Közélet, hírek

Változás a MÉSZ vezetésében

2007.01.26. 12:21

Dr. Reischl Gábor DLA építész lemondott elnöki megbízatásáról — az elnökség Kálmán Ernő DLA építészt bízta meg az ügyvezető elnöki feladattal a következő tisztújító közgyűlésig.

A MÉSZ január 25-ei elnökségi ülésén a Szövetség elnöke, Dr. Reischl Gábor DLA építész bejelentette, hogy 2007. január 31-ével lemond tisztségéről. Tekintettel arra, hogy az ülésre szóló meghívó mellékleteként az elnök elküldte lemondó levelét, a jelenlévőket nem érte váratlanul a bejelentés, és azt egyhangúlag el is fogadták.

Reischl Gábor lemondásakor az Alapszabály 15.§ 2. pontjára hivatkozott, miszerint hat hónapot meghaladó akadályoztatás esetén a választott tisztségviselők kötelesek megbízatásukról lemondani. Indokai között elsőként azt hozta fel, hogy 2006. szeptember elsejével megbízást kapott a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán az Építészmérnöki egyetemi szintű szakának vezetésére. Az iskola számára nagy kihívás az egyetemi alapképzés (BsC) beindítása és eredményes művelése, a három éves főiskolai szintű képzés helyett a négy éves képzésre való átállás.

Az Építészmérnöki egyetemi szak szervezése, vezetése mellett még három évig a Településmérnöki főiskolai és egyetemi szakok vezetését is el kell látnia, nem beszélve a kötelezően indítandó MsC szakok szervezéséről és indításáról. Mindezekkel párhuzamosan 2007-től az Iskola olyan szervezeti és pénzügyi változásokra kényszerült, melyek egészen más jellegű aktivitást kívánnak, előkészítve az önfenntartó oktatás piaci alapjait.

Szövetségi funkciójáról szólva elmondta: másféléves elnöki tevékenysége során többször tapasztalta, hogy a MÉSZ eredményes és hatékony működtetése közel teljes állású elnöki tevékenységet kívánna. Minden munkamegosztás ellenére a mai „versenyhelyzetben” a vezetői munka, a koncepciók és a végrehajtandó stratégiák megfogalmazása, a feladatok kiadása, végrehajtásuk ellenőrzése, az esetleges nehézségek kezelése, a konkrét végrehajtó munka mellőzésével is, komoly koncentrációt és egész heti készenlétet jelent. Minden igyekezete ellenére azt tapasztalta, hogy a kamara vezetőivel meglevő jó viszonya ellenére a MÉSZ a kamarával versenyhelyzetbe kényszerül, akár a funkciók elosztásáról, akár a funkciókhoz kapcsolódó pénzügyi források elosztásáról van szó.

A MÉSZ Elnöki tisztségét élete egyik legmegtisztelőbb megbízatáának tekinti, de mégis úgy kellett döntenie, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel, előtérbe kell helyeznie több mint 30 éve művelt oktatói munkáját. Megköszönte a tagság bizalmát, kiemelten az Elnökség és az Ellenőrző Bizottság áldozatos munkáját, és kifejezte reményét, hogy a csonka elnökségi periódus ellenére segíteni tudta a MÉSZ munkáját.

Az Elnökség tagjai közül többen megköszönték Reischl Gábor munkáját, és a nem könnyű helyzetben az elkövetkezendő átmeneti periódusra szinte magától értetődően javasolták, hogy az előző közgyűlésen háromra bővült alelnöki grémiumból válasszák meg a MÉSZ ügyvezető elnökét. Az alelnökök között korelnök Roth János DLA nem kívánt élni a lehetőséggel, ezért rövid tanácskozás után az elnökség egyhangúlag elfogadta, hogy Kálmán Ernő DLA építész legyen az ügyvezető elnök a következő tisztújító közgyűlésig. Bár más elfoglaltsága miatt Kálmán Ernő a csütörtöki ülésen nem volt jelen, az előkészítő szűk elnökségi megbeszélésen már nyilatkozott, hogy elfogadja a megbízást. Ilymódon 2007. február 1-étől Kálmán Ernő építész a MÉSZ ügyvezető elnöke.