Gulyás Zoltán építészre emlékeztek a MOME-n
A zugligeti este egyszerre volt megemlékezés, és tudományos ülésszak. Egy kiugró tehetségű építész magas színvonalú méltatása, és életművének mélyen szántó elemzése.
Turányi Gábor beszámolója és Reimholz Péter előadásának szövege
2007. január 10-én hetedik alkalommal jöttünk össze a MOME auditóriumában. A különleges alkalomra fölsorakozott az Iparterv több generációja. Megtisztelt bennünket
jelenlétével Földesi Lajos, akit tapssal köszöntött a hallgatóság. Rimanóczy Jenő és Szekeres József „igazoltan” volt távol. Ők hárman közeli munkatársai és barátai voltak Gulyás Zoltánnak. Itt voltak a „fiatalok” is, Dobai János, Hajnal Zsolt, Rex Kiss Béla, Wéber József. Patonai Dénes, a közvetlen munkatárs a helyzethez illő, szikáran érzelmes szavakkal emlékezett Gulyás „Kefire”.
Az este egyszerre volt megemlékezés, és tudományos ülésszak. Egy kiugró tehetségű építész magas színvonalú méltatása, és életművének mélyen szántó elemzése.
Mindez az előadóknak köszönhető. Az egykori fiatal munkatársaknak, a mai professzoroknak. Lázár Antal és Reimholz Péter dramaturgiailag is tökéletesen építette föl az előadást. Munkamegosztásuk alapján először külön-külön beszéltek, majd a harmadik óraban közösen elemeztek épületeket, helyzeteket, jelenségeket.
Elsőként Lázár adta elő bámulatos fölkészültséggel összeállított tartalmas mondanivalóját. Az alaposságnak és a pontosságnak köszönhetően az eseményt messze ívben elkerülte -az ilyen eseményekre egyébként leselkedő- nosztalgiaveszély. Az arányosan adagolt személyes visszaemlékezések fanyar humora időnként oldotta az előadás feszességét. Gulyás személyén túl, Lázár beszélt a korról és a kortársakról is. Ezzel a széles sávú mélyszántással emelkedett Lázár professzor előadása építészettörténeti jelentőségűvé.
Másodikként Reimholz következett. Az előadást -a Szerző hozzájárulásával- változatlan formában ajánlom az epiteszforum.hu olvasóinak figyelmébe.
fotók és szöveg: Turányi Gábor
bevezetés a teljes szöveghez, mely a csatolt anyagból letölthető
Építészeti szöveg
Amikor a Gulyás-előadásra készültem mindvégig az járt a fejemben, hogy egy gondosan megírt szöveget az elsötétített terem sarkában, egy asztali lámpa fényénél könyörtelenül felolvasok. Egyirányú, agresszív kommunikációra készültem tehát, melyben az érdeklődést érthető és mindenkit érintő téma felvetésével kell felkelteni és a szöveg telítettségével életben tartani, meg a kivetített képekkel, talán.
A nagy kérdés persze az volt, hogy 2008-ban van-e még befogadói közeg az építészeti
szövegekre vagy ezt a funkciót az építészeti bulvársajtó már régen, a maga módján lenyúlta és elmédiatizálta, mint ahogy magával az építészettel is ezt tenné legszívesebben.
Mivel fentiek miatt az este kimenetele legalább is bizonytalan volt, talán hihető, hogy a dolog elvállalásában és a kidolgozás mikéntjében az a kötelezettségérzet irányított, ami mindenkit motivál nem-mestereivel kapcsolatban (ahogy Esterházy például Ottlikot, Kosztolányit, Mészölyt nevezi). Mert Gulyás nem-mestersége nyilvánvaló, és én ezt nem tudom másként igazolni, mint a magam nem-tanítványságának elismerésével.
Ezzel egy régi kötelezettséget – végre, amíg nem késő - letudtam. A szöveg tárgya pedig megérdemli az internet nyilvánosságát. Sőt elvárja.
(Az elmondott szöveg olvasása és főleg a képernyőn való olvasás, lehet, hogy megöli a szöveget, ám adatforrásszerű jelentősége Gulyással kapcsolatban megmarad. Legalább kinyomtatná a kedves olvasó!)
Az előadás után több kérdést, véleményt, kiegészítést kaptam telefonon (sajnos felolvasás után a teremben mindenki túl fáradt volt az interakcióhoz), ezért most abban bízom, hogy a nyilvánosságra tartozó hozzáfűznivalók ezen a fórumon megjelennek és az általam felvetett eléggé személyes gondolatok helyett akár egy tárgyilagos Gulyás-kép is kialakulhat.
Reimholz Péter
