/ MÉD közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek
Emberek/Portré

Mániákus várostervező: Blanche Lemco van Ginkel

1/5

Blanche Lemco van Ginkel. Fotó: Akik városokkal álmodnak c. film

?>
Blanche Lemco van Ginkel. Fotó: Akik városokkal álmodnak c. film
?>
Az 1967-es montréali világkiállítás terve
?>
Manhatten forgalmának tanulmányozása, New York 48. utca és a Ginkelvan terve, 1970. Forrás: Centre Canadien d’Architecture
?>
CIAM ’59 találkozó, Otterlo
?>
Blanche van Ginkel és férje, Sandy van Ginkel az 1950-es években alapítottak építész irodát Montréálban. Fotó: Van Ginkel Associates
1/5

Blanche Lemco van Ginkel. Fotó: Akik városokkal álmodnak c. film

Mániákus várostervező: Blanche Lemco van Ginkel
Emberek/Portré

Mániákus várostervező: Blanche Lemco van Ginkel

2020.02.21. 07:08

Cikkinfó

Szerzők:
Fürdős Zsanett

Földrajzi hely:
Kanada, Montreal

Építészek, alkotók:
Blanche Lemko van Ginkel

Dosszié:

Montréal óvárosának fejlesztésével beírta magát a történelembe, igazi világpolgár, akinek a nagy egész és az ember a legfontosabb. Blanche Lemco van Ginkel innovatív ötleteivel, az építészet oktatásában eltöltött majd 50 évnyi tapasztalatával úttörőnek számít a szakmában. És persze ő volt az első női dékán a Torontói Egyetem Építész és Tájépítész Karán (és egész Kanadában). 

A városok ma meghatározó szerepet játszanak életünkben, ma a világ népességének 55%-a él városokban, és ez a szám rohamosan nő. Az urbanizáció egyre gyorsabban és nagyobb mértékben történik, mint valaha. De vajon a városi élet minősége is ilyen ütemben javul? Nem feltétlen. Ha közelebbről megvizsgáljuk városainkat, jelentős problémákkal találjuk szembe magunkat. Olyan komplex kihívásokkal, mint a növekvő populáció, az autók káosza, a sűrűsödő beépítések és a ritkuló zöldfelületek. A társadalmi egyenlőtlenség, a gettósodás, a vallási és faji feszültségek, és a klímavészhelyzet. Városi életünk minőségét számos szociológiai és gazdasági faktor határozza meg, és ahogy növekszik, úgy válnak ezek is árnyaltabbá. Ha ez most egy disztópikus regény eleje lenne, valószínűleg lineárisan haladnánk a komor végkifejlet felé, ám ez a cikk egészen másról szól. Ezek a problémák mindig is léteztek, ám tény, hogy ma súlyozottan találjuk szembe magunkat velük, mely nemcsak a városok, de az emberek mentalitásának újragondolását is igényli.

Blanche van Ginkel és férje, Sandy van Ginkel az 1950-es években alapítottak építész irodát Montréálban. Fotó: Van Ginkel Associates
5/5
Blanche van Ginkel és férje, Sandy van Ginkel az 1950-es években alapítottak építész irodát Montréálban. Fotó: Van Ginkel Associates

Valami ilyesmi történt az ´50-es, ‘60-as évek Kanadájában is: Blanche Lemco van Ginkel építész, várostervező és tanár emberközpontú, fenntartható és új ötletekkel teli, modern városokról álmodott. Ő nem az autóknak, nem a fejlesztőknek és beruházóknak tervezett, hanem az embereknek. Nem a mának tervezünk, hanem a jövőnek, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a közösség vágyait és a funkciót vegyük alapul." Számára sokszor a nagy egész fontosabb volt, mint a részletek. Gondolkodásmódjának máig jó példája Montréal óvárosának megmentése, amit férjével, Sandy van Ginkellel közösen vittek végbe. Az építész házaspár az 1950-es években érkezett Montréálba, és rögtön felfigyeltek az elhanyagolt, értékes épített örökségekben gazdag városrészre.

Kanadában ekkoriban nem, vagy csak keveset foglalkoztak az örökségvédelemmel, így a városlakók sem törődtek a környék építészeti értékeivel – többek között a 16. és 17. századból való megóvandó épületekkel. Mivel ebben az időben Montréal rohamos fejlődésnek indult, a fejlesztők az óvárost szerették volna jelentősen átformálni. Vagyis: kiszélesíteni az utakat, lerombolni a – ma már műemlék – házak többségét és egy olyan autópályát építeni, mely jelentősen roncsolta volna a városszövetet a vízpart elpusztításával és a város átvágásával. Blanche van Ginkel viszont jobb megoldással állt elő: a tervezett autóutat körbevezették a környéken, így megmaradt az az utcakép, mely ma is a város fontos építészeti öröksége. A projekt akkora siker volt, hogy hatására Kanadában létrejött a várostervezés mint szakma. 

Manhatten forgalmának tanulmányozása, New York 48. utca és a Ginkelvan terve, 1970. Forrás: Centre Canadien d’Architecture
3/5
Manhatten forgalmának tanulmányozása, New York 48. utca és a Ginkelvan terve, 1970. Forrás: Centre Canadien d’Architecture

Blanche van Ginkel építészetét mélyen áthatja a társadalmi elköteleződés és az a vágya, hogy kényelmes, modern környezetet teremtsen az embereknek, ahol jó lenni, ahol megjelennek a közösségek és ahol virágzik a kultúra. Ezzel a céllal vizsgálta és adott be javaslatot 1970-72 között Manhattan városi forgalmának javítására, melyben a gyalogosbarát, sétálható várost és a tömegközlekedés fejlesztését favorizálta - épp úgy, ahogy ma tesszük oly sokan -, megelőzve ezzel korát. Ma is ezekkel a törekvésekkel találkozunk, és – szerencsére – egyre több helyen valósulnak meg a pozitív példák. Egyébként a forgalmi dugókat egy hibrid-elektromos kisbusszal szerette volna enyhíteni, férjével terveztek is egy prototípust: ez a Ginkelvan (zseniális szójáték!). 

Az építész-várostervező mindig is nagyléptékű projektekkel foglalkozott, amelyekben fontos szerepet töltött be az innováció, a történelmi kerületek megőrzése, a fenntarthatóság és az érzékenység, mindezt sok esetben merész formavilággal kombinálta. Olyan mesterektől tanult, mint Walter Gropius és Le Corbusier, utóbbival részt vett az Unité d’Habitation tervezésében is, az ő nevéhez fűződik a tetőn lévő játszótér. Egyetemi éveit az 1940-es években kezdte, az első nők egyike volt Kanadában, aki építészetet tanult, és ezt az elsőbbséget folytatta is: jött Kanada Királyi Építészeti Intézete, az Amerikai Építészeti Intézet, az Association of Collegiate Schools of Architecture – ahol elnök volt –, és végül 1980-ban a Torontói Egyetem Építész és Tájépítész Karának dékánsága, nőként ebben a pozícióban ő volt az első egész Kanadában. Sőt, amikor építészeti praxisát 1952-ben elkezdte, rajta kívül csak 3 másik nő tervezett a térségben. Blanche van Ginkel nemcsak tervezőként alkotott jelentőset, hanem majd´ 50 évig tartó oktatói tevékenységével és az építészetről, várostervezésről és oktatásról vallott gondolatainak lejegyzésével, valamint filmek rendezésével is. Montréál óvárosának megmentésén túl olyan projektek fűződnek nevéhez, mint az Unité d´Habitation tetőteraszának tervei, a ´67-es montréali világkiállítás master planje vagy az Új-Fundland szigeti Browning park revitalizációja.

Az 1967-es montréali világkiállítás terve
2/5
Az 1967-es montréali világkiállítás terve

Ebben az időszakban, egy olyan világban, ahol a férfiaké a vezető szerep, nőként érvényesülni sokszor csak hatalmas akadályok legyőzésével, mély elköteleződéssel és akaraterővel lehetett – az élet bármely területén, nem csak építészként. Ugyanakkor ezek a nők rengeteg innovatív ötlettel álltak elő, melyek alkalmazásával érzékenyítették, fejlesztették és kibővítették – jelen esetben az építészet területét. Amíg sokan azon gondolkodnak, hogy a szakma mely területein van a nők helye, addig ezek a nők épületeket, élettereket és városokat terveznek. Sikerrel. Épp úgy, mint bárki más. Blanche van Ginkel – aki köszöni szépen, nagyon jól van így 96 évesen – pedig egy olyan izgalmas és tartalmas pályát tár elénk, amelyből méltán tanulhatunk. Főleg, ha városaink jobbá és élhetővé tételén gondolkodunk.


Fürdős Zsanett

Sorozatunkban azokat az építészeket, várostervezőket, táj- és belsőépítészeket mutatjuk be, akik úttörőknek számítanak szakterületükön, akik az élhető városokban, az élhető terekben és az emberekben hisznek. Akik sosem szűnnek meg a jelen és a jövő kihívásain gondolkodni és ezekre megoldást találni. Azokat, akik munkássága, élete inspiratívan hat ránk  ám ebben a sorozatban most a nőké lesz a főszerep.

Címlapfotó: Részlet az Akik városokkal álmodnak című filmből. A filmet március 7-én, a Budapest Építészeti Filmnapok keretein belül vetítik a Toldi Moziban. 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk