Pályázatok

„Budapest Szíve – Városháza Fórum” — pályázati hirdetmény

2008.04.10. 10:28

A tervpályázat tárgya: a budapesti Városháza tömb és térségének fejlesztésére vonatkozó tervjavaslatok elkészítése, műemlék épület átalakítása és épületegyüttes tervezése. Kétlépcsős tervpályázat, a jelentkezők közül meghívják az alkalmasnak talált tervezőket.
A részvételi jelentkezések benyújtása: 2008. május 19. 9 óra
Beadási határidő: 2008. szeptember 23-án 24 óra

Két szakaszból áll a meghívásos tervpályázati eljárás

Az első szakaszban a Kiíró arról dönt, hogy a jelentkezők közül melyek alkalmasak a szerződés teljesítésére. Ebben a szakaszban a Kiíró nem kérhet, a Pályázó pedig nem nyújthat be pályaművet. 2008. május 19-ig bárki jelentkezhet az eljárásban való részvételre, aki elfogadja a részvételi feltételeket és befizeti a tervpályázati dokumentáció teljes díját. Ezt követően június 23-ig kihirdetik az alkalmassági vizsgálat eredményét. A Kiíró nem korlátozza az alkalmasnak minősíthető Pályázók számát.

A második szakaszban az alkalmasnak minősített tervezők (Pályázók) az eredményhirdetést követő 5 napon belül meghívást kapnak pályamű benyújtására, és egyidejűleg rendelkezésükre bocsátják – további díjfizetési kötelezettség nélkül – a tervpályázati dokumentációt. Ezután helyszíni szemle következik július 3-án, majd kérdések feltevése. A pályaművek beadási határideje 2008. szeptember 23-án 24 óra. Eredményhirdetés és díjátadás november 3-ig.


Részletek az Összefoglaló Tervpályázati Felhívásból
(a teljes Felhívás csatolva)

A tervpályázat kiírója a Főpolgámesteri Hivatal, lebonyolítója a Kiemelt Fejlesztések Irodája (1052 Budapest, Városház u. 9-11.)

A tervpályázat tárgya
„Budapest Szíve – Városháza Fórum”
a budapesti Városháza tömb és térségének fejlesztésére vonatkozó tervjavaslatok elkészítése, műemlék épület átalakítása és épületegyüttes tervezése.

A tervpályázat tárgya a dokumentációban meghatározott tervezési területen a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala műemlék épülete felújításának, bővítésének építészeti tervezése, és a Városháza tömb (Budapest V. ker. Városház u. 9.-11., hrsz: 24357) beépítetlen részén a hivatali funkciókon kívül kulturális és közösségi funkciókat, szabadtéri rendezvényeket is befogadó, üzleti hasznosítású, karakteres építészeti megfogalmazású épületegyüttes kialakítására, valamint a tömb térségének fejlesztésére vonatkozó tervjavaslatok beszerzése a kiírásban foglaltak szerint.

A tervezési feladat a Városháza épületegyüttes kialakítása, a Károly körúti beépítés építészeti megfogalmazása, elsődlegesen a hivatal funkció lehető legmegfelelőbb elhelyezése, ezen kívül kulturális és piaci funkciók telepítése, ezáltal a terület élettel telítése és a megvalósíthatóság piaci feltételeinek megteremtése.

A telek beépítésének építészeti megoldása mellett az együttes és környezete sokrétű kapcsolatát is meg kell teremteni, továbbá a létesítményt és környezetét úgy kell kialakítani, hogy a város számára jelkép értékűvé válhasson.

A tervezési feladat alapvetően a Városháza épületegyüttes korszerű építészeti-műszaki kialakítása. Ennek megoldása azonban csak úgy lehet sikeres, ha a tervezett Városháza épületegyüttes kifogástalanul ágyazódik be környezetébe a Budapest Szíve Programhoz illeszkedően, ideértve mind a műszaki (egyéni- és tömegközlekedés, gyalogos megközelítés, közművek stb.), mind az építészeti, városépítészeti kérdések megoldását. Ezért a tervezési feladatot két egymásra épülő szinten kell kibontani:
A Városháza épület(együttes) számára a 24357 hrsz-ú, 39.690 m² alapterületű ingatlan vehető igénybe. Erre a területre kell az építészeti –műszaki tervjavaslatot kidolgozni.
A tervezési feladat második szintjét a Városháza környezetének városépítészeti megfogalmazása jelenti. A tervezési terület határain belüli terület városépítészeti, közlekedésfejlesztési, és egyéb fejlesztési kapcsolatait kell kidolgozni, különös tekintettel a Deák Ferenc térrel, valamint a Madách térrel való aktív kapcsolat megteremtésére.

A tervezési feladat olyan összetett térszervezési- téralakítási feladat, amelynek eredményeként – a Deák tér körzetében, a Városháza telek és közvetlen környezete konszolidálásával – egy nagyvonalú XXI. századi térstruktúra jön létre a Belváros északkeleti kapujaként.

A Fórum körzet kiterjedt közösségépítő funkciókat ötvöz egy szolgáltató városháza ügyfélszolgálati, hivatali-adminisztratív, és reprezentációs funkcióival. A létrejövő térszövet a nagyváros centrumaként a közösségépítő cél kielégítésén túl, a városhasználók, turisták számára is a találkozások helye, tere, körzete lesz.

A tervpályázat célja
A Kiíró célja a tervpályázati kiírásban és dokumentációban megfogalmazott új Városháza Fórum tervezési programot városépítészeti, építészeti és műemlékvédelmi szempontból magas színvonalon teljesítő, megvalósításra legalkalmasabb tervjavaslat, és ez alapján a feladat tervezésére legalkalmasabb tervező kiválasztása.

A tervpályázat jellege
Kiíró a tervpályázatot meghívásos eljárással, két szakaszban kívánja megvalósítani. A pályázat közösségi értékhatárt elérő tervpályázat.
a) A tervpályázat jellege: a Kbt. 10. címe szerinti meghívásos tervpályázati eljárás
b) A tervpályázati eljárás formája: általános tervpályázati eljárás
c) Közösségi értékhatárt elérő értékű tervpályázat

A meghívásos tervpályázati eljárás két szakaszból áll

I. Az eljárás első szakaszában a Kiíró a pályázók szerződés teljesítésére való alkalmasságáról, illetőleg alkalmatlanságáról dönt. Az eljárás első szakaszában a Kiíró nem kérhet, a Pályázó pedig nem nyújthat be pályaművet. A kétszakaszos eljárás első szakaszában bárki jelentkezhet az eljárásban való részvételre. Az alkalmasság vizsgálatának eredményét a Kiíró kihirdeti. A Kiíró az alkalmasnak minősíthető Pályázók számát nem korlátozza.

II. Az eljárás második szakaszában az első szakaszban alkalmasnak minősített tervezők (Pályázók) az eredményhirdetést követő 5 napon belül meghívást kapnak - a tervpályázati dokumentáció megküldésével egyidejűleg - pályamű benyújtására.

A tervpályázat lebonyolításának időtáblázata
A tervpályázati eljárás I. (részvételi) szakasza:
a) Tervpályázat meghirdetése 2008. április 9.
b) A tervpályázati részvételi dokumentáció értékesítésének kezdete:
az Európai Unió Hivatalos lapjában való megjelenés napjától. 2008. április 9.
c) A részvételi jelentkezések benyújtása: 2008. május 19. 9 óra
d) Az alkalmasság vizsgálatának eredmény-hirdetése 2008. június 23. 9 óra

A tervpályázati eljárás II. (pályázati) szakasza:
a) Felhívás pályamű benyújtására, és a Korm. R. 6.§ (3) bek. szerinti tervpályázati dokumentáció megküldése, vagy átadása az alkalmasnak minősített Pályázóknak: 2008. június 24.
b) Helyszíni szemle időpontja: 2008. július 3. 10 óra
c) A kérdések postára adásának határideje: 2008. július 7-én 24 óra
d) A pályaművek postára adásának határideje: 2008. szeptember 23-án 24 óra
e) A tervpályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2008. november 3.
f) A tervpályázat nyilvános bemutatása: 2008. november 3. A kiállítás időtartama 1 (egy) hónap

A tervpályázati dokumentáció beszerzésének módja
A tervpályázati részvételi dokumentációt (papíralapon és elektronikus formátumban) lehet átvenni személyesen, vagy postai úton a következők szerint:
A tervpályázati kiírás közzétételének napjától kezdve, 2008. április 9. (helyi idő szerint) munkanapokon 9-13 óra között, a részvételi jelentkezés benyújtásának napján 9 óráig a Lebonyolító Főpolgármesteri Hivatal Kiemelt Fejlesztések Irodája Budapest, V. Városház u. 9-11. IV. emelet 8. alatti címén, bruttó 120.000.- Ft előzetes befizetésének igazolása (banki átutalási megbízás, vagy feladóvevény) mellett.
A tervpályázati kiírás közzétételének napjától kezdve a Pályázó levélben vagy telefax útján kérelmezheti a dokumentáció postai megküldését a Lebonyolító Főpolgármesteri Hivatal Kiemelt Fejlesztések Irodája címén. A levélhez/faxhoz csatolnia kell a tervpályázati dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló dokumentumot.

A pályázók az eljárás I. szakaszában a tervpályázati részvételi dokumentáció ellenértékét Budapest Főváros Önkormányzata OTP Bank NyRt.-nél vezetett 11784009-15490012 sz. számlájára történő átutalással egyenlíthetik ki.
Az átutalás közlemény rovatában a Főváros kéri az alábbi közleményt feltüntetni: ”Városháza Fórum tervpályázati dokumentáció”.

Kérdések felvetése
Azok a személyek és szervezetek, akik a tervpályázati részvételi dokumentációt beszerezték, a tervpályázati hirdetménnyel és tervpályázati részvételi dokumentációval kapcsolatban kiegészítő tájékoztatást kérhetnek a részvételi határidő lejárta előtti 8. napig.
A Pályázóknak a kérdéseket írásban kell benyújtaniuk a Lebonyolító Főpolgármesteri Hivatal Kiemelt Fejlesztések Irodája 1052 Budapest, Városház u. 9-11. szám alatti címére, vagy a +36-1- 317- 4805 telefaxszámra.
A határidőben feladott kérdésekre vonatkozó válaszokat a kiíró, ill. a nevében eljáró Bíráló Bizottság az eljárás első szakasza tekintetében legkésőbb a tervpályázati részvételi határidő lejártát megelőző negyedik napig egyidejűleg és írásban küldi meg a Pályázó által megadott címre, illetve faxszámra.

A tervpályázat díjazása
A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 42 millió forint áll rendelkezésre. A keretösszegen belül a legmagasabb díj bruttó 18 millió forintnál nagyobb, illetőleg a megvételek összege bruttó 1 millió forintnál kisebb nem lehet.


A Bíráló Bizottság összetétele

Elnök: Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes
Társelnök: Fegyverneky Sándor építész, országos főépítész /ÖTM

Szakmai titkár: Schwarzuk Ágnes építész / Magyar Építész Kamara

Tagok
Beleznay Éva építész, mb. főépítész / Budapest Főváros Önkormányzata
Cselovszki Zoltán építész , V. kerületi főépítész / Belváros-Lipótváros Önkormányzata
Steiner Pál stratégiai városfejlesztési tanácsnok / Budapest Főváros Önkormányzata
Dr. Gecser Szilvia Kormányzati Koordinációs Központ / Budapest Főváros Önkormányzata
Jan Christiansen építész, Koppenhága főépítésze (a BÉK és a MÉSZ közös delegáltja)
Martinez Lapena építész (a BÉK és a MÉSZ közös delegáltja)
Nagy Bálint építész (a BÉK és a MÉSZ közös delegáltja)

Póttag
Bojár Iván András városarculati tanácsnok

A Bíráló Bizottság szakértői
Jogi szakértő: Dr. Bebők Gábor / Polgár&Bebők Ügyvédi Iroda

Szakértők
Dr. Fiala István építész, a szakértői csoport vezetője
Gauder Péter építés / Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht.
Gonczlik Tamás főenergetikus / Főpolgármesteri Hivatal
Pongrácz Katalin építész / Főpolgármesteri Hivatal Városrendezési Ügyosztály
Pásti Imre / Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztály, Forgalomtechnikai Alosztály
Andor Anikó táj- és kertépítész / LAND-A Kft.
Liszkay Krisztina városrendezési szakértő, építész / Urban-Lis Stúdió Kft.
Török András várostörténész / Summa Artium Kht.
Mészáros Margaréta ingatlanfejlesztési szakértő / CB Richard Ellis Kft.
Kardosné Ködmön Ildikó / Főpolgármesteri Hivatal Kiemelt Fejlesztések Irodája
Dr. Bródy Péter Főpolgármesteri Hivatal, városfejlesztés
Molnár Mihály / Főpolgármesteri Hivatal Védelmi és Gazdasági Ügyosztály
Dr. Mezős Tamás elnök / Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Ábrahám Sándor közbeszerzési szakértő / Microorg Kft., költségszakértő
Dr. Kovács Péter Balázs közbeszerzési tanácsadó / Főpolgármesteri Hivatal Kiemelt Fejlesztések Irodája
Horváth Zsolt technikai közreműködő / Horber Kft.