Épülettervek/Tervpályázat

Váci Madách Imre Művelődési Központ ötletpályázat – Csépke Tamás, Ferkai Tamás és Gyurasza Miklós pályaműve

2023.01.27. 16:17

"A tervezés alatt olyan koncepció kialakítása volt a cél, ami a bővítés során a meglévő épületet is szervesen használja, kapcsolódik ahhoz, mégsem dominálja annak karakteres jellegét, inkább kiegészíti azt." – A tervezők ismertetik a pályaművet.

Tervezési alapgondolatok

A művelődési ház épülete karakteres megjelenésű, szigorú raszterben készült épület, ami a saját korának megfelelő építészeti jegyeket hordozza. A pályázati kiírás szerint az épület korosodó mivolta ellenére népszerű hely az emberek körében. A tény, hogy még ennyi idő után is lehetővé teszi a nagylétszámú és sűrűségű használatot, igazolja létjogosultságát, alkalmasságát arra, hogy képes betölteni a neki szánt funkciót.Valós tehát az igény, hogy megújulva korunknak megfelelő formában biztosítson helyet a közösségnek. A jelenlegi könyvtár épülete némiképp merevebb használatot eredményez és a funkció kinőtte az aktuális helyet. A Rózsakert nyugodt ligetes hangulatával kellemes új környezetet biztosíthat a könyvtár számára a két funkció közel helyezése, pedig jól kiegészítheti egymást.

A tervezés során az az elv született meg a bevezető gondolatok nyomán, hogy a könyvtár és művelődési ház épületét egy egységben szerencsés megfogalmazni. Ezáltal a környező Rózsakert zöldterülete is kevésbé sérül, másrészt a két épület között biztosítható lesz az átjárhatóság, ami szervesebb kapcsolatot tesz lehetővé. Az így létrejövő kulturális-szabadidős tevékenység eltöltésére kialakítható övezet a város egy hangsúlyos területévé válthat.

Városban betöltött pozíció, területhasználat

Az épület városban betöltött helye jól definiálható. A főút mellett található, ami a városi szövetet is két részre osztja. A keleti oldalán négy-öt szintes lakóépületek találhatóak, nagy lakósűrűségű lazább beépítésben. A nyugati oldalon sűrű beépítésű, a történelmi városmag lakóházai helyezkednek el, jellemzően keskeny utcákkal és utcafronti épületekkel. A Rózsakert és a tervezett művelődései ház-könyvtár épülete ezen területek között helyezkedik el. A köztes pozícióból és a Rózsakert elhelyezkedéséből adódóan az illeszkedés átmenetesen történik, ami a kisléptékű családi házas övezet közelsége miatt előnyös.  A főút irányából a nagyobb léptékű épületek és a város léptékváltása miatt is más képet mutat a terület.

A kerthez való kapcsolódás tervezése során az Aradi Vértanúk emlékkertjének újragondolása fontos pont volt. Mivel a bővülő könyvtár ennek közelébe kerül, és egy hangsúlyos tengely mentén található, a jelenlegi kialakítása kérdéses városképi pozíciót teremt. Javaslatunk, hogy az emlékműveket a kertrészlet másik oldalára helyezve alakuljon ki egy tágas tér a parkon belül, az épület és emlékhely között. Ezáltal szabadabban bejárható a környezet tágasabb feltárulás jön létre a könyvtár mellett és az emlékhely is jobban érvényesül.

Építészeti koncepció

A tervezés alatt olyan koncepció kialakítása volt a cél, ami a bővítés során a meglévő épületet is szervesen használja, kapcsolódik ahhoz, mégsem dominálja annak karakteres jellegét, inkább kiegészíti azt. A jelenlegi struktúra képlete, hogy az elnyúló földszintes tömegen erőteljes geometrikus forma jelenik meg a henger alakú színháztér által.

A könyvtár épületrésszel való bővítés kialakítása során ennek az alapelvnek a folytatása volt a cél. Egy tömegében egyszerű téglahasábként megjelenő bővítés került a délkeleti épületrész felé, arról túlnyúlóan lelógatva.  A tervezett könyvtárfunkciónak a földszinten van a bejárata a Rózsakert felől, ahonnan lehetőség van átjárni a művelődési ház irányába is. Ezáltal a meglévő épület is új bejárattal bővül a kert és belváros irányából. A könyvtár további terei az emeleti szintekre kerültek.

A bővítés formai egyszerűségét a tömeg tagolásával és a homlokzati kialakítással finomítottuk. A könyvtár épületrész szintjeit körbefutó üvegfalak keretezik, melyeket kívülről egyedi lamellasor tagol. A lamellasor filigrán megjelenésű, egységenként enyhén homorú felületet alkot, ami a finoman változó mélységű lamellák által dinamizált a felületté válik. A megjelenő struktúrát az olvasás során látható és tapintható felületek inspirálták. Ezt kiegészíti a helyenként kihagyott egységek véletlenszerű rendszere. A homlokzatképzés mellett, a burkolat külső árnyékolóként is működik, ami a déli-délnyugati tájolásból adódó napsütés ellen is véd.

Meglévő épület átszervezése

A meglévő épület felújítása során a jelenlegi térszerkezet és tartószerkezeti rendszer megőrzése mellett azok használhatósága és korszerűsítése volt a cél, valamint, hogy a terek rugalmas használatot tegyenek lehetővé. A büfé-fogyasztótér átalakítása próbateremmé lehetővé tette a könyvtár bejárat és raktározási funkciók létrehozását a földszinten. A fogyasztótér az előcsarnok közelébe került, illetve közvetlenül kapcsolódik az épület zárt udvarához is.

Az előcsarnok újragondolása során a lépcsők elbontása és újraszervezése által egy nagyméretű jól használható térbe lépnek az érkezők. A rendezvényekhez szükséges határolást behúzható függönyök biztosítják. Ez lehetőséget teremt többféle térhasználatra, mellette szabad feljutást enged az emeleti szintekre is. A körbefutó közlekedőt az épület délnyugati sarkán megfordítottuk, hogy a belső udvar körül kerengőként jelenjen meg, ami által az udvar jobb pozícióba kerül. Az egymás mellé eső kisebb termek között mobilfalak teszik lehetővé az egybenyitást. Az épületen belüli kert növényállománya jó minőségű. Ennek a helynek a kiaknázása előnyös lenne a jövőben. Ezt elősegítendő a büfé helyiség terasza ide került és a környező termekből is lehetőség van a szabad használatra.

A színháztér újragondolása során a falburkolat és az álmennyezet módosult. A falburkolatot a régi struktúra felújítása és kiegészítése eredményezte. Lehetőség szerint a meglévő burkolatok felújítása és akusztikai kezelése által megmaradna a hely karaktere és javulna használhatósága. A nézőtér álmennyezetét a kupola belső szerkezete inspirálta. A jelenlegi álmennyezet meglehetősen alacsony minőségű, de mögötte szépen kirajzolódik a poligonális tető struktúrája. Ez köszön vissza az álmennyezeten akusztikus panelek formájában, és jelenik meg földszinti előcsarnok mennyezeti burkolataként is.

Funkcionális felépítés, közlekedési kapcsolatok

A meglévő épületen belül a főbb térszerkezeti elemeket megtartottuk. A már említett büfé tér átalakítása által nyert nagyméretű terem eredeti helyére, az épület délnyugati sarkába a könyvtár épület előtere, folyóirat olvasója, illetve a könyvraktár került. A művelődési ház előtere a központi többfunkciós tér lett, ami kapcsolódik a büfé-fogyasztótérhez és az épület átriumához is. A könyvtár épülete a földszinten az előtéren keresztül kapcsolódik a Rózsakerthez és a művelődési házhoz. A vertikális közlekedőmag tagolja az elrendezést, kisebb és nagyobb helyigényű részekre.

Az első emeleten található a helytörténeti gyűjtemény, informatikai raktár, nagyobb méretű előadóterem. Valamint a délkeleti oldalon a gyermekkönyvtár. Az első emeleti szintnek közvetlen kapcsolata van művelődési ház lapostetőjével ahová tetőterasz került. A második emeletre irodablokk, felnőtt előadóterem és a szabadpolcos olvasó került.

A Rózsakert tájépítészeti koncepciója 

A Madách Imre Művelődési Központot körül ölelő park, a „Rózsakert", Vác zöldhálózatának jelentős eleme. A park az ökológiai jelentőségén túl rekreációs lehetőséget nyújt a környék lakóinak – pihenőfelületek, sétautak és játszótér is található itt, valamint az aradi vértanúk emlékhelyének is otthont ad. 

A Katona Lajos Városi Könyvtárral bővülő, kívül-belül megújuló Művelődési Központ a jövőben még több programot és lehetőséget fog kínálni az ide látogatóknak, akiknek száma is minden bizonnyal növekedni fog. Az intézmények mellett így várhatóan a park látogatottsága is intenzívebbé válik. A javaslatunk a Rózsakertet – a jelenlegi erényei erősítése mellett – az intézmények külső felületeként is kezeli. 

A megnövekedő jelentőségű terület jó megközelíthetősége fontos szempont, a koncepció a közlekedési kapcsolatokon szándékozik javítani: a Dr. Csányi László körúton egy új zebra létesítésével, valamint a park déli csücskén telekmegnyitással egy új gyalogos tengely nyílik meg a városszövetben, mely összeköti a lakótelepet a városmaggal – a parkon keresztül. 

Fontos azonban elkerülni, hogy a park csupán egy közlekedési felületté lényegüljön, lehetőségeket kell biztosítani az idelátogatóknak a minőségi időtöltésre, hogy a két intézmény mellett maga a Rózsakert is vonzó célponttá váljon. Ennek elérésére a park jelenlegi pozitívumaira és lehetőségeire építkeztünk. A park központi eleme, a jelenleg is meglévő tómeder, melynek kiszélesítésével egy híddal és ösvénnyel feltárt vizes élőhely jön létre. A tómeder vízellátását a környező útfelületekről ide vezetett esővíz biztosítja, ennek megfelelően vízállása változó, de inkább alacsony és elsősorban esőkertként funkcionál.

Az aradi vértanúk emlékművének áthelyezésével egy olyan nagy és reprezentatív teresedés jön létre, mely mind az emlékművet, mind a könyvtár homlokzatát és bejáratát ünnepélyesen kiemeli. Az emlékmű mögött hangsúlyos térhatároló elemként oszlopos tölgy sor húzódik. 

Fontos a park körbejárhatóságának megőrzése, illetve, hogy az aktív és a csendes pihenésnek is felületet biztosítson. Ezt a játszótér áthelyezésével, illetve a park tengelyei közé beúszó pihenőszigetek hálózatával biztosítjuk. A Művelődési Központtal és a könyvtárral is fontos, hogy a Rózsakert szoros kapcsolatban legyen, a park keleti szegletében található szoborkert, a könyvtár nagyméretű, részben fedett terasza ezt a célt szolgálják. Valamint javaslat, hogy az egykori kis csillagvizsgáló építménye megmaradjon könyvpavilonként. 

A 3902 hrsz. számú telek használata hosszú távon mindenképpen jót tenne a kertnek és művelődési háznak. A Duna irányából olyan gyalogos tengely jöhet létre, ami a helyi lakók számára közvetlen és könnyű megközelítési útvonalat biztosít. Ennek az útvonalnak a kapuját képez az említett telek, ami a Rózsakert kiterjesztéseként jelenik meg a városi szövetben. Javaslatunk egy kisebb léptékű vendéglátóegység kialakítása itt és urbánusabb közpark létrehozása, ami nem zavarja a környező lakók életvitelét és a város felől fogadja a látogatókat.

Csépke Tamás

 

Szerk.: Winkler Márk