Pályázatok/Magyar

Utóirat 100 - pályázat az építészeti írás támogatására

2018.09.26. 14:00

A Magyar Építőművészet melléklete, a 2001-ben alapított Utóirat/Post Scriptum idei évfolyamában ünnepli 100. számának megjelenését. Ebből az alkalomból építészeti esszépályázatot hirdet a szerkesztőség, melynek célja, hogy nagyobb teret nyisson a hazánkban egyre szűkebb médiafelületen megjelenő építészeti írásoknak; új szerzőket és új szempontokat vonva a kortárs építészetkritika- és építészetelmélet gyakorlatába. A pályázatra október 10-ig lehet jelentkezni.

Egyszerre várják olyan pályázók jelentkezését, akik már publikáltak az építészet témakörében, és azokét, akik még nem, beleértve az építészeti, társadalomtudományi vagy művészeti ágakkal foglalkozó egyetemi hallgatókat is. A pályázatra két kategóriában lehet jeligével szignált írásokat leadni.

 

I. kategória: Kritika

Választható témák:

  • Építészeti kritika egy, az elmúlt két évben Magyarországon megépült épületről. (max. terjedelem: 8000 karakter) vagy:
  • Építészeti kritika város és természet együttműködő kapcsolatának gyakorlati megvalósulásáról, különös tekintettel a technológia, az értékőrzés és az ökológia szempontjaira. (max. 15.000 karakter)

II. kategória: építészetelmélet

Választható témák:

  • Miről szól a kortárs építészet? Helyzetelemzés a jelen tendenciáiról és a jövő felé mutató irányokról, különös tekintettel a magyarországi építészetre. (max. terjedelem: 15.000 karakter) vagy:
  • Építészettörténeti elemzés egy 1960-2000 között épült épületről vagy a korszakban alkotó építész pályájáról, munkáinak egy csoportjáról, amely új szempontokat fogalmaz meg. (max. terjedelem: 15.000 karakter)

 

A zsűri tagjai:

  • Botzheim Bálint építész, a folyóirat főmunkatársa
  • Meggyesi Tamás építész, urbanista, filozófus
  • Térey János író, költő

Díjazás:

  • 1. díj (mindkét kategóriában): 100.000 Ft
  • 2. díj (mindkét kategóriában): 50.000 Ft
  • Új generáció különdíj (mindkét kategóriában): 100.000 Ft

Dicséret: kategóriánként 3-3 pályázó, akik a Magyar Építőművészet folyóirat 1 éves ingyenes előfizetést kapják.

A beérkező pályaművektől függően a zsűri fenntartja a jogot a meghirdetett díjkategóriáktól eltérő díjazásra. A a beérkezett írások közlésére az első publikáció jogát fenntartja. A jeligével ellátott pályaműveket erre az email címre kell küldeni.

Eredményhirdetés és díjátadó: 2018. december 4.

Beküldési határidő: 2018. október 10. éjfél