Közélet, hírek

Vedres-díjat kapott Nagy Imre

2016.06.06. 13:45

Nemrég adták át a Csongrád Megyei Kamarában, a IX. Nemzetközi Építésügyi Konferencia keretein belül a Vedres-díjakat. Idén Csada László, Körmöczi Ernő és Nagy Imre részesült az elismerésben - íme Nagy Imre laudációja.

Nagy Imre laudációja
(VEDRES-díj, 2016. június 3.)


Nagy Imre okleveles építészmérnök a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott. Szakmai pályafutását az Ipartervben kezdte az 1970-es évek közepén. Szegedre 1984-ben költözött és a CSOMITERV városrendezési osztályán folytatta tervezői tevékenységét. Itt a szűkebb szakterület szinte minden ágában biztonságos gyakorlatot szerzett, amit a szegedi városi főépítész munkatársaként kamatoztatott a '90-es évek elején. 1993-tól Csongrád megye főépítészeként az akkor induló területrendezési tervezés témafelelőse, aktív irányítója lett. Az országban elsőként, az ő módszertani közreműködésével készült el a megyei „mintaterv”. Hét eredményes év után saját tervező cégében folytatta környezettervezői munkásságát. A Dél-Alföldön több város/városrész és község szabályozási terve (pl. Orosháza és Szeged egyes területei) készült irányításával. Szakmai műfaji kereteit tovább szélesítette: a terület- és településrendezés, a fejlesztési koncepciók, valamint az épülettervezés mellett rangos közterületek revitalizációs terveit készítette magas színvonalon. (Pl. Szeged Indóház tér, Kölcsey u. és Reök-palota előtti tér) Sokoldalúságát jelzi, hogy mindezekkel párhuzamosan nívós kulturális örökség- és műemlékvédelmi tevékenységet folytat, határon innen és túl.

A regionalizmus elkötelezett híve, az arányos, tervszerű és korrekt terület- és településfejlesztés kitartó szószólója. Közéleti fellépéseiben és írásaiban következetesen kiáll a hazai szakmapolitika és gyakorlat megújítása mellett.




Évtizedek óta önzetlen és kiemelkedő közösségi munkát végez a Csongrád Megyei Urbanisztikai Egyesületben és a Csongrád Megyei Építész Kamarában. Az utóbbi köztestület elnökségének tagjaként az elmúlt években hatékony és látványos érdekérvényesítő tevékenységével tűnt ki.

Széleskörű és komplex, az épített környezet egészére kiterjedő szakmai eredményeit, valamint közösségerősítő és színvonalas szakmapolitikai tevékenységét az alapító szakmai szervezetek VEDRES István-díjjal ismerik el.


Kiss Lajos