Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers
Nézőpontok/Vélemény

Öt hangulatos erdei templom és kápolna Budapest körül

1/16

Mogyoród fölött, a Gyertyános-hegy tetején az ezredforduló óta áll különleges építmény, amelyet a leírások szinte fele-fele részben kápolnaként, illetve kilátóként említenek. Mindkettő igaz.

A korábban itt állt kilátó helyén közadakozásból épült új torony, amelynek tervezését Makovecz Imre ingyen vállalta.

A bejárattal szemben, részben föld alatt kapott helyet a kápolna, benne Sebestyén Zoltán nagy méretű Szent László-szobrával.

Az épület állapota húsz év alatt gyorsan romlott, végül 2020-ban sor került teljes felújítására, ami a tetőszerkezet megerősítését is magában foglalta. Jelenleg szabadon látogatható.

Budapest beépítésének történetéből elsőre ősidők óta tartó fejlődésnek tűnik, pedig valójában a pusztulás is a folyamat része volt. Ennek egyik példája a mai Pesthidegkút fölötti Gercse falu, aminek csak a temploma maradt meg.

Az eredeti falu mintegy száz lakosú, egyutcás település volt, amelyhez hasonlóból számos akad a mai Budapest területén. A valószínűleg fallal és temetővel is körülvett, 800 éves templom fennmaradása viszont egyedülálló.

A felvidéki templomokra jellemző, patkó alakú szentély, és a római kori köveket is tartalmazó falak is átvészelték az évszázados elhagyatottságot. 1956-ban konzerválták, mai formájában az 1997-es felújítása óta áll.

A ma is működő templom a pesthidegkúti vitorlázó repülőtér és a Csúcs-hegy szomszédságában népszerű úti cél, az istentiszteletek mellett esküvők helyszíne.

Egy másik, mára elveszett falu, a mai Tököl déli határában létezett Bagamér temploma, a Szent Anna-kápolna, ipari parkok között áll, de ezt feledtetik a köré ültetett fák. Átvészelte a török pusztítást, mai formájában 1981 óta látható.

A Budai-hegyvidék egyik leghangulatosabb erdei temploma Budakeszi erdőbe nyúló határában áll. A közel 300 éves Angyalok királynéja templom a Normafához vezető túrautak egyik népszerű állomása, valamint búcsújáróhely.

A barokk templomépület története a 18. század végi, évtizedes elhagyatottságról, majd a 20. századi, hasonlóan hosszú újjáépítésről szól, ami csak 1947-re fejeződött be.

A templom központi hajója fölött hatalmas csehsüvegboltozat áll. Szépen faragott szószéke a falaknál alig fiatalabb, 1760 körül készülhetett.

A templom körüli ősfás park védett természeti érték. Innen látható jól a torony teteje, rajta már csak üres körként a 19. század eleji óra helyével, csúcsán a Xaver Pfendtner budakeszi kovácsmester által készített eredeti kereszttel.

Az album legfiatalabb képviselője a Budaörs fölötti sziklás dombok egyikén álló Szeplőtelen Fogantatás kápolna, amely 2003-ban épült, természetesen nem előzmények nélkül.

A kápolna építői nagyrészt Wendler Ferenc terveiből, és archív fotókból dolgozva, hatvan év után építették fel ismét a második világháborúban elpusztult épületet, amely 1855 óta állt itt.

A kápolna a Kő-hegy különleges sziklái, és panorámája mellett népszerű úticél. Misézésre csak alkalmanként használják, állapota viszont közel húsz év után is kiváló.

?>

2022.09.10. 12:38

Cikkinfó

Szerzők:
Fotók: Gulyás Attila

Projektinfó

Nézőpontok/Történet

PRATO DELLA VALLE / Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:06
10:33

Lovaskocsi versenypálya, piac és vásártér, rekreációs park, tűzijáték háttere, mesterséges csatorna, a közepén szigettel, körülötte a város hírességeiről mintázott szobrok. Az Egy hely Padova 90.000 négyzetméteres ovális formájú terét látogatta meg, mely a Vörös tér után a legnagyobb európai városi tér.

VILLA LA ROTONDA // Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:05
9:26

Az Egy hely újra külföldön járt, hogy Andrea Palladio leghíresebb villáját, a Vicenza dombvidékén épült Villa La Rotondát mutassa be. A 16. században alkotó reneszánsz építész Veneto tartományban 30 villát tervezett nemesi családoknak. Palladio stílusa a brit építészetre és Thomas Jefferson amerikai nemzeti építészetére is nagy hatással volt.