| CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Épületek/Középület

Batár Attila: Zentrum Paul Klee, Bern

1/5

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

?>
Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila
?>
Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila
?>
Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila
?>
Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila
?>
1/5

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Renzo Piano - Zentrum Paul Klee, Bern, 2005 • Fotó: Batár Attila

Batár Attila: Zentrum Paul Klee, Bern
Épületek/Középület

Batár Attila: Zentrum Paul Klee, Bern

2006.06.09. 07:41

Projektinfó

Szerzők:
Batár Attila

Földrajzi hely:
Bern, Svájc

Építészek, alkotók:
Renzo Piano

"Mintha három földbe metszett szemet látnánk. Ezek a vágott rajzú szemek azokra emlékeztetnek, amelyeket a művész néhány arcképén fedezhetünk fel. Figyelő szemek, mielőtt a horizont alá buknának. Szemlehunyás előtti utolsó pillanat." Írás a Renzo Piano tervezte Zentrum Paul Klee-ről

Batár Attila: Zentrum Paul Klee, Bern1

Tavaly júniusban újabb alkotással gazdagodott a monumentális épületek sora. Felépült Bernben a Renzo Piano tervezte Zentrum Paul Klee. Ez a Klee teljes oeuvre-jét összefoglaló kulturális központ nemcsak múzeum. Klee műveinek tárolása, gondozása és kiállítása mellett helyet ad Klee zenei elhivatottságának is — egy ideig hegedűművészként és kritikusként tartotta fenn magát —, és a háromszáz személyes koncertteremben hangversenyeket, színházi darabokat, oktató előadásokat fognak tartani. A központ fontos része még a gyerekmúzeum (Creaviva), s a mindenki számára nyitva álló három művészeti stúdió, oktató műhely.

E nagyszabású alkotás mégis szerény monumentalitás, mert Piano mindig finoman, egyszerűen formál. Itt, a dombok közé, rozsdamentes acélból készült hullámvonalakat fektetett melyek megismétlik a dombok vonalvezetését. A központ három épülete a Bernt körülvevő lejtők egyikébe van félig elsüllyesztve. A központot közvetlenül a Klee-család temetkezési helyének a közelébe telepítették (Schosshalden), amelyik Klee urnáját is őrzi.

Úgy tűnik, a dombok óriásokat tartanak méhükben, amelyek a terepből kiemelkedve, nyitva tartják szemüket. Messziről nézve, a homlokzat, „a szemek", félig takartak, mert a három ív előtt közvetlenül egy hosszan elnyúló, vízszintes vonalú töltés húzódik. A töltés takar, távolabbról, a város felöl közeledve, a szemeknek csak a felső, felmagasló íveit látjuk. Ettől a csalás, a csalódás, vagy a vágy, megtudni, mi van a töltés mögött. Mintha három földbe metszett szemet látnánk. Ezek a vágott rajzú szemek azokra emlékeztetnek, amelyeket a művész néhány arcképén fedezhetünk fel. Figyelő szemek, mielőtt a horizont alá buknának. Szemlehunyás előtti utolsó pillanat. Búcsúzó szemvetés. A tervező mintha késsel vágta volna ki a Klee képekről vagy az ókori freskókról leszedett, nagyra nyílt szemeket. Finom hasítás a földben. A szemek az enyhén lejtő domboldalról a távolba néznek: az előttük fekvő völgyre, Bern városára, a tájban elfekvő mögöttes dombokra, s hajnalonta a keleten felkelő napra.


 


Mi ihlette meg a tervezőt? A környező dombok vonalaihoz akart alkalmazkodni, hasonulni? A természetet akarta folytatni, művi módon megismételni? Az adottságokat akarta adaptálni, beleépülni a lejtőkbe? Klee játékos művészete ihletette meg, finom rajzos formáit akarta beültetni, beilleszteni a természetbe? Vagy saját lírai formáinak keresett egy újabb formát? Mind lehetséges. A természet adva volt, Klee szelleme áthatotta az alkotót, s előző művei, a Centre Pompidou kígyózó mozgólépcsője, a houstoni Menil Collection dongaboltozatú lefedései, a genovai móló és a tengerpart légcsavarai, a Centre Jean-Marie-Tjibaou (Noumae) költői ihletésű íves falai már mögötte voltak. Pianot kell idéznem: elsősorban arra kell figyelni, mire inspirál a hely, mert a terv már előzőleg odavetette árnyékát.

A dombos vidékbe helyezett Zentrum egymás mögé sorolt acéltartók hullámvonalaiból áll. Ezek az acélívek egyszerű geometrikus formák, a végtelen szinuszgörbe kiragadott szakasza. De Piano sokoldalúan, rendhagyó módon dolgozik, nem préseli mechanikusan geometriai alakzatokba épületeit. A formák inkább utalások, jelzések, mint másolatok.

A teljes kompozíció az épület előtt elhúzódó töltés miatt nem jól látható. Veszteség vagy nyereség? Mert a töltés nem csak takar, hanem egyben titkot is sejtet. A takarás kíváncsivá tesz. Arra is kényszerít, hogy megkerüljük a töltést. Kizárólag oldalról tudunk az épületet közelébe kerülni. A töltés mögött csak egy keskeny sáv, szűk út marad a közelítésre, s a rálátásra. Ezt nevezte el Piano a Múzeum utcának. A hullámvonalak földi vetületével párhuzamosan egyenes vonalak futnak. Az út, a töltés és újra egy út. Kontrasztként. A Múzeum utcában áll a bejáratra mutató jelzés is, Klee egyik rajzának acélból készült, pirosra mázolt mása. A hullámvonalak s az egyenes töltés közé beszorított útról kizárólag skurcban látjuk a központot. Közelítve értjük meg, hogy nem három különálló félkörívet látunk, hanem egy összefüggő, folytonos, hullámzó vonalat. Ezek a hullámok a föld felszíne alatt, pontosabban a terepszinthez képest lesüllyesztett térben, a völgyekben is folytatódnak. Újabb élmény. Felfedezzük, hogy az alászálló görbék, a völgyben irányt váltva, a magasba ívelnek. A földfelettiek domborúak, s a talajt érintve homorúakká válnak. A vonalak folyamatosan hajladoznak. A vidék dombjainak acél megfelelői bonyolódni kezdenek. Kényszerülünk, hogy ne csak felnézzünk az emelkedő hangárívekre, hanem, hogy letekintsünk a már sokkal bonyolultabb lesüllyesztett árkokra, ahol felfedezzük az épület titkát, az ívek szakadatlan menetét. Egyszer a három épület üvegfalú függőleges síkja vág bele a földbe, máskor az épületek közötti hullámvonalak, az előzök megfordítottjai érintik a terep tangensét. A görbék átúsznak a kivájt föld fölött.



Az acél hullámvonalakat követve a szem egyben az erők útvonalainak a nyomába szegődik. Szerkezetileg is okos a forma. A tető és a tartószerkezet súlyából adódó terhek leszaladnak az íveken, de nem tűnnek el a végeken, hanem továbbadják a súlyt a következő hullám felfelé ívelő szárnyának. Erővonalak játéka, amint végigfutnak a hullámzó formákon. Így adják át az ívek terhüket a következőnek. Összekötve, továbbítva tehermentesítik az egyes részek saját súlyukat. Megosztott erők, nyomaték átvitel, erő és formajáték egyszerre.

A hullám-motívum önmagában is bonyolult, de a három felemelkedő ív nem egyforma nagyságú. Közelítve a keskeny úton perspektivikusan látjuk a három ívet, csökkenő nagyságban. Mindezt nemcsak a perspektivikus illúzió következtében, látszólag, hanem valóságosan is. Közelítve megértjük, hogy az egyformának gondolt három ív tulajdonképpen csökkenő magasságú és nagyságú forma. A buszmegálló felöl közelítve a távolabbiak fokozatosan kisebbek az előzőeknél. Így a perspektivikus illúzió fokozódik, a távolabbi íveket még kisebbnek gondoljuk, mint amennyire a perspektivikus csalás alapján feltételeznénk. Így az épület egészének a képzete megnyúlik, s az épületet a valóságosnál is hosszabbnak képzeljük. Pedig az épület logója — az elnyújtott ‘m’ betű szárainak ereszkedő magassága —, előre figyelmeztet a valós helyzetre, egyre kisebb méretű hullámok, épületek követik egymást.



Az épület függőleges ívei vízszintesen is megismétlik e formát. Egyrészt a bejárat hullámvonalú hídjában. A bejárat a megközelítési ponttól számított első és második épület közé került. A hullámvonalak alsó, lesüllyesztett ívei fölött kacskaringózik el a bejárati híd. Ívek kereszteződése különböző szinteken és különböző síkokban ¨ a tartóívek függőlegesben, a híd a vízszintesben ¨ helyezkednek el. Ráadásul különböző egyenesek is keresztezik a szintet, ettől még bonyolultabb a kép. A homlokzati bejárati ív függőleges üvegfelületét vízszintes napellenző lamellák síkjai törik meg sorozatosan. Merev, rideg jelenség a lírai kompozíción belül. Mégis együttesük, görbék és egyenesek összjátéka, újabb variációt teremt a homlokzati képben. Úgy tűnik, az ívek között a lamellák egymás alatti sávjai ki is feszítik a görbéket. Feszültség keletkezik, különösen, mert a lamellák síkjai dőltek, s cikcakkban párhuzamosak.

Az íves épületek közötti völgyekben sima, áttetsző dobozokat helyezett el a tervező. Újabb játékos elem. De az egymást megismétlő acéltartók sem azonos magasságban követik egymást. A bejárattól a végekig az épület bordáit érintő elképzelt tangens lejt, olyannyira, hogy a végekre elfogy az épület. Az utolsó ívek egyre jobban belesüllyednek, s végül eltűnnek a földben. Mintha a vízből kiemelkedő hal farka felé fogyó test pikkelyeit látnánk, vagy a kiemelkedő acélgörbékben az óriás hal lekopasztott csontvázát fedeznénk fel. Az épület elfogyasztott végeiről a vízből kiemelkedő hal ovális formája jut az eszünkbe, csak víz helyett itt föld veszi körül alakját. Ez a motívum is a hullámokra emlékeztet.



Még egy ív a tájban: a múzeum területéhez kapcsoltak a környezetből egy tágas mezőt („termékeny vidék"-nek nevezve), amelyet egy gyalogos út zár le nagy körívben. A központ mögötti terület az útig körszegmenshez hasonlít, melyet a lejtős mezőre fektetettek. Az elfogyó épület nem vethet árnyékot, s bár az árnyék hozzátartozik az épülethez, ebben az esetben a mező helyettesíti az árnyékot. Az íves úton végiggyalogolva egyszerre élvezhetjük a három épület fogyasztott, süllyedő formáinak a látványát, majd előtte Bern városára, s a mögöttes hegyekre nyíló kilátást, illetve az épület hátsó nyúlványaként az egyenletesen süllyedő mezőt. E terület a hegyvonulatok, valamint az épület görbülő formáinak a fekvő társa.

Az épület fémívei között üveg a tető. A rácsapódó napsugaraktól az üveg együtt csillog az acéltartókkal. A tető domború felületére egyenetlenül süt a nap. Ragyogó, árnyas, homályos és csillogó felszínek váltják egymást. Tükrös játék. A görbület minden pontja másként veti vissza a fényt s kápráztatja a szemet. Az épület beépített részei fölött a tető szerepét betöltő üveglapok a nap sugarát elhomályosító perforált lemezekkel, hálókkal párosulnak. E napellenzős lamellák, s a múzeum belső tereiben a fátyolszerű álmennyezet sajátos, misztikus hangulatot teremt. A perforált álmennyezetekkel megszűrt, nem vakító fény olyan általános, egyenletesen szétosztott világosságot teremt, amelyben minden kép jól, tükrözés mentesen látható. Eközben a belső tér megmarad sejtelmesnek. Piano misztikus fényt varázsolt a belsőkbe.



A nagyívű, acéltartós szerkezet lehetővé teszi, hogy függőleges alátámasztás nélkül is megálljon az épület. Csak a végeken vannak kereszt merevítések, hogy el ne dűljön, illetve el ne szaladjon az épület. Ezzel lehetővé vált, hogy ne legyen a térben akadály, korlátozásmentesen lehessen berendezni a belső teret, a koncerttermet, s a kiállító helyiségeket. Sőt, az acéltartók azt is megengedik, hogy a múzeum termében e tartókról lógassák le a képek felakasztását szolgáló paneleket. Még a padló sem akadály, bármilyen módon el lehet választani a különben egységes teret, s elrendezni a válaszfalakat, hogy annak változtatásakor a padlón se látszódjon semmiféle nyom. Olyan játékosan, szabadon rendezhető el a tér, hogy Klee is beleképzelhette volna műveit. Úgy, ahogy Klee egyenes vonalain csüngenek, vagy egyensúlyoznak a tárgyak és az emberek. Nehéz egyensúlyt tartani a különböző elemek között, de az egyensúly Kleenél és Pianonál is létrejött.

Renzo Pianot egyaránt megihlette a táj, s az a művész, akinek az épületet szentelték. De Piano nem másol. Bár a dombokra utal, mégis az adott motívumok újraformálása, eredeti költői alkotás. Az adottságokat módosítva veszi át, újabb s újabb elemekkel gazdagítva a kiinduló példákat. Egyszerű módon bonyolít, miközben megőrzi az alaptételt. Piano a mai építészek leglíraibb alakja, aki ebben az esetben is hozzáadva költi át a tájat. A környezet által inspirált, és megfogalmazott épületmotívum a természetben folytatódik. A tájban elfogyó, elnyújtott múzeum, ‘m’ betűs írásjele az épület emblémájává vált.


1. A cikk kizárólag a Renzo Piano tervezte Zentrum Paul Klee építészeti megoldásával foglalkozik.

Nyomtatásban megjelent a Balkon 2005/10. számában. 

Kapcsolódó oldalak:

Építészet a látvány dominanciája nélkül - Interjú Batár Attila építésszel

Batár Attila: Láthatatlan építészet

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.