Közélet, hírek

Tiltakozás a rózsadombi volt SZOT Szálló ügyében

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

Tiltakozás a rózsadombi volt SZOT Szálló ügyében

2005.06.29. 12:32

A Fővárosi Tervtanács nevében: Dr. Schneller István a Tervtanács elnöke

A Fővárosi Önkormányzat által létrehozott és Budapest Főépítésze által vezetett Fővárosi Tervtanács annak idején azért jött létre, hogy Fővárosi középítkezések esetén vétójoggal, más esetekben javaslattételekkel segítse a Kerületi Önkormányzatokat abban, hogy a város kiemelt helyein megvalósításra szánt tervekről megalapozott véleményt tudjanak formálni. Különös gondot fordítva arra, hogy e területek beépítése szakszerű tervek alapján és nagyon magas építészeti színvonalon valósuljon meg. A Tervtanács tagjai a szakmai szervezetek (Építész és Mérnök Kamara, Műszaki Egyetem, Magyar Urbanisztikai Társaság...) által delegált neves szakemberek.

A Tervtanács 2005. március 2-án több előzetes bemutatás után tárgyalta a volt SZOT szálló átalakításának terveit és az azt megalapozó Kerületi Szabályozási Tervet együttesen.
Az - ezúttal 31 résztvevős - Tervtanács a tervezők (illetve képviselőjük), az opponensek, és a tervtanácsi tagok véleményei alapján mindkét tervet elutasítva, jóváhagyásukat nem támogatta. A Tervtanács "olyan szabályozási terv kidolgozását javasolja, amely... a volt SZOT szálló magassági viszonyainak... meghatározása tekintetében mindenképpen alacsonyabb beépítést enged". A Tervtanács "úgy látja, komoly, vissza nem fordítható károkat okoz Budapest egészének, de elsősorban a város látképének, ha egy ilyen jelentőségű helyen a bemutatott épület valósul meg. Felkéri a Kerületi Önkormányzatot, hogy a helyszín kiemelkedő jelentőségére tekintettel a Tervtanács véleményét kiemelten vegye figyelembe."

Azóta a II. kerületi Önkormányzat nemcsak a szabályozási tervet, hanem - rekordgyorsasággal, nem egészen egy hét alatt - az építési engedélyt is kiadta. Feltételként csupán azt kötötte ki - hallhattuk a Kerület Napja alkalmából rendezett építészfórumon -, hogy a homlokzatra pályázatot kell kiírjon az építtető.

A Tervtanács ezt álságos és nemtelen megoldásnak ítéli. A ház két szinttel lesz magasabb és két méterrel szélesebb, mint ma. A tervpályázat csupán a magánérdek elvtelen kiszolgálásának elkendőzésére szolgálna. A Fővárosi Tervtanács tiltakozik az ily módon legalizálni kívánt beépítés ellen.

A Fővárosi Tervtanács nevében:
Dr. Schneller István
a Tervtanács elnöke

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.