Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers

Nézőpontok/Vélemény

A Corvin-negyed újjászületése

1/18

A városnegyed kapuja a nagykörút felől. A Corvin köz közepén, 1922-ben épült a Corvin Mozgóképszínház, hazánk egyik első mozija. A némafilmek korában, a színházi előadások tartására is alkalmas épületet Bauer Emil tervezte, és két nagyobb felújítás után ma is modern multiplex moziként működik.

A 2020-as évtizedre befejezett Corvin sétány összesen több mint ötezer ember otthona. Az általában nem kívánatos, sűrű beépítés mellett ebben az esetben számottevő érv a város legfőbb kötöttpályás közlekedési útvonalainak szomszédsága – az ideköltözőknek kisebb eséllyel lesz szüksége autóra.

A terület első nagyberuházása a 2008-ban megnyitott Corvin Plaza és a mellette álló Corvin One irodaház volt, ezek az épületek alkotják mára a városrész központi sétányának és főterének belváros felőli lezárását.

A Corvin sétányt a túlsó oldalon, a Szigony utca felől, a 2017-ben elkészült Nokia Skypark irodaház zárja le; a ZDA - Zoboki Építésziroda által tervezett épület átadásakor elnyerte az Év Ingatlanfejlesztése díjat. Balra a mintegy ötszáz lakásos Corvin Átrium látható.

A Corvin Átrium lakóház nyitott udvarából feltáruló sétány és központi tér. Az épület a Hajnal Építész Iroda tervei alapján, 2021-re készült el.

A szomszédos utcák közül a térrel párhuzamos Tömő utca volt leginkább érintett az épületállomány cseréjében. Itt a sétányhoz hasonló, modern lakóházak épültek, a két-három emeletes, 19. század végi házakkal kontrasztos, méretükben és hangulatukban is eltérő homlokzatokkal.

A Leonardo da Vinci 42-es számú épületének tűzfalára 2022-ben került fel a Pál utcai fiúk üveggolyó jelenete; Buzás Aliz képzőművész és a Színes Város Csoport munkája.

A terület átalakulásának legkívülesőbb projektje a Corvin Innovation Campus, ami már a Semmelweis Klinikák metrómegálló vonalában épült.

A Radius B+S stúdió által tervezett épület háromosztatú homlokzatából egyelőre két szekció készült el.

Míg a Corvin sétány keleti végén a munka éppen most fejeződött be, a nagykörút felé haladva egyre belakottabbak a terek, itt már bő tíz éves múltra tekint vissza utca.

A Tömő utca végének háztömbje a korábbi városnegyed egyik utolsó mementója. A sarkon álló földszintes klasszicista lakóház 1840-ban épült Kasselik Ferenc tervei szerint, ma a szomszédos épülettel együtt a Grund nevű többfunkciós közösségi térnek és szórakozóhelynek ad otthont.

Az épülettömb udvarának meghatározó eleme a Grund játszótér, Molnár Ferenc Pál Utcai Fiúk című regényének valósághűen életre keltett helyszíne. Az elmúlt évtizedben több hasonló, kisebb épületet is feloldottak a műemléki védelem alól, hogy modern lakóházaknak adják át a helyüket, de a Grund jövője ma már biztosnak látszik.

A sétány lezárásának újabb irodaházai, a Nokia Skypark és a Corvin 5 előterében különleges térplasztikák sorakoznak: Mikus Áron Triptichon és Dual című alkotásai mögött a Zalavári József matematikai modellje alapján készült Gömböc szobra áll.

A sétány belvárosi szélén álló City Garden homlokzata az elsők között, 2009-re nyerte el a formáját. A legtöbb itteni lakóház erkélyeinél a tiszta üveg és pálcás korlátok helyett zárt frontfelületet alakítottak ki a tervezők, megelőzve azt, hogy a lakók később a maguk módján, a legkülönfélébb anyagokkal biztosítsák a belátás elleni védelmet.

Az utolsók közt elkészült lakóház a Grand Corvin 2. A Lab5 építésziroda munkája közelről ijesztő méretű, de az utca távolabbi vonalából szemlélve meglepő arányai és visszalépcsőztetései különleges, izgalmas formát nyújtanak az épület tíz emeletes tömegének.

A sétánnyal párhuzamos Práter utcában 2008-ban épült fel a terület egyik legeredetibb lakóháza, a 30-32-es szám alatti önkormányzati bérház. Itt nem csupán egy szabadon álló telek beépítése volt a feladat, hanem egy érdekes sarok szituáció megoldása, két, méretes tűzfal lezárása. Az épület Kis Péter és Valkai Csaba tervi alapján valósult meg.

A Csillag Katalin és Gunther Zsolt által tervezett Corvin 5 irodaház különösen környezetbarát megoldásokkal épült, hazánkban elsőként kapta meg a WELL előminősítést. A kiváló tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező területen ezek a címek valóban a lehető legkisebb ökológiai lábnyomú irodákat jelenthetik.

A városrész tíz évvel ezelőttről ismerős, különleges, romos, de elegáns hangulata mára szinte teljesen elveszett. Helyette lassan egy újfajta reprezentatív miliő jelenik itt meg – száz év múlva, vajon hogyan tekintünk majd vissza a 2010-es, 20-as évek belvárosi építészetére?

2023.11.18. 13:30

Cikkinfó

Szerzők:
Fotók: Gulyás Attila

Projektinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Nézőpontok/Történet

PRATO DELLA VALLE / Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:06
10:33

Lovaskocsi versenypálya, piac és vásártér, rekreációs park, tűzijáték háttere, mesterséges csatorna, a közepén szigettel, körülötte a város hírességeiről mintázott szobrok. Az Egy hely Padova 90.000 négyzetméteres ovális formájú terét látogatta meg, mely a Vörös tér után a legnagyobb európai városi tér.

VILLA LA ROTONDA // Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:05
9:26

Az Egy hely újra külföldön járt, hogy Andrea Palladio leghíresebb villáját, a Vicenza dombvidékén épült Villa La Rotondát mutassa be. A 16. században alkotó reneszánsz építész Veneto tartományban 30 villát tervezett nemesi családoknak. Palladio stílusa a brit építészetre és Thomas Jefferson amerikai nemzeti építészetére is nagy hatással volt.