Helyek/Köztér

Váci ivókút -interaktív játék

2015.06.05. 14:00

A BAHCS művek második ivókútját Vácon valósította meg, az Evangélikus templom tengelyére szerkesztve. A térplasztika Detkovics Anikó szobrászművész és Helmle Csaba együttműködéséből született meg. 

Funkció

A megvalósult térplasztika egy interaktív játékra ösztönző ivókút. A szomjúság oltása és a játék mellett a szem gyönyörködtetése és a tapintás iránti vágy felkeltése is feladata, ilyenformán funkcióját valahol a díszkút és az ivókút között határoznánk meg.

Pozicionálás

A kút számára előzetesen kijelölt hely az Evangélikus templom tengelyére lett szerkesztve. A korábban kijelölt mező egy része a 19-es szám gépkocsi behajtó kapujának behajtó zónájába esett, ezért javasoltuk az ivókút kimozdítását a szimmetriatengelyből, melynek előnyős következménye, hogy a gépkocsiforgalom és a kút használata nem zavarják egymást, valamint, hogy a templom és a kút között egy lényegibb kapcsolat jöhetett létre, nevezetesen: a templom tengelyébe nem a kút, mint objektum, hanem a szomját oltó EMBER került.




Rövid ismertetés

A kút egy térburkolatból szolgálatkész mozdulattal kihajló lemez, melyet 5 db karcsú cső „támaszt” meg (statikai értelemben a rudak nem támasztanak, csupán merevítenek, a beton elem konzolosan áll). A lemez felső felületén 5 ponton vannak vízköpő nyílások, melyek egyenként időzített érzékelővel nyithatóak. 

A legmagasabb vízköpő a felnőtt ember ivómozdulatának magasságához méretezett, míg a legalacsonyabb egy 2 éves, éppen járni tudó gyermekhez lett igazítva.





A vízköpők egyenként időzített érzékelőkkel nyithatóak, egy jeladás után 7 másodpercig spriccel felfelé a víz. A kúttest anyaga mészkőzúzalék adalékos műkő, polírozott, antigraffiti réteggel impregnált felülettel. Valamennyi látszó gépészeti elem (nyomógombok, fúvókák, védőcsövek) rozsdamentes acélból van.

Vízgépészet elvi működése

A gazdaságos üzemeltetés érdekében a vízköpők időzített nyomógombokkal nyithatóak. A vízsugár erőssége külön-külön is szabályozható. Az elfolyó víz rácsra helyezett, hézagosan rakott kőburkolat között folyik el, a csapadékvíz csatornába van bekötve, így elkerülhető volt a bűzzár kialakítása, ami lényegesen csökkenti a dugulás esélyét. Az elfolyó víz útja 2 ponton ellenőrizhető illetve tisztítható.





Valamennyi gépészeti és elektromos vezeték védőcsőbe került, így szükség esetén szerelhető, tisztítható, cserélhető.


BAHCS művek