Épületek/Középület

Víz alatti lakások – víz alatti városok?

2016.07.29. 11:00

A Dubaji Nemzetközi Hajóvásáron mutatták be az első víz alatti térrel is bíró úszó házakat, amelyek úgy ringatóztak a vízen, mint a lehorgonyzott hajók. Ezekből a házakból 2017-re már 131 készülhet el. Sobieski Tamás írása. 

Aki még emlékszik a nagy francia író, Verne Gyula Nemo kapitány regényére, rögtön arra gondolhat, hogy egy újabb látomása, a víz alatti élet tart a megvalósulás felé. Kollégánk, Bán Dávid érdekes cikke ugyanis éppen arról szólt, hogy Dubajban már láthatók olyan lakóépületek, amelyeket az éghajlatváltozás és a túlnépesedés miatt a víz felszínére terveztek.



A portugál Observador révén már azt is tudhatjuk, hogy tavaly a Dubaji Nemzetközi Hajóvásáron mutatták be az első ilyen úszó házakat, amelyek úgy ringatóztak a vízen, mint a lehorgonyzott hajók. A német nevű, de emirátusi és osztrák tőkével is működő Kleindienst cég tervezte és építette ezeket a kísérleti házakat. Az 1700 m² alapterületű lakások legfeljebb három szintjéből az egyik a felszín alá került. A felszín alatti rész rendkívül nagyméretű, egyenként 25 m²-es két ablaka 9,5 centis plexiüvegből készült.



A Floating Seahorse cég még márciusban jelentette be az új úszó házak építését, amelyeknek egyik szintje víz alatt lesz, hogy bérlői vagy tulajdonosai igazi akváriumban érezhessék magukat. A legfelső szinten tusolót, jacuzzit, teakonyhát és egy minibárt rendeztek be, a köztes szinten nappalit, konyhát és étkezőt. A víz alatti szintre a hálószoba és a fürdőszoba kerül.

A CNN tudomása szerint az idei év végéig még 50 ilyen házat építenek meg, 2017 végéig viszont már 131 olyan házat mutatnak be ugyanitt, amelyben a felettébb szerencsés és persze minimum jómódú tulajdonosok (vagy bérlők) már a víz felszíne alatt élhetnek vagy alhatnak.



Ez már csak azért is nagy ötlet, mert a Maldív-szigetek vagy Kiribati néhány évtized múlva legfeljebb a víz alatt létezhet az óceánok szintjének folyamatos emelkedése miatt – de így talán meg is maradhatnak a jó értelemben vett, és új „alvilágban”.

Sobieski Tamás