Pályázatok

Újra kiírták a nyílt építészeti tervpályázatot Miskolctapolca turisztikai fejlesztésére

2012.05.31. 08:29

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt építészeti tervpályázatot hirdet Miskolctapolca turisztikai fejlesztésére. A pályaművek postára adásának határideje 2012. 07. 13.

A tervpályázat tárgya, célja:

Miskolctapolca hangsúlyosabban kerüljön fel a világ turisztikai térképére, ezen belül a magyarországi turisztikai palettán legyen méltó versenytársa az ország hagyományos fürdővárosainak.

Miskolctapolcának a Barlangfürdő mellett legyenek újabb turisztikai attrakciói, újjá épített strandja, melyek megfelelő szórakozást és élmény anyagot nyújtanak három generáció részére. Ki kell használni az ökoturizmusban és az egészségturizmusban rejlő lehetőségeket, amihez kapcsolódóan a vallási turizmus erősítésével be kell mutatni a Miskolc nemzetség monostorát.

A Tapolca – Görömböly útvonalon található monostor, a Sziklakápolna és a görömbölyi pincekápolna, lehetőséget teremt Miskolctapolcának a nemzetközi „Mária út” zarándok útvonalba illesztéséhez. A célok megvalósulása érdekében meg kell találni azokat a legjobb megoldásokat és ötleteket, melyek a beruházói szándékoknak és a fejlesztés egészének megfelelnek, a városképi kívánalmakat betartják, ugyanakkor olyan turisztikai együttes létrehozásának alapjait teremtik meg, mely együtt él a terület örökségi és természeti értékeivel.

A célok elérése érdekében elvárásként fogalmazódik meg, hogy Miskolctapolcának évente tovább nőjön a látogató és az itt töltött vendégéjszakák száma, amihez megfelelő minőségű és kapacitású szálláshelyek kialakítása elengedhetetlen feltétel. Miskolctapolca legyen képes az ott élőkkel együtt naponta legalább tízezer fő megfelelő színvonalú ellátására, szoros kapcsolatban az azt körülvevő üdülővárosi szövettel.

Ennek biztosítása érdekében a szükséges közszolgáltatásokkal és infrastruktúrával kell rendelkeznie. A tervezési feladat igen összetett. Egyrészt a szabályozási tervnek megfelelően vagy módosítás esetén, annak indoklásával ki kell alakítani a terület új köztereit, a beépítési tömböket, a környező közterekhez való kapcsolódást, kulturális és kereskedelmi, turisztikai funkciókat. Miskolctapolcának jelenleg nincs kialakult központja. Egyre inkább szükségessé válik egy találkozási pontként, rendezvénytérként szolgáló új központ kialakítása is.

A pályázat célja olyan tervjavaslatok összegyűjtése, beépítési koncepció kidolgozása, amely előrevetíti a komplex és hosszú távú fejlesztés lehetőségét, figyelembe véve az ütemezhetőséget, megteremtve a helyi lakosok és az idelátogató turisták számára a ma hiányzó funkciókat és turisztikai attrakciókat.

Kiíró:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolc, Városház tér 8.

Lebonyolító:

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Miskolc, Városház tér 8.

A tervpályázat lebonyolításának időtáblázata:

Tervpályázat meghirdetése, kiírás árusításának kezdete 2012. 05. 15.
Kérdések határideje 2012. 05. 30.
Kérdésekre adott válaszok határideje 2012. 06. 04.
Pályaművek postára adásának határideje 2012. 07. 13.
Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása, a tervpályázat nyilvános bemutatása 2012. 07. 29.
Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása 2012. 08. 31.

A bíráló bizottság összetétele:
elnök: Rostás László – Miskolc Megyei Jogú Város főépítésze
szakmai titkár: Olajos Csaba – okl. építész, ny. területi főépítész BAZ.ÉK képviseletében

Bíráló bizottsági tagok:
Szokolyai Gábor okl. építész (Kamarai megbízott)
Dr. Csima Péter tájépítész, egyetemi tanár
Horváth Zoltán okl. építész (BAZ. ÉK. )
Szőke László okl. építész - Miskolc MJ. Város Polgármesteri Hivatal
Dr. Mezős Tamás okl. építész egyetemi tanár
Czinkné Sztán Anikó – Turisztikai Kft.
Tóth Sándor - Miskolc-Tapolca Turisztikai Klaszter

Szakértők:
Jogi szakértő: dr. Veres Péter
Márkus György okl. építőmérnök
Dr. Pusztai Tamás régész
Lengyel Katalin – MVF Kft.
Póttag:
Bernáth Mihály állami főépítész

A tervpályázati dokumentáció beszerzésének feltételei:

A tervpályázati dokumentációt 50.000 Ft (bruttó) összegért

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Főosztály titkárság

(Miskolc, Városház tér 13. Tel:46/512-752; e-mail foepitesz[kukac]miskolcph.hu)

2012.04.27.-tól 2012.06.21.-ig munkaidőben (8.30 órától – 16.00 óráig, pénteken 8.30 órától - 12.00 óráig) árusítja.

A dokumentáció kifizetése banki átutalással történik.

A dokumentáció átvételekor be kell mutatni a befizetést igazoló bizonylatot, melyen szerepeljen a közlemény rovatban: „Miskolctapolca turisztikai fejlesztése nyílt tervpályázat”

Számlaszám: Miskolc MJ. Város Önkormányzata 10700086-42689106-51100005 sz.

Költségvetési elszámolási számlája

A dokumentáció átvételét a Kiíró nevében hivatalosan eljáró szervezet elismervénnyel igazolja.

A dokumentációt igény esetén a Kiíró postai úton is megküldheti a Pályázónak. A pályázó levélben kérelmezheti a dokumentáció megküldését. A levélhez csatolnia kell a dokumentáció árának átutalásáról szóló igazolást. Ez esetben a postaköltség a pályázót terheli.

Megfelelő számú és színvonalú pályázat beérkezése esetén a pályaművek díjazása:

A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 26.000.000 Ft áll rendelkezésre.

A díj legnagyobb összege: bruttó 6.000.000 Ft.

A megvétel legkisebb összege: bruttó 1.000.000 Ft.

A Bíráló Bizottság a beérkezett pályázatok egymáshoz viszonyított értéke alapján a fenti értékhatárok között határozza meg a díjak és a megvételek összegét.