Épülettervek/Középület

Zöld út nyílhat a Rác fürdő rekonstrukciója előtt

2001.08.22. 15:05

A 4,5 milliárd forintra becsült beruházás során a Rác fürdő jelenlegi kapacitása mintegy négyszeresére növekszik.

A Budapest és Gyógyfürdői Rt. 3,2 milliárd forintos alaptőkéjének mintegy 900 millió forintos megemelését tervezi a Fővárosi Önkormányzat, hogy ezzel elősegítse a Rác fürdő rekonstrukciójának megvalósulását.



Látványtervek: Kaszab Építész Iroda


A Gyógyfürdő Rt. és a Rév Nosztalgia Kft. mint beruházó nemrég Rác Nosztalgia Kft. néven közös társaságot hozott létre a projekt megvalósítására. A rekonstrukció terveit Kaszab Ákos Ybl-díjas építész készítette. A 4,5 milliárd forintra becsült beruházás során a Rác fürdő jelenlegi kapacitása mintegy négyszeresére növekszik. Ennek során egyebek mellett fedett uszodával és vízgyógyászati részleggel is bővül. A fürdő épületétől nyugatra, a domboldalon négycsillagos, 60 szobás, többszintes termálszálló épülne. A Rác fürdő előtti egykori udvarból pedig sikló vezetne a Citadellára. Ez amellett, hogy turistalátványosság is, csökkentené a Citadellára áramló járműforgalmat, mivel egyúttal kétszintes, 120 férőhelyes közforgalmú mélygarázs is épülne a fürdőnél.

A városvezetés, illetve augusztus végén a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő szerződéstervezet szerint a beruházó vállalja azt, hogy a jogerős építési engedély kézbesítésétől számított két éven belül befejezi a beruházást, s megkezdődhet az elkészült létesítmények üzemeltetése. Az elvi építési engedélyt egyébként a beruházó már tavaly augusztusban megkapta. (MTI)