Egyéb cikkek

Ulcisia Castra, Szentendre - nyílt nemzetközi tervpályázat

2006.06.09. 13:27

II. díj
szerzők: Kovács Csaba, Ásztai Bálint, Bujdosó Ildikó, Trummer Tamás

II. díjas 9. sorszámú pályamű
szerző: Kovács Csaba
társtervezők: Ásztai Bálint, Bujdosó Ildikó, Trummer Tamás
munkatársak: Bakó Attila, Kadleczovits Éva, Kákonyi Enikő, Bartha István



Részletes bírálat:

A pályamű szerzőinek városépítészeti koncepciója kiváló, és az a telepítés szintjén meg is valósul: Az épületegyüttesként és nem egy nagy épületben kialakított, a város új alközpontjaként kezelt múzeum, társult létesítményeivel, egy új városi tér köré szerveződik. Az új tér a meglévő belvárosi szövettel és a külső terekkel jól harmonizál és azokkal gyalogos kapcsolatok révén jól kommunikál. Sajátos módon a castrummal kialakult viszonya a legkevésbé intenzív. A tér az év nagy részében közösségi célokra remekül hasznosítható, ezáltal valóban alközponti szerephez juthat.
A Régészeti Múzeum és Konferenciaépület értéke hogy a falmaradványokat és a „képzőművészeti igénnyel rekonstruált” sarokbástyát fedett térben, keleti üvegfalak mögött tagolt, izgalmas galériás terekben, múzeumi körülmények között mutatja be. Az épület megjelenése mértéktartó, már-már alultervezett. A Képzőművészeti Múzeum a teret határoló épületek közül a legszimpatikusabb. Tömegformálása, tagolása tartalmi indokoltágból ered, a kisvárosi tér léptékéhez igazodik. Megjelenése, anyaghasználata megfelelő.


Az Ulcisia Castra Vendégház javaslatba hozása indokolt, az előbb említett alközponti szerepet erősítheti. A Dél felé nyitott átriuma artisztikus.
Az a felfogás, mely szerint az Ulcisia Castra Városi Parkként kezelt; telitalálat és a Kiírás szellemével találkozik. A park kialakítását helyesen, de kizárólag, tájépítészeti eszközökkel kívánja megoldani. A régészeti munka évtizedes elhúzódásával számol, a parkot időben és térben változó munkaterületként tartja számon, ugyanakkor a feltárás mindenegyes fázisban rekreációs területként fogja fel, és az érdeklődők számára a feltárások bemutatásának lehetőségét tervezi. A terv a múlt felidézésére alapelvként egyféle eljárást javasol: a megkutatott maradványok később is hozzáférhető visszatakarását tervezi. Helyüket csak jó előképekkel igazolt növénystruktúrákkal jelöli. „Erős átírás és modulálás” A terv emiatt túl határozott. A célul kitűzött rekreációs park víziója nyitottabb metodikával és a területet pontról pontra végig simogató figyelmességgel időről-időre talán jobban megközelíthető lehetne.


A pályamű a környezet felé a forgalmi kapcsolatokat jól oldja meg, a gépkocsi-, autóbusz- illetve gyalogos megközelítés átgondolt. A terv a pályázati kiírásban leírtaknak megfelel.