Emberek/Interjú

Válság ott van, ahol akarják

2009.03.02. 12:26

A munka-jaj fókusztémában Kováts András építészt, a Keletterv Kelet-magyarországi Tervező Kft. ügyvezetőjét, vezető tervezőjét kérdeztük, hogyan érinti a vidék építészetét a gazdasági válság, és milyen megoldásokkal készül a 2009-es évre. 

Építészfórum: Hogyan érinti Önöket a gazdasági válság? Visszamondtak-e az építtetők megbízásokat, számítanak erre?

Kováts András: Mielőtt válaszolnék a kérdésére, úgy gondolom nem ártana tisztázni, hogy mit értünk gazdasági világválságon. A kisebb fogyasztást? A kevesebb autót? Legalább a környezetszennyezés is alacsonyabb mértékű lesz. Úgy gondolom, hogy a média nagyban gerjeszti a gazdasági válságot. Válság ott van, ahol nagyon akarják, hogy legyen. Világválságról nem beszélhetünk, Afrika szegény országaiban eddig sem a fogyasztás volt a legfontosabb. Csak a civilizált világot érinti a válság. Úgy gondolom, Magyarországon egyébként is válság lenne, a hozzá nem értő politikai döntések miatt.

ÉF.: Az csak válság, ha nem lehet tudni, két vagy három hét múlva mi történik a gazdaságban...

K.A.: Harminc éve vagyok a pályán, húsz éve, mint cégvezető. Fél évnél előrébb még soha nem láttam. Ennek a gazdasági környezet mellett az az oka, hogy a beruházók mindig a tervezőkön akarják behozni az időhátrányukat. A beruházói elvárás az, hogy néhány hónap alatt készüljenek el a tervek.  

ÉF.: Hogyan lehet túlélni ezt az évet? Milyen megoldásokban gondolkoznak, egyáltalán fel lehet készülni előre?

K.A.: Az előző évünk elég sikeres volt. Véleményem szerint előre kell nézni. Akiknek jó referenciái vannak, azoknak lesz munkájuk.

ÉF: Mire számít, mikor enyhülhet a válság?

K.A.: Először is, itt Debrecenben nem látom a gazdasági válság begyűrűzését. Többek között fürdőfejlesztés van a városban, egyetemi, színházi beruházás, új villamosvonal és szállodaépítés. Még egyszer hangsúlyozom, válság ott van, ahol nagyon akarják. Túl fogjuk élni, és nem fog sokáig tartani ez az időszak. Maximum kevesebb csavart felhőkarcoló fog megépülni Dubaiban. Kevesebbet fogyasztunk majd, és kevesebb pazarló megoldás születik. Nem biztos, hogy Magyarországnak a sztárépítészek irányába kellene mennie. A dán építészet is lehetne példa előttünk. Dániában nem csupán társadalmilag, hanem az építészetükben sincsenek nagy különbségek. Középületek és magánépületek ugyanolyan minőségi munkák, funkcionálisak, gazdaságosak.    

ÉF: A politika, várospolitika szintjén szükség lenne valamilyen beavatkozásra, esetleg a szabályok módosítására?

K.A.:  Debrecenben várospolitikai értelemben elég jól állunk. A debreceni várospolitika arról szól, hogy egyenletesen fejlődjön a város. Pozitívan áll a városvezetés az építészeti kérdésekhez, szeretik figyelembe venni az építészek véleményét várospolitikai kérdésekben.

ÉF: Szükségesnek tartaná a szakmai párbeszéd intenzívebb megindulását? Egy nagyobb összefogás segíthetne a helyzeten?

K.A.: Először is, végeztem egy kis számítást. 2007 óta folyamatosan azt halljuk, hogy 7 ezer milliárd forintos uniós pénz áramlik majd az országba a következő hét év alatt. Ez évi ezermilliárd forint. Ha ennek, csak a húsz százalékát, azaz évi 200 milliárdot fordítanának építészeti beruházásokra, akkor 5 százalékos tervezési díjjal számolva, elég nagy segítség lenne az építész szakmának. Fontos lenne, hogy a kamara foglalkozzon ezzel, nézze meg, hogy hova kerültek ezek az uniós források.

Még a szakmánál maradva, úgy látom, hogy Magyarországon van egy kis kör, amely irányítja az építészetet, a Kamarát, a szövetséget, az oktatást, a zsűrik tagjainak kinevezését, és akik a tervpályázatokról döntenek. A szakmai médiában ők jelennek meg leginkább, ők kapják a szakmai díjakat. Úgy gondolom, hogy ezt a kört ki kéne tágítani.