Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers

megújul az Építészfórum!

Az olvasóközönségünk támogatását szeretnénk kérni, hogy új embereket érhessünk el, erősítsük függetlenségünket, videós tartalmakat is tudjunk gyártani, fejlesszük a honlapunkat, hogy továbbra is az építészeti közbeszéd elsőszámú Fórumaként tudjunk működni. Első lépésként egy új, zárt Facebook-csoportot is létrehoztunk, ahova minden követőnket szeretettel várunk!

támogasd a Fórumot!

Legalább 50 rendszeres támogatót szeretnénk a csapatunk mellett tudni, hogy új tartalmakat tudjunk elhozni a látogatóinknak! De emellett egyszeri támogatásokat is örömmel fogadunk, erősítsd az építészeti diskurzus terét!

az építészet közügy!

Szeretnénk még több tudást közvetíteni, még több párbeszédnek lehetőséget adni, és egy egymásra nyitott közösséget építeni. A társadalmilag és ökológiailag fenntartható kortárs építészethez a tudás demokratikus csatornázására van szükség – így lehetünk képesek igazságosabb, szebb és hatékonyabb városokat és élettereket elképzelni.

Támogatom
Nézőpontok/Történet

PRATO DELLA VALLE / Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:06
10:33

Lovaskocsi versenypálya, piac és vásártér, rekreációs park, tűzijáték háttere, mesterséges csatorna, a közepén szigettel, körülötte a város hírességeiről mintázott szobrok. Az Egy hely Padova 90.000 négyzetméteres ovális formájú terét látogatta meg, mely a Vörös tér után a legnagyobb európai városi tér.

VILLA LA ROTONDA // Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:05
9:26

Az Egy hely újra külföldön járt, hogy Andrea Palladio leghíresebb villáját, a Vicenza dombvidékén épült Villa La Rotondát mutassa be. A 16. században alkotó reneszánsz építész Veneto tartományban 30 villát tervezett nemesi családoknak. Palladio stílusa a brit építészetre és Thomas Jefferson amerikai nemzeti építészetére is nagy hatással volt.