Emberek/Interjú

Auditórium Podcast – Molnár Bea: Nem ijedek meg attól, ha láttatni kell egy épület szerkezetét

2022.05.24. 07:47

"Olyan bonyolult poligonok jöttek létre, amiket semmilyen modellel, metszettel, kihajtogatott ábrával nem tudtunk elmagyarázni a kivitelezőknek. Minden nap lefényképeztük az aktuális állapotot, és a fotókba rajzoltuk bele, mit, hova építsenek másnap" – emlékszik vissza Molnár Bea az állatkerti Nagyszikla átépítésére, amit ő maga "kézműves tervezésnek" nevez. A PLANT - Atelier Peter Kis vezető tervezője, a MOME doktorandája az Auditorium podcast tavaszi évadzáró adásának vendége volt.

Molnár Bea egészen korán kezdett a megőrzéssel és a fenntarthatósággal foglalkozni, ami azóta számos munkájában tetten érhető. A Tokyo Designers Weeken két interaktív konténerinstallációját is megvalósíthatta: az egyik az etnikai sokszínűség kérdését, a másik a hulladékokhoz fűződő viszonyunkat dolgozta fel. A budapesti Real School Nemzetközi Általános Iskola műemlék épületének belsőépítészeti kialakítása során szintén az oktatási környezetben megvalósítható fenntarthatósággal kísérletezhetett.

Magyarországon megvalósult munkáik közül több új irányt mutatott a hazai belsőépítészetnek. Mindenekelőtt a Katona József Színház belső tereinek újragondolása, vagy épp az Állatkert Nagysziklájában megvalósult Zoológiai Múzeum tervezése. A 2010-ben elkészült Bazaltbor Borászatot – amely a présházak archetípusait és a falra kapaszkodó növényzet lenyomatát idézi meg – a négymilliós havi látogatottságú ArchDaily magazin online szavazásán az év legjobb ipari épületévé választották. A 2020-ban átadott Gyarmati Dezső Uszoda épületét tavaly jelölték Mies van der Rohe díjra.

Az adásban ismert munkáiról, a házak történelmi rétegeiről és a láthatóvá tett épületszerkezetekről épp úgy szó esik, mint arról, hogy mi érdekelte tíz éve az építészhallgatókat – és hogy mi érdekli őket ma.

Az Auditórium a Magyar Építőművészek Szövetségének keddenként jelentkező podcastsorozata, melyben Zubreczki Dávid szakíró, építészeti mesemondó beszélget ismert építészekkel a fenntarthatóságról. A műsor médiapartnere az Építészfórum: a hanghoz képeket, terveket, linkeket és sok más információt találnak nálunk az érdeklődők. A podcast a Madaz kiadó gondozásában jelenik meg.

A korábbi adások vendége volt Baló DánielBardóczi SándorCsillag KatalinErő ZoltánFajcsák DénesGolda JánosKovács CsabaNagy CsabaSmiló Dávid, Soltész NoémiSzabó LeventeTihanyi DominikaVitézy Dávid és Zoboki Gábor. A podcast megtalálható az ismert lejátszókban (AppleSpotifyGoogle) az egyes adásokhoz pedig mindig itt, az Építészfórumon találnak hasznos háttéranyagokat a hallgatók.

Zubreczki Dávid

Szerk.: Hulesch Máté