Emberek/Interjú

Auditórium Podcast – Soltész Noémi: Hová tűnnek a női építészek?

2022.05.10. 07:55

Az egyetemi építészképzésben még többségben vannak a nők a férfiakkal szemben, de a tervezőirodákban már jóval kevesebbel találkozni. Vezető pozíciókból pedig szinte teljesen hiányoznak. Az üdítő kivételt jelentő Nanavízió az elmúlt hónapokban a Női kvóta kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet, így természetes volt, hogy társalapító-vezetőjükkel, Soltész Noémivel erről is beszélgetett Zubreczki Dávid az Auditórium legutóbbi adásában.

Soltész Noémi a dániai Vitus Bering Egyetemen, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építész karán szerzett építészmérnöki diplomát 2004-ben és 2008-ban. Gyakornoki éveit Erick van Egeraat budapesti stúdiójában és a Sporaarchitects építészirodában töltötte. Pajer Nórával 2010-ben alapították meg saját cégüket, a Nanavíziót, mely eleinte inkább belsőépítészeti munkákkal, majd egyre inkább épületek tervezésével vívta ki a szakma figyelmét. Jelölték őket Piranesi és Mies van der Rohe díjra is. A régi lakótelepi gyógyszertár átalakításával született Szeglet közösségi tér 2020-ban elnyerte az Év Közösségi Irodája címet, 2021-ben pedig egy madárhegyi lakóházukért kaptak Pro Architektura Újbuda díjat.

Az Építészfórum 10+1 sorozatában épp egy évvel ezelőtt mesélt az építészethez fűződő viszonyáról.

A Női kvóta és az irodai izgalmas alkotásai mellett szóba került a beszélgetésben a Kortárs Építészeti Központ és a Budapesti Építészeti Filmnapok is, na és persze mindenekelőtt a podcastsorozat fő téma, a fenntarthatóság.

Az Auditórium a Magyar Építőművészek Szövetségének keddenként jelentkező podcastsorozata, melyben Zubreczki Dávid szakíró, építészeti mesemondó beszélget ismert építészekkel a fenntarthatóságról. A műsor médiapartnere az Építészfórum: a hanghoz képeket, terveket, linkeket és sok más információt találnak nálunk az érdeklődők. A podcast a Madaz kiadó gondozásában jelenik meg.

A korábbi adások vendége volt Bardóczi SándorCsillag KatalinErő ZoltánFajcsák DénesGolda JánosKovács CsabaNagy CsabaSmiló DávidSzabó LeventeTihanyi Dominika, Vitézy Dávid és Zoboki Gábor. A podcast megtalálható az ismert lejátszókban (Apple, Spotify, Google), az egyes adásokhoz pedig mindig itt, az Építészfórumon találnak hasznos háttéranyagokat a hallgatók.

Jövő kedden Baló Dániel építésszel folytatódik a sorozatunk.

Zubreczki Dávid

Szerk.: Hulesch Máté