során pedig egy közös Lego-kép építésre is sor kerül a tekerd! csoporttal.

2024.05.17. 17:22

Technológia

A jövő lépcsőépítési megoldása az Ytong legújabb termékével
Technológia

A jövő lépcsőépítési megoldása az Ytong legújabb termékével

A Xella Magyarország Kft. immáron több mint 30 éve működő Ytong-Falazóelemgyárában, nem csupán téglát állítanak elő, hanem olyan teljes körű, hatékony és innovatív építési megoldásokat, melyek már évtizedek óta formálják a hazai építőipari piacot. A vállalat fejlesztéseinek hátterében a változó vevői igényeknek való folyamatos megfelelés áll olyan műszaki megoldásokat kínálva, amire minden kivitelező és tervező támaszkodhat.

2024.05.27. 13:57
Innovatív beton a Danucemnél
Technológia

Innovatív beton a Danucemnél

Az építőanyagok nemzetközi piacának egyik vezető cégcsoportja a CRH Csoport, amelynek cementgyárai és betonüzemei a 2022-es brandváltás óta Danucem néven ismertek a régióban. A magas minőségű cement- és betontermékek széles kínálata mellett pedig már saját fejlesztésű speciális beton termékcsaládjuk is elérhető.

2024.05.24. 16:25
KÉSZ Metaltech: RIB-ROOF – Egyszerűen. Fémből.
Technológia

KÉSZ Metaltech: RIB-ROOF – Egyszerűen. Fémből.

Mi az: könnyű, erős, villámgyorsan és a hőmérséklettől függetlenül telepíthető, pillanatokon belül eléri a vízzáró állapotot, minden épületfizikai elvárást teljesít, miközben dizájn-oldalról is a maximális teljesítményt nyújtja? A találós kérdés megfejtése nem más, mint a KÉSZ Metaltech által forgalmazott Zambelli RIB-ROOF tetőrendszere, amelynek részleteiről Barta Levente, üzletfejlesztési és értékesítési vezetőt kérdeztük. 

2024.05.24. 12:00

Nézőpontok

Raktári történetek: Egy elvetélt pártszékház 1947-ből
Nézőpontok/Történet

Raktári történetek: Egy elvetélt pártszékház 1947-ből

A Szociáldemokrata Párt székháza a megújuló magyar demokrácia egyik jelképének ígérkezett 1947-ben, de még a józsefvárosi szlöm rehabilitációjához is hozzájárulhatott volna. A párt 1948-as megszűnésével, a kommunisták egyeduralomra jutásával persze ez az álom is dugába dőlt. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ cikksorozatában ezúttal Vince Pál hagyatékából mutatjuk be a pártszékház terveit.

2024.05.26. 21:00
Kötöttségek és lehetőségek – Buda hetvenes években épült „maszek” társasházainak típusai és adaptív működésük
Nézőpontok/Tanulmány

Kötöttségek és lehetőségek – Buda hetvenes években épült „maszek” társasházainak típusai és adaptív működésük

A ´70-es évek maszek módon épült budapesti társasházaival foglalkozó sorozatunk utolsó részében Gyárfás Noémi 11 korabeli épület rövid elemzésén keresztül mutatja be a tömegformálás és az alaprajzi szerkesztés lehetőségeit.

2024.05.26. 12:09
Építésznőként  az IPARTERV-ben – Mináry Olga építészeti praxisa
Nézőpontok/Vélemény

Építésznőként az IPARTERV-ben – Mináry Olga építészeti praxisa

Valószínűleg a legtöbben, akik ismerik az IPARTERV tevékenységét, férfi építészek munkásságára és épületeire asszociálnak, ahogy nagy eséllyel az építész szó hallatán is rendszerint férfi építészeket látunk magunk előtt. Egy olyan szakmáról beszélünk, ami sokáig nem volt nyitott nők számára. Az 1940-es évek végétől azonban nők és férfiak már egyenlő arányban felvételizhettek a Műegyetemre, mégis az ekkoriban megalakult IPARTERV történetében kevés szó esik építésznőkről. Cikkem ezt az ellentmondást tárgyalja, nagy hangsúlyt fektetve Mináry Olga építészetére.

2024.05.24. 18:08

Emberek

„Miért nem beszélünk inkább a szépségről?” – Interjú a Lütjens Padmanabhan társalapítóival
Emberek/Interjú

„Miért nem beszélünk inkább a szépségről?” – Interjú a Lütjens Padmanabhan társalapítóival

Áprilisban a BME Építőművészeti Doktori Iskola meghívására Budapesten adott elő Oliver Lütjens és Thomas Padmanabhan, a svájci kortárs építész közeg egyik legizgalmasabb párosa. Borenich Levente és Takács Ákos az iroda szellemi, esztétikai és politikai projektjéről kérdezte őket.

2024.05.23. 07:59
Arkki – kreatív oktatás – játékos tanulás
Emberek/Interjú

Arkki – kreatív oktatás – játékos tanulás

Az Atipikus Építészpályák első részében Mészáros Zsuzskával, az Arkki Magyarország alapító tagjával beszélgetett Monti Elvira. Az építészeten alapuló készségfejlesztő és kreativitást oktató iskolát 1993-ban alapították Finnországban. A magyarországi program április végén lett egy éves, amit az Arkki Hungary szellemiségéről és céljairól készített interjúval ünneplünk. Mikó Zsuzsanna Eszterrel Bakonyi Gyöngyi beszélgetett.

2024.05.17. 07:52
A mesterséges intelligencia és az építészet metszéspontjában
Emberek/Praxis

A mesterséges intelligencia és az építészet metszéspontjában

Ömer Nuray a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészkarának hallgatója, design.input nevű oldalát, melyen a mesterséges intelligencia építészeti alkalmazásait mutatja be, több mint százezren követik. Az új technológiában rejlő lehetőségek kapcsán Farkas Zsófia beszélgetett a tervezővel.

2024.05.15. 08:03

Épülettervek

Salzburg Forum: A szervezettség és közösségi bevonás arca
Épülettervek/Középület

Salzburg Forum: A szervezettség és közösségi bevonás arca

Rania Matrouk, a BME Exploratív Építészeti Tanszékének doktorandusza első díjat nyert a salzburgi városházára kiírt pályázaton. Pályaművével a hagyomány és a kortárs, a funkcionalitás és a közösségi részvétel harmonikus keverékét igyekezett megtestesíteni.

2024.05.22. 07:47
Térátiratok – Csekei Fruzsina diplomamunkája
Épülettervek/Hallgatói terv
MÉD

Térátiratok – Csekei Fruzsina diplomamunkája

Csekei Fruzsina diplomamunkája budaszentlőrinci pálos kolostorrom revitalizációjáról szól. A koncepció az egykor itt működő szerzetesrend életéhez kötődő tevékenységformákra épül, ugyanakkor új kontextusba is helyezi és megnyitja a műemlék felhasználását a kortárs közönség számára. 

2024.05.21. 07:57
Újjászületés az erdő ölelésében – Rehabilitációs otthon fiatalkorú lányoknak –  Szentirmai Dalma diplomaterve
Épülettervek/Hallgatói terv

Újjászületés az erdő ölelésében – Rehabilitációs otthon fiatalkorú lányoknak – Szentirmai Dalma diplomaterve

Szentirmai Dalma diplomamunkáját Erdőspuszta egy patakmenti szakaszára tervezte. A fiatalkorú lányoknak szánt rehabilitációs központ pavilon-hatású épületét a természet gyógyító közelsége jellemzi. "Annak ellenére, hogy a gyógyulásuk során rengeteg nehéz és mély pillanattal kell szembenézniük, szeretném, ha tudnák, hogy ez csupán egy állomás a hosszú út során, ahonnan majd újjászületve és új erővel folytathatják tovább az életüket" –  fogalmazza meg az alkotó szándékait.

2024.05.16. 08:10

Design

Sztárfellépők: Hogyan teszik különlegessé a kiegészítő bútorok a modern munkahelyet?
Design/Belsőépítészet

Sztárfellépők: Hogyan teszik különlegessé a kiegészítő bútorok a modern munkahelyet?

A megfelelő kiegészítő bútorok sokoldalú szövetségeseink: az általános jólét elősegítésétől az agilitás lehetővé tételéig igénybe vehetjük őket, ráadásul valósággal életre keltik a munkahelyi környezetet.

2024.05.17. 14:38
Yuru Sushi & Sake Bar
Design/Belsőépítészet
MÉD

Yuru Sushi & Sake Bar

A Noumen Studio legfrissebb projektje egy különleges atmoszférájú sushi és sake bár, melyet egy belsőudvaros bérház első emeletén alakítottak ki Budapest V. kerületében. Egy nyomott hangulatú, steril irodahelyiség átalakításából született meg a Yuru, mely egy rejtett "szentélyként´´ szolgál a belváros nyüzsgése elől menekülőknek.

2024.05.06. 08:10
Jövő héten nyílik az idén 20 éves Határtalan design kiállítás
Design/Formatervezés

Jövő héten nyílik az idén 20 éves Határtalan design kiállítás

Május 10-től különleges, jubileumi dizájn- és összművészeti rendezvénysorozattal jelentkeznek a szervezők a Kiscelli Múzeumban. A válogatásban 22 ország több, mint 200 alkotójának munkái lesznek láthatók, reprezentatív olasz, osztrák és szlovák fókusszal, de nem marad el a nemzetközi kortárs ékszer szekció sem, sőt, a projekt történetéhez kapcsolódó retrospektív anyagot is láthat a közönség.

2024.05.02. 09:55

Épületek

Év Irodája Díjat kapott a Tibor Csillag Architects a Heavy Tools® irodaépület tervezéséért
Épületek/Irodaépület

Év Irodája Díjat kapott a Tibor Csillag Architects a Heavy Tools® irodaépület tervezéséért

Nemrégiben adták át az Év irodája díjakat, ahol az Év közönségkedvenc irodája a tavalyi évben elkészült Heavy Tools® épülete lett, amit a Tibor Csillag Architects tervezett.  A cég nem először részesült az elismerésben, hiszen korábban a szakma a BiotechUSA irodaházának is megszavazta a díjat, ami szintén az ő munkájuk. A zsűrit most többek között az épület megtervezésének átgondoltsága nyűgözte le, hiszen a hatalmas komplexumban a bemutató teremtől a logisztikai raktáron át, a tervező stúdiótól a cégvezetésig, minden egy épületben kapott helyet.

2024.05.15. 18:20
Egy német zsinagóga újraszületése – A regensburgi Közösségi Központ és Zsinagóga épületkomplexuma
Épületek/Örökség

Egy német zsinagóga újraszületése – A regensburgi Közösségi Központ és Zsinagóga épületkomplexuma

"Különleges, kihívásokkal teli építészeti feladattal szembesülhet az az építész, akinek megadatik egy zsinagóga tervezése, egy mélyen traumatizált közösség szellemi otthonának, téri igényeinek megfogalmazása. Kiváltképpen Európában, egy német kisváros, így Regensburg esetében is, ahol a huszadik századi tragikus történelmi események nyomai az épített térben is máig olvashatók." Tóth Ágnes TDK dolgozatában a regensburgi zsinagóga Staab Architekten építésziroda tervei alapján megvalósult újjászületését vizsgálja.

2024.05.13. 18:00
Szinergia a múlttal és a környezettel – Bemutatkozik a BEM Center
Épületek/Irodaépület

Szinergia a múlttal és a környezettel – Bemutatkozik a BEM Center

2024 februárjában adták át a BEM Centert, amely a második kerületi városképhez, valamint a dunai panorámához szorosan hozzátartozó Radetzky-laktanyából alakult át. Az épület egyike annak a két épületnek, amely a volt laktanya területén valósult meg: a BEM Center elnevezésű irodaház mellett a Kimpton Bem Budapest nevű hotel fejlesztése még folyamatban van. A beruházó és fejlesztő Market Asset Management Zrt., a kivitelező Market Építő Zrt., valamint a 3h építésziroda munkája nem szűkölködött kihívásokban.

2024.05.13. 15:32

Fenntarthatóság

Nemzetközileg is kiemelkedő felújítási megoldásokat alkalmaztak egy XVIII. kerületi óvodában
Fenntarthatóság

Nemzetközileg is kiemelkedő felújítási megoldásokat alkalmaztak egy XVIII. kerületi óvodában

Magyar középületen építettek be egy nemzetközi innovációt: a XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben a fenntartható építés, és azon belül is az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. A StepUP projekt ebben is zászlóvivő, ráadásul két magyar innovatív vállalkozás is részt vett benne.

2024.04.22. 09:50
”Levegőt!” – Légzáró épületek, hővisszanyerő szellőztető rendszerek
Fenntarthatóság

”Levegőt!” – Légzáró épületek, hővisszanyerő szellőztető rendszerek

Tudatos épületenergetika cikksorozatunk következő részében Beliczay Gábor a légzárás módjait és a szellőztetés gépészeti megoldásait veszi sorra, és megkísérli felvázolni a mesterségesen szellőztetett épületek előnyeit és hátrányait.

2024.04.05. 08:10
Zöld átállás az építésgazdaságban: tudásmegosztás és közösségépítés felsőfokon – Interjú a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökével
Fenntarthatóság

Zöld átállás az építésgazdaságban: tudásmegosztás és közösségépítés felsőfokon – Interjú a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökével

Mint szerteágazó tapasztalatokkal bíró fenntarthatósági és klímavédelmi szakember, lassan egy éve tevékenykedik a hazai építésgazdaság minden területét átfogó szakmai platform, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) elnökeként Szarvas Gábor. Az idén immár 15 éve, a World Green Building Council nemzetközi közösség tagjaként működő és a fenntartható épített környezet megvalósítását célzó, szemléletformáló és oktatási tevékenységeket végző hazai egyesület tagjainak száma évről évre nő, az építésgazdaság minden területéről egyre többen csatlakoznak a szakmai platformhoz.

2024.03.20. 10:04

Helyek

Utópikus realizmusok XIII. – LIST & LOLA: Torhout főterének és környezetének megújítása
Helyek/Köztér

Utópikus realizmusok XIII. – LIST & LOLA: Torhout főterének és környezetének megújítása

A tervezők szándéka, hogy a belga történelmi piacváros központjának térbeli ürességét hagyományos építészeti eszközökkel alakítsák át a 21. századi, kortárs funkcióknak megfelelően. A sraffozott burkolat egyfelől kijelöli a heti rendszerességgel megtartott piac során felvonuló árusítófurgonok pozícióját, másrészt szabadon értelmezhető, absztrakt színpadként szolgál a helyiek hétköznapi eseményei és közösségi programjai számára.

2024.02.21. 07:59
Mindannyiuk emlékének foglalata – Elkészült a pesti gettó-emlékmű első üteme
Helyek/Köztér

Mindannyiuk emlékének foglalata – Elkészült a pesti gettó-emlékmű első üteme

Napra pontosan 79 évvel ezelőtt, 1945. január 18-án szabadították fel a pesti gettót, számolták fel annak határaként felállított deszkapalánkjait. Erzsébetváros Önkormányzata 2021-ben nyilvános ötletpályázatot bonyolított le egy, a Klauzál téren – a gettó egykori központi, tragikus eseményektől terhelt helyszínén – felállítandó emlékmű megvalósítására. A Hetedik Műterem Kft. I. díjas pályaművében – kilépve a tervpályázat helyszínre vonatkozó kereteiből – hálózatos javaslattal élt, amely egyszerre jelöli meg az egykori gettóhatár nyomvonalát, és állít központi emlékhelyet a felhívás szerinti Klauzál téren. A megvalósítás két ütemben történik: mára elkészült a 16, egykor lezárt utca járdáiba épített 32 jel, emlékeztetve mostantól minden arra járót közös történelmünk e sötét fejezetének térbeliségére a pesti városszövetben.

2024.01.18. 07:49
Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán
Helyek/Városépítészet
MÉD

Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán

Új szolgáltatóház épült Tatabánya főterén, melynek megvalósítása során maga a tér is jelentősen megújult az M-Teampannon tervei nyomán. Gulyás Levente cikkében az egymásra rétegződött történeti előzményeket felfejtve mutatja be, hogy a különböző korszakok tervezési eszméi hogyan alakították a várost, és a friss beavatkozás hogyan kapcsolódik mindehhez.

2023.10.16. 17:16
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.