Programok

Válogatás a műemléki gyűjtemények korai forrásanyagaiból - Kamarakiállítás

2020.09.10. 15:54

„…hogy a bizottság rajzai és fényképei készletéből kiállítást eszközöljenek."

Minden év szeptember harmadik hétvégéjén megrendezésre kerül a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat. Ennek részeként a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ kamarakiállítása a majd 150 éves múlttal rendelkező hazai műemlékvédelem egyik fontos hagyományát eleveníti fel. A kiállításrendezés gyakorlata mind a tudományos kutatás, mind a népszerűsítés szempontjából nagy jelentőséggel bírt, amit már az 1880. május 20-án megnyílt első műemlékes tárlat is igazolt. Gyűjteményeink átköltöztetése, valamint a kutatószolgálat 2019 végén történő újbóli megnyitása miatt jelen helyzetet egy kisebb korszakhatárként is értelmezhetjük. Ebből az alkalomból igyekeztünk egy olyan válogatást összeállítani, amely elsődlegesen a műemlékvédelem tevékenységét megalapozó legkorábbi dokumentumokra, illetőleg a gyűjtemények fejlődéstörténetének 1872 és 1890 közötti időszakára koncentrál.

A kiállítás mindkét napon 10-16 óra között megtekinthető.

A járványügyi helyzetre való tekintettel maximum 10 fő látogathatja egyszerre egy időben a kiállítást, melyre óránként (10.00,11.00,12.00,13.00,14.00,15.00) lehet regisztrálni a regisztracio@mma-mem.hu e-mail címen; név, e-mail cím, a program megnevezése és a választott időpont megadása kötelező.

Maszk viselése kötelező!

Esemény kezdete: 2020-09-19 10:00:00
Esemény vége: 2020-09-20 16:00:00
Helyszín: 1135 Budapest, Jász utca 33-35.